Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-10 / 69. szám

ez U9Ue valami VICC? I Dehogy vicc! Úgyhogy ne lepődjön meg, ha Ön nyeri meg azt a Suzukit, amit elő­fizetőink között sorsolunk ki márciusban. A sorsoláson azok vesznek részi, akiknek januárra, februárra és márciusra is érvényes előfizetésük van, vagy legké­sőbb március 10-ig legalább bárom hónapra előfizetnek a Dunántúli Naplóra. $SUZUKI^i^r 7800 Siklós, Gyűdi út 18/b. Telefon/Fax: (72) 351-759 A MEGGYŐZÉS 299.000 Ft előleggel! ÉSaaUB roiggP ' A képen extra felszereltségű CLA model látható T_|_; 7631 Pécs £alal Északmegyer-dűlő 2. Autóház Tel.: 72/549-559 www.skodazalai.dravanet.hu ’ Búcsú a női Euroligától Csütörtökön késő este fejeződött be a CJM Bourges Basket - MiZo- Pécsi VSK női kosárlabda Euroliga-találkozó. A francia csapat 11 pontos győzelme annyit jelent, hogy a pécsi együttes nem jutott a né­gyes fináléba. A csapat ennek ellenére minden dicséretet megérde­mel, hiszen a magyar női kosárlabdázás történetében eddig csak a pécsieknek és a soproniaknak sikerült az a bravúr, hogy a női Euroligában a legjobb nyolc együttes közé jussanak. (A találkozóról - helyszíni tudósítónk telefonjelentése alapján - részletes beszámolót olvashatnak a 20. oldalon.) p.p. Nincs mindenütt oltóanyag Baranyai körkép Az Olaszországból várt szál­lítmány egynapos késéssel megérkezett ugyan, ám a megyében mégsem kapható mindenütt az agyhártya­gyulladás elleni oltóanyag. A sok vitát kiváltott tízszeres cso­magolású szerből tizenhatezer darabot adott el az azt forgalma­zó cég egyetlen nap alatt.- Az igény ennek a többszörö­se, ezért biztos, hogy ez a meny- nyiség nem fedte le az egész or­szágot - tájékoztatott Lantos Mik­lós, a társaság kereskedelmi igaz­gatója. Pécsett a gyógyszertárak­ban már hozzá lehet jutni az egy­szeres kiszerelésű vakcinához is, átlagosan ezerháromszázötven forintért. Van, ahová már a tízes csomagolású is megérkezett, de a gyógyszerészek nem tudtak ha­tározottan állást foglalni, hogy megbontják-e a csomagokat. Komlón csütörtökön még nem volt kapható az oltóanyag, ott a nagy kiszerelésűből nem is ren­deltek. Mohácson péntekre vár­ják a szállítmányt, Szigetváron pedig már tegnap is hozzá lehe- tett jutni a szérumhoz. _____mjj. Üd ülés: van némi remény Budapest ____ A Magyar Nemzeti Üdülési Alapít­vány kuratóriuma csütörtöki ülé­sén úgy határozott, hogy saját költségei csökkentésével és más pénzügyi források bevonásával 100 mülió forinttal kiegészíti az üdültetésre nyújtott idei állami tá­mogatást - tartalmazza a Szociális és Családügyi Minisztérium sajtó­főnök-szóvivőjének közleménye. Bata Edit tájékoztatása szerint a kuratórium azt követően hozta meg döntését, hogy megvizsgálta a szociális üdültetést elősegítő üdülési csekkek elfogyásával kapcsolatban kialakult helyzetet. A kuratórium felkérte az alapít­vány szociális bizottságát, hogy készítsen javaslatot a pénzügyi források elosztására a következő kuratóriumi ülésre. A kuratóri­um személycserét is végrehajtott az üdülési csekkek forgalmazásá­val foglalkozó Nemzeti Üdülteté­si Szolgálat Kft. vezetésében. A Magyar Nemzeti Üdültetési Ala­pítvány február 20-án arról tájé­koztatta az érintetteket, hogy „a rendkívüli érdeklődés következ­tében az inaktív rétegek számára ez évre elkülönített üdülési célú támogatási kerete kimerült, ezért a Nemzeti Üdülési Szolgálat iro­dái február 21-től ez irányú üdü­lési csekk megrendeléseket már nem tudnak elfogadni.” ______■ Re ndet raknak a rendőrségen A kapitányság átszervezésével kívánják megszüntetni a konfliktusokat A Mohácsi Rendőrkapitányságról az elmúlt évben - különböző okokra hivatkozva - több rendőrtiszt is odébbállt, ami nem tett jót az amúgy is komoly létszámhiánnyal küzdő szervezetnek. Korábban lapunkban is beszámoltunk arról, hogy a város rend­őrei több alkalommal olyan konfliktusba keveredtek egymással, ami már túlment a mindennapi munkával járó viták keretein. Mohács Kevés a rendőr a Mohácsi Rendőrkapitánysá­gon, de ez nem újdonság, mert huszonöt éve kevés. A munka azonban nem csökkent az utóbbi években sem, ezért az alkalmazottak a létszámhiánnyal küszködve feszes tempóban, a túlórakereteket a végletekig kihasználva dolgoz­nak. Talán nem véletlen, hogy tavaly a szakszer­vezet többek között éppen a túlórák elszámolá­sa miatt támadta meg az akkori rendőrkapi­tányt. Ez a konfliktus azonban nem volt elszige­telt, kivételes jelenség a szervezeten belül.- Már 1996 óta rendszeresen jeleztük az illeté­keseknek a problémáinkat - mondta el lapunk ér­deklődésére Fábián Ágota, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára. - Bicsár József ve­zetési módszerei és azok a mulasztások, amiket szerintünk elkövetett, az egész állományban fe­szültséget okoztak. A kapitányság egyes részem szinte anarchikus viszonyok uralkodtak. Az FRSZ amellett, hogy hivatalos eljárást is kezdeménye­zett a kapitány ellen, az egyik rendőrségi maga­zinban fizetett oldalakon is hangot adott a véle­Hagynak időt a kilábalásra ményének. Bicsár József 1999. december tizedi­kén felmentését kérte a megyei főkapitánytól, és miután távozott a testülettől, a rendszeres táma­dások alatt megromlott egészségi állapota miatt betegszabadságra ment. A Mohácsi Rendőrkapi­tányságról ezt megelőzően már több nyomozó kérte áthelyezését más városokba.- Tavaly novemberben arról tájékoztatta a rendőrség a mohácsi képviselő-testületet, hogy a kapitányságon belül az egymás ellen beérkezett panaszok nyomán több vizsgá­lat, eljárás is folyamatban van - mondta Szekó József, Mohács polgármestere. - Váratlanul ért bennünket ez a bejelentés, és akkor, amikor a vagyon elleni bűncselekmények száma növe­kedőben volt, igen aggasztóan hatott. Bár a rendőrszakszervezet hadjárata egyértelműen a kapi­tány ellen szólt, az alezredes távozásával termé­szetesen nem oldódott meg minden probléma egy pillanat alatt, a már kialakult nézetkülönb­ségek tovább érlelődtek. A feszültséggel terhes munkakörülményeket tovább rontotta a lét­számhiány, hiszen egyes osztályokon az állo­mánytábla szerinti létszámnak alig fele dolgo­zott, és dolgozik a mai napig. A megye rendőri vezetése a több évtizedes ta­pasztalattal rendelkező, korábban Pécsett dolgo­zó Bányai Endrét bízta meg azzal, hogy - akár további átmeneti leépítés árán is - rendezze el a kialakult konfliktusokat,-és teremtsen olyan kö­rülményeket, hogy a kapitányság a korábban megszokott, jó színvonalon láthassa el a felada­tát. A közelmúltban az egy éve Mohácson dol­gozó fiatal bűnügyi vezető hagyta el a testületet.- A kollégát egy évre vezényeltük a városba, és mivel lejárt ez az időszak, lehetősége volt ar­ra, hogy Pécsett folytassa a munkáját - mondta dr. Emyes Mihály (képünkön) dan­dártábornok, Baranya megye rendőr- főkapitánya. - Valóban több dolgozó ellen folyik eljárás, több ügy vizsgá­lata folyik. Mohácson szükség van egy általános felülvizsgálatra, amit megfelelő lépések is követnek majd, és nem kizárt, hogy személyi válto­zások is lesznek. A Független Rendőrszakszervezet örömmel fogadta az átalakítás hírét, és az új, megbízott kapitányt a mesz- szemenőkig támogatja.