Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)

2000-02-21 / 51. szám

Ül 2000. Február 21., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Ki harangozzon a halottakért? Amit a helybeliek korábban elképzelni sem tudtak: egy ideje nem szólal meg delente a templomharang az alig százhetven lelket számláló Nagycsányban. De­cember harmincegyedikén, az óévtől való szokásos, harangszós búcsú előtt, a lelkész tudtával felhúzták a köteleket a toronyba, és ezzel némaságra kárhoz­tatták a két ősi jelzőeszközt. A faluban egyre erősebb a felháborodás, mert a dé­li harangozás is hiányzik mindenkinek, de mi lesz, ha ne adj’ Isten valaki el­költözik az élők sorából? Akkor ki, és hogyan veri majd félre a lélekharangot? Igaz, nagyon megviselt állapotban, de Nagycsányban ma is áll a falu közepén az egykor szebb napokat látott református templom. A torony két harangot is rejt, a településen pedig többen is vannak, akik jártasak a harangozás nem mindennapi tu­dományában. Delente mégis csend üli meg az utcákat, és jó, ha ebben a némaságban a szomszédos falvak harangszavát idefújja a szél.- Korábban Nagy Lajos volt a falu ha- rangozója, vele elégedett volt mindenki - kezdett a történtek ismertetésébe az alkal­mi falugyűlés élén Dávid János (kis képün­kön), Nagycsány polgármestere. - Amikor az öreg tavaly, az év elején meghalt, a fia örökölte a feladatot, aki egy darabig lelkiis­meretesen végezte a dolgát, ám egy idő után egyre felületesebbé vált. Két alkalom­mal is előfordult, hogy halálesetkor úgy kellett keríteni valakit, aki végül meghúzta a lélekharangot. Annus néni férje tavaly húsvétkor hunyt el. A gyász első perceit még keserűbbé tet­te, hogy a templom tornyában mozdulatla­nul állt a lélekharang.- Amikor meghalt a férjem, másnap akartam harangoztatni. Igaz, hogy szom­szédok vagyunk, de telefonon szóltam át Nagyékhoz, mert soha nem jártunk össze. Ők azt mondták, hogy nem lesznek itthon a kért időpontban, ezért a polgármesterhez fordultam, aki végül kerített harangozót. Ennek dacára Nagyék itthon voltak, vagyis megtagadták a harangozást. Október, november környékén már egy­re határozottabban fogalmazódott meg a hívők között az a gondolat, hogy új haran­gozó után néznek.- Már jó nyolc éve az önkormányzat fi­zet a harangoztatásért. Tavaly tizenkétezer forintot áldozott erre a falu közössége, a re­formátusok és a katolikusok egyaránt - mondta a polgármester. - Ebben a kérdés­ben nincs vita a hívők között, hiszen csak ez az egy templomunk, ez a két harangunk van. Úgy gondoltuk, hogy ha mi fizetjük a költségeket, akkor jogunk van arra, hogy beleszóljunk abba is, kire bízzuk a feladatot. Amikor a lelkészhez és a harangozóhoz eljutott a pa­nasz, a település lakói sze­rint még ritkábbak lettek a kongatások, egészen addig, amíg egy huszáros megol­dással, az év utolsó napján Nagy Lajos özvegye, a templom jelenlegi gondno­ka, az egyházmegye lelkészi főjegyzőjének és esperesének, valamint a gyülekezet lel­készének tudomásával felhúzta a köteleket a toronyba. A falu lakói a polgármester ve­zetésével még aznap értesítették a rendőr­séget, mondván, hogy a harang az egyetlen eszköz, amivel fel lehet verni a településen élőket, például egy tűz esetén. Ha másért nem, biztonsági okokból elengedhetetlen, hogy visszaengedjék a köteleket. A rendőrség még a késői órákban megje­lent a településen, és a gondnoktól a temp­lom kulcsát kérte. Mivel az ügynek ilyen egyszerűen nem lehetett a végére járni, a helyszínen jegyzőkönyv készült, és aktába kerültek a történtek. Másnap a polgármester panaszt tett a lel­késznél, aminek kivizsgálására az egyházi vezető a presbitériumot bízta meg. A ja­nuár hatodikán, Csányoszrón összeülő gyűlés a polgármester által előterjesztett panaszokat elutasítot­ta, N. Cs. egyházfit hi­vatalában megerősítet­te, és köszönetét fejez­te ki önzetlen, áldozat­kész munkájáért. A ha­rang elzárását indokló politikai okokra a jegy­zőkönyv nem tért ki részletesen. A falubeli­ek azonban tudnak magyarázatot a furcsa indoklásra. Az előző önkormányzati válasz­tásokon ugyanis az eredmény megszületé­sekor valaki örömében kongatott egyet, egy másik alkalommal pe­dig egy gyerekcsíny mi­att kapták fel a fejüket az emberek a szokatlan időben felhangzó isme­rős hangra. Nagycsányban azon­ban a presbiteri ülés óta sem szól a harang. Pedig akár szólhat­na is. Az önkormányzat továbbra is áldozna pénzt arra, ha - a jelenleg megbízott sze­mélyen kívül - valaki elvállalná az egyházi feladatot. N. Cs.-t ugyanakkor megerősítet­ték a hivatalában, de mivel az egyház a fel­adathoz pénzt nem tud biztosítani, nem is kötelezheti az önzetlen egyházfit arra, hogy minden juttatás nélkül végezze a munkáját. Az önkormányzat azonban neki nem hajlandó fizetni egy fillért sem, mond­ják, nem a személye, hanem a rosszul el­végzett munkája miatt.- Sajnos a településen nem tudnak szót érteni egymással az emberek - vélekedik Bóka András református esperes. - Sokan szeretnék, ha rendszeres lenne a harango­zás, de ugyanakkor a gondnok részéről olyan panasz érkezett hozzánk, hogy ko­rábban illetéktelenek is bejuthattak a to­ronyba, ami nem helyénvaló. Ezért döntöt­tünk úgy, hogy legyenek fenn a kötelek, ak­kor csak a kulccsal rendelkező gondnok férhet hozzájuk. A harangozást egyébként az autonóm egyházközségeknek kell meg­oldaniuk valahogy, mert erre nem tudunk külön forrást biztosítani, és nem is köteles­ségünk. Ha módjukban állna, a nagycsányiak meg is oldanák a feladatot, de úgy vélik, hogy a saját ügyükben január hatodikán nem ők döntöttek.- A településnek nincs önálló presbitéri­uma, ezért ilyen esetben jogszerűen a társ­egyházközségi presbitérium dönthet a vitás kérdésben, ahogyan ez most is történt - mondta az esperes. - Egy elektromos ha­rangozó berendezéssel kiküszöbölhetők lennének a problémák, de tudom, hogy eb­ben a szegénységben Nagycsánynak ilyes­mire nincs lehetősége. A pénztelenség mellett többeknek az a véleményük, hogy személyes okai is van­nak az egyre haragosabbá váló konfliktus­nak. Sokan hangoztatják, hogy a fő problé­ma valójában a lelkésszel van, akinek olyan botrányai voltak az elmúlt időben, hogy a hívek többsége elpártolt tőle. A férfi családi ügyei rendszeresen nyilvánosságra kerül­nek, és sok szóbeszéd jár róla a faluban. Mondják, egyszer leállt szkanderozni a kocsmában és botrányosan viselkedett a ta­valyi majálison is. Nagycsányban ma már nincsenek istentiszteletek. Az egyházköz­ség vezetőjének ügyeiben valóban folyik etikai vizsgálat a református egyházon be­lül, de az illetékesek úgy látják jónak, ha az esetek tisztázása előtt nem jelentenek ki semmi biztosat a történtekről. Az azonban tagadhatatlan, hogy Boros Csabát a szülők nyomására eltanácsolták a hitoktatástól, helyét egy közeli faluból átjáró oktató fog­lalta el. A lelkész nem cáfolta a szkanderozásról szóló pletykát, de úgy érzi, a kialakult el­lentét miatt sok mindent eltúloznak az em­berek. A megoldást abban látná, ha az ön- kormányzat tíz évre előre kifizetné a haran- goztatást, és ebből a pénzből már futná az elektromos berendezésre. A közelmúlt egyik vasárnapján hazaláto­gatott a falujába, Nagycsányba egy Taszáron dolgozó katonatiszt, aki ilyen al­kalmakkor - akár van aki húzza a kötelet, akár nincs - egyszer-egyszer maga szokott harangozni. Amikor értesült a történtekről, úgy döntött, hogy a kezébe veszi az ügyet. A toronyhoz létrát támasztottak, „vonyigót” dugtak be az ablakon, és az egyik kötelet le­engedték, aztán fél egykor meghúzták. Azóta nem változott a helyzet. Egy kötél a toronyban, egy a mélybe eresztve. És ha­rangszó helyett szitok, vádaskodás a leve­gőben. SCHNEIDER GÁBOR Egy kötél a toronyban, egy a mélybe eresztve Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal CSERI LÁSZLÓ Lóper Bíróság elé állítottak egy svéd cserkészparancsnokot. A férfit egy lovasklub elnöke érte tet­ten az istállóban nem akármi­lyen pózban: emberünk éppen egy fiatal kancával állt nemi kapcsolatban. A bíróság előtt a férfi beismerte tettét, és be­vallotta, hogy még további 11 ifjú lóhölgy szüzességét vette el. ítélet még nincs az ügy­ben, tudható meg a Skanska Dagbladet című svéd lapból. Bár a magyar lovasnemzet, hasonló esetről nincs tudomá­sunk. Hogy miért, azt csak ta­lálgatni tudjuk, hiszen a ma­gyar lólányok sem lehetnek kevésbé vonzóak, mint svéd rokonaik, és a magyar férfiak teljesítőképessége sem rosz- szabb, mint a svédeké, bele­értve a hazai cserkészparancs­nokokat is. Mindenesetre érdekes lehet egy ilyen bírósági tárgyalás, jelesül az a része, amikor be­idézik a tizenegy lóhölgyet, mondanák el a dolog részlete­it, továbbá azt, miért is nem jelezték korábban, hogy a cserkészparancsnok udvarlása túlságosan heves. Erőszakos cselekedetek per­sze férfiak és nők között is előfordulnak olykor. Ebbe a körbe tartozik a Sabah című török napilap feltételezése, mely szerint Jörg Haider török származású. Mindezt arra alapozza, hogy a Haider feltű­nően hasonlít a török Haydar névre. Az újság úgy véli, Haider lehet azoknak a jani­csároknak a leszármazottja, akik 1480 és 1490 között Itálián keresztül betörtek Ausztriába, és helybeli nőket ejtettek te­herbe. Egy, a lap által felvetett másik elmélet szerint az oszt­rák politikus ősét a Bécs első, 1529-es ostromában részt vevő oszmán harcosok egyike nemzhette. Haider szülőhe­lyén, Bad Goisemben állítólag akkor különösen sok török ka­tona táborozott. Ugyanakkor egy horvát lap a múlt hét végén arról számolt be, hogy Jörg Haidemak való­színűleg rokonai vannak Hor­vátországban, ahol egy falu minden lakója a Hajder veze­téknevet viseli. Hogy hasonló nevű lovak élnek-e Európában, arról nem szólnak a híradások. De sem­mi sem lehetetlen. Szimpátiamenetrend Megfagyott a levegő a vasúton. A szakszervezetek és a MÁV ve­zetői között kialakult hideghá­borús állapotok rögződni lát­szanak, s bár mennek a vona­tok, mintha úgy tűnne, csupán kényszerből döcögnek, kelletle­nül. S ugyan mosolyog a kala­uz is, ez a mosoly sem a régi már. A párhuzamosan futó sí­nek, a vasút lelkét jelentő vál­tók és szemaforok fölött Da­moklész kardjaként ott az is­mételt munkabeszüntetés ré­me. Ugyanis nem ért véget a sztrájk, csak felfüggesztették. Állóháború, belakott és felfű­tött lövészárkokkal a fő- és mel­lékvonalakon. Ez ma a tömeg- közlekedési monopólium, a vasút. Főleg a mozdonyvezetők mögé bújva diktálnak a szak- szervezeti vezetők, elérve azt is, hogy még a felszámolásra ítélt fenyvesi keskeny nyomtávú kis­vasút (a Csisztapusztára igyek­vő) mozdonyvezetője is sztrájk­ba lépett, lévén MAV-alkalma- zott és szolidáris. De vajon meddig lehet a dolgozókat táncba vinni1 Med­dig futja a kívülállók szimpá­tiájából? Ugyanis minden sztrájknak megvan a maga természete. Az első pillanatokban óriási a fel­hajtás, az embernek felcsillan a szeme, hogy végre akad vala­ki, aki kemény, aki megmond­ja és szembeszáll. Helyette (he­lyettünk) is. Igen ám, de az idő múlásával a figyelem lanyhul, unja már a tehetetlenséget, a kompromisszumképtelenséget és rájön, hogy nem kell min­dennap az intercityre fölülni. Másfelé fordul, s inkább aggó­dik a tiszai halakért és az ausztrál kormánytagok pök­hendi nyilatkozatai bosszant­ják, nem a menetrend. Aztán végképp elfordul a vasúttól, amikor megtudja, hogy már azon folyik a diskur­zus, hogy vajon ki szedje a szakszervezeti tagdíjat. Mind­járt a vasutasok borítékjából csípjék le és egy tételben utal­ják át a szakszervezeti egy­számlára, vagy hagyják a szakszervezetekre a díjbesze­dést? Ugyanis az utóbbi a munkásegység letéteményesei számára körülményesebb és ezért elfogadhatatlan. S talán abban sem igen bíznak már, hogy a dolgozó utólag és ön­ként is fizet. hetedik oldal Portré Nem mondaná meg senki róla ránézésre, hogy elmúlt már hatvan. Pedig 76 éves, teli energiával. 54 év aktív munka áll mögötte, mely időszakot teljes egészében az áramszol­gáltatásnak szentelte. Aki fényt vitt a sötétségbe HOLNAP Riport Alig több mint fél éve Sik­lóson azt hitték, elkezdőd­tek az alvilági leszámolá­sok. Azóta szerencsére semmi különösebb ese­mény nem történt, ám a kis jugoszláviai szigetnek tűnő piacon hatalmas a kavalkád. És abban min­dig el lehet rejtve valami... Portré Dr. Tremmel Flórián az ik­rek havában, ikergyermek­ként született. Azért lett jo­gász, mert egy kirándulá­son megtetszett neki Pécs, és úgy döntött, itt tanul to­vább.- Mikor is kezdte?- 1944. december 2-án, a Pécs Vá­rosi Közüzemeknél, ahová akko­riban a víz, gáz, csatorna, közle­kedés, és hát a villamosság is tar­tozott.- A korszak egyik legizgalma­sabb történése a faluvillamosítás volt.- 1947-ben kezdődött, s szá­momra óriási élményt jelentett. A vülany megjelenése valamennyi településen igazi nagy ünnepnek számított, mindenki hozta ott­honról amije volt, szépen fogyott a pörkölt és a bor. Ma már nehe­zen elképzelhető, hogy például Barcson vagy Sellyén pislákoló petróleumlámpa fényében be­szélgettünk a munka végeztével esténként. * Meddig tartott egy fa­lu villamosí­tása?- Az a tele­pülés mére­tétől függött, egy Barcs nagyságúé másfél hó­napig. Lovak segítségével dolgoz­tunk, a gépesítés akkor még isme­retlen fogalom volt.- Akadt a későbbi korszakok­ban hasonlóan maradandó él­ményt adó feladat?- Komoly munkát jelentett a transzformátorállomások telepí­tése, amely a hetvenes évekig tartott. De a legkülönlegesebb a tévétorony első díszvilágításának kivitelezése volt. A tornyon egyébként japán munkások dol­goztak, akkor láttunk először kö­télen lógva dolgozó embert, ez mindenképpen újszerű volt ab­ban az időben. Tekintettel arra, hogy lift az építés ideje alatt még nem működött, több mint ötszáz lépcsőn kellett le-föl járnunk naponta.-És a dzsámi?- A dzsámi világítása is külön­leges volt, hiszen a kupola alig több mint fél méter széles pere­mén egy embernek kellett körben karabinereket verni annak az acélsodronynak, amelyet befűzve létrehozhattunk valamiféle ka­paszkodót, hogy ne essünk le munka közben.- Ha újra kezdené, ismét ezt a területet választaná?- Igen. Ma már mindenkinek természetes a villanyáram meg­léte, e nélkül el sem lenne kép­zelhető az életünk. És azt a sok csodálatos embert, akik ezért tet­tek valamit, nehéz elfelejteni. S hát az is egyértelmű, hogy nincs csodálatosabb annál, mint fényt vinni oda, ahol azelőtt a sötétség volt az úr. CSERI L. Lauly Béla 1924-ben született Pécsett. Villamos Felsőipari Iskolát végzett, majd 1944-től a Dédásznál, illetve annak jogelődjénél dolgozott osztályvezetőként. Bláthy- és Kandó Kálmán-díjas. A közelmúltban kapta meg a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Életpálya-díját. Özvegy, egy lánya van. Á i

Next

/
Thumbnails
Contents