Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)
2000-01-25 / 24. szám
2000. Január 25., redd - Új Dunántúli Napló HÁTTÉR - RIPORT A békés szenvedés háborúba fordul Lehet, hogy mindenről a karácsonyfák tehetnek. Hogy el kell tüntetni őket. Pécsújhegyen egy jobb sorsa érdemes szomszédi viszony látszik teljesen megromlani. Az egyik fél a munkáját végezné a maga meggyőződése szerint becsülettel, a másik úgymond „csak” lakni szeretne háborítatlanul. Azt, hogy merre esik a Róka utca, talán csak azok tudják, akik ott laknak. Pedig az újhegyi utcácskában régi és újonnan épült házak is állnak, még ha közvetlen a szántóföld (nyáron napraforgótábla) mellett is. Egyben itt működik egy rózsakertészet is, mintegy két évtized óta, azokból az időkből, mikor itt leginkább csak a borospincékben folyt az élet. Tény, hogy közben sokat változott a világ, Pécs egyre terjeszkedett, és az önkormányzat jogerős építési engedélyeket adott ki a kertészet körüli telkekre is. Nem valószínű, hogy külön megvizsgálták volna, hogy az itteni tevékenység mennyire egyeztethető össze a lakóövezet minősítéssel. Hogyan? Mi baj lehet a virágokkal, azon kívül, hogy nincsen rózsa tövis nélkül? Szépek, illatosak... Salamon László panellakó volt, míg el nem döntötte, hogy ebből elege van, a zöldövezetbe vágyik. Es feleségével, három kisgyermekével kiköltözött a Róka utcai szép új házba. Közvetlenül a kertészet fóliasátrainak szomszédságába.- Legalább 400 négyszögölön állnak itt a fóliák, sűrűn egymás mellett, hiszen erre külön építései engedély sose kellett. Ahogy én számolom, legalább 3000 légköbméter lehet összesen. Hát bizony ezt fűteni kell, nemcsak ősszel és télen a nap huszonnégy órájában, hanem még nyáron is, ha egy kicsit hűvösre fordul az idő. Három kazán van, de ebből csak kettő üzemel, éppen nem az, ami gázzal mehetne. A használatos kazánokban - nem tudom másképp mondani - voltaképp hulladékot éget a tulajdonos, többnyire fűrészport, karácsony óta azonban a kidobált fenyőfákat is. Salamonék, miközben sietnek leszögezni, hogy a kertészetet működtető Bózsa Lászlóval személy szerint semmi bajuk sincs, mi több, az építkezés-költözködés során számtalan esetben fordulhattak hozzá segítségért, kölcsönszerszámért, miegyébért, immár nem tűrhetik szótlanul a kazánok kibocsátotta kormot és füstöt. Salamonná Stefanovics Edit arról panaszkodik, a pici gyerekekkel képtelenség kimenni az udvarra, az utcára, ha levegőzni akarnak, valahová messze kell elmenniük vagy elautózniuk. Salamon László nem a levegőbe beszél, állításait jó néhány friss (decemberi és januári) videofelvétel is igyekszik alátámasztani. Ezeken a felvételeken valóban jócskán száll a füst, az esti garázs feletti ötszáz wattos reflektort elhomályosítja, mint a felhő a teliholdat. Meg vannak örökítve azok a pillanatok is, amikor a karácsonyfahegyek érkeztek. „Egyet figyeljen, nem járultam hozzá, hogy filmezzen, annyit mondok, k...a keményen megüti a bokáját” - szól a fiimezőhöz egy asszony, aki egy kisteherautón dolgozó társait otthagyva jött el szót váltani.- A január 16-án esett havat reggel összesöpörtem egy kis kupacba - meséli és mutatja képen is. - Még jó, hogy ott maradt napközben, mert így látható, hogy a hó elolvadt, és mi maradt? Egy halom korom. Salamonék konzultáltak már a szomszédokkal is, hiszen ők sem járnak sokkal jobban a kazánkéményekből érkező áldással.- Ahogy az lenni szokott, szóban mindenben egyetértenek, szidják ők is az egészet, mint a bokrot, aztán mikor például a legutóbbi részönkormányzati ülésen kellett volna egy kis támogatás, hát kiderült, hogy éppen senki sem ért rá. Kérdés persze, mi történhet? A férfi két levelet adott postára a közelmúltban. Az egyik Pécs jegyzőjének ment el, akit arra kért, hogy a jelenlegi gyakorlattal szemben ide is kelljen telepengedélyt váltani, ami ugyan rózsakertészetre nem kötelező, de - szerinte - kvázi szemétégetés miatt ugyancsak indokolt. A másik levél címzettje a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, ahol új szakhatósági hozzájárulást, környezetvédelmi minősítést, és mindezek feltételeként helyszíni szemlét kért Salamon László.- Kérem, ez itt a Róka utca, pécsi cím ugyanúgy, mint a Széchenyi tér. Ha itt lehet égetni, égessünk a belvárosban is minden sarkon, bizonyára örülnek majd neki a hajléktalanok! Juhász Zoltán független környezetvédelmi szakember a vonatkozó rendelkezések értelmében a rózsakertészet tüzelési gyakorlatát mindenképp illegálisnak minősíti, főképp a karácsonyfák (plusz a rajtuk maradt dísz- és szaloncukorpa- pír-maradványok fényében) égetését, amihez szerinte speciális kazán kellene. Bár a városi tévének adott nyilatkozatában Bózsa László az égés során képződő kormot az egészségre ártalmatlannak mondta, a szakértőnek más a nézete:- Se a fenyő, se a fűrészpor nem tökéletes tüzelőanyag, sok korom képződik belőlük, és itt a kémény megmagasítása sem segít. Ez a tevékenység nézetem szerint hulladékégetésnek számít, amit a Környezetvédelmi Felügyelőségnek kellene.engedélyez- ni, ám ezt ilyen kazánokra biztosan nem adja meg. Itt voltaképp csakis a kereskedelemben kapható tüzelőanyagokat szabadna használni. Kérdés, miképp kerülhetett ide ez a temérdek fenyő? Nagy János, a Közüzemi Rt. munkatársa (kis képünkön) erről annyit tudott mondani, hogy az önkormányzat egy bizonyos bt.-vei egyezett meg a kidobált karácsonyfák elszállítása ügyében. Amit ez a bt. begyűjt, azt ledarálják, komposztálják, és a közterületi fák és bokrok körüli földet takarják be vele.- Való igaz, hogy ez a cég csak egy bizonyos ütemben tudja elvégezni a fenyők összeszedését és feldolgozását. Tehát egyáltalán nem kizárt, hogy mások is - legálisan, vagy sem - karácsonyfa-gyűjtésre adják a fejüket, elvégre ezek a fák nincsenek semmihez se odaláncolva, és kidobásuk után nem kerülnek automatikusan a Közüzemi Rt. „tulajdonába”. Bózsa László azonban szabályszerű megbízási szerződést mutat, amely fehéren-feketén tudatja, hogy az rt. felkérte a karácsonyfák begyűjtésére, eltüzelésére, s ezért természetesen megadta a szükséges közterület-használati engedélyt is.- Igaz, az egyik kazánban fűrészport égetünk, de ez is fából származik, nem hiszem, hogy rá lehetne fogni, nem környezetbarát - mondja Bózsa úr. - Sajnos, akadt olyan szállítmány, amivel nedves fűrészpor érkezett, úgyhogy amikor égettük, inkább gőz szállt belőle, mint füst. Persze, amikor a kazánokat tisztítjuk, óhatatlanul távozik egy kis pernye, de ez nem állandó és nagy tétel. Elfogadtam a Közüzemi Rt. felkérését, mert a száraz fenyőt valóban elégetem, de minden egyes szaloncukorpapírt, egyéb díszt, „szemetet” leszedek a fákról, külön gyűjtöm. Bár, ha tudom, hogy ilyen cirkusz lesz belőle, azt mondom inkább, nem kell! Bózsa László nagyon elkeseredett a szomszédja által őt ért folyamatos támadások miatt, mert - mint állítja - korábban soha senkivel nem voltak összetűzései, sőt egészen a legutóbbi időkig Salamonékkal is megvolt.- Aki erre a kertészetre azt mondja hogy szemétdomb, nem tudja, milyen értékek vannak itt, ami az életem része! Borzasztó nagy munka ezt az egészet vinni, ráadásul nem is nagyon éri meg, főképp így télen. Próbálom kihúzni a telet minimális fűtéssel, hiszen hatalmasak a költségek. Az energiaárak a tíz évvel ezelőttinek a negyvenszeresére mentek fel, a virág termelői ára meg szinte maradt ott, ahol volt! Nem sajnáltatni akarom magam, szó sincs róla, pedig ez a munka eddig is csak békés szenvedés volt. Csupán azt kívánom Salamon úrnak, hogy csinálja ezt helyettem egy hónapig! Meglátjuk, mennyire változna meg a véleménye. Úgy érzem magam, mint szegény magyarjaink, mikor üldözték őket a besenyők. Én, aki nyugodt, türelmes ember vagyok, hirtelen állandó feszültség közepette kell éljek, már remeg a kezem, mert ő videózik meg feljelentget. Nem kenyerem a háborúzás, mert ott mindig vesztesek vannak csak. Tisztelem a családját, én is szeretem a gyerekeket, nekem is négy van. És azt is állítom, hogy vagyok legalább akkora környezetvédő, mint ő. Fáznak az orchideáim, a rózsáim az alig 5-6 fokban, de már csak félve merek a tűzre tenni, nézem a kéményt, mert tudom, hogy a szemközti ablakban fut a kamera... Bózsa László épp ezért egy cseppet sem bánná, ha a fent nevezett illetékes hatóságok valóban tennék tiszteletüket, és megejtenék a környezettanulmányt. Akkor lehetne tiszta vizet önteni a pohárba. Úgy érzi, se rejtegetni-, se félnivalója nincs. Elég neki, ha amiatt riad fel éjszakánként, hogy jaj, mi lesz, ha elfagynak a virágai... ______méhes károly F Fe nyőhegy a pécsújhegyi utcán fotó: müller a. Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal CSERI LÁSZLÓ Mozart és a kultúra Röpke, könnyed kis játék az egyik kereskedelmi csatornán. Egy fényképezést imitáló fiatal látható a képernyőn, mozdulatai egyértelműek. Ki vagyok én? - teszi fel a kérdést, s a műsorvezető segítségképpen még könnyít egy kicsit: a kifejezés idegen néven paparazzo, mondja. A válasz már azért sem nehéz, mert a képernyőn feltűnik az a keresztrejtvényrészlet, amely a szó tízbetűs magyar változatából legalább ötöt közöl. Talán ifjú versenyzőnk nagyfokú izgalmának tudható be, hogy a megoldás szerinte „festőművész". Tévedése nem túl nagy, hiszen a festőművész és a lesipuskás fotóriporter is képeket állít elő, bár egy festő paparazzo mire ecsetvégre kapja a gerolsteini nagyhercegnő légyottját a monacói herceggel a szőlőlugas rejteké- ben, a nagyhercegnő már a szomszéd gróf karjaiban pi- heg. Az persze még megbocsátható, hogy egy nyereményeső reményétől megrészegült ifjú összekeveri a képábrázoláisi módozatokat. Egy nagy múltú rádió-televízió műsorújság esetében a tévesztés már meglepőbb. Ha megtekintjük a január 27-i műsort, rögtön szembe- ötlik a színes arckép, ennek segítségével kívánják tudtul adni, hogy a közszolgálati televízió egyik csatornáján „Mozart születésnapjára’’ címmel közel félórás műsor lesz látható. A képen ábrázolt személy azonban nem Mozart, hanem Händel. A két ember már csak azért sem keverhető össze, mert Mozart 35 évesen halt meg, míg a képen látható Händel jó indulattal is minimum 60. Mindez ma nem annyira fontos, miután a kultúra sokat vesztett hadállásaiból. Érződik mindez a televíziós műsorok során is. Az elmúlt héten például megkérdeztek egy-egy fiatalt, hogy az ágyék körüli területet szőrösen vagy csupaszon kedvelik-e és azt, hogy csinálták-e magukat össze már részegen. Talán bízhatunk abban, hogy Mozart születésnapján bemutatják a zeneköltő ivási és székelési szokásait is. Kíváncsian várjuk. Nagy és mély titkok nyomaira bukkanhatunk. DUNAI IMRE ____________________________ A pohár űrtartalma Egy piackutató intézet nemrégiben különösen érdekes témákról faggatta Csehország, Lengyelország és Magyarország ezer-ezer polgárát. A felvetett kérdések között az összefüggést az anyagi javakhoz való viszony morális megítélése teremtette meg. A felmérés a bűncselekmény számba menő jelenségektől ívelt a közfelfogás szerint bizonytalanabb talajú etikai problémákig. Kiderült, hogy a korrupció a magyarok 51, a lengyelek 40, míg a csehek 65 százaléka szerint az abszolút erkölcstelen kategóriába tartozik. A jelenséget valamiképpen negatívan megítélek aránya pedig mind a három országban 80-90 százalék közé esik. Az adófizetés megtagadását a csehek 81 százaléka tartja erkölcstelennek, amíg a magyarok esetében ez csak 64, Lengyelországban pedig 62 százalék. A magyar válaszadók közül csak 17 százalék - Lengyelországban 20, Csehországban 47 százalék - tartja abszolút erkölcstelennek az adófizetés megtagadását. A többinek - úgy látszik- vannak fenntartásai. Netán bizonyos adók kivetését, mértékét, illetve a befolyt pénz közcélokra való visz- szaosztásának szempontjait tartják kétes alapúnak. Tanulságos, hogy a „Köny- nyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába ” evangéliumi tanítás figyelmeztetésétől viszonylag csekély mértékű a félelem. A lengyelek többsége, a magyarok közel fele erkölcsösnek tartja a vagyongyűjtést. A cseheknek nagyobb részepedig nem tartja erkölcsileg megítélendő kategóriának. A felmérés értelmezésével az a legnagyobb gond, hogy vajon optimista, vagy pesszimista-e a szemléletünk: félig üresnek, vagy félig telinek látjuk-e azt a bizonyos poharat. Engem borongásra késztet, hogