Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-22 / 52. szám
2000. Február 22., kedd TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal Kényszerű mentősleépítés - a beteg látja kárát Baranyai körkép A megyében akár egy mentőautó leállítását is eredményezheti az a 3 százalékos létszámleépítés, amely idén ismét fenyegeti a szolgálatot. Ezzel a betegszállítás lassulhat, de az is elképzelhető, hogy ezt a feladatot a mentősök egyáltalán nem tudják ellátni. Tavaly nem sikerült az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) elérnie, hogy a közszférát érintő 3 százalékos létszámleépítésből kikerüljenek, noha akkor már országosan mintegy 600 szakemberre lett volna szüksége a szolgálatnak. Jelenleg ez a szám 900-ra nőtt. Baranyában 1999- ben már minden olyan álláshelyet megszüntettek, amely nem veszélyeztette az ellátást.- Ha idén is meg kell tennünk a létszámleépítést, akkor már csak a kocsikon dolgozó személyzetből tudunk elbocsátani - vázolta dr. Buda Péter (képünkön), az OMSZ baranyai főorvosa. - Ez azonban azt jelenti, hogy előbb- utóbb a megyében működő 38 kocsi közül egyet biztosan le kell állítani. Sajnos, már tavaly is csökkenteni kellett az autók számát. A főorvos hangsúlyozta: ez természetesen nem vezethet oda, hogy a balesetekhez, rosz- szullétekhez nem érnek ki időben, ám a betegszállítás biztosan kárt szenved. Ez akár azt is eredményezheti, hogy a kórházban fekvő betegnek több napot kell várnia, mire mentőautóval hazaviszik. Sőt arra is sor kerülhet, hogy a mentőszolgálat kénytelen bejelenteni: a beteg- szállítást egyáltalán nem tudja vállalni. A mentőkocsik kényszerű leállítása emellett akár az éjszakai szolgálatra is hatással lehet. Buda Péter szerint ez különösen azért súlyos gond, mivel ekkor általában kizárólag sürgős esetekhez hívják a mentősöket. Érdekes ellentmondás, hogy az Egészségügyi Minisztérium (EüM) idén fejlesztéseket is meghirdetett, így 220 új álláshelyet finanszíroz, viszont 224-et kíván az országban megszüntetni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a mentőszolgálat így nem érzékeli a változást, hiszen komoly többletfeladatokat kap, azaz még több szakemberre lenne szüksége. Az EüM tervei szerint például Pécsváradon az elkövetkező két évben mindenképp kiépül az új állomás, arról azonban még semmit sem lehet tudni, a költségekre lesz-e külön keret. Buda Péter elmondta: ha a megyei költségvetésből kellene kigazdálkodni a személyzetet, az autókat, az mindenképp hátrányos lenne, hiszen máshol jelentkezne a hiány. Az OMSZ vezetősége a héten is tárgyal a szaktárcával, az országgyűlés egészségügyi bizottságát pedig dr. Góbi Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója tájékoztatja a működési feltételekről. _________________ NYAKA SZABOLCS Ká rmentesítés délen Siklós-Harkány Fellélegezhetnek a két „szomszédvárban,” illetve a környező településen élők, ugyanis elkezdődött a belvizek elvezetését hivatott csatornák tisztítása. Az elmúlt évben számos felszólalás történt a siklósi képviselő- testület ülésein amiatt, hogy a mélyebben fekvő részeken lévő kertekben szinte mindennapos volt a térdig érő belvíz, s szinte semmit sem lehetett ott - még saját szükségletre sem - megtermelni. A Tenkes Vízitársulat műszaki vezetőjének, Bum Lászlónak a tájékoztatása szerint - bár konkrét összeget nem lehet megállapítani - több tízmillió forintos kárt előznek meg a napokban elkezdődött munkákkal. A vízitársulat területén januárban 850 hektár állt víz alatt, amely most, a csatornatisztítás által csökken, és következtében még egy esős március esetén sem éri majd el a januári mértéket. Jelenleg a siklósi Lanka csatorna, a terehegyi árok, illetve a mattyi csatorna mellékágai vannak tisztítás alatt, az eddig végzett munka értéke 7 millió forint, amely külön állami támogatásból valósult meg. A kézi, illetve gépi erővel végzett tevékenység napi 250 ezer forintba kerül. Mint Buru László elmondta, a környező, vízügyi igazgatósági területeken velük egyeztetve szintén zajlik a belvíz elvezetése, így gyakorlatilag Egyházas- haraszti körzetében is jelentős csökkenés várható. ________ K. J. BÁ RÁNY A I Sok a zárjegy nélküli termék A lefoglalt árucikkek többségét megsemmisítik a vámosok Tavaly negyvenhat különböző üzletet zárt be a Vám- és Pénzügyőrség Dél-dunántúli Regionális Parancsnoksága jövedéki törvénysértések miatt, ami - tekintve, hogy az illetékességi területen több mint tizenötezer, csak Pécsett pedig legalább háromezer kiskereskedő működik - nem tűnik olyan soknak. A tapasztalatok szerint még mindig sok illegális eredetű jövedéki termék van forgalomban. Több tételt foglaltunk le közúti szállítás közben, illetve kisebb vendéglátóhelyeken. Sok vendéglátós nincs tisztában azzal, hogy ő csak nagykereskedőtől vásárolhat, és jogszabálysértést követ el, ha például egy nagy méretű, de JÖVEDÉKI TÖRVÉNYSÉRTÉS MIATT INDULT ELJÁRÁSOK A PARANCSNOKSÁG TERÜLETÉN Dél-dunántúli körkép- Tavaly az év utolsó hónapjaiban tizenegy illegális pálinkafőzőét számoltunk fel, és már idén voltak ilyen eseteink - kezdett az elmúlt év értékelésébe Haj-gató Zoltán százados, (képünkön), a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Dunántúli Regionális Parancsnokságának jövedéla osztályvezetője. - Sajnos a bérfőzött pálinkával is sok a problémánk, hiszen törvény mondja ki, hogy ilyen szeszesitalt nem lehet értékesíteni az italboltokban csak akkor, ha erre külön engedély készül, és a palackozott üvegekre zárjegy kerül. Ha presszóban, kocsmában akár csak egyetlen liter bérfőzött pálinkát találunk, minimum százezer forint a jövedéki szabálysértés összege, még akkor is, ha bizonyítható az ital származási helye. Magánszemélyre akkor rovunk ki bírságot, ha nem tudja igazolni a pálinka eredetét. Egy liter itt már húszezer forintot jelenthet - mondta a százados. A jogszabály értelmében a származást igazoló lapon feltüntetett alkoholtartalom, és az ellenőrzésnél a helyszínen mért érték nem térhet el egy foknál jobban, ezért a hígított, kevert szeszek nagy bajba keverhetik tulajdonosukat még akkor is, ha eredetileg törvényes úton készültek.- A piacon még mindig nagy mennyiségben vannak jelen a hamis, zárjegy nélküli italok, ezt az ellenőrzéseink rendre igazolják - hangsúlyozta az osztályvezető. kiskereskedelemre szakosodott multinacionális cégnél szerzi be az áruját. Persze nem egy ilyen vásárlás mögött tudatos manipuláció vélelmezhető. A parancsnokság területén tavaly negyvenegy kereskedést zártak be harminc napra, és öt esetben kellett hatvan napig kifüggesztenie az ajtóba a tulajnak a zárva táblát, jövedéki törvénysértés miatt. - Ha azt nézzük, hogy több mint tizenötezer kereskedő van a területünkön, akkor ez a szám nem sok, de a jogszabály határozza meg, hogy milyen büntetéssel élhetünk. Biztos vagyok benne, hogy amikor erre lehetőség van, élünk a bezárás eszközével is - mondta a százados. Tavaly közel öt és fél millió forint értékben foglaltak le különböző jövedéki terméket a három megyében. Az ásványolajtermékek kivételével minden mást: szeszesitalt, kávét, cigarettát megsemmisítettek. s. 0. Idén az italra figyelnek oda jobban Idén, az első félévben leginkább az italgyártókat és az italforgalmazókat ellenőrzik majd . Mivel több információ érkezett arról, hogy még mindig jelentős mennyiségű, illegális eredetű olaj van forgalomban, ezt a területet is figyelemmel kísérik amellett, hogy a cigaretta sem kerülhet háttérbe. A második félévben feltehetően sok munkát, illetve problémát és konfliktust okoznak majd a bor jövedéki termékké válásával járó intézkedések. Az öt borvidéken húszezer termelő érintett. Hírcsatorna ÁGON A MŰEMLÉKI EVANGÉLIKUS TEMPLOM felújítását tervezi az önkormányzat és az egyházi közösség. Az átalakítást úgy tervezik, hogy más vallásiaknak, például katolikusoknak is celebrálhatnak majd misét. (cs) MECSEKNÁDASD ÉS ÓBÁNYA KÖZT ELTŰNNEK hamarosan a faoszlopos telefonvezetékek, mert várhatóan tavasztól megkezdik a földkábelek fektetését, csaknem négy kilométeres hosszúságban. (cs) MAGYAREGREGY LEGIDŐSEBB LAKÓJÁT, a most 93. életévét betöltő Szabó Jánosnét - Kelei Rozi nénit - köszöntötte nemrég a település vezetősége, valamint az önkormányzat szociális bizottsága születésnapja alkalmából. A 900-as lélekszámú községben az ünnepeltet korban Krajcár Péterné követi, aki 90 esztendős. (cs) A DOMBÓVÁRI VASÚTÁLLOMÁSON szétverték egy fontos fénysorompó optikáit a hét végén. Ennél a résznél a Pécsre tartó vonatok is elhaladnak. A kár több mint hatvanezer forint. Most már - védekezve a vandálok ellen - izzó helyett diódás világító testeket szereltek fel, melyek kevésbé sérülnek meg a kövektől. (cs) SIKERES REJTVÉNYFEJTŐK. A Pécsi Vasutas Művelődési Ház rejtvényfejtői a tavalyi országos csapatbajnokságon a mesterek és a haladók csoportjában is a második helyen végeztek. Egyéniben a pontverseny összesítése alapján Till Tamás érte el a legjobb helyezést, második lett a 70 induló haladó versenyző közül, s ezzel megkapta a mester- jelölt fokozatot._____________iy Rablógyilkosság Az előre megfontolt szándék még nem bizonyítható, de bizonyítottan aljas indokból gyilkoltak meg egy hetvennégy éves idős asszonyt péntekre virradóra, Szilvás községben. A holttestet csak egy nappal később fedezte fel a település polgármestere, akkor, amikor a két gyanúsított - autólopás miatt - már rendőrségi őrizetben volt. Szilvás az áldozat idős nő Pénteken reggel holtan találtak lakásában egy hetvennégy éves szilvási asszonyt, aki egyedül élt otthonában. A holttestet a polgár- mester fedezte fel, és ő jelezte a rendőrségnek a látottakat, amik alapján már az első pillanatban feltételezhető volt, hogy gyilkosság történt.- A halál oka fulladás volt, és nyilvánvalónak tűnt az idegenkezűség is - mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Emyes Mihály dandártábornok, Baranya megye rendőrfőkapitánya. - A helyiségekben mindenütt szétszórt fűszereket találtunk, az elkövetők minden fiókot kihúztak, mindent felforgattak. A bejárati ajtó nyitva volt, a kulcs kívülről volt a zárban. Bár a helyszíni nyomok alapján nehezen lehetett a gyilkosok kilétére következtetni, a körültekintő nyomozás mégis hamar eredményt hozott. Sőt mint kiderült, két gyanúsított már akkor a rendőrségi fogdában ült, amikor a bűncselekményre fény derült. Azóta még egy gyanúsítottat, a csoport harmadik tagját is rács mögé helyezték.- Az a hír járta a faluban, hogy az idős hölgy igen gazdag, és értékes antik műtárgyakkal rendelkezik - mondta a főkapitány. - Egy ismerősön keresztül ez az információ a gyanúsítottak fülébe került, akik eldöntötték, hogy megszerzik az értéktárgyakat. A 80-as születésű B. S., az 1975-ös B. I. és a 81-es F. 1. korábban is együtt mutatkozott, és együtt követett el különböző bűn- cselekményeket. Legutóbb autólopásba is keveredtek, az utolsó kocsi, amit Pécsről elkötöttek, egy Lada volt. A banda ezzel a járművel érkezett aznap este Szilvásra, ketten közülük kesztyűt is viseltek. Az idős hölgy ajtajának egyik ablakrésze törött volt, így a lakásba való bejutás nem okozott gondot a gyanúsítottaknak. Míg ketten a lakásban kutattak, egyikük egy kispárnával őrködött az alvó nő felett, aki egy idő után felébredt a zajokra.- A vallomás alapján kiderült, hogy B. L, a legidősebb gyanúsított azon nyomban az áldozat foj- togatásába kezdett, és megölte a nőt - mondta a tábornok. A rablógyilkosok egy színes tévét, egy fényképezőgépet, különböző műszaki cikkeket, kilencezer forint készpénzt és egy aranyláncot vittek el a lakásból. A bűncselekmény elkövetése után nem sokkal kettejüket a kocsi ellopása miatt őrizetbe vették. A gyanúsnak tűnő lopott autóra egy stopos hívta fel a rendőrök figyelmét. SCHNEIDER G. Ismét tüzet okozott a tévé j Lakástüzet okozott egy alig néhány napos tévékészülék a múlt héten. A tapasztalatok szerint a Videoton-té- vék rendszeres robbanása óta ez az első példa, hogy egy készülék magától kigyulladt. Bár típushibáról nem lehet beszélni, a szakemberek azt tanácsolják, hogy semmilyen tévét ne hagyjunk hosszabb időre készenléti állapotban. Pécs Majdnem egy egész lakás kiégett múlt héten Pécsett, amikor egy készenléti állapotban lévő tévé felgyulladt. Az alig pár napos, tehát még garanciális készülék minden előzmény nélkül hibásodott meg. A márkáját azért nem írjuk le, mivel esetünkben nem lehet típushibáról beszélni, és bár egy olcsóbb, kevesebb szolgáltatást nyújtó tévéről van szó, valószínűleg csupán véletlen hiba történt. Hasonló esetre az elmúlt tíz-tizenöt évben, azaz a Videoton-tévék emlékezetes öngyulladásai óta nem volt példa. Legalábbis ezt állítja a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Termékellenőrzési Főosztályának vezetője, Takács Ferencné. Mivel azonban a felügyelőség felé sem a vevőnek, sem az üzletnek, sem pedig a tűzoltóságnak nincs bejelentési kötelezettsége, elszórtan mégis előfordulhatott néhány ilyen eset. Magyarországon nem túl bonyolult feladat egy műszaki cikk forgalomba hozatala. A gyártó vagy a jelenleg kijelölt vizsgáló intézetnek, a MEEI-nek adja át a feladatot, és az adja ki a megfelelőségi tanúsítványt, pgy pedig maga végzi el a szükséges vizsgálatokat. Az öntanúsítás feltétele, hogy a vizsgálat a kisfeszültségi irányelv alapján alkotott törvénynek megfeleljen. A gyártónak minden további nélkül joga van az öntanúsításhoz, ha erre fel van készülve. A termékről „megfelelőségi nyilatkozatot” kell kiadnia, és hivatkoznia kell arra, hogy a műszaki dokumentáció hol érhető el. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség akkor tilthatja be egy termék forgalmazását, ha kiderül: ilyen dokumentáció ném létezik. Tévékészüléknél azonban hasonló eset még nem volt - teszi hozzá Takács Ferencné. Bár a termékek használati utasításai rendszerint tartalmazzák az alábbi tanácsokat, a példátlan eset kapcsán nem árt megjegyezni, hogy készenléti állapotban a tévét csak akkor szabad hagyni, ha pár órára kapcsoltuk ki. Éjszakára, de főként hosz- szabb időre mindenképpen a főkapcsolóval kell kikapcsolni a tévét. Az ugyanis, jiogy a készülék folyamatosan feszültség alatt van, nem csak azért nem jó, mert folyamatosan áramot fogyaszt, de azért sem, mert számos hibalehetőség adódhat belőle. A tévét sűrűn portalanítsuk, a dobozba kerülő porszemcsék hasonlóan nagy bajt okozhatnak egy esetleges zárlat előidézésével. Természetesen arra is vigyázni kell, nehogy nedvesség érje a televíziót, ez szintén balesetet okoz. ________________________________________ L P. BE NNÉGETT. Hétfő hajnalban leégett egy Pécs melletti, kis alapterületű hétvégi ház. A helyszínre érkező tűzoltók megfékezték a lángokat, és a romok között egy elszenesedett férfi holttestet találtak. A szakértők megállapították, hogy a tüzet elektromos zárlat okozta. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ I i i