Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)

2000-02-04 / 34. szám

2000. Február 4., péntek - Új Dunántúli Napló HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A papírpillangók repülése A súlyosan fogyatékos gyerekekkel való bánásmódról néhány éve rémképeket láttunk a televízió képernyőjén Romániából. S bár a gyakorlat nálunk mindig is más volt, a kórházi jellegű gondozás nem vált éppen a hazai fogyatékos gyere­kek javára. Egy ideje azonban új szelek fújdogálnak itthon is, elsősorban Bolyban, az ottani intézet falai között.- Úristen! - csapja össze a kezét egy csöpp­ség, amikor belépünk az apró foglalkozta­tószobába. Megilletődve néz ránk, váratla­nul érte az idegenek betoppanása.- Mondd, hogy szia! - súgja neki oda a gondozónő.- Szia - mondja alig hallhatóan, s vissza­fordul az asztalkájához, hogy az éppen a számára kirótt feladattal megküzdjön. A fe­je fölött kecses papírpillangók úsznak a le­vegőben, körben plüssállatkák hevernek. Az „Úristen” és a „szia” kifejezésekkel persze az emeleten lévő gyerekek már nemigen tudnak mit kezdeni. Az ő állapo­tuk súlyosabb, sokan csak fekszenek maga- tehetetlenül, tekintetük nem evilági, mások pedig, mint például az osztály kedvence, az a tolószékes fiú, akinek a lábai térdtől a megszokottól ellenkező irányban hajlanak, csak artikulátlan hangjelzéssel tudatja, hogy örülne a doktornő sztetoszkópjának. Néhány percre.a fejére helyezheti, feszül­ten figyel a beszűrődő, felerősödő zajokra, s öröme olyan végtelen, mintha új életet ka­pott volna ajándékba a sorstól. A leggyakrabban a szülés előtti, illetve alatti sérülés vagy kromoszóma-rendelle­nesség miatt kerülnek ide gyerekek, ma­gyarázza az intézet orvosa, dr. Tardos Má­ria (első kis képünkön). Jóval ritkább az, hogy valakit nyomorékká vernek a szülei, mint azt a kislányt, akit egy baranyai kis fa­luban kínoztak meg. Azóta ő is itt él. A Baranya Megyei Egészségügyi Gyer­mekotthon 1956. május elsején kezdte meg működését a gyönyörű Montenuovo- Batthyány-kastély jelenlegi konyhaépülete helyén hatvan férőhellyel. A hatvanas évek elején aztán felújították magát a kastély épületét is, így újabb negyven gyermeket tudtak befogadni. A hetvenes években épült a nyolcvan férőhelyes pavilon, s ek­kor már a Baranya Megyei Tanács vette át az intézetet az Egészségügyi Minisztérium­tól. A nyolcvanas években újabb pavilon épült 160 férőhellyel, kialakították a terápi­ás és diagnosztikus helyiségeket, a labort, a fogászati rendelőt, az EEG-labort, a hidrote­rápiát, a tornaszobát, s mára 270 gyermek és 222 dolgozó tevékenykedik itt együtt, mondja Varga Lászláné igaz­gató (második kis képün­kön). Az elmúlt héten Hol­landiában járt szakember el­mondása szerint odakint van olyan intézet, amelyben 400 gondozottra 1200 dolgozó és • 400 önkéntes segítő jut: ez az arány nálunk elképzelhe­tetlen, hiszen itt csak arra van lehetőség, hogy egy gon­dozónőre tíz gyereket bízzanak. Az intézetben súlyos és középsúlyos ér­telmi fogyatékos, halmozottan sérült gyere­kekkel foglalkoznak, közülük 75 százalék súlyos értelmi fogyatékos. Kétéves kortól kerülhetnek ide, s gyakorlatilag életük vé­géig itt élnek, jelenleg a legidősebb 49 éves. A megyében működik ugyan több felnőtt intézet is, de azok gyakorlatilag megteltek, másrészt szerencsésebb, hogy azok, akik itt élték le eddigi életüket, ebben a környe­zetben is maradjanak. Arról, hogy kik kerülhetnek ide, a szülő dönt az orvossal való konzultáció után, s a beutalás a helyi illetékes önkormányzat fel­adata. A döntés rendkívül nehéz, hiszen a szülő sok mindent megtenne a gyere­kért, de az ápolás teljes embert kíván a nap 24 órájában, munkát, hivatást kellene feladni, így sokan választják