Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)

2000-02-18 / 48. szám

Megkondult a KBSK vészharangja 23. oldal Bicskei Bertalan keretet hirdetett 23. oldal Vészi Klárának hiányzik a kvalifikáció 24. oldal A mohácsi bringások igazán szerények 24. oldal A DN melléklete Tudósítások, eredmények, tabellák Rangos bokszviadalok PÉCS-SZENTLÖRINC Baranyában járt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség két vezetője, Szakos József iro­davezető és Fekete Pál szak- felügyelő, akik látogatást tettek kluboknál és meg­nézték a leendő verseny­helyszíneket is. Idén négy rangos ökölvívó-ese­ményre kerül sor a megyében: áp­rilisban a Diákolimpia országos döntőjére, májusban a Dunántúli Napló-Baranya-kupára, szeptem­berben a Horváth Géza-emlékver- senyre és augusztusban a ma­gyar-német felnőttválogatott mér­kőzésre. Szakos József eredményesnek tartotta baranyai látogatásukat, a rendezvényekkel kapcsolatban több szerződést kötöttek, amelyek a sikeres lebonyolítást segítik elő.- Baranya a magyar ökölvívás egyik legnagyobb bázisa, a jövő­ben is több rangos versenynek ad­hat otthont a megye. Az augusz­tus 13-i válogatott mér­kőzés az olimpia előtti utolsó erőpróba a mie­ink és a németek szá- . mára. Erre hat magyar város pályázott, közü­lük Pécs nyerte el a rendezési jogot. Külön kiemelem, hogy ebből az alkalomból a Lauber Dezső sport­csarnok igazgatója ingyen bocsá­totta rendelkezésünkre a létesít­ményt. Fekete Pál elsősorban az után­pótlás-nevelésre volt kíváncsi.- Annak örülök, hogy a PVSK- Szentlőrincnél kiváló szakmai munka folyik, bár a lelkes gyere­kek jobb körülményeket érdemel­nének. A Diákolimpia országos döntő­jéről szólva elmondta, hogy az a görögországi Patraszban rende­zendő kadett Európa-bajnokság első számú válogató versenye lesz, ezért nagy küzdelmeket és jó mérkőzéseket vár. Az augusztus 13-i válogatott meccsről Horváth Géza, a szerve­zőbizottság elnöke azt nyilatkoz­ta, hogy több mint 10 éve volt utoljára ilyen találkozó Pécsett.- Sok köszönet jár a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek azért, mert Pécsnek ítélte oda a rendezést. Igyekszünk jó házi­gazdák lenni, meghálálva ezzel a bizalmat. ______________________________H. L. Az amatőrök diadalmaskodtak Huszonnégy óm készülés is elég volt a győzelemhez A nap örömteli és kellemetlen meglepe­tése is pécsi teniszezők nevéhez fűződött tegnap a Thorn-Makár Openen, mégpe­dig ugyanazon a párosmeccsen: az egy­más elleni „házimérkőzésen” az amatőr sport diadalt ült a látottak alapján a jel­zőt csak hírből ismerő profikon. Pécs, Makár-tanya Van rá ok, hogy miért nem időrendi sor­rendben halad a pécsi női teniszversenyről szóló tudósításunk: kegyetlenség lenne a végéig csigázni az olvasó kíváncsiságát a nap talán leginkább várt, ám csak délután lejátszott mérkőzésének szenzációjával. Itt ugyanis megesett a kisebbfajta csoda (bár akik a rendező szabadkártyájával a főtáblá­ra jutó Pálvölgyi Ágnes tegnapelőtti egyéni meccsét látták, kevésbé hitetlenkedtek), miszerint a tornára az egy megüresedett helyet pótlandó, mindössze 24 órával ez­előtt meghívott, ráadásul az ilyen szintű versenyzéstől már régen elszokott Horváth Rita (Pécs 2000) és Bagoly Edit (PVTC) gond nélkül legyőzte a fővárosi Rékasi Magdolnával kiegészült ellenfelét. Horváthékra ma már nagyobb falat vár, hi­szen az első helyen kiemelt Haidner, Hegedűs duó ellen kell bizonyítaniuk. Még a párosoknál tartva, örvendetes eredménynek számít, hogy Csurgó Virág az egyéni mellett Zsíros Györgyi oldalán a pá­rosban is bravúrosan menetel előre, külö­nösen, hogy diadaluk részeként a második kiemelt kettős ellen produkálták az össze­sen kettőből a nap egyik 6-0-ra végződő A háló bal oldalán (balról) Bagoly Edit, Horváth Rita és a mérkőzésvezető, velük szemben Pálvölgyi Ágnes és Rékasi Magdolna fotó; laufer László szettjét. A még versenyben lévő magyarok közül Berecz Kinga a cseh Ondraskovával papírfor­ma-győzelmet aratott Czink Melinda és Németh Tünde fölött. Visszakanyarodva az időben és az egyesekhez, kevesen mertek volna fo­gadni az ugyan első helyen kiemelt, de sérüléssel baj­lódó Nagy Kyra győzelmé­re Berecz Kinga ellen, ám ha megtették volna, talált pénzhez jutnak... A jugo­szláv Petrovics nagyobb ru­tinjának köszönhette, hogy Zsíros Gyöngyi ellen két tie-breaket is eredmé­nyesen fejezett be, de utóbbi vereségében talán az is közrejátszott, hogy a selejtezők elejétől menetelt idáig. Ma délelőtt az egyéniben és a párosban egyaránt a legjobb négy közé kerülésért folytatódnak a Thorn-Makár Open küzdel­mei (a Horváth, Bagoly duó várhatóan 14 órakor lép pályára). Eredmények. Egyéni. Nagy - Berecz 6-4, 6-4, Petrovics (jug.) - Zsíros 7-6, 7-6, Sebővá (szlovák) - Csurgó 5-7,2-6, Koukalová (cseh) - Haidner (osztrák) 6-4,6-4, Rynarzewska (lengyel) - Uricková (szlovák) 6- 4,4-6,5-7, Németh - Kozokhina (orosz) 7- 6, 7-6, Masaryková (szlovák) - Nanusevics (jug.) 6-7,6-1,6-2, Schonfeldová (cseh) - Kucová (cseh) 1-6,2-6. Páros. Haidner (osztrák), Hegedűs - Gallovits (romániai), Noyotniková (cseh) 7-5, 2-6, 6-1, Pálvölgyi, Rékasi - Bagoly, Horváth 2-6, 6-7, Kucová, Kumbarová (cseh) - Jagics-Salkics (bosznia-hercego- vinai), Martinovics (bosznia-hercegov- inai) 6-2, 6-2, Gáspár (romániai), Rynarzewska (lengyel) - Hoppmann (né­met), Last (belga) 6-7, 6-1, 6-4, Berecz, Ondrasková (cseh) - Czink, Németh 6-1, 4-6, 6-4, Nemchinová (ukrán), Timotics (jug.) - Masaryková, Nanusevics 3-6, 6-1, 4-6, Aniakova (ukrán), Jenik (ukrán) - Bandurowska (lengyel), Kozokhina 4-6, 0- 6, Csurgó, Zsíros - Sebővá (szlovák), Uricková 2-6, 7-5, 6-0. SZŰCS ZSOLT Az 1997. évi LVIII. törvény 13. §-a 13/0,9 mg kátrány/nikotin A makr A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét! j i

Next

/
Thumbnails
Contents