Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)
2000-01-27 / 26. szám
2000. Január 27., csütörtök - Új Dunántúli Napló HÁTTÉR - RIPO R T Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Várostörténeti pénzcsepegtetés Az önkormányzat 1992 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre a Pécs Története Alapítványt, hogy az elkészítteti a többkötetes várostörténeti monográfiát. A munka - számos előzetes tanulmánykötet megjelenése ellenére - csak araszolva halad, mert az önkormányzat pénzmunícióként a tizedét sem adta eddig erre a célra, mint amennyi kellene. 1999. legutolsó napjaiban jelent meg a Tanulmányok Pécs történetéből sorozat hetedik, legújabb kötete, amelynek címe: Pécs a török korban. Felkérésre Szakoly Ferenc akadémikus, az MTA Történettudományi Intézetének osztályvezetője volt a kötet szerkesztője, aki e munkála- I tok végleges lezárása előtt, I Mßy \ 1999 nyarán elhunyt. A ki■[ I lene neves szerző munkáját tartalmazó kötet azország török kori története feltárása szempontjából is olyan ada- m lékokkal szolgál, amelyek- .dH'/#. B nek Pécsen túlmutató jelen- ■»*JI tőségük van. Ezt igazolta a könyv nagyon jó fogadtatása a január 21-i budapesti szakmai bemutatón. A kötet iránt érdeklődést mutatott Törökország budapesti nagykövete is, aki nemcsak megjelent, de hozzá is szólt a témához.- A kötet kilenc tanulmánya Szakály Ferenc szerkesztői véleménye szerint Pécs török kori történelmének minimum 60 százalékát lefedi. Mivel erről a korról már korábban is születtek feldolgozások, közlemények, a leendő pécsi nagymonográfia végleges elkészítése szempontjából ennek a korszaknak a megírása áll legközelebb a végkifejlethez. Szakály Ferenc halála miatt, aki vállalkozott volna erre is, most azt a szerzőt kell megtalálnunk, aki elvégzi ezt a munkát - mqndja Vonyó József (első képünkön) a nagymonográfia szerkesztőbizottságának elnöke, a Pécsi Tudományegyetem BK modern kori történeti tanszékének docense.- Milyen fő tömbök lennének még a monográfiában?- Úgy terveztük, hogy 4-6 kötetben jelenne meg. De inkább a nagy fejezeteket sorolom: természeti körülmények, őskor, ókor, a népvándorlás kora, az államalapítástól a hódoltságig, a török kor, az 1686-os visszafoglalástól a szabad királyi városi rang elnyeréséig, 1780-tól 1849-ig, 1849-től a kiegyezésig, 1867-től 1918-ig, a szerb megszállás 1921 augusztusáig, a Horthy-kor- szak 1944 novemberéig, a német csapatok kiszorításáig, aztán a háború végétől 1990- ig, a rendszerváltásig. Hogy ez kötetekbe miként fog szerveződni, az már technikai kérdés is. A nagyobb fejezetek, tematikus egységek megírását egy, vagy maximum két szerzőre szeretnénk bízni, hogy valóban egységes kép alakuljon ki az egyes korszakokról. A problémát az okozza inkább, hogy az anyagi feltételek elégtelen volta miatt nem a remélt ütemben tudunk haladni, hanem lassan araszolunk előre, amennyire azt a rendelkezésre álló pénz lehetővé teszi, illetve amilyen szellemi energiák mozgósíthatók abból. Reméljük, hogy idén - a millenniumi év apropójából is - jelentős lépést tehetünk előre egy másik korszak, Pécs középkori története tekintetében. Október végén a Pécsi Kulturális Központ közreműködésével lehetőségünk kínálkozik egy olyan középkori történeti konferencia megtartására, amelynek előadói szintén a korszak országosan legjobb kutatói közül kerülnek ki. Abban bízunk, hogy a konferencia kapcsán születő tanulmányokból a török korihoz hasonló rangú és a korszak történelmét jelentős terjedelmében lefedő kötetet tudunk produkálni 2001-re. A többi területen egyelőre nem nyílt lehetőség ennyire szisztematikus és az egész korszakot lefedő kutatásra. Ennek részben az anyagi háttér hiánya az oka, részben pedig az, hogy sokkal nagyobb volumenű kutatásokat igényelnek a jelenhez közelebbi korszakok a források összehasonlíthatatlanul nagyobb mennyisége miatt.- A közeli korok történeti feltárása érdekében egyelőre csak a kutatók saját elhatározásából készült és a konferenciáinkon bemutatott dolgozatok közreadásával tudunk lépéseket tenni. A legközelebbi ilyen gyűjtemény a tanulmányok 5. és 6. kötete lesz. Technikailag ugyanis könnyebben tudtuk előállítani a már említett hetediket, de remélhetőleg még februárban megjelenik a teljesen vegyes tematikájú 5. és 6. kötet is 22 tanulmánnyal.- Honnan mennyi pénzt kaptak a kutatásokra és a kiadványokra? Mennyiből jöhet ki az egész munka a nagymonográfia rnegjelenésével? r- Eddig az önkormányzat három szakaszban összesen 4,8 millió forintot adott az egész Pécs története kutatási programra. Ez a pénz valójában nem a nagymonográfiával kapcsolatos, de a város által eleve elhatározott és a Pécs Története Alapítvány által finanszírozott munkákra ment és megy el. Ilyen volt a Pécs egykor és ma című fotóalbum, a Pécs ezer éve dokumentumkötet, és folyamatban van a Pécs története kismonográfia elkészítése. A nagymonográfia előmunkálatait szolgáló kutatásokat és a tanulmánykötetek megjelentetését lényegében a szerkesztőbizottság által benyújtott pályázatokra kapott OTKA-támogatásokból finanszíroztunk. (OTKA: Országos Tudományos Kutatási Alap.) Ez azt jelenti, hogy az 1995 és 1998 vége közötti időszakban összesen 4,1 millió OTKA-támogatást kaptunk, amelyből kb. egymillió ment el a megyei könyvtárban kialakított kutatási centrum technikai felszerelésére. A megmaradt mintegy hárommilliót és az 1999 és 2002 közötti időre kapott, ám időarányosan folyósított 6 millióból még egymilliót, vagyis lényegében összesen mintegy 4 milliót tudtunk ilyen célra fordítani - mondja Huszár Zoltán, (második képünkön) a kuratórium titkára, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója.- Ám ezek előtanulmányok, és köztük a 7. sorszámú kötet volt csak az első olyan, amely megbízási szerződések alapján készült tanulmányokból áll. Tehát azt mondtuk a szerzőknek, hogy ezt kérjük és ezt tudjuk érte fizetni. Egyébként szerénynek számító íven- kénti 20 ezer forintos tiszteletdíjat. Ahhoz, hogy ilyen hatékonyan szervezhessük a kutatást, továbbá meg tudjuk íratni a monográfiát, valamint a megjelentetését finanszírozhassuk, most már 50 millió forint feletti összeg kellene. Nyüvánvalóan nem egy összegben, hanem több évre ütemezve - folytatja Vonyó József. Mindketten úgy látják, most már határozott döntés kellene arról: az önkormányzat valóban akarja-e, hogy egy üyen monográfia végre Pécsett is megvalósuljon? Ha igen, akkor nagyon fontos, hogy meghatározott időintervallumon belül - például 8 év alatt - megfelelő szakaszolásban garantálja ennek az összegnek a folyósítását, és az induláshoz juttasson akkora tőkét az alapítványnak, ami határozott lökést ad a kutatómunkának. A végén megint kellene egy nagyobb összeg a megjelentetéshez. A felvetés tartalmával szakmai szempontból teljes mértékben egyetért Újvári Jenő, Pécs „témagazda” alpolgármestere is. Mint mondja: a monográfia előkészítése eljutott abba a fázisba, amikor a folytatásához már rendszeresen az eddigieknél jóval nagyobb összegek kellenek. Ám ennél elkö- telezőbb véleményt már csak azért sem fogalmazhatott meg, mert az alapítvány kuratóriuma és a közgyűlés kulturális bizottsága őt javasolja a Pécs Története Alapítvány új elnökének. (Az alapításkori elnök, Polányi Imre történész szeptemberben elhunyt.) Soó László, a közgyűlés költségvetési bizottságának elnöke az efféle hosszabb távra ütemezett finanszírozási elkötelezettséget nem tartja eretnek gondolatnak, sem idegen elemnek az önkormányzat eddigi gyakorlatához képest. Az idei önkormányzati költségvetés tervezése most zajlik. Az elnök olyan esélylatolgatásba nem bocsátkozott, hogy sikerülhet-e idén ilyen kiadási tételhez pénzt találni.- Márpedig ha ilyen elhatározás nem születik - mondja a szerkesztőbizottság elnöke -, akkor a csurranó-cseppenő támogatásokból ugyan tovább folyhat a kutatás, ebből publikációk is születnek, de ez nem fog elvezetni a nagymonográfia megalkotásához. Ismereteink szerint azonban ma csak a kuratórium új elnökére tett javaslat kerül a közgyűlés elé. Pedig legalább még azt el kellene döntenie a testületnek, hogy nyolc év után mikor lesz hajlandó szembenézni az alapítványi cél pénzügyi fedezetének gondjával. DUNAI IMRE Másként máshol előrébb tartanak A pécsihez hasonló várostörténeti kutatómunka Szegeden és Debrecenben már a 60-as és 70-es években elindult. Most mind a két város büszkélkedhet egy négy illetve öt vaskos kötetből álló történeti monográfiával. A budapesti munka még korábban kezdődött és fejeződött be. Pécsnél valamicskével később kezdtek bele Szombathelyen. A monográfia első kötete tavaly jelent meg, nagyon igényes kivitelben. A szombathelyi önkormányzat induláskor arról döntött, hogy 36 millió forintot szán erre a célra - ám alighanem jóval több kell -, és ezt előre odaadta a szerkesztőségnek. Miskolcon - ahol egy kötet már szintén megjelent - az önkormányzat a 90-es évek közepén döntött arról, hogy 40 milliót szánnak a monográfiára, és 7 milliót azonnal odaadtak a szerkesztőségnek. Pécsett ez másként alakult. Azt hittem, menten lefordulok a székről. Pedig sokáig úgy tűnt, a Rózsa Gyuri-féle „Kettes színpad, nyílj ki!" avagy a Telemázli „Húzza meg ezt a kart, és minden további nélkül nyerhet egy csomó pénzt!” típusú játékok után már nem jöhet rosszabb. De jött. ♦ A napokban a Szerencsekerékben a címben már említett, rendkívül komoly nehézségeket okozó feladványt bírták a nézőkre bízni: „műfaj - KR.M. ”. Hát ez azért nem semmi. Néhány éve poénból azt vizionáltam, lassan eljuthatunk arra a szintre, hogyha a játékos egy bazi nagy hirdetőtábla előtt kisebb-nagyobb hibákkal képes bemutatkozni (mondjuk az István keresztnév nem hallatszik nyilvánvalóan Dömötörnek), akkor már megnyerheti a főnyereményt. Úgy tűnik, ez a kor eljött. A KR.M. ugyanis gyakorlatilag ezt jelenti. Ezt a megfejtést (krimi) egy jól táplált, rendezett családi körülmények között élő felnőtt macska is be tudja nyávogni a telefonba, a különböző főemNYAKA SZABOLCS__________; ______________ KR .M. lősökről vagy a delfinekről már ne is beszéljünk. Egyszerűen nem hihetem, hogy ennyire ostobák lennénk. Ha ezt elfogadom, akkor el kell vonulnom valahová mesz- szire, hamut szórni a fejemre, bevetni magamat a Mecsek erdeibe, és remeteként a magyar iskolarendszerről és az átlagos tudásról elmélkedni. De nem megyek, mert nem vagyunk mi ennyire tudatlanok, csak ilyen hülyének néznek minket. Persze, nyilvánvalóan arra megy ki a játék, hogy minél többen hívják fel azt a fizetős telefonszámot, és így ne legyen gond kicsengetni az egy szem szerencsésnek azt a néhány tízezer forintot, de azért mégis. Akkor már tisztességesebb lenne, ha semmilyen kérdést nem adnának fel, hanem olyasmi lenne, mint a lottó, a hívók között kisorsolják a fődíjat és kész, mindenki örvendezhet. Amúgy megnéztem az értelmező szótárt, a krimin kívül úgy néz ki, hogy csak a krimó szó stimmel, igaz, az nem műfaj, de szerintem a második helyre és egy különdíjra ezzel is jó lennék. BÓKA RÓBERT Isten nem ver. Egy nemzetközi bibliatársaság Jézus életéről szóló videofilmei ajándékozott a rendőröknek. Oktatási céllal. Igaz is, hadd tanuljanak. De mindenki, aki arra számít, hogy a februárban nyíló PNB első Fradi-Dó- zsa meccsére már gumibotos apácák lovagolnak ki, mind csalódni fog. Mivel az ajándékozás szent műveletétől mind a két nagy egyház elhatárolódott, ezért a rendvédelmi és az isteni szervek fúziójára sem számíthatunk, Pedig őszre már a golyóálló mellényt reverendára cserélő rendőrök lapulhatnának a fővárosi Sasad Tsz. szöllejében, hogy az állam vagyonát szemezgető Kaya Ibrahimot miseborral térítsék jó útra (más szölle- jébe). Kétségtelen az is, hogy miután egy presszókirakatba csikorgó fékekkel belehajtottunk, szívbemarkolóbb elmondani egy Hiszekegyet a biztos úr keblére borulva, s hallgatni együttérző zokogását. De akiben ilyen remények élnek, gyöngécske a képzelete. A videokazettákat a honatyák ugyanis már kézhez kapták, anélkül,, hogy különösebb változást észleltek volna a magatartásukon. A Fidesz és az MSZP tagjai továbbra is szapulják egymást a másik politikája miatt, a megfigyelő káefték kiszivárogtatott információi szerint egyedül csak Torgyán doktor bukkant fel rózsafűzért szorongatva egy hazai lapunk címlapján, de már a liberálbolsevikok többsége csak félrevonulva, otthon, családja körében merte megtekinteni a kazettát, amely sokuk meggyőződése szerint a megfigyelési botrány kissé meseszerű feldolgozása. Egyébként pedig miért is vitatnánk el a nemes szándékot, amely a Megváltó példáját szeretné fölmutatni a hatalomnak? Talán csak abbansántít a dolog, hogy a keresztyén vallás a békében haldoklónak és a kivégzésére váró gyilkosnak is Krisztust mutatja fel a kereszten. Üzenete az, hogy ez a megtisztulás utolsó lehetősége, de egyedüli esélye is. Nem tesz különbséget rang, nem, életkor, társadalmi vagy lelki hovatartozás szerint. Mert Isten előtt még csak egyenlők volnánk. Portré Forognak a kerekek Véletlenül, a fővárosi könyvtárakban, levéltárakban más források után kutatva botlott a szerb megszállás dokumentumaiba Domonkos László. Mint mondotta, elfúló lélegzettel, összegabalyodott lélekkel olvasgatta, alig-elenyésző hitetlenkedéssel fogadva a történteket, s menet közben igazából nem a megszállókra lett kíváncsi, hanem hűséges kiszolgálóikra. hetedik oldal HOLNAP Riport Léteznek-e a Jakab-hegyen az állítólagos keltakori kősírok? Tudnak-e ezekről mióta és mit a Janus Pannonius Múzeum régészei? Szabad-e, milyen feltételekkel régészeti ásatásokat folytatni a védett területen? Es mit mond a barlangkutató geológus: természetes, vagy mesterséges képződmények-e a sírok beomlott bejáratainak minősített mélyedések? Portré Nem vagyok frontembernek való. Bókái Zoltán (a Zsűri alapító tagja) sok mindent köszönhet annak, hogy abszolút hallása van, de mindent aligha lehet erre fogni.- Mivel nem tudott megbékélni?- Igazából a politikai zavart kihasználó pécsiek egy részével, főleg az akkori kommunistákkal, szocialistákkal és magukat szociáldemokratának mondókkal, szak- szervezeti vezetőkkel és újságírókkal. Mindazokkal a kollabo- ránsokkal, akik a Magyarországtól való elszakadást szorgalmazták, s akik egy hajszál híján a Ba- ja-Pécs mezsgyéjén 33 hónapig meghúzódó demarkációs vonalat majdnem végleges országhatárrá tették, csatlakoztatva Trianonhoz. S aztán az volt a dühítő, hogy később e hazaárulókról utcákat, tereket neveztek el.- Mondana néhány nevet?- A legfőbb kolomposok egyike, Linder Béla ma díszsírhelyen nyugszik, Doktor Sándornak, Hajdú Gyulának pedig Pécsett utcái voltak. De tegyem hozzá, hogy a dologban a legfőbb vétkesek egyikének, Károlyi Mihály grófnak ma is szobra van a Parlament közelében.- De nem mindenki akar itt Szerbiát.- Természetesen sokan vállalták magyarságukat, bár nevükből ez nem szembeötlő. Ilyen volt Nendtwich Andor, aki börtönt is vállalt, vagy éppen Fischer Béla. És ki ismeri ma őket? í- Könyve érdekes kuriózum lesz. Mikor szeretné bemutatni?- Sokan érdeklődtek már. Valószínűleg a tavasszal kerül sor egy pécsi bemutatóra.- Hogy került ön a történelem közelébe?- Nemeskürty tanár úr tanítványának vallom magam, s célom a magyar történelem fehér foltjainak feltárása, melyekből bőven akad. Most éppen Szilágyi Irma tanítónő történetén dolgozom, akit 1917-ben, 21 évesen, magyarsága vállalásáért Erdélyben a románok kivégeztek.- Mi a hobbija egy autodidakta történésznek?- Utazni a múltban, a levéltárak világában elmerülve, és aztán minél többet otthon lenni. Hogy megözvegyültem, mostanában a gyermekeimben, kisfiam és kislányom mosolyában lelek igazi örömet. KOZMA FERENC Domonkos László 1951-ben született Szegeden, dolgozott a megyei lapnál, jelenleg a Duna Televízió szerkesztője. A „Forognak a kerekek” című könyve a hetedik, történelemmel foglalkozó kötet, melyben a pécsi-baranyai szerb megszállás 33 hónapját eleveníti fel. i ( i i