azt, hogy hétvége­ken viszik haza őket. Az intézetben 95 százalékos a szakképzettségi arány, kétévenként nővériskolát indíta­nak, és többen pe­dagógiai képzésben részesülnek, a gye­rekek tehát jó ke­zekben vannak. A velük való bánásmód az elmúlt idő­szakban sokat változott, magyarázza az igazgatónő, az ápolásból fokozatosan a fog­lalkoztatás és a terápia felé haladt, követve a nemzetközi trendet. Az új szemléletmód kialakításában komoly segítséget nyújt a német Diakonie Stetten, mely szervezet szakemberei nem egyszer beálltak a bólyi intézetbe dolgozni, s az itteniek rendszeres látogatást tesznek Né­metországban. Az ered­ményesség lemérhető a gyerekeken, akik lénye­gesen szabadabbak, nyi- tottabbak. Ma tankony­hában, szőnyegszövő, keramikus- vagy aszta­losműhelyben dolgoz­nak, állatokat tartanak - egyelőre csibéket, de ké­sőbb disznót és nyulat is -, szabadon jár- hatnak-kelhetnek a parkban, kimehetnek a városba, templomba, nyaralhatnak a Bala­tonon, Németországban vagy akár Spanyol- országban, a legszerencsésebbek pedig az önálló életvitelt gyakorolhatják a rendkívül magas színvonalon felszerelt és szép lakó­otthonban. S bár Németországban vagy Hollandiá­ban minden gyermeknek külön szobája van, itt már az is óriási eredmény, hogy 2-3 ágyas szobákban helyezhetik el őket. Hi­szen szinte mindent pályázati pénzekből és adományokból oldanak meg, a hidroterá­piához, a gyógymasszázshoz, a zeneterá­piához vagy a fényterápiához szükséges eszközök beszerzését, a játékok megvásár­lását, az asztalosműhelyben működő mun­kagépek beüzemelését. A fényterápiás helyiség ajtaja nyitva. A vízágy alatti hangszórókból halk zene szól, a rezgés áthullámzik az ágyon, s finoman átjárja az éppen rajta fekvő három magate­hetetlen apróság izmait. A mennyezet alatt egy tükördarabokkal borított gömb forog, a mennyezetre és a falakra vetítve az apró fényfoltok százait, melyek lassan folynak le az oldalfalakon. Húsz-huszonöt percig tart ez a varázslatos kezelés, mely rendkívüli él­ményt jelent a gyerekeknek. Mindezt egy 1,6 milliós pályázati pénzből vásárolták. Az is csak a rendszerváltozás utáni időszak le­leménye, hogy a súlyos fogyatékos gyerme­kek esetében is érvényes 6-16 éves kor kö­zött a tankötelezettség, s még a legsúlyo­sabbakkal is kell és lehet is valamit kezde­ni, állítja az igazgatónő, minden kis előrelé­pés eredmény, és sok esetben már az is nagy siker, ha állapotuk nem romlik. Mind­ehhez azonban rengeteg idő és türelem A Hollandiából érkezett golyófürdő a gyerekek egyik kedvence FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ szükséges, amely Bólyban minden jel sze­rint megvan. Nem véletlenül hangzott el az elmúlt nyáron zajló országos konferencián, hogy ez az intézmény jelenleg a legjobb a hazaiak sorában. A szobák, termek, folyosók a közeledő farsangról árulkodnak, az amúgy is színes, meleg környezet még tovább gazdagodott, nyoma nincs annak, hogy valamiféle kór­házi jellegű ápolás folyna. Az épület egyik lakásában hatan laknak, önálló, jól felsze­relt konyhával, fürdővel, mosógéppel. Az ebédet kapják, de a vacsorát saját maguk­nak készíthetik. A falon Rio de Janeiro ma­dártávlatból, mélykék tenger, szeszélyesen szabdalt partvonal. Kint a lépcsőházban nagyméretű festmény, közös mű, melyet a fogyatékos gyerekek, a város iskolásai és Trischler Ferenc szobrászművész közösen készített. Április végén a holland World Servants Alapítvány emberei jönnek, a foglalkoz­tatóház tetőzetében egy lakást és két foglal­koztatóhelyiséget alakítanak ki ingyen, mindezt teszik a saját szabadságuk terhére. Tervezik még a normál lovasterápia ki- szélesítését, szeretnének egy saját lovat és egy iskolát, melybe a normális életrendhez hasonlóan eljárnának a gyerekek. Ez mo­dellértékű lenne Magyarországon. Hiszen a cél az, hogy a súlyosan fogyatékos gyere­kek is a többiekéhez hasonló életmódot folytassanak, mert az önmagában kevés, hogy minderre megvan a joguk, a lehetősé­get is meg kell teremteni. Bólyban pedig mindent ennek érdekében tesznek, olykor kisebb, máskor, ha erre lehetőségük adó­dik, nagyobb lépésekkel. CSERI LÁSZLÓ DUNAI IMRE A Tiszától az óceánig Végül is csip-csup ügy. Ciánt és különféle nehézfémionokat tar­talmazó szennyvíz jutott va­sárnap éjjel Rorjiániában a Szamosba ömlő Lápos folyóba. Kissé kellemetlen szituáció, hogy a Kárpátok belső karéjá­ban eredő folyók zöme majd­nem minden szennyet elhoz a Tiszába, Dunába. Az Orszá­gos Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság tájékoztatója szerint azonban a Szamoson és a Ti­szán lefolyó szennyezés közvet­len veszélyt nem jelent a folyók körzetében élőkre. Ennek ellenére a folyók ál­lati élővilága eléggé rosszul vi­selte a ciánt. A főigazgatóság kénytelen volt felhívni a lakos­ság figyelmét arra, hogy a Szamos és a Tisza folyóból származó halakat ne fogyasz- szák, állatokkal se etessék meg, illetve a part menti ásott kutakból vizet ne fogyassza­nak, azzal ne főzzenek. Ugyanakkor megnyugtatta a közvéleményt, hogy a két folyó vize - a szándékos mérgezés kivételével - egyéb célokra kö­vetkezmény nélkül felhasznál­ható. Tehát remekül lehetne rajtuk csónakázni akár de­monstrációs célzattal is, tilta­kozásul a közép-európai kör­nyezetszennyezések ellen, hogy a problémára korszerűbb módon hívja fel végre már va­laki a figyelmet. Mert ennek is megvan a pél­damutatóan divatos módja. A napokban éppen csónakkal ké­szül átkelni a Csendes-óceán déli részén egy 52 esztendős francia. A négy hónapos, 9 ezer kilométeres lapátolásra vállalkozó breton férfi régi eve­zős. Már két ízben átcsónaká­zott az Atlanti-óceánon, és többször át is vitorlázott rajta egymagában. Persze nemcsak úgy öncélúan. Ahogy most a Csendes-óceánra, korábban is a környezet iránti aggodalom vitte a hosszú útra. A breton egyébként immár ötszörös apa, ám a nemrég bekövetkezett ör­vendetes családi esemény sem tántorította el a veszélyes vál­lalkozástól. Nyilván szereti a csendet, másrészt ezzel az úttal kívánja ráébreszteni a világot az óceánok szennyezésének problémájára. Kellene talán küldeni neki palackpostával egy kis Tisza-vi- zet - persze semmiképpen sem fogyasztásra -, hogy vigasztalá­sul reklámozza egy kicsit a gondjainkat a ficánkoló delfi­neknek és halaknak: a mi kis katasztrófánk sem fenékig tej­fel. Hanem gyöngyöző dán. TIBAY GÁBOR Mindennapi vér Lehet, hogy mesélnünk kéne inkább a kölyköknek, jutott eszembe éppen a minap, ahogy erőszakos műsorokért, gyermekeket hátrányosan be­folyásoló, vérfröcsögős disznól- kodásokért állított le a Testület kereskedelmi tévéadót, mert egy vitatott filmet ő is vitatott­nak talált. Jól is van így, gon­doltam a videotékából hazajö­vet, mert az már tényleg vérlá- zító, hogy ezek a haszonért li­hegő, elállatiasodott szerkesz­tők majd az én gyermekem agyába is igyekeznek belécsö- pögtetni a mételyt. Ennek ha­tására egy pubertáskori éjjelen majd felkel a kölyök, oszt’ pentagrammát rajzol szülői véremmel a perzsaszőnyegre. Na még csak azt kéne. No meg a tékába sem me­gyek többet, a fene egye meg, de ezt még megnézem: így lap­pangtam hazafelé a legutóbbi zavaros estén a szalaggal, mely valamelyik múmiás filmet tar­talmazta mágneses rendszer­ben, szigorúan az én felnőttko­ri épülésemre. Magamnak azt veszek ki, amit akarok, mon­dottam mintegy vigasztalón, le­pergetve magam előtt a filmet, mely abban a jövőbeli jelenet­ben játszódott, mikor eljövendő csemetémet majd nem engedik múmiás-ölős filmet kölcsönöz­ni a pultnál. Ez persze kissé el is szomorított, mivel régen el­döntöttem már, a saját ivadé­kaimnak csak én fogok igazsá­got osztani, nem pedig holmi pultos, még ha mindezt szá­mos pofon kíséretében is kell majd cselekednem. Tehát a közjó építése érde­kében mostantól nem kölcsön­zők ki a fal mellett osonva go­nosz, véres, esetleg pornográf alkotásokat. így tegnap, mi­helyst hazaértem, már hátra­dőlés közben a pamlagon ma­gam elé kanyarintottam a mű­sorújságot, és megbízható, szocializált perverzként indí­tottam az adást. Este fél hét. A mozicsatornán horrorfilm ment. Bekuporodtam hát a sa­rokba; még hat órát elütök így, utána a Dunán úgyis jön­nek a halak. 1 1 ‘ 1 1: ¥ T -f hetedik oldal HOLNAP Riport Újabb ügy a Megyei Kórház­ban. Az intézmény decem­berben a költségvetéstől 20,5 millió forintot kapott, melyet adósságrendezésre fordított. A minisztérium a héten fizetett hirdetésben tudatta: a pénzt a dolgozók­nak szánta. A közgyűlési el­lenzék vizsgálatot sürget. Portré Balassa Sándor Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző - a Pécsi Szimfonikus Zene­kar háziszerzője - szerint a zene az emberi lélek gyö­nyörűfóruma, megtisztító, katartikus hatását nem ve­szítheti el. Portré Égre nézve, földön állva El sem tudja képzelni - mondja -, hogy svábok lévén ho­gyan kerültek elődei az Ormánságba. Az országnak, Bara­nyának ebbe a sokat emlegetett csücskébe, ahol - ez a ta­pasztalata - hússzor annyi energia kell valaminek az el­éréséhez, mint máshol.- Meglep, hogy eredetileg meteoro­lógus szeretett volna lenni.- Mindig az égre néztem, a csillagokat figyeltem, talán ez a magyarázata. Ehhez képest ugyancsak kemény talajra hup­pantam, amikor nagyon fiatalon a közéletbe kerültem. Azt azon­ban gyorsan eldöntöttem, hogy nem a mindennel szemben me­netelés a módszer, hanem az a cél, hogy használjak a környeze­temnek.- És most már mondhatja, hogy sikerei is vannak?- Azt hiszem, ahhoz egy kicsit türelmetlen vagyok, hogy nagy si­kerekről adhassak magamnak számot.- De ott van a kiváló­an működő Ormánság- fejlesztő Tár­sulás.- Jó érzés volt ezt a csapatot összehozni, s az is, hogy ismertté tettük az Or­mánság problémáit, valamint jó színvonalú pályázati tevékenysé­gét is. Ezek valóban sikerek vol­tak, de reális mérlegelésükhöz itt kell élni, az Ormánságban.- Politikusként tapasztalja an­nak hátrányát, hogy nő?- Nem tudom, mi az a politika. Másrészt mindig úgy gondoltam, ezen a kérdésen már régen túlju­tottunk - de rá kellett jönnöm, hogy még nem. Egyébként csak Nórántné dr. Hajós Klára 1954-ben született Pécsett. Általános és középiskoláit Sellyén végezte, majd jogászdiplomát szerzett Pécsett. Sellye polgármestere, a megyei közgyűlésben bizottsági elnök. Férjé genetikai szakmérnök, lányuk szociálpedagógusnak, fiúk kertészmérnöknek készül. annyit a politikusságomról, hogy ha lehetne településfejlesztést po­litika nélkül is csinálni, nem len­nék a megyei közgyűlés tagja.- Azonban tíz éve az. Vélhet­nénk, inkább a politikának él, nem a családjának.- Nagyszerű házasságban élek nagyszert! társ mellett. Fiatalabb koromban valóban nagyon fontos volt számomra a munkám, ám ahogy teltek az évek, ez módo­sult, s most már egyértelműen a családé az elsőbbség. És Sellyéé. Amikor 100 éves volt itt a tűzoltó­egyesület, meg­hatódva láttam az alapítók neve között a nagy­apámét. Ez üze­net volt a számomra: innen nem szabad elmennem.- Voltak még ilyen meghatáro­zó felismerései?- Igen. Mennyiségi és minőségi céljaim voltak, és kezdetben az előbbieken volt a hangsúly. Ma már tudom: ez csak tíz százalék, és kilencven a minőség. A minő­ség pedig az itt élő ember. MÉSZÁROS ATTILA t á b

Next

/
Thumbnails
Contents