Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-02 / 61. szám

2000. Március 2., csütörtök HITÉ LET Új Dunántúli IÍIapló - 9. oldás Emlékeztető VASÁRNAP, március 5-én 10 órakor szentmise keretében áld­ja meg Mayer Mihály megyés püspök a rácvárosi templom új harangját. KARITÁSZ. Jótékony célú akci­ós ruhavásár lesz a Janus Panno­nius utca 4. alatü Karitász Köz­pontban március 3-ig naponta 9 és 16 óra között. Ugyanitt szom­baton 9 órától a hajléktalanokról és a házi betegápolásról hallhat­nak előadást az érdeklődők. Je­lentkezni lehet a helyszínen vagy a 72/327-352-es telefonon. ELSŐ PÉCSI NÉPZENEI FESZTIVÁL. Március 3-án és 4- én kerül sorra a Pécsi Reformá­tus Kollégiumban a magyaror­szági református középiskolák részvételével az I. pécsi népze­nei-farsangi fesztivál, melyet a rendezők hagyományteremtő céllal hívtak életre. E két napon dalok, táncok, népi játékok és kézműves kirakodóvásár fogad­ják az érdeklődőket. A program ünnepi megnyitójára pénteken délután 5 órakor kerül sor. KAPOCS. Mohácsi kitekintés­sel jelent meg a pécsi ökumeni­kus folyóirat márciusi száma. A folyóirat irodalomtörténeti visz- szaemlékezései mellett (Kocsis László költővel foglalkozva) részletesen elemzi a serdülők nehézségeit, foglalkozik a pálya- választással. SIKETEK MISÉJE és utána ve títéssel egybekötött agapé lesz március 5-én, vasárnap 14.30- kor a pécsi Zárdatemplomban. A SZEKTÁKRÓL A KERESZ­TÉNY ÉRTÉKREND ALAP­JÁN. A Pécsi Publikum Rádió Kapocs című műsorában pénte­ken 19 és 21 óra között az öku- menizmust is meghatározó kér­désről lesz szó a 101,2 MHz-n. HAMVAZÓSZERDA. Március 8-án hamvazószerda, a nagyböj­ti 40 napos felkészülés időszaka kezdődik meg a római katolikus naptár szerint, szigorú böjti napként. Elsőszentek liturgiája 17 órakor kezdődik a Xavér görög katolikus templomban ezen a napon, és ugyancsak erre a napra esik az idén Istenes Szent János, az Irgalmas Rend szellemi alapítója halálának 450. évfordulója. MÁRCIUSI ELMÉLKEDÉSEK. Károli Gáspár bibliafordítása alapján készült az az egyéni és családi elmélkedésre készült ki­advány (március minden napjá­ra), amit Hegyi Zsófia állított össze, s mely ingyenesen hozzá­férhető (megrendelhető) a Pécsi Keresztény Körnél. Levélcím: Pécs, Pf.: 32, tel.: 06-40-236-236. SZÉLHÁMOSSÁG. Szerencse leveleket küldözgetnek újból az­zal a kéréssel, hogy húsz leg­jobb ismerősünknek küldjük to­vább. S ha nem, ott a fenyegetés, milyen bajok érik a családot. Il­letékes egyházi helyről kérik, ne adják tovább, durva szélhámos­ságról van szó. HETEDSZER DÁNIÁBAN. Egyhetes dániai turnéra utazik a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gim­náziumának leánykara és férfi vokálegyüttese Ivasivka Mátyás vezetésével. ■ Keresett a református kollégium Megvan az ideje... A Pécsi Református Kollégiumnak mind az általános iskolai, mind a gimnáziumi osztá­lyaiba évről évre több fiatal jelentkezik, mint amennyit fel tudnának venni. Az ok: az intézmény híre régiószerte nagyon jó. A következő tanév (2000/2001-es) a Pécsi Refor­mátus Kollégium gimnáziumának életében igen fontos, hiszen - mint azt Baka Sára igazgatónő elmondotta -, már most az új, igen szép épület­ben megfelelő szaktantermekkel, könyvtárral felszerelt intézményben várhatják a diákokat. A beiskolázás jó ütemben folyik. Az elmúlt idő­szakban három nyílt napon is fogadták az érdeklődőket, tá­jékoztatták őket a kollégium rendjéről, szellemiségéről, amely elsősorban a protestán­sok számára kínál perspektí­vát, de természetesen nyitot­tak az ökumené szellemében más felekezetek előtt is. Az eddig beérkezett jelent­kezési lapokból kiderül, hogy a meghirdetett helyekre pilla­natnyilag kétszeres a túlje­lentkezés. Hogy ténylegesen hányán lesznek majd az isko­lában tanulni szándékozók, az legelőbb áprilisban derül­het ki. Mindenesetre az iskola, mivel méreteit il­letően még a kisebb intézmények közé tartozik, nem törekszik arra, hogy a gyengébb bizonyít­vánnyal rendelkezőket felvegye, vagy azokat, akiknek csak homályos elképzeléseik vannak a keresztény értékrendet közvetítő oktató-nevelő munkáról. Az elkövetkező tanévben két gimnáziumi osztályt indítanak, egy általános és egy humán osztályt. A gimnázium profiljához szorosan hozzátartozik az igényes intellektuális nevelés modellje, így a tehetséggondozás, a tudományos diákköri munka, az önképzőköri munka. A mű­vészeti nevelés a délelőtti tanítást kiegészítve a délutánokon folyó foglalkozásokon kap teret. A vidékiek esélyegyenlőségéért sok mindent meg­tesznek, s terveik között szerepel, hogy az inter­nátusbán a következő esztendőtől tanulás-mód­szertani segítséget nyújtsanak az önhibájukon kívül hátrányban szenvedőknek. A Pécsi Református Kollégium általános isko­lájában szintén egyre többen szeretnének tanul­ni, bár jelenleg nehéz'körülmények között, há­rom épületrészben folyik az oktatás. Jó remény­ségük viszont, hogy két éven belül elkészül az új tornacsarnok és azt követően az új általános iskola is az Engel János úton.______________icf. A meghirdetett helyekre pillanatnyilag kétszeres a túljelentkezés fotó, m. a. Kisgimnazistákat vár a Szent Mór iskolaközpont A pécsi Szent Mór Katoli­kus Iskolaközpont még csak az idén járja az ötödik tanévét, de a már több mint 400 diákja s a közismereti és művészeti tantestület családként tartozik össze. A katolikus általános iskola első osztályai már beteltek - igen nagy volt az érdeklődés -, de még az úgynevezett kisgimnazisták jelentkezését várják Pécsett. Mint azt Uzsalyné Pécsi Rita igazgató­nő lapunk számára elmondotta, az általános iskolai képzés mel­lett a nyolcosztályos gimnáziumi érettségiig kísérik el tanítványai­kat. Az általános iskola negyedik A negyedik osztályosokat várja a nyolc gimnáziumi év osztályát befejezőket várja tehát a nyolc gimnáziumi év. Rendkívül színes tevékenységi skálával tudnak segíteni abban, hogy a gyerekek a széles körű ál­talános műveltség megalapozása közben rátaláljanak arra az egyé­ni képességükre, amelyre építve sikeresen készülhetnek fel az érettségire és jól választhatnak majd pályát, tanulhatnak tovább. Az iskolában úgy gondolják, hogy a képzés ne túl korán speci­alizálódjon, hogy ezáltal az egyes személyiségekben rejlő esetleges