Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)

2000-02-05 / 35. szám

2. oldal - Uj Dunántúli napló VILÁG TŰKOR Új Dunántúli Napló - 2000. Február 5., szombat Komor hangulatú kormányalakítás Thomas Klestil föleskette a Wolfgang Schüssel vezette új koalíciót Letette a hivatali esküt az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) koalíciós kor­mánya szinte napra pontosan négy hó­nappal a választások után. Bécs^ __;_______ A Hofburgban az osztrák szövetségi elnök rezidenciájának fogadóhelyén, a Mária Te- rézia-teremben tartott rövid ceremónia Ausztria számára igen szokatlan körülmé­nyek között zajlott le. Az új kormány tag­jai egy - Habsburg időkből maradt - titkos föld alatti folyosón mentek át a kancellári hivatal épületéből a Hofburgban lévő elnö­ki hivatalba. A két épület közötti téren, a Ballhausplatzon ugyanis több ezren tüntet­tek az FPÖ kormányba kerülése ellen, és néhány perccel a ceremónia kezdete előtt a teret nagy készültséggel őrző rendőrök megbotoztak néhány tüntetőt, akik át akarták törni a kordont. Az osztrák televízió déli híradójában a térről jelentkező riporter elmondta: csak az új koalíció ellenfelei vonultak ki, támogató­kat nem látni sehol. Az eskütételi ceremó­nia némi késéssel kezdődött: Thomas Klestil elnök, a tapasztalt diplomata megvá­rakoztatta a kormányt, amelyet saját elmondása szerint a de­mokrácia szabályai előtt megha­jolva, de meggyőződése ellenére esketett fel. Az elnök meggyőződésének megfelelő volt a jeges hangulat, amelyben a ceremónia egyetlen mosoly, egyetlen felesleges szó nélkül lezajlott. Thomas Klestil arra szorítkozott, hogy felolvas­sa a minimálisan szükséges mondatokat. Először az alkot­mány megfelelő cikkelyére hi­vatkozva felmentette tisztségé­ből az októberi választások után ügyvezetőként hivatalban maradt kormányt, majd felesket­te tisztségére Wolfgang Schüsselt, az új kormány kancellárját. (Az alkancellári posztot Susanne Ries-Passer, az FPÖ szö­vetségi ügyvezetője tölti be, s az a tény, hogy nem kapott miniszteri megbízatást is, tisztsége az osztrák hagyományoknak megfelelően eléggé súlytalan.) Ezt követő­en Klestil felolvasta a kormánytagok nevét és tisztségét, a kormány minden egyes tagja aláírta az eskü szövegét, majd átve­hette Klestil kezéből a kinevezési Többezres tüntető tömeg Bécsben FOTÓK: FEB/REUTERS okmányt, végül pedig az államfő mind­egyikükkel kezet fogott. Az elnök ezután dolgozószobájába ké­rette az új kormány tagjait. A hagyomá­nyos csoportkép elmaradt. Az FPŐ-ÖVP kormány immár felesküdött tagjai aho­gyan jöttek, a titkos folyosón hagyták el a Hofburg épületét, hogy a tér túlsó oldalán lévő kormányépületben megtartsák első minisztertanácsi ülésüket. Szélsőséges vélemények egy szélsőségről Budapest „Magyarország figyelemmel kíséri az európai értékrend maradékta­lan tiszteletben tartását az osztrák kormányprogram végrehajtása so­rán” - szerepel a Külügyminiszté­rium közleményében., A kommü­niké leszögezi: Magyarország az európai értékrend iránti szilárd el­kötelezettségéből kiindulva azo­nosul az Európai Bizottság február elsején kiadott állásfoglalásával, s változatlanul osztja az ebben, va­lamint az Európai Unió 14 tagálla­mának január 31-én kelt nyilatko­zatában megfogalmazott aggodal­makat. Ha a magyar kormány bár­mely jelét észleli annak, hogy a Szabadságpárt szélsőséges meg­nyilvánulásai az osztrák kormány tényleges politikai cselekvésének szintjére emelkednek, különösen az idegengyűlölettel és a rassziz­mussal összefüggésben, akkor megteszi az általa szükségesnek ítélt lépéseket. Jeruzsálem Izrael hivatalosan visszahívta bé­csi nagykövetét, miután beiktat­ták az új osztrák kormánykoalíci­ót - jelentette be pénteken az izra­eli külügyminisztérium. „Izrael nem maradhat néma a szélső- jobboldali pártok előretörésével szemben, főként olyan országok­ban, amelyek szerepet játszottak a zsidó közösség egyharmadának kiirtásában” - jelentette ki Daniel Száda külügyi szóvivő, és hozzá­tette: Izrael állam átértékeli Ausztriához fűződő kapcsolatait. Jörg Haider nem tartja magát rasszistának, és nincs nosztalgiá­ja a Harmadik Birodalom iránt - erről nyilatkozott az Osztrák Sza­badságpárt vezetője a Jediót Ahronót című jeruzsálemi napi­lap pénteki számában. A politikus szerint „egyáltalán nem ismerik őt”, és az interjúban azt állította, Ismételt a Schneider Autóház Másodszor is Pécsre került „Az év legjobb BMW márkakereskedője” elismerés Február 11-12-én bemutatkozik a 3-as sorozat touring, azaz kombi változata A tavalyi eredmények alapján ismét a pécsi Schneider Autó­ház szerezte meg „Az év leg­jobb BMW márkakereskedője" címet. Ismét, mert 1998 után immáron másodszor bizonyult a legjobb magyarországi dealer­nek, ami jelzi, folyamatosan magas színvonalú, valóban ve­vőközpontú tevékenység törté­nik Pécsett. Schneider János ügyvezető, tulajdonos szerényen megjegyezte, ebben az ered­ményben komoly segítséget je­lent, hogy ilyen remek jármű­vekkel foglalkoznak, igaz, ők is mindent megtesznek, hogy tő­lük csak elégedett vevők távoz­zanak. Hangsúlyozta, köszönet illeti mindazokat, akik náluk vá­sárolták meg a müncheni gyár autóit - az elmúlt esztendőben 45 százalékkal több BMW talált gazdára Pécsett, mint egy évvel korábban s egyben reményét is kifejezte, hogy a jövőben is méltók lesznek erre a bizalom­ra. Schneider János nem titkol­ta, a legnépszerűbbek a BMW 3-as sorozatú kocsijai voltak, amelyek választékát eddig sem a szegényesség jellemezte, ám idén olyan változatok is megje­lennek, amelyek ebben a kate­góriában egyedülállóan teljessé teszik a kínálatot. A limusin és a coupé mellett napokon belül megjelenik a hazai piacon a touring - a BMW-nél így nevezik a kombit -, amit még ebben az esztendőben a cabrio és az M autók követnek. S hogy valóban a kategória legkomplettebb kí­nálata a BMW 3-as sorozatáé, nemcsak az igen széles felsze­reltség bizonyítja, hanem, hogy 6 benzines és 2 dízelmotor - közte a háromliteres, 184 LE-s - közül is válogathatnak a ve­vők. A BMW touring változatát .egyébként február 11-12-én mutatják be a Schneider Autó­házban, amelyre természetesen minden érdeklődőt várnak. Ér­demes lesz ellátogatni a szalon­ba, mert nem csupán a kocsi megtekintésére, hanem próba­vezetésére is lehetőséget bizto­sítanak. (A BMW-kkel való köz­vetlenebb kapcsolatteremtésre, azaz kipróbálásukra folyamato­san lehetőség van, a márkake­reskedés ugyanis egyszerre négy változatot is raktáron tart erre a célra: azt vallják, akkor lesz az érdeklődőkből vásárló, ha sze­mélyes tapasztalatot szereznek arról, milyen autó is a BMW!) A Schneider Autóház Rover és Land Rover gépkocsikat is érté­kesít. A BMW csoporthoz tarto­zó két márka közül a Rover megújulási programjának része­ként tavaly megjelent 75-öst idén a 25-ös - pécsi bemutat­kozása március elején várható-, majd a 45-ös követi. A Land Rovernél újdonság lesz, hogy bővül a népszerűvé vált Freelander motorválasztéka. Az autóházban 1999-ben el­készült minden igényt kielégítő, rendkívül magas színvonalon felszerelt műszaki bázis méltó körülmények között fogadhatja az autókat. A kibővült szolgálta­tások között mindenképpen fi­gyelemreméltó újdonság a gép­kocsimosás és az autókozmeti­ka. Használt autókat is egyre többen vásárolnak a Schneider Autóházban: nem véletlenül, hi­szen szinte egyedülálló módon egy év teljes körű garanciával jutnak járműhöz. Új és használt gépkocsik vá­sárlásakor sem jön rosszul az a segítség, amit a Raiffensen Lí­zing finanszírozási konstrukció­ja nyújt azoknak, akik élni kí­vánnak ezzel a lehetőséggel. Az euro-alapú rendszernek köszön­hetően hihetetlenül kellemes kamatozású - egy évre például mindössze 8,5 százalék (!) - hi­telt adnak. (hirdetés) hogy pártja nem szélsőjobboldali, inkább a politikai sakktábla köze­pén helyezkedik el. Washington James Foley, az amerikai külügy­minisztérium szóvivője csütörtö­kön ismét Washington aggodal­mának adott hangot. Az amerikai szóvivő nem volt hajlandó üdvö­zölni, illetve méltatni az osztrák koalíciós partnerek azon nyilat­kozatát, amely elutasította az ide­gengyűlöletet, a fajüldözést és az antiszemitizmust. Foley azt mondta, hogy a demokratikus normák melletti elkötelezettséget magától értetődő dolognak kelle­ne tekinteni. ■ A SÁRKÁNY EVE. A Sárkány évét köszöntötték nagy lármával Kínában pénteken. A babonás kínaiak nagy dolgokat várnak a sárkány évében, főleg szeren­csét és sikert. A Sárkány évében mindig sok kisbaba születik, s valószínűleg még inkább így lesz ez 2000-ben. ■ SUZUKI VÁSÁR garantált kedvezményekkel Szabolcs Kft. Pécs, Komlói út 79. Tel.: 240-393 Madrid Konzervatív pártértekezlet Magyar-spanyol miniszterelnöki találkozó készül ró országok közül majdnem mindegyikben. Az újságcikkek még akkor jelentek meg, amikor Ausztriában nem történt meg a kormány beiktatása. Szombaton a tanácskozáson felszólal Orbán Viktor miniszter- elnök is. Tervek szerint munka- megbeszélést folytat Jósé María Aznar kormányfővel is, aki tava­lyi budapesti látogatásán kijelen­tette: országa érdekelt az Euró­pai Unió bővítésében és hazánk mielőbbi csatlakozásában. Ma­gyarország és Spanyolország kö­zött nagyköveti szinten 1977-ben álltak helyre a diplomáciai kap­csolatok. A két ország közötti barátsági és együttműködési szerződés 1992 februárjában született, s ekkor nyitotta meg kapuját a barcelonai magyar fő­konzulátus is. Tegnap megkezdődött az európai konzervatív pártok értekezlete, amelynek résztvevői a kontinens jövő­jéről tanácskoznak, és kö­zös dokumentumot dolgoz­nak ki a következő évtized európai centrista politi­kájáról. „Európa 2010: a jövő középen van”: a találkozó jelmondata arra a célra utal, amelyet elérve a kon­zervatív és kereszténydemokrata pártok a politikai centrumba ke­rülhetnek. A spanyol sajtó az eseménnyel kapcsolatban ki­emelte azt a tényt, hogy az Euró­pai Unió tagországai közül jelen­leg csak Spanyolországban és Luxemburgban kormányoz kon­zervatív párt, míg a belépésre vá­Hírek röviden Ajánlás a cigányok érdekében Az Európa Tanács arra kéri 41 tagországát, hogy intézkedjen a ci­gány kisebbség körében tapasztalható írástudatlanság csökkentése érdekében, és segítse elő, hogy a cigánygyermekek minél nagyobb arányban végezzék el az általános és a középiskolát. Az ET szerint a roma kisebbség hátránya csak úgy hozható be, ha az államok gon­doskodnak arról, hogy a cigánygyermekeknek a többi gyermekkel egyenlő esélye van a tanulásra. Török-görög megbékélés Fél év alatt többet ért el a kétoldalú kapcsolatok terén, mint előzőleg negyven év alatt Görögország és Törökország - állapította meg a két ország külügyminisztere tegnapi athéni találkozóján. Ismail Cem - negyven év óta az első török külügyminiszter görög földön - öt együttműködési megállapodást írt alá görög kollégájával, Jeórjiosz Papandreuval. Zavargások Koszovóban Éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Kosovska Mitrovicában a szer­biai Koszovó tartomány északi részének igazgatásáért felelős ENSZ-megbízott, miután több halálos áldozatot és kéttucatnyi se­besültet követeltek a városban csütörtök este kitört etnikai villon­gások. Előbb a város északi, többségében szerbek lakta negyedé­ben bombát dobtak egy kávéházra, amely 15 szerb személyt meg­sebesített. Ezt követően zavargások törtek ki a szerb és az albán népcsoport között. Gottfried Péter Bécsben A Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának vezetője teg­nap előadást tartott Bécsben. Az Osztrák Gazdasági Kamara vitafó­rumán a résztvevők megerősítették: a szomszédos ország gazdasá­gi körei támogatják Magyarország EU-csatlakozását. A rendezvé­nyen részt vett Giorgio Bonacci, aki az Európai Unió Bizottságánál a bővítés kérdéseivel és a Magyarországgal folytatott tárgyalásokkal foglalkozik. Groznij - hivatalos bejelentés várható Hírügynökségi jelentések szerint már csak Groznij két kerületében vannak lövöldözések, s a szövetségi erők szombaton feltehetően hi­vatalosan bejelentik a csecsen főváros elfoglalását. A dagesztáni és a csecsenföldi harcokban péntekig 1290 katona halt meg és 3970 meg­sebesült. Világméretű kémprogram A titkosítás alól nemrég feloldott amerikai dokumentumok igazolják egy Echelon nevű amerikai kémprogram létezését, amely a magán­jellegű telefonok, faxok és elektronikus levelek világméretű lehallga­tását szolgálja. A dokumentumok interneteimen is hozzáférhetők: (www.gwu.edu/nsarchiv). Film az alpesi előemberről Bolzano Turisták bukkantak rá a jégbe fagyott em­beri tetemre 1991 szeptemberében az Ötz- völgyi Alpokban. Néhány nappal később szenzációs hír járta be a világot: a múmia 5300 esztendős. Az osztrák mozik most mutatják be az Ötzi névre keresztelt férfi életének utolsó évéről készült „do­kumentumfilmet”. Öltözete: kecskebőr nadrág, juh-kecske-gyapjú zeke, medvebőr lábbeli, medve­irha fejfedő. Ruháját subaszerű fűfonat egészíti ki, valaha az is melegítette. De nem eléggé: egy kora té­li, hirtelen lehűlés okozta a halálát. A filmből megismerhetjük az állattenyésztés­ből, vadászatból, magok-bogyók gyűjtögetéséből élt ember hétköznapjait, szerszámait, fegyvereit. Ötzi valószínűleg törzsének vezető személyisége lehetett. Erre utal rézbaltája. Igényes kézműves­ségre vallanak tiszafa íja, ballisztikai megfigyelé­sek alapján készített nyílvesszői, amelyek akár 90 méterről is halálos pontossággal találták el a kisze­melt vadat. A múmia Dél-Tirolban látható FOTÓ: FEB/REUTERS Véres jelenet is látható a filmben, amint törzsi varázslók, sámánok tetoválják a gleccserembert. Bőrén máig jól láthatók az ősi rajzolatok, amelyek egyúttal a jó öt évezreddel ezelőtti társadalom gyó­gyító tudományára utalnak. A rajzok ugyanis a test­nek azokon a pontjain helyezkednek el, amelyeket napjaink akupunktúra-gyógyászai is bökdösni szoktak. KULCSÁR LÁSZLÓ k \

Next

/
Thumbnails
Contents