Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-03 / 33. szám
2000. Február 3., csütörtök - Új Dunántúli Napló TÜKÖR BARANYA I f i Új Dunántúli Naplö - 5. oldal Sokáig ápolt gyerekek: új esély a felzárkózásra A tervek szerint február második felében megkezdi munkáját az a csoport, amely a tíz napnál hosszabb ideig kórházi, illetve otthoni gyógykezelésre kényszerülő gyermekek iskolai felzárkóztatását és a - mentális szempontból is fontos - foglalkoztatását tűzte ki célul. Az országosan is egyedülálló kezdeményezést a Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány jegyzi. PÉCS Azt már az önkormányzatokról szóló törvény 1996. évi módosítása is előírta, hogy a megyei önkormányzatok feladata gondoskodni az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek tankötelezettségének teljesítéséhez szükséges oktatásról. Ám a jogalkotó szándéka mindeddig csak szándék maradt, mivel - egy budapesti, kimondottan erre szakosodott önkormányzati iskola kivételével - sehol sem gondoskodnak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került kisdiákokról. Az úttörő feladatra a megyei önkormányzat közalapítványa vállalkozott, miután felmérték, hogy Pécsett hány gyermeket érint a probléma (lásd táblázatunkat).- Mi magunk is meglepődtünk, hogy milyen sokan töltenek el hét napnál hosszabb időt a kórházakban - mondta Káplár Istvánná, az ötlet gazdája és témafelelőse. - A program Pécsett a gyermekklinikán, a gyermekkórházban és az ortopédiai klinikán indul. A szóban forgó intézmények mindegyikében elmondták, hogy komoly szükség lenne olyan állandó pedagógusokra, akik a kis betegek rendszeres tanulását és értelmes foglalkoztatását biztosítani tudnák. Mindez nemcsak az iskolai lemaradás csökkentése miatt fontos, hanem a program lelki hatása miatt is. Önkéntes segítők eddig is voltak, azonban rájuk nem lehet biztosan számítani, munkájuk ad hoc jellegű. Éppen ezért állandó, szakképzett pedagógusokra lenne szükség - de őket a kórházak nem tudják megfizetni. A feladatot mi vállaltuk fel, első körben Pécsett már ebben a hónapban elkezdjük, a tapasztalatok birtokában pedig szeretnénk majd a megyére is kiterjeszteni. A program többlépcsős, mind az ágy melletti egyéni tanítást, mind kiscsoportos oktatást és foglalkoztatást magában foglal, természetesen alkalmazkodva a kórházak napirendjéhez.- Készségfejlesztő foglalkozásokat is tervezünk. Nagyon fontos mindezek mellett a kapcsolattartás az iskolákkal és a gyerekek szüleivel. Mivel sem saját, sem máshonnan származó tapasztalataink sincsenek, elképzelhető, hogy menet közben is változtatunk a programon - hangsúlyozta a témafelelős. A közalapítvány öt, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ segítségével kiválasztott munkanélküli pedagógust fog alkalmazni, havi bruttó ötvenezer forintos fizetésért. Közülük hárman állandóan a kórházakban tartózkodnak majd, ketten pedig oda mennek, ahol éppen szükség van rájuk. A tanárok alkalmassági elbeszélgetésére a napokban sor kerül, ezután pedig egyhetes felkészítésen vesznek részt dr. Kelemen Gábor pszichológus vezetésével. A későbbiek során egyetemisták bevonását is tervezik a programba. A feladathoz szükséges pénz előteremtéséről Tasnádiné Hardy Judit, az alapítvány titkára (képünkön) tájékoztatta a Dunántúli Naplót. - Pályáztunk a Soros Alapítványhoz, itt egymillió forinthoz jutottunk. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ kiemelt megyei programként kezeli kezdeményezésünket. A Szociális és Családügyi Minisztériumban szintén támogatják a programot, és még a megyei közgyűléstől is remélünk segítséget. Á munkaügyi központ a bérek hetven-ki- lencven százalékát közhasznú munka címén kifizeti.- A program működtetése ötmillió-hatszázezer forintba kerül évente, az első évhez szükséges pénz gyakorlatilag már rendelkezésünkre áll - folytatta az alapítvány titkára. - Tervezzük azt is, hogy a családügyi minisztériumnál kezdeményezzük: vegyék fel a kapcsolatot a az oktatási és az egészségügyi tárcával, rajtuk keresztül ugyanis normatív támogatást is kaphatnánk a jövőben. MÁTÉ BALÁZS KÓRHÁZBAN TÖLTÖTT NAPOK SZÁMA 7-14 nap 10-14 nap 14 napon között kezeltek között kezeltek túl kezeltek Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórház (1998) 1341 367 285 P0TE Gyermekklinika (1998-1999) 1628 5087 942 P0TE Ortopédiai Klinika (1999) nincs adat 419 120 Forrás: Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Nagyszolgáltatók nagy tervei Az idén várható fejlesztésekről és a tavalyi eredményekről tartottak előadást tegnap a víz-, gáz-, és áramszolgáltatók képviselői a Zöld Híd szervezésében baranyai települések polgármestereinek. A tervek szerint egyes térségek áramhálózatát tovább korszerűsítenék, a vízminőség tisztaságának javítása és újabb fogyasztók bekapcsolása a gázhálózatba szintén a legfontosabb célok között szerepel. Pécs- Sokszor volt többnapos áramszünet Orfű és Abaliget térségében, egy új összekötő-vezeték telepítésével ezt a problémát tavaly megoldottuk - mondta Nichter Róbert, a DÉDÁSZ Rt. szakfőmérnöke. - Jövőre további vezetékátépítéseket tervezünk ezen a területen, a térséget teljesen új, rendkívül korszerű hálózattal szereljük fel. Bodán transzformátorállomást építünk, ennek köszönhetően üzembiztosai) b és sokkal jobb minőségű lesz a áramszolgáltatás a környező településeken. A vezetékek jelentős részét madárvédő burkolattal látjuk el, ami további minőségjavulást eredményez, és a madarakat is védi. Bayer Károly, a DDGÁZ Rt. kisfogyasztói értékesítési vezetője beszámolt arról, hogy a gázhálózattal kapcsolatos tanulmányterv az egész térségre vonatkozóan elkészült, a társaság célja a hálózat további fejlesztése. Azokon a településeken, ahol már működik a gázszolgáltatás, az igényektől függően újabb fogyasztók bekapcsolását tervezik. Ezenkívül szakemberek továbbképzésére és technológiai fejlesztésekre is több pénzt fordítanak a jövőben. A vízellátással kapcsolatban Egyed Róbert, a Vízmű Rt. osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a vízminőség javítása a legfontosabb feladatok egyike. Az első negyedévben a pellérdi vízbázison a mangántalanítást elvégzik, a közeljövőben Pécsett és környékén nagyságrendekkel tisztább vizet használhatnak a fogyasztók. Hideg József, a MECSEKÉRC Rt. menedzsere hozzátette, hogy a megyeszékhely vízutánpótlásának védelme érdekében a bányarekultiváció során minden óvintézkedést megtesznek. A zagytározók helyreállítását még ebben az évben megkezdik, a víz összetételét rendszeresen vizsgálják, a megfigyelőrendszert tovább bővítik. Ennek ellenére az ivóvíz minőségének tökéletes helyreállítása több mint tíz évet vesz igénybe. ____ ____ WALD KATA Ta karékossági tanácsok A Zöld Híd Energetikai és Környezetvédelmi Tanácsadó Egyesülés továbbra is minden energia- és víztakarékossággal kapcsolatos kérdésben a fogyasztók rendelkezésére áll, többek között fogyasztáscsökkentésre vonatkozó tanácsokkal látják el az érdeklődőket. A tervek szerint idén is szerveznek ifjúsági programokat, a megyeszékhely további parkosítását szorgalmazzák, valamint kezdeményezik a „Virágos Pécsért ” mozgalom beindítását. Az egyesülés alapítvány létrehozását fontolgatja, ezáltal részt vehetnek a csak civil szervezetek számára elérhető pályázatokon is, valamint külső cégek támogatásait is elnyerhetik. Hírek röviden PÉCSETT AZ ÖNGYILKOSSÁG MEGELŐZÉSI LEHETŐSÉGEIRŐL ta nácskoznak pénteken és szombaton angol, ír, osztrák, svéd, norvég, finn és pécsi szakemberek. Az Európai Régiók Gyűlése által kezdeményezett, a megyei önkormányzat által támogatott nemzetközi rendezvényen a kulturális tényezők, a tömegkommunikáció szerepe mellett közös pályázatokról is szó lesz. (ly) BÁNFÁN KÉT ÉVTIZED UTÁN ISMÉT LESZ ifjúsági ház, amely a most megújuló művelődési központban kap helyet. A régi épületet meg kell erősíteni, mert átázik a tető, és meggyengült a mennyezet. A kivitelezéshez az önkormányzat biztosította a pénzt. (cs) IVÁNDÁRDA AKARJA. A szakszervezetek megyei könyvtára számos olyan település önkormányzatát értesítette, ahol nincs könyvtár, és szívesen alakítaná ki azt. Ivándárda önkormányzata válaszolt, hogy szeretnének egy letéti könyvgyűjteményt létrehozni. (cs) BOLYBAN ÚJ INFORMÁCIÓS ÉS ÜDVÖZLŐTÁBLÁK telepítését tervezi az önkormányzat, az elképzelések szerint az utcanévtáblák jellegét is megváltoztatnák. A város arculata néhány hónapon belül teljesen átalakul, a tervezéssel megbízott építész egy héten belül ismerteti javaslatait a képviselőkkel._______________________________iwki A rendőrség gyanúja: csalás kifulladásig Komló A rendőrség csalás alapos gyanúja miatt eljárást folytat egy komlói vállalkozó ellen. Az okozott anyagi kár 80-100 millió forint körül van. A városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője, Váczi István százados tegnap ismertette a vizsgálat jelenlegi állását.- A rendelkezésünkre álló adatok szerint az egyebek mellett húsáru nagy- és kiskereskedéssel foglalkozó férfinak a neki árut szállító céggel szemben engedélyezett fizetési haladéka volt. Ennek ellenére nem fizetett, sőt a vége felé sűrítette a megrendeléseit. A hús- és hentesárut több esetben áron alul értékesítette, ezzel önmagának is kárt okozva. Az eljárás üzleti szempontból mindenesetre érthetetlen. Ösz- szesen egyébként 6-8 személynek, illetőleg cégnek okozott jelentős anyagi kárt, az adatok alapján 80-100 millió forint értékben. A legnagyobb tartozása 60 millió körüli. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint amikor a hitelezői már szorongatták, az akkor még „csak” közel 30 millió forintos tartozást felhalmozó vállalkozását jugoszláv állampolgároknak adta el, könyveléssel, tehát adóssággal együtt. A jugoszláv cég a bejelentett telephelyén viszont nem található. A komlói vállalkozónak volt olyan partnere is, akivel iratok nélkül folytatott üzleti tevékenységet, tehát a könyvelés semmiféle adatot nem tartalmaz, így a feltárt bizonyítékok szerint 14 millió forint bevétel feltehetően nem a komlói vállalkozó cégének kasszáját gyarapította, hanem saját zsebébe vándorolt. Váczi István hozzátette: a vállalkozónak és családjának több kft.-je is volt. A vagyontárgyakat ezek között,a cégek között adták- vették. A gyanúsított minden lehetséges áfát visszaigényelt, viszont a befizetési kötelezettségeinek nem tett eleget. A húsáruval foglalkozó vállalkozás könyvelése szerint volt olyan nap, amikor 20 millió értékű árut adtak el. A rendőrök jelenleg vizsgálják, hogy fiktív számlákról van-e szó, hiszen a vevőként szereplő cég a telephelyéről ismeretlen helyre költözött. A komlói férfi vállalkozásának pénztárában 1999 júniusában 45 millió forintnak kellett volna lenni, e pénz egyelőre nem tudni, hová tűnt. A hentesáru kis- és nagykereskedés egyébként ingatlant is vásárolt. Egy magánszemélynek a kialkudott 14 milliós vételárnak csak a felét fizette ki. Ez úgy volt lehetséges, hogy amikor 7 milliót részletekben törlesztett, kérte az eladót, adjon a törlesztésről igazolást. Ezt meg is kapta, viszont a részletek igazolását nem semmisítette meg, kijött a végösszeg. Az egyik tv-műsorban a közelmúltban bemutattak egy fényképet valakiről, aki hamis személyi igazolvánnyal útlevelet akart vásárolni. A kép a gyanúsítottról készült, többen felismerték. Az útlevél vásárlásával akkor próbálkozott, amikor korábban már eljárás folyt ellene, és érvényes útlevelét bevonták. A komlói rendőrség a férfit tegnap őrizetbe vette, az eljárás tovább folyik a bonyolult bűnügyben. DEÁK O. Új lakások épülnek Megoldás fiataloknak, öregeknek Boly Társasház építése kezdődik a közeljövőben a város központjában. A fejlesztési tervek megvitatása során többek között erről döntöttek a héten a képviselők.- Tizenöt lakásos társasház építését tervezzük, a beruházást az önkormányzat bonyolítaná - mondta Hars József, Bóly polgár- mestere. - A lakások építését a leendő tulajdonosok finanszíroznák, a helyhatóság a kivitelezés irányítását magára vállalja. Az idősek gondozási központjába többszörös a túljelentkezés, az igényeket nem tudják kielégíteni. A tervek szerint az épülő lakások egy részét a helyre várakozó idősek megvásárolhatnák, és saját tulajdonú ingatlanaikban ugyanazt a szolgáltatást vehetnék igénybe, mint a központ lakói. A beruházás - a városkép javítása mellett - a fiatalok lakás- problémáit is megoldaná, a településen eladó ingatlant találni szinte lehetetlen. A képviselők döntése értelmében idén a mauzóleum teljes külső felújítására és tetőszerkezetének lecserélésére is sor kerül, ezenkívül a magtárban tervezett múzeum is még ebben az évben elkészül. A polgármester kérdésünkre elmondta, hogy az utak karbantartására szintén jelentős összeget fordít majd az önkormányzat. Elképzelhető továbbá, hogy a termálvíz hasznosítása is elkezdődhet. A tervek elkészültek, a műszaki lehetőségeket vizsgálják.________________wjc. Pihenés a térplasztikán PÉCS Galériában szokatlan kiállítási darab a szék. Pécsett most mégis olyan tárgyak kerülnek a közönség elé, amelyeket a formai tisztaság, az esztétikai összhatás az iparművészeti alkotások sorába emelhet. Különösnek tűnhet, ha valaki azt mondja, hogy a szék a bútorok között a legbeszédesebb tárgy. Az Erdélyből 1979-ben Magyar- országra települt Vásárhelyi János mégis ezt állítja. Szerinte a széktervezés próbakő egy forma- tervezői pályán, hiszen ennek a bútordarabnak már a szimbolikus értéke is nagyobb a többinél. Jelezhet korszakot, stílust, lehet státusszimbólum, megmutathatja azt is, ki a leghatalmasabb egy teremben. A szék izgalmas háromdimenziós alkotás, de persze használati értékkel is bír - talán ezért is kapta a ma 17 órakor a Pécsi Galériában nyíló kiállítás az „Ülőeszközeink” címet. A Debrecenben tervező, Ferenczy Noémi-díjas alkotó félszáznál is több, most bemutatott munkája közt asztalok, garnitúrák is vannak, de mindegyik darab szinte önálló térplasztikának hat. A szervezők ígérik, hogy a tárlatlátogatók szabadon kipróbálhatják mindegyiket. A szakíróként is ismert Vásárhelyi János belsőépítészi, bútor- tervezői tevékenységét nemcsak a székely mesterek alapossága, de a Thonet-bútorok könnyed eleganciája is meghatározza. A válogatás különlegesség a Pécsi Galériában, hiszen a bútordesign újdonságait ritkán láthatja a közönség. ________________________________ H. I. GY. A szék a bútorok között a legbeszédesebb tárgy fotó* m. a.