többirányú tehetségre fény derül­jön, s ezek fejlesztését kellőkép­pen meg lehessen alapozni. A ki­egyensúlyozott tanulmányi és személyi fejlődést szerencsésen támasztja alá a nyolcosztályos gimnázium szerkezete, mert a serdülés érzékeny időszakában nem kell környezetet, társakat, tanárokat és szabályokat váltani, hanem a megszokott, biztonsá­gos, otthonos mederben folyhat minden tovább. Van alkalom arra is, hogy a fontos ismereteket jól körbejárva, éiményszerűen sajá­títsák el a fiatalok, s érdeklődési körüknek megfelelően kiegészít­hessék, gazdagít­hassák azt. Ugyan­akkor mindazt fontosnak tartják az intézetben, ami a felelős keresz­tény értelmiségi lét előkészítésé­hez szükséges. A felvételi be­szélgetés legfonto­sabb célja a talál­kozás: fontos, hogy a gyerekek és a szüleik tud­ják, mire vállal­koznak, és erre örömmel készülje­nek. Jó kommuni­kációs készség, logikus gondol­kodás, az életkornak megfelelő általános tájékozottság, többirá­nyú érdeklődés, gazdag fantázia szükséges a kisgimnazista boldo­gulásához. Az iskola légköre, cél­jai, az oktatás és a diákélet a ke­resztény értékrendre épül, ezért azok a gyerekek érzik jól magu­kat a pécsi Szent Mór Iskolaköz­pontban, akiknek a családjában is ekként élnek és így gondolkod­nak. KOZMA F. „Megvan az ideje a sírás­nak, és megvan az ideje a nevetésnek (Prédiká­tor 3,4.) Általános tapasztalatunk, hogy szinte mindennek szabott rendje van. Azonos recept szerint főzte a nagymama a húslevest, óra­rend szerint jártunk iskolába, menetrendszerűen váltogatják egymást az évszakok. A naptár rendje szerint farsangi idő van. Egymást érik a bálok, a mulatsá­gok. Jókedv és vidámság min­denfelé. Mohácson már készül­nek a „téltemetésre”, a busójárás­ra. Számos népi hagyomány ele­venedik fel ezekben a napokban. Igaza van a Prédikátornak, ideje van a nevetésnek... Szent-Györgyi Albert mondta egyszer, hogy aki nem tud jól mulatni, nem tud jól dolgozni sem. Kell a kikapcsolódás, kell a jókedv is, de egyet nem szabad elfeledni. Minden fény mellett ott az árnyék, minden öröm mellett ott lapul a barna bánat. Néhány nap és kihunynak a báli-farsangi fények. Néhány nap és beköszönt a böjti idő. A húsvét előtti negyven nap a böjt, a pas­sió, a szenvedés ideje. Az egyház Jézus szenvedésére emlékezik al­kalomról alkalomra. Arra a fáj­dalmas vándorútra, amikor az Ur Jézus elindul a keresztre feszítés helye felé. A fájdalmak férfia fel­veszi a világ bűnét, és elviszi egé­szen a keresztig. A roppant teher alatt összeros- kad, kileheli a lelkét, de az utolsó szava az, hogy „Elvé­geztetett!” A minden ember sorsában való osztozás, a minden teher felvállalása, a minden büntetés átvállalása lesz a megváltás. Miattad, érted, he­lyetted szenved. Ez az evangéliu­mi tudósítás rövid foglalata. A ke-, resztény hit sarkalatos eleme ez. A szenvedő Jézus helyettem hor­dozza a halálraítéltség terheit. Bánatos, beteg, megtört embe­rek is bizonyosak lehetnek abban, hogy ők is Isten szeretetében le­hetnek. A nehéz helyzetek, az embert próbáló idők is lehetnek gyönyörűségesek, vajúdó édes­anyák fájdalma boldog örömre változik. A böjti út az összes tragi­kusnak látszó elemével, egészen a golgotái kereszüg, az áldozatos, mindent felvállaló szeretetről be­szél. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki éle­tét adja barátaiért.” Jn 15,13. Varsányi Ferenc jo^osara Ericsson A1018s/SL* +headset 7000,, « í . / - \ ir-í *<aa-»»a® Alcatel/SL* 7000fS ■Nokia 13210/SL* \ §22 OOP i . " ■ Ericsson A1018S/SL* előfizetéssel bruttó 7000 forint**. A készülék mellé jár egy headset Is. Alcatel Club, Max/SL* előfizetéssel bruttó 7000 forint**. Csak a Westel 900-nál kapható. Nokia 3210/SL* előfizetéssel bruttó 22 000 forint**. Kapcsolat szóban, hangban, képben - bármiképpen. Három - készülék a kiváló OUAL-választékból, amelyek nálunk már az Idén megcsörrennek 1800 MHz-en Is. Minőségi kapcsolat egy Innovatív szolgáltatóval, egyre barátibb tarifákért. Ét egyre kisebb beugróval... WESTEL 900 mintabolt, Pád, Rákóczi ül IV. ML, 06-72/225-111,04-30/900-9013 Pécs, Bajdy-Zs. út 1. Fórrá« Űzlttház Tol, 04-30/900-9034 Hívótól)« üziotkStínkr 0Ó-30/WO-3920,0Ó-30/M0-5Z47 KeravIU-Pács Plaza. Pác*, Megyori út 76. • Citytel Kft., Ptco. Kóczlán S. u. 1, • Pás, Rákóczi út 71/a • Pécs. Makay látván u. 5. • Komló, Koeouth u. 77. Tetecentrum Bt., Pád. Bajcay-Zs. u. 6. • Pécs. Jókai lér 2. • Mohád, Szabadság u. 62. • K& K Autócentrum, Pád, Irgalmosok u, 26. • Siklói, Oyüdl út 18/b. További fffltátolftk az üzl*t»kb«n, ' A készülék csak W*st«l 900 alöfízétöl kártyává! használható. “Csak új Waslal 900 alőflzoiáiMl, kétévas szarzódésscl, amíg a készlat tart. Az osazag a kazdő részlat, amelynek befizetése után a készülék elvihető, Az Irakhoz 24 havi tbrtesztőrészlet és 24x1376 Ft havi forgalmldij-kedvezmény tartozik, Információi 12“ Információ: 1230 (a Westel 900 hálózatéból díjmentesen hívható), 249-9210, www.weatel900.nat '65991 FWtlí Mónit III OFOTÉRT A KAPCSOLAT Ön ismeri már ezt a megoldást? A hitel futamideje, hónapokban A mostantól 2000. július 30-ig hitelt felvevő magán* \ személyeknek a BA/CA a kezelési költség felét elengedi. BA/CA Folyószámla Hitel Pótlólagos pénzeszköz, nagyobb szabadság BA/CA Komfort Hitelek Segítség elképzelései megvalósítására BA/CA Extra Hitelek Nagyobb összegű ingatlan finanszírozás További információkért érdeklődjön fiókjainkban, vagy hívja a Q06-40-50-60-70 -es telefonszámot helyi tarifával. 7621 Pécs, Mária u. 3. • www.baca.hu 120 108 96 84 72 60 48 36 1.000.000 18.995 19.706 20.642 21.906 23.664 26.216 30.165 36.909 2.000.000 37.990 39.411 41.285 43.812 47.328 52.433 60.329 73.819 3.000.000 56.986 59.117 61.927 65.718 70.992 78.649 90.494 110.728 4.000.000 75.981 78.823 82.570 87.624 94.656 104.866 120.658 147.637 5.000.000 94.976 98.528 103.212 109.531 118.319 131.082 150.823 184.547 6.000.000 113.971 118.234 123.855 131.437 141.983 157.299 180.988 221.456 7.000.000 132.967 137.940 144.497 153.343 165.647 183.515 211.152 258.365 8.000.000 151.962 157.645 165.140 175.249 189.311 209.732 241.317 295.274 A mellékelt táblázat az Extra Plusz Hitel havi törlesztőrészleteit tartalmazza. BanlvVVustria Creditanstalt i A

Next

/
Thumbnails
Contents