Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-06 / 36. szám
14 ★ SPORT - EZ TÖRTÉNT ★ 2000. február 6. Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM A kigolyózott apa esete Csúnya dolog, mondhatni szörnyű, ha egy gyermek veri az apját. De meg lehet szokni. Földes Vilmosnak ifjabb Földes Vilmos ellen szemernyi esélye sincs biliárdban. Tízből tízszer veszít ellene. Vannak szerencsés véletlenek az életben. Ezek közé sorolható, hogy a bajai Földes Vilmosnak az általa üzemeltetett vendéglátóhelyen volt egy biliárdasztala. Fia, ifjabb Földes Vilmos (15, képünkön) már hétesztendős korában az asztal körül sompolygott, leste a felnőtteket. Bár alig érte föl a játékszert, mégis kipróbálta a golyós sportot. Kiderült, óriási tehetsége van a játékhoz. A felnőttek először persze nem vették túl komolyan az ifjú bajnokjelöltet, de hamarosan rá kellett döbbenniük, hogy a srác nem szaggatja a zöld posztót, nem töri a dákót. A golyók szinte mindig a lyukban fejezték be útjukat, mintha számítógép vezérelné őket. Kilencévesen már a bácsikkal játszott együtt, akiknek néha bizony kicsit snassz volt, ha vesztesen távoztak a parti után. Nem a véletlen műve, hanem a szorgalom és az áldott tehetség eredménye, hogy Vilmos ma már a felnőttválogatott tagja, mi több, látványos bemutatók előadója. Az apa is óriási fantáziát látott gyermeke lökéseit látva, ezért aztán az elmúlt nyáron egy finnországi mestert meghívott, hátha valamit át tud adni tapasztalataiból. Azután a derék „rokon” is alaposan elcsodálkozott, amikor a nebuló előadott néhány trükköt a tanítónak. A lecke egyszerű volt. Egy beállított golyót úgy küldött az egyik lyukba, hogy a karambol után az újabb golyó a régi helyén megállt, és villámgyorsan forgott a tengelye körül. Egyszeri csoda helyett, ezt sűrű egymásutánban megismételte. Ennek láttán a tanító megkérdezte, mi a trükk lényege. A fiú elárulta, sőt meg is mutatta, miként kell a csavarást belevinni a játékba. Persze nem lassan, mert akkor még képes ellesi a mozdulatot. Az ilyen eredeti elemeket persze nem azért találták ki, hogy mindenki ismerje a fortélyt. A szakma titkait féltve kell őrizni. Napi négy-öt óra edzés mellett Földes Vilmosnak azért a tanulásra is jut ideje. Elsős közép- iskolásként is megállja a helyét. De persze számára most a legfontosabb a poolbiliárd, amiben a nyolc- és a kilencgolyós verzióban is kiváló. Már bekerült a rekordok könyvébe, mert 13 évesen felnőtt egyéni bajnoki címet szerzett. Úgy hiszi, juthat még számára hely a csúcsok gyűjteményes nyomtatványában. Ideje van rá bőven. PuczP. A bakon Mercédesz a korlátlan úr Tizennyolc évesen két lovat hajt. A kocsi átlagban 25 km/órás sebességgel robog. A táv két nap leforgása alatt összesen 80 km. Hat forduló összesítése alapján a távfo- gathajtás összetett bajnoka Hopp Mercédesz. nak, de elkényeztetni sem szabad őket. Napi három óra tréning, no meg az ápolási idő. Ennyi kell az eredményes szerepléshez. A gépjárműiparban már száz éve jól cseng a Mercedes név. A magyar távolsági fogathajtás- ban a férfiaknak még kissé szokni kell Hopp Mercédeszt. Voltak, akik kissé zsörtölődve vették tudomásul, hogy egy ifjú pécsi hölgy ebben a tipikusan férfi(as) sportban eléjük került. A szentlőrinci Délvidék SE hajtója naponta jár ki Bükkösdre, ahol segédhajtójá- val, Tiegelmann Józseffel együtt szokták befogni a maratonkocsi elé a két szép paripát edzés előtt. Összeszokottan dolgoznak, negyed óra alatt végeznek is a munkával. A Vezér névre hallgató 5 éves arab telivér egy kicsit közelebb áll Mercédesz szívéhez, mert saját paripája. Ez persze nem jelenti azt, hogy a 6 esztendős magas telivér (angol telivér apa és magyar telivér anya utódja), Matyi kevesebb zabot és szénát kapna. A szőke hölgy szinte már meg is bánta, mire kimondta, melyik számára a kedvesebb „sporttárs”.- Nem olyan iszonyatosan nagy távolság a napi negyven kilométer versenyen - vélekedett Hopp Mercédesz, aki csizmában, nadrágban és meleg bekecsben forgolódott a lovak között. - Vezényszavakkal, a gyeplő húzásával, eresztésével kell a pacikat irányítani. Néha azért az ostor is elcsattan, de verni nem kell Vezért és Matyit, hiszen tudják a dolgukat. Fontosak a fordulók és a vágták, ahol nagyon együtt kell dolgoznia a bakon ülőnek a kocsi elé fogottakkal. Néha, a sikerek után cukorral is lehet kedveskedni a lovakA sikerek Hopp Mercédeszt, és csapatát igazolták. Négyszer nyertek az elmúlt szezonban, egyszer harmadikként értek célba, egyszer viszont az élről kizárták őket sántulás miatt, így aztán a komlói Pöpl József kénytelen volt megelégedni az összetett második helyezéssel. Pu.cz Péter Saaö il'Mli ^CTTinrím Matáv Pécs - Marc-Körmend 64-68 (33-34) Kosárlabda NB 1. A-csoport, férfiak. Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 1700 néző. V.: Missura, Bodnár. Matáv Pécs: HARTMAN 20/9, Bakonyi 3, Czigler 6, CSIRKE 17/3, WHITFIELD 14. Cs.: Móricz, Sajni, Karagits, Hoffmann Z. 4. Edző: Nagy Zoltán. Marc-Körmend: Eaton 9, Csaplár-Nagy 5, FODOR 14/6, Trümmer 2, NÉMETH 28/9. Cs.: GRÁCZER 5, Grebenár 5, Zsebe. Megbízott edző: Csák Tamás. Az eredmény alakulása: 4. p.: 10-5, 7. p.: 12-12, 12. p.: 19-25, 16. p.: 25-27, 25. p.: 41-40, 30. p.: 47-51, 37. p.: 57-61. Kipontozódott: Fodor (40. p.), Hartman (40. p.). A vendégeknél Patonay Imre eltiltása miatt nem ülhetett csapata kispadjára, de a háttérből is jól irányította fiatal tanítványait. A körmendiek a kezdeti megilletődöttség után már nemcsak néha szellemes támadásokat vezettek, hanem már eredményeseket is. Fodor és Németh trükkös passzokkal és jó távoli dobásokkal vétették észre magukat, a hazaiak Hartman és Csirke kosarasaival tartották a lépést. Centerposzton azonban nem sikerült érvényesíteni a papírforma által ígért különbséget, csak a második félidőben talált magára valamelyest Whitfield. A lelkes és jó iramot diktáló vasiak egy végig szoros, kiélezett mérkőzésen tud' . nyerni. Nagy Zoltán: - Gratulálok a Körmendnek, olyan ritmusban folyt a mérkőzés, amit ők diktáltak. Sajnálom, hogy Pécsett szenvedtünk vereséget, fontos győzelem lett volna. Csák Tamás: - A szív és a csapat diadala volt. Atomerőmű SE - Bp. Honvéd 87-80 (39-34) NB I., A-csöport, férfiak. Paks, 1200 néző. V.: Szlávik, Benczúr T. Paks: Hencsey, LUKMINAS 30/12, RAJKÓ 12/9, VISOCKAS 19, Reid 17. Cs.: Siska 6, Szigeti 3, Mérész. Edző: Fodor Péter. Bp. Honvéd: Zarics 4, DAVIS 35/9, BAKER 16/6, Báder 2, Sitku 16. Cs.: Fülöp 2, Sebők, Jusztin 5/3. Edző: Farkas Attila. Az eredmény alakulása: 5. p.: 10-9, 10. p.: 23-16, 15. p.: 30-27, 25. p.: 46-45, 30. p.: 61-50, 35. p.: 70-61. Kipontozódott: Zarics (27. p.), Fülöp (38. p.). Sitku révén a fővárosiak szerezték az első pontot, de a paksi litván duó kosaraival az atomosok átvették a vezetést. Az első játékrész közepén Farkas edző időkéréssel próbálta megtörni a Duna-parti- ak lendületét, sikertelenül. A félidő végén 5 pontos paksi előnnyel tértek pihenőre a csapatok. A szünet a vendégeknek kedvezett, három perc alatt ledolgozták hátrányukat. Lukminas pontjai újabb lökést adtak a hazaiaknak, akik tartották 8-10 pontos előnyüket. A hajrára feljött a Honvéd, de ez csak az eredmény szorossá tételére volt elegendő. Fodor Péter: - Nagy tétje volt ennek a mérkőzésnek, de úgy érzem, mindig a megfelelő taktikát alkalmaztuk. Végig irányítva nyertük a mérkőzést. Farkas Attila: - Sok volt az egyénieskedés a csapatunkban, így megérdemelten nyertek az atomosok. Kaposvári Klíma-Vili Purina - Szolnoki Olaj 59-62 (35-24) NB I., A-csoport, férfiak. Kaposvár, 1000 néző. V.: Harsányi, Faidt. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE: Karner 4/3, Slone 4, OROSZ 20, GÓBI 16, Madison 10/3. Cs.: Bencze 5/3, Nyilas. Edző: Magyar András. Szolnoki Olaj KK: Maljkovics 9/3, Walke 8, Filipovics 6, PARKER 22/3, Ivkovics 2. Cs.: Trepák 1, Boldizsár 7, TAKÁCS A. 7/3. Edző: Kmézics Zorán. Az eredmény alakulása: 3. p.: 4-6, 10. p.: 15-18, 15. p.: 21-21, 19. p.: 31-23, 22. p.: 37-28, 29. p.: 45-39, 38. p.: 51-52, 39. p.: 58-60. Kipontozódott: Orosz (36. p.), Ivkovics (37. p.), Góbi (39. p.). Nagyon keményen és agresszíven védekeztek az alföldiek és ezzel meghiúsították a kaposvári támadásokat. Magyar edző időkérése után megkezdte a felzárkózást a Klíma- Vili. Karner triplája után már 18-19-et mutatott az eredmény- jelző, majd a 15. percben Góbi 21-21-re egyenlített. Hihetetlen harc zajlott a pályán, több nyilvánvaló szabálytalanság maradt megtorlatlanul. A folytatásban Parker alakításai után közelítette meg ellenfelét a vendégegyüttes. A kaposvári centerek közül előbb Orosz, majd Góbi is kipontozódott, előbbi ellen még technikai hibát is ítéltek. A végjátékban fogcsikorgatva küzdöttek a somogyiak, de Parker triplája biztosabbá tette a szolnoki előnyt. Néhány másodperccel a vége előtt még Madison egyenlíthetett volna, de triplája lecsorgott a gyűrűről. Magyar András: - Tisztelet a küzdeni tudásunk előtt, köszönjük a közönség buzdítását. Kmézics Zorán: - Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésünk lesz a jó erőkből álló Kaposvár ellen. Ismét bebizonyítottuk, hogy csapat vagyunk. ZTE KK - Dombóvári VMSE 96-77 (45-27) Zalaegerszeg, 1500 néző. V.: Váradi, Forrai. Dombóvár: Szőke 10/6, SHAND 16, GAVRILOVICS 19, Balogh Z. 3/3, Mladenovics 16/3. Cs.: Panta 2, Érsek 9/3, Balogh L. 2, Trupp. Edző: Goran Mijovics. Az eredmény alakulása: 7. p.: 11-11, 10. p.: 21-11, 16. p.: 36-21, 25. p.: 51-34, 30. p.: 66-48, 33. p.: 71-58. Az első hét percben a Dombóvár egyenrangú ellenfele volt a zalaiaknak. A folytatásban védekezésbeli hibák miatt 10 ponttal elhúzott a ZTE, s előnyét a szünetig megőrizte. A fordulás után sokáig felváltva estek a kosarak, a dombóváriak csak a 33. percben tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz. A szétesően védekező vendég vasutasok ellen magabiztosan nyertek a hazaiak. Kanizsa KK DKG East - Tiszaűjváros 78-77 (35-38) NB I. B-csoport, férfiak, rájátszás. Nagykanizsa, 400 néző. V.: Parádi II., Nagy II. Kanizsa: Farkas 3, HORVÁTH 18/3, Török 2, Molnár 9, BELOUSZ 18. Cs.: GÁLL 21/3, Vojvoda 7. Edző: Földesi Attila. Páratlan izgalmak közepette az utolsó pillanatban fordított és aratott bravúros győzelmet a kanizsai gárda. További A-csoportos eredmények, nők: Zala Volán MTE - Szolnoki MÁV-Coop 58-57 (33-20), DKSK-BorsodChem - OSC 80-50 (36-24), GYSEV- Ringa - Cofinec-Petőfi Nyomda KKC 72-69 (32-27, 62-62). Összeállította: Móczán Zoltán, Zerza József, Kun Zoltán, Balogh Antal t ^álunk befagytak az $ SUZUKI komfortfokozatú autót is kaphat listaáron, valamint új autó vásárlása esetén megajándékozzuk egy hektoliter benzinnel. Mindehhez ebben az évben is a legkedvezőbb hitelkonstrukciókat kínáljuk. Ha egy megbízható, alacsony fogyasztású autót szeretne, válassza a Suzukit, mint ahogy 1999-ben az új autót vásárlók közül a legtöbben. árelőny a Szabolcs Kft.-nél Nálunk még mindig tartják magukat az árak. Egy új, ötajtós Swift 1.0 GL továbbra is már 270 000 Ft kezdőrészlet befizetésével elvihető. Most ráadásul megegyezés szerint magasabb SUZUKI. Jól jár vele. Suzuki márkakereskedés Szabolcs Kft. Pécs, Komlói út 79. Tel.: (72) 240-393 Szerviz: (72) 241-020 Hétvégén is várjuk Önt. Szombaton 9-15-ig, vasárnap 9-13-ig. Kiemelkedően kedvező hitelkonstrukciók jövedelem-igazolás, kezes és forgalomba helyezési költség nélkül, sőt akár kezelési költség f és CASCO nélkül is. 3 V) Használt autót értékmeg- | egyezéssel beszámítunk. | Dunán W.]! íReggel Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti lapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az ügyvezető igazgató. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Terjeszti az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodája saját árushálózatán keresztül és a Pannonhír Rt. értékesítési helyei. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekelt- A ségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., L AS-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., 1/ftATESZ Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megren- tagja delését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 A siker egyik titka a lovak gondos ápolásában és szeretetében rejlik. Ezt Hopp Mercédesz és segédhajtója pontosan tudja. fotó: laufer l Hartmanék néha csak ámultak a vendég fiatal körmendiek lelkesedésén fotó: tőth l