- A város vezetésének csak egy célja lehet: a jó közbiztonság, ezért ennek érdekében kész­séggel együttműködik a rendőrséggel. Mi is ten­ni akarunk valamit a helyzet javításáért, a pol­gárőrségnek pénteken este lesz az alakuló gyű­lése - mondta Szekó József. SCHNEIDER G. Ma a megye rendőrfőkapitányának részvételével állomány­gyűlést tartanak a Mohácsi Rendőrkapitányságon, ahol az egyik fő téma a kialakult helyzet megoldásának kérdése lesz. Az eseményre a város polgármestere is meghívást kapott. Az FRSZ véleménye szerint májusra már minden bizonnyal normalizálódik a helyzet a kapitányságon, az óvatosabbak viszont úgy vélik, hogy ez az év még rámegy arra, hogy helyreálljon a korábban megszokott rend. MAI SZÁMUNKBÓL VILÁGTÜKÖR Haider szinte mindenkit támad. Osztrák szabadságpárti minisz­ter az Európai Unió bővítése el­len. (2. oldal) Meghívás után óvatosság. Ro­mánia nem tudja teljesíteni első csatlakozási feladatát. (2. oldal) Csecsenföldi háborús vesztesé­gek. Az oroszok már nagy pusztító erejű vákuumbombá­kat is bevetettek. (2. oldal) HAZAI TÜKÖR Központi segítség öt hátrányos helyzetű megyének. (3. oldal) Abortusz, nincs kegyelem. (3. oldal) Elfogták a hackereket. Tizen­éves amatőrök törtek be az Elender adatbankjába. (3. oldal) BARANYAI TÜKÖR Tizenkét tonna használt autógumit találtak Pécs nagyárpádi területén. (S. oldal) TIBAY GÁBOR KOMMENTÁRJA Rövidre zárva Én bizisten sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha egy-két dolgot megváltoztatnánk itthon. Például mindig zavart, hogy a parlament választ köztársasági elnököt, nem pedig mind­járt mondjuk az Úristen je­löli ki az ország első embe­rét. Nagy kár, hogy nem így van, pedig végigjárva a szinteket - az elavult, poros szabadságeszményt józan, korszerű belátással elvetve - a honi politikában jártas polgár ide kell hogy kilyukad­jon. Meg oda, hogy most már azért - a kezdeti nehézségek el­lenére - szerencsére jó irányba halad itthon a demokrácia. Jó irányba akkor, ha az alant serte- pertélő halandók felett egy té­vedhetetlen, ám korrekt, befo­lyásolni semmi szín alatt nem akaró grémium dönt el igazán fontos dolgokat. Feddhetetlen­ség, felelősség, objektivitás: há­rom a magyar igazság. Ám mint látjuk, nem baj az, ha nincsen testközelben a kineve­zett, nem baj az sem, hogy ezzel bárki önrendelkezése sérül. Sőt az sem lehet igazán gond, hogy a szakma, a helyi érdekek és helyi értékelés gyakran nem azonos a felkent szakmai irányítással, a központi tudományos, és pláne politikai elképzelésekkel. Mind­egy: a hülye közhelyet, miszerint a tudás hatalom, végre szó sze­rint veszi, ezáltal rövidre zárja a kérdést a törvényhozás. Eddig volt, hogy arra gon­doltunk, nem jól csináltunk itt, helyben valamit. Eztán nem kell majd lelkiismeret- furdalással küszködnünk. Ezt is azokra bízzuk, akik a döntéseket hozzák - helyet­tünk. Magyarról magyarra fordítva: ismét egy korábban au­tonóm intézmény - akad pár ilyen, önkormányzatok, kama­rák, egyetemek - önrendelkezé­sét tekinthetjük semmisnek. Mi jöhet még? Ezt rossz esetben mindenki a saját bőrén érzi majd. Féltik autonómiájukat... A 4. oldal Feddhetetlenség, felelősség, objektivitás: három a magyar igazság r Lesz miről beszélni Dunántúli Napló-előfizetéssel DOMINO-csomagot nyerhet! OOMIVO A Dunántúli Napló előfizetői között január 17-től március 27-ig tíz héten át hetente egy Westel 900 DOMINO-egység- csomagot sorsolunk ki. A csomagban telefon és kár­tya is van, így Önnek már csak beszélnie kell. Ha előfizeti a Dunántúli Nap- iyjót, akkor lesz miről. Ráadásul, ha DOMINO-csomag vásárlásakor a pécsi Westel 900 üzle­tekben ezt a hirdetést felmutatja, a Westel 900 három hónapos Dunán- túliNapló-előfizetéstajándékozÖnnek! Westel 900 üzletek: Pécs, Rákóczi út 19. • Pécs, Ú| Forrás Üzletház t k \

Next

/
Thumbnails
Contents