Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-26 / 56. szám
10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA-MŰVELŐDÉS 2000. Február 26., szombat A ház egykori lakója Lapunkban a múlt év őszén többször is foglalkoztunk a sikondai alkotóház sorsával, főképp jelenével és - akkor még - eléggé kilátástalan jövőjével. Ám az épületnek leginkább múltja van, hiszen hosszú éveken át itt valóban alkotómunka folyt. Göncz Árpád műfordítóként sok-sok időt töltött itt, ezért kértük fel, hogy amennyire ideje engedi, röviden emlékezzen meg Sikondáról. A köztársasági elnök válasza érthető módon nem postafordultával érkezett, de megjött. Méhes Károly úrnak Dunántúli Napló Kedves Barátom! Köszönöm a levelét, ami most került a kezembe, és szívemből remélem, hogy nem késtem el a válaszommal. A Sikondai Alkotóház, ahol hosszú évekig dolgoztam író és fordító koromban, nagyon a szívemhez nőtt, a nyugalmával, békességével, a tó közelségével, ahol az ember mindig mély lélegzetet vehetett, azzal, hogy az ember sohasem volt egyedül, de sohasem kellett a házban senkihez sem alkalmazkodnia, mert munkájukban elmerült és azt szívvel lélekkel végző emberekkel volt együtt, soha nem többel, mint kettővel, hárommal. Sikonda az elmélyült munka derűs és békés szigete volt, s akik gondját viselték, ezt szeretettel és hivalkodás nélkül tették. Mi meg hálásak voltunk Baranya megyének, hogy a házat fönntartja. Szórványosan bár, de szemtanúja voltam az épület romlásának, mikor - már csak látogatóban - ugrottam be arra-arra járva, akkor is inkább a szomszéd házba, Krauszékhoz, ahol Piroska haláláig majd mindig talált valakit az ember. Érthetően nagyon fájlalom, hogy az Alkotóháztól a tulajdonosa meg akar válni. Nehéz volna felsorolnom, ki mindenkivel voltam együtt Sikondán, azt is, hogy mi mindenen dolgoztam ott töltött napjaimban. Nem hiszem, hogy erről bármiféle időrendi napló tanúskodnék, s ha igen, az is csak a nevekről és az ott-tartózkodás időpontjáról, de nem az elvégzett munkáról. De biztosra veszem, hogy ha megkérdeznék mindazokat, akik ott dolgoztak a házban, ugyanazt mondanák és egymás tanúságát erősítenék a szavaikkal. Hálás vagyok, hogy figyelemmel kíséri az épület sorsát. Az ügy megérdemli az odafigyelést, s ha megírja, hogy miben segíthetek, magától értetődik, hogy a ház megmentésének érdekében nagyon szívesen felemelném a szavamat és támogatnám a szándékát. Meleg barátsággal köszöntöm, lekötelezne, ha tájékoztatna az ügy jelenlegi állásáról, s arról is, hogy le- het-e ezen fordítani, vagy sem. Budapest, 2000. február 14. Göncz Árpád az AiKoionaz evuzeaexig Diziosnona a nyugoai munKaKoruimenyenei az iroKnaK, koiiokiibk Ötven év mozgásban, rajzban A napokban a Művészetek Házában is- mét elvarázsoltak bennünket a magyar rajzfilmes művészet legnagyobbjainak alkotásai. Mind-mind csak néhány perc - sóhajtásnyi bódulat - , azért a celluloidszalagon megfogalmazható gondolatok öröklétére is kacsintva. Bemutatták Dizseri Eszter „Kockáról kockára” című, a magyar animáció hőskorát, történetét feldolgozó könyvét is. Az ötvenéves Pannónia Filmstúdió Pécsett ünnepelt. Méltán választotta helyszínéül a mecsekalji várost, hiszen a nagy múltú neRészlet a Bauhaus/Pécs című filmből vet 1950 óta viselő stúdió Budapest után 1971-ben Kecskeméten majd 1973-74-ben Pécsett vert először gyökeret, sőt a fáma szerint a bennünket előző alföldi városban pécsi művészeti szakközépiskolások - Horváth Mária, Pócs Péter és társaik - járultak hozzá a lélekszabadító, formai gátakat romboló műfaj meghonosodásához. Hisz hány jeles alkotás született ezen az igazából még bejáratlan, új formanyelven, hogy kimondhatóvá váljon számos olyan gondolat, amit nem tűrhetett nyomdafesték, amihez túl soknak (vagy kevésnek) bizonyult a kimondott szó, súlytalannak az állókép? A középkorúak közül ki ne emlékezne Pumukli kalandjaira, Szabó-Sipos Tamás Gusztávjára, Jankovich Marcell Sziszifuszára? A Juhász Ferenc és Bartók- ihlette Cantáta Profánára? A filmekből válogatást adó seregszemlén és könyvbemutatón a beszélgetést Pásztor Ágnes vezette (kis képünkön), aki Varga Csabával és másokkal együtt megalapította az Ixilon Stúdiót, a Pannónia Stúdió pécsi jogelődjét. Mint Pásztor Ágnes elmondta, 1972-ben végzett a főiskolán biológia-rajz szakosként, s annak idején nagy amatőrfilmes csapat - sok más közt Baksa Tamás és testvére, Balázs, a keramikusművész, Pattantyús József, a fotós Mészáros István, Varga Csaba - gyűlt össze Pécsett. Ki a dokumentum-, ki a néprajzi filmekhez vonzódott, de átütő műfajjá az animáció vált, amit később díjak sokasága is jelzett. A „fürdőkádi” laborálás 1974-ben szűnt meg, amikor az Ifjúsági Házba költözhetett a csapat. Pásztor Ágnes ebből a termékeny alkotói időszakából mintegy harminc különböző filmdíjat tudhat a magáénak. Akkoriban tanított, és főként gyerekekkel - nehezen nevelhető kisdiákokkal - készített animációs filmeket, belevonva őket a „komoly játékba”, és a „BBC - Icograda” londoni fesztiválján tanítványaival korosztályos verseng is nyert. Politikailag ez a nyitás időszaka volt, ezekkel a szókimondó, ironizáló filmekkel a „tűrt” kategóriába kellett beleférniük. Már akkor Varga Csaba volt a legdominánsabb egyéniség köztük, majd 1978-ban Matoksy György, a fővárosi Pannónia Filmstúdió vezetője is segítette őket. Munkájukhoz sok tévés - Litauszky János rendező, a máig amatőrfilmes Katies Kálmán és mások csatlakoztak. Varga Csaba Budapestre került, így először Pásztor, később Mészáros István vezette a pécsi stúdiót. Sokáig voltak segítségére a vizuális nevelésnek, s a műhelyben olyan kitűnő grafikusművészek dolgoztak, mint Ficzek Ferenc, Kismányoky Károly, Markó Nándor és Szijjártó Kálmán. Az állami finanszírozás a nyolcvanas évektől megszűnt, majd az 1988-tól kezdődő privatizációval, amikor már külföldi cégeknek dolgozott a stúdió, Kismányoky és társai invencióira, önálló alkotókedvére nem volt szükség... Mindezek ellenére a jelenleg a pécsi ön- kormányzat művelődési, közoktatási és sportfőosztályán dolgozó Pásztor Ágnes estet szeretne összeállítani a neves generáció alkotásainak a bemutatására is. Hiszen mint Dizseri Eszter estje is tanúsította, a magyar animáció története tulajdonképpen világraszóló sikertörténet. Volt időszak, amikor a budapesti stúdió - vidéki telephelyeivel - a harmadik legnagyobb volt a világon, s ez nemcsak nagyságrendet, hanem mindmáig mértéket adó minőséget is jelent._____________ __________bóka r. ________Magyarul - Magyarán_________ Ál landóság és változás Az állandóság és változás együttesen jellemzi a nyelvet mint rendszert. A változás elsősorban a szókészletben következik be. Ez a magyarázata annak, hogy a szavak rendszerezett gyűjteményei, a szótárak is korról korra változnak. .Elég kézbe vennünk egy évtizedekkel ezelőtt megjelent szótárt) szinte oldalanként találunk benne ún. elavult, azaz használaton kívül került szavakat. Viszont a gyarapodás is számottevő. Főként az újságokban találkozunk sok olyan szóval, amelyeket hiába keresünk a szótárakban. Nyelvápoló folyóiratunk, az Édes Anyanyelvűnk külön rovatot rendszeresített az új szavak felsorolására. A tv nyelvész szakembere időnként szintén köt belőlük egy-egy csokrot. A gazdagodásnak két módja van. Az egyik a jelentésbővülés. Köztudomású, hogy szavaink túlnyomó többsége többjelentésű. Á társadalomban bekövetkező változások szinte kikényszerítik, hogy a mennyiségben a végtelenségig nem szaporítható szavaink újabb és újabb jelentést vegyenek föl. Nyelvészek úgy találják, hogy a szóalkotás ismert módjai közül az összetétel a legtermékenyebb. Szemléltetésül ezek közül sorolok fel néhányat: szerkezetkész = félkész állapotú (építmény), titokminiszter = nemzetbiztonsági miniszter, várostűrő = szennyezett levegőjű környezetet elviselő (növényzet). Lényegét tekintve ide sorolhatjuk azokat, amelyek egy-egy igekötővel gyarapodnak. Ilyen a be- sokall. Az alapige tárgyasból tárgyatlanná válik. Nem is lehet tárgya. Ugyanis az alany tudati állapotát fejezi ki. Jelentése: „elege van valamiből, megelégeli, nem tűri, nem viseli el tovább”. A von- zatstruktúrát is megváltoztatja. A zsargon irányába való elmozdulást jelentené, ha egy-egy történelmi személyről állapítaná meg valaki, hogy „besokallt”, és megindította a forradalmat. Ez egyben kijelöli a helyét az alantasabb stílusrétegekben. A másik hasonló, divatossá vált igekötős szavunk a bepánikol. Ez történt a Mazdába rejtett áldozat lányának az élettársával. A pánik a köznyelv általánosan ismert szava. De igésítve és igekötővel az utóbbi időben gyakran emlegetett pszichiátriai szakszóvá kezd válni, mint az ún. pánikbetegség megjelenési formája. Eddig szó- tározátlan a mozgásul lehet, hogy József Attila uszul szavának mintájára. Fordított példa Ady bámit igéje. Itt az történik, hogy az -ít, - (s)ít műveltető és az -ul, -ül visz- szaható igék párba állnak. S ebben a szóalkotási módban nem találhatunk kivetnivalót. Egy fut- ballszakember leleménye, amely állandósulni látszik, a megsérti. Jelentése: „gondatlanságból vagy szándékosan sporttársának sérülést okoz”. Ebben is visszaható vált műveltetővé, mint a nagyon rámenős futballjátékban egyre gyakrabban előforduló sportszerűtlen viselkedésmód. Rónai Béla Kisgyerek, pisztollyal Talán emlékeznek Nádas Péter fiatalkori regényére, a tüneményes Bibliára, amely egy mély lelkiismeret-furdalás megváltása is. Módos polgári családban nevelkedő kisfiúról, első, esz- méltető kudarcáról szól, aki a gyerekfejjel alig fölfogható fájdalmát, mély sértettségét egy ártatlan kölyökkutyán torolja meg. Úgy, hogy az állatot nyöszörgő hullává veri. Nádas könyve persze bravúros társadalmi kor- és kórrajz is: vannak magyarázhatatlan hiányérzeteink, váratlan veszteségeink, olyanok, melyekre utólag döbbenünk rá, és olyanok, amelyekre soha nem érkezik válasz. Banális ügyek-bajok, melyek néha jobban felébresztik a lélek sötét oldalát, mint a földrengések, háborúk. Nem mindig tudni előre, mikor s miben nyilatkozik meg a lét hátborzongató mélye, amelyről az ember önmagát őrzendő és lelki restségből is igyekszik elfordítani a fejét. Ki ne emlékezne az esetre, amikor két tinilány agyonvert egy taxisofőrt? Ismerősek reakcióink is: mi közünk, nekünk, szolid, a világ rendjéhez alkalmazkodó ' állampolgároknak, kik egy kanálka cukorral és felhős hombkkal isszuk a kávét és Esmeralda szívszaggató szavait? Mi közünk a természet súlyos tévedéseihez? Mi közünk ahhoz, hogy nálunk is akad már iskola, ahol „hberális” hevületből lődöz a gyerek - unalmában? bosszúságában? - és a tudatlanságára büszke? Csalafinta kis szadizmusokat, egymásra szegezett pisztolyok képét, a tömegember degenerációs stigmáit hordozzuk magunkban, melyek hátterében persze ott ólálkodhat a szegénység, tudatlanság, szeretethiány, vagy épp az érzelmekre is zsírpárnát vonó kényeztetés, s jól érzékelni azt is, hogy a lét peremére szorítottak céltalanságának, fölösle- gességtudatának a teljesítményközpontú beteges ajzottság a tükörképe. Csupa természettől idegen entitás. A szemét és érték tárgyainkban, irodalmunkban és a tévék műsorkínálatában is szemfényvesztőén cserélgeti arcát. Mintha hiányozna életünkből a rendező közép: a mérték és arány, melyekre csak az ajándékul kapott természet - s azzal együtt a saját bensőbb természetünk - képes bennünket megtanítani. Tanüani azt az embert, amely amióta fittyet hány legnagyobb tanítómesterére, távolodik önmagától is. B.R. SZÍNHÁZ ÉS BLUES. Az I. Színházi Szökőnapot tartották a pécsi Ifjúsági Házban a héten. A Kussojjámá kisfiam és A traubis rabló és én című darabokat a Pécsi Alkalmi Színház adta elő (az utóbbi, melyről képünk is készült, ősbemutató volt Amfetamin Attila szénsavval és reklámokkal dúsított zenés meghasonlásáról). S akinek mind- ez kevés lett volna, azok szórakoztatásáról a Stoni Blues Band gondoskodott. ________________fotó: tóth oszló i
