Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)

2000-01-06 / 5. szám

2000. január 6., csütörtök Háttér - Riport A három pisztolylövés A boldogságnak bizonyára több fokozata van. Különösen nehéz hely­zetekben. Mindenesetre a pécsi Batiz család ma relatíve a legboldo­gabbak közé tartozhat, hiszen elhagyhatta a kórházat, és már otthon a férj és édesapa, az a rendőr, akin két sebész több órán át dolgozott a pécsi 400 ágyas klinika baleseti műtőjében, s akiről napokig csak azt a hírt kaphatták az újságírók, hogy még nincs tűi az életveszé­lyen. Ugyanis Batiz Gábor zászlós az elmúlt év decemberében, egy csütörtöki napon három lövést kapott. Még nehéz az emlékezés. A tör­téntek feldolgozására időre van szükség, sok időre. Egyébként meglehetősen jó hangulatban fo­gad a jókötésű, bajuszos férfi. Melegítőben van, a járása-moz- gása alapján senki sem monda­ná, hogy nemrég még kórházi ágyon feküdt. Arca is kisimult, s jókedvét időnként egy-egy mo­soly jelzi.- Hogy van?- A körülményekhez képest jól.- Ezek szerint nem a legjob­ban.- Félreértett. Igazából az or­vosaim rendbetettek, de egy úgy­nevezett helyreállító műtét még hátra van. A egyik golyó lágy­részt, májat, beleket érintett, s valahol a medencecsontnál állt meg bennem, meglehetősen nagy roncsolást végezve. Most azt várom, hogy ezek gyógyulja­nak, ezért a gyomrom közepén van az emésztőcsatorna kiveze­tése, s ennek a befoltozására ke­rül sor január közepén. Utána minden rendben lesz.- Hány lövést kapott?- Amikor intézkedtem, s az egyik elkövetőt a földre fektetve meg akartam bilincselni, egy másik combon lőtt. A lövedék az izomkötegen ment át, igazá­ból nem is éreztem. Viszonoz­tam a tüzet, de jött az újabb lö­vés, ami a lágyrészeket találta el, s ami iszonyúan fájt. Képtelen voltam tovább védekezni. Köz­ben a támadó mellém ért, és közvetlen közelről még egyszer az oldalamba lőtt, de ezt a lövést sem éreztem már. A társam, Baluka Attila, akit szintén a me­dence tájékán talált el egy löve­dék, fedezékből viszonozta a tü­zet.- A gépkocsiban négyen vol­tak.- Igen. A támadóm tüdőlö­vést kapott, majd amikor Attila fegyverében kiürült a tár, és újra tölteni kellett, beültek a kocsiba és elmentek. Attila az újra töl­tött fegyverével még kilőtte a gépkocsi hátsó kerekét. Végül Hidasnál kapták el őket a tolnai kollégák, akik éppen lövészetre indultak.- Mondják, hogy oroszok és szerbek voltak, a boszniai hábo­rúban edzett veteránok.- Kemény fiúk, bizisten. Az intenzív osztályon egy szobában feküdtem azzal a fickóval, aki tü­dőlövést kapott. Ő is hihetetle­nül sok vért vesz­tett. Kommandós kollégák vigyáztak rá, a műtét után, két csuklóját jobb­ról és balról az ágy­hoz bilincselve. Minden légzésvé­tel iszonyatosan fájhatott neki, de meg sem pisz- szent.- Ő volt az, aki meglőtte magát?- Igazából nem tudom. Ketten tü­zeltek- Ön egyébként hova való? Szigetváron születtem, és Baksán nőttem fel. Édesanyám ott pe­dagógus, apám pe­dig már nyugdíjas mezőgazdász. Egy húgom van. Pécsett jártam a gépipari szak- középiskolába, sőt a villamosgé- pész-technikusi oklevelet is meg­szereztem. Harmincegy éves va­gyok.- Mindig is rendőrnek készült.- Nem tagadom, vonzott a pá­lya, de kerülőkkel értem ide. Előbb az uránbányában dolgoz­tam, nagyon jó közösségben, de aztán amikor elkezdődtek a le­építések, megromlott a légkör, s távoztam. Hét éve szolgálok a rendőrség kötelékében.- Hivatásából adódóan volt már ilyen nehéz helyzetben?- Még nem. De átvészeltem már súlyos motorbalesetet, áramütést. Nem félek a haláltól.- Jó kötésű, erős fizikumú em­ber.- A bánya megedzett. A ház építésénél magam tettem helyé­re a 150 kilós betongerendákat.- Felesége mit szólt a választás­hoz? Hogy rendőrnek ment?- Kérdezze őt. Ildikó, a feleség nehezen sza­badul attól a december kilence­dikéi naptól. Féltizenkettőkor érkeztek gépkocsival, és hozták a hírt: Gábort meglőtték, de él, ne aggódjon. Már a klinikán van. Csak annyit mondtak, hogy még benne van a golyó, valahol a bordák között. De semmi egyébről nem esett szó, még ar­ról sem, hogy hány lövés csat­tant el.- Lehet, hogy furcsán hang­zik, de valahogy megéreztem a dolgot. Sejtettem, hogy egyszer valami ilyesmi bekövetkezik.- Mikor fogta fel, hogy most tényleg nagy a baj?- Már az előtt tudtam, hogy a kocsiból kiszálltak a kollégái. Az első amit megkérdeztem, hogy él-e még? Aztán gyorsan felhív­tam Gábor édesapját, és el­mondtam neki is, amit tudtam.- A rendőrfeleségek sorsa ez?- Én nem is tudom. Az aggó­dás mindennapos, és sokféle rémkép is benne van, de igazá­ból az ember addig nem igen hi­szi, amíg be nem következik a dolog. Amikor a föld alatt dolgo­zott, annak a veszélyét sem iga­zán fogtuk fel.- Két gyermekük van.- Mindkettő tízéves. Kinga és Gergő ikrek.- Őket hogy érintette a hír?- Azt hiszem pontosan értet­ték, hogy miről van szó. Amikor hazaengedték az apját, Gergő időnként éjjel is bejött a szobá­ba, hogy megnézze, tényleg itt­hon van-e még.- A műtét meglehetősen hosz- szú volt.- Én is ott vártam ki, késő es­tig, a végét. Nem kívánom senki­nek sem azt, amit akkor átéltem. Nagyon lassan múlt az idő. Nyárády professzor óránként jött ki és tájékoztatott, hogy most éppen hogy állnak, mit csi­nálnak vele. Azt hiszem, hogy nehezen találták meg a lövedé­ket, azért húzódott el a dolog ilyen sokáig.- Végül is mikor nyugodott meg?- Vasárnapra már túl volt az életveszélyen, levették a lélegez­tető gépről, és az orvosok is ki­mondták, hogy semmiféle komplikáció nem lépett fel, a lét- fontosságú szervek dolgoznak, nem álltak le. Úgy gondoltam, fontos volna megkérdezni Batiz Gábortól - aki átvehette a miniszterelnöki dicsérő oklevelet és a soron kí­vüli előléptetést -, hogy vált-e új­ból szakmát?- Szó sem lehet róla - vála­szolta határozottan. - Maradok rendőr, és nagyon szeretnék visszamenni mielőbb a kollégák közé, hiszen nagyon jó csapat. Összetartó.- Az események nem befolyá­solják a jövőt?- Csak annyiban, hogy türe­lemmel kell lennem, amíg telje­sen fel nem épülök. Úgy számol­gatjuk, hogy talán ennek az év­nek a végén már ismét köztük le­hetek. Legkésőbb.- Nem haragszik, ha megkér­dezem: mennyi a fizetése?- Pótlékokkal együtt ötven­ezer forint körül jön ki, de most jóval alatta marad.- Ennyiért érdemes újból koc­káztatni?- Nem is tudom, mit válaszol­jak erre. Persze, hogy jó volna, ha több lenne az ember fizetése, de az élet ilyen kurtán nem mér­hető forintokban. Különösen nem a mi szakmánkban. És az eset értékelése is csak azért ka­pott ilyen országos visszhangot, mert lövések dördültek el, mert nem sima elfogás volt, amiért legfeljebb egy főkapitányi dicsé­retet kaptam volna.- De figyelem volt.- Ami nagyon jólesett és erőt adott. Szeretnék is köszönetét mondani mindenkinek, elsősor­ban az orvosaimnak, az ápoló nővéreknek, kollégáknak és mindenkinek, aki egy picit is ve­lem érzett azokban az órákban. Képzelje el, hogy még Miskolc­ról is telefonáltak, hogy van-e elég vér a műtéthez, keli-e vala­mi segítség. Kozma Ferenc Rendőrök elleni támadások Az ORFK ellenőrzési főosztályának vezetője, Krőzsel Károly ez­redes szerint évről évre emelkedik a rendőrök elleni (fegyveres) támadások száma. Tavaly az első 11 hónapban (decemberig) 357 esetben támadtak Magyarországon rendőrökre, és összesen 491 rendőr sérült meg e támadások következtében. (1998-ban az összes 314 esetnek 430 sérültje volt.) A támadások során 7 eset­ben lőfegyvertől sérült rendőr, 54 esetben más eszközökkel (bal­ta, kés, stb.) okoztak a támadók sérülést, a szándékos gázolások száma 41. Az említett 491 rendőr közül 414 fő a közrendészeti állomány tagja, azaz egyenruhás, intézkedő rendőr volt, a többi nyomozó. A sérülések zöme könnyű, 8 napon belül gyógyuló. Az elmúlt két évben haláleset nem volt. Batiz Gábor újra otthonában fotó: tóth László J hetedik oldal Jegyzet Demokrácia 2000 Talán a sok nulla és az „ezer” szó téveszti meg a népeket annyira, hogy sokan azt gondolják, máris elkezdődött az új évezred. Latinos művelt­ségének hiányát szidhat­ja most például Borisz Jelcin is, aki máris megkezdte a XXI. századot lemondásával, pedig még lett volna éppen egy éve. A jól értesültek sze­rint politikai zsarolás áldozata lett, a lelépésért cserébe men­tességet kapott minden (eset­leg kiderülő) gazdasági vissza­éléséért. Hasznos lenne min­denestre belekukkantani az ünnepélyesen átadott (és kis neszesszerrel ellátott) atom­táskába is, ki tudja, mi van benne, esetleg egy dugiüveg vodka, aminek a felezési ideje biztosan kevesebb, mint egy atombombáé. A kerek évszám mások kép­zeletét is megragadta. A mil­lennium szó latinul ezer évet jelent, s ezer év volt például az az idő is, melyről azt hitték, ennyi ideig van a sátán meg­kötve, és Jézus is ennyi ideig lesz távol a földtől. Egyébként már a 999. évben Krisztus fel­tételezett visszatérését várták Európában. Ami­kor a várva várt testet öl­tés nem következett be, újabb és újabb dátumo­kat jelöltek meg, míg vé­gül az a nézet kristályo­sodott ki, hogy a Messiás a 2000. évben fog újraszületni. Ez, ha igaz volna, biztosan na­gyobb durranást jelentene, mint az Y2K mizéria, amellyel kapcsolatban egyelőre azt tud­juk, hogy a Pentagonban és a komlói tévé dátum-feliratozá­sában okozott kisebb, elhárít­ható fennakadást. Amikor ilyen millenáris idők járják, gyakran elgondol­kodunk azon is, milyen is vol­na a lehető legjobb világ. Az eszményi ország, a tökéletes államrend megteremtésének víziója filozófusok és költők sorát késztette álmatlan éjsza­kai barangolásokra. A hétköz­napokban azonban elég lenne néhány egyszerűbb válasz is, például: kicsoda Kaya Ibra­him? Ki figyelte meg Pokominét? És ha a fiúk a bá­nyában dolgoznak, ki védi meg Hófehérkét? Hodnik Ildikó Burkolat A gennyes agyhártya­gyulladás kapcsán újra lelepleződött a balkáni, embertelen körülmé­nyek között vegetáló ma­gyar hadsereg, ahol az ~ ombudsman állítása sze- ~ rint agyba-főbe szívatják az újoncokat, akik csak napi egy órát fürödhetnek meleg víz­ben, birkatrágyás gyakorlóté­ren vágják magukat vezény­szóra hasra, de sorolhatnánk a megaláztatás megannyi pél­dáját. Annak, aki 18 éves ko­ráig egyszer sem ágyazott be, de akkor hirtelen sarkosra kell vágni a pokrócot, ez csupán kekeckedésnek tűnik. Nem azért mondom, de ha az ember végignéz egy ameri­kai hadseregről szóló filmet, az ott látott szívatások felül­vizsgálatára az összes magyar ombudsman összes éves mun­kaórája kevés lenne. Egy sima békefenntartói szolgálat köz­ben felmerülő konfliktus ese­tén sem megy a magyar sza­kasz előtt az egészségügyi raj, hogy fertőtlenítse a leendő harcmezőt, és a szuronyroha­mot végző ellenséget sem zár­ják negyvennapos karanténba az összecsapást megelő­zően, nehogy náthás le­gyen a messze földön híres magyar honvéd. Erwin Rommel tábor­nagy még az első világ­háború kezdetekor is­merte fel a tényt: a harc sike­rének kulcsa sokkal inkább az, milyen hatékonyan forgat­ja a katona az ásót, mint hogy milyen fényes az övcsatja. Per­sze békeidőben ez szívatásnak tűnik, háborúban viszont a túlélés záloga. Gazdasági példát is lehet arra hozni - nem is olyan tá­volról és nem is olyan régről -, hogy egy burokban tartott ágazat a szabad piacra kerülé­sekor összeesett, mint a sütő­ből hirtelen kihúzott piskóta. A burok hasznosságáról és ká­ráról hosszan lehet vitatkozni, mindkettőhöz vannak érvek és ellenérvek, ugyanakkor vi­tathatatlan, hogy akik Kalo­csán, Szabadszálláson vannak bezárva, nem igazán önszán­tukból kerültek oda. De olyan hely kevés van, ami önkéntes és kellemes is egyben. Móczán Zoltán y hetedik oldal holnap Riport Éj időszámítás a siklóst várban. Már az önkormányza­té Magyarországnak a Trianon után legépebben megőrződött vára, de a neheze csak most következik. Mit lehet kezdeni vele? Fel kéne előbb újítani, ami nyelné a pénzt. De hon­nan? A hasznosítási szerződés határozatlan időre szól, a gon­doskodás megtérülhet mondják. Valóban így van? Portré A kibeszélhetetlen öröm­ről. Uzsaly Zoltán, a Szent Mór Kolping-család vezetője. Szerinte az életünknek két erős pillére van: a család és a munka. Portré „Úgy érzem, szükség van ránk” Büszke a kitüntetéseire. Most éppen a „Pro Sanitate” elismeréssel dicsekedhet, de volt kiváló gyógyszerész és kapott kiváló munkáért érmet is. „Mit csináljak, szeretek dolgozni” - magyarázza, miért jár be még mindig a gyógyszertárba.- Hogy került Pestről Pécsre?- Édesapám katonagyógysze­rész volt, és ’41-ben ide helyez­ték. De sokkal érdekesebb, mi­ként kerültek Pestre. Anyai nagyapám kivándorolt az USA- ba, de miután megözvegyült, ha­zajött, és hozta két gyermekét, így édesanyámat is. Apámék Szabadkáról kerültek a főváros­ba. Nekik saját patikájuk volt.- Erre '45 után sok lehetőség nem kínálkozott Magyarorszá­gon. Hogyhogy mégis gyógysze­rész lett?- Tetszett édesapám munka iránt érzett szeretete. A Honvéd Kórházban dolgozott, tehát inté­zeti gyógyszertár­ban.- Jelentkezett is az egyetemre.- Elsőre fölvet­tek. Pécsett egyébként nincs gyógyszerészkar, úgyhogy néhányan később kér­dezték is, hogy ehhez egyetemi végzettség kell?- Nem egy vándormadár típus. 40 év, két munkahely. Hogy fi­gyelt föl önre a Megyei Kórház?- Gyanítom, szakmai előadá­saim alapján, ’63-tól az Orszá­gos Gyógyszerészeti Intézet fő­munkatársaként gyógyszeris­mertetőket tartottam. Jóval ké­sőbb hívtak vissza a patikába ve­Kenderes Mária 1935. szeptember 18-án született Budapesten. 1959-ben végez a pesti orvosegyetem gyógyszerész karán, majd a pécsi Arany Sas patikában dolgozik 13 évig. Innen csábítják a Megyei Kórház gyógyszertárába, ahol 1996-ig, nyugdíjazásáig főgyógyszerész. Ma is napi hat órában dolgozik. Húgával él együtt. zetőnek. Sokat dilemmáztam, de nemet mondtam. Főként azért, mert a húgomnak akkor el kellett volna onnan mennie.- Szóval gyógyszerész család.- Már az utánpótlás is meg­van: unokahúgom tavaly végzett az egyetemen.- Önnél viszont megszakad a lánc. Miért nem ment férjhez?- Nincs különösebb oka. Azt azért sajnálom, hogy így gyere­kem sincsen.- Maradjunk a szakmánál. Mennyire becsü­lik meg önöket?- Édesapám nem szerette, ha ■iiiiiiininiiiiMinMirifuri a gyógyszertári tárát pultnak nevezték. Úgy ér­zem, hogy orvosnak és betegnek is szüksége van ránk. Kiváló or­vosokkal dolgozhattam együtt.- Kitűnően néz ki. A gyógysze­reknek köszönheti?- Nem vagyok gyógyszermá­niás. Csak akkor szedek be va­lamit, ha muszáj. Inkább igyek­szem sokat mozogni. Bár van autóm, azt csak utazásokhoz használom. A húgommal ugyanis imádunk utazni. Lendvai Dávid f 1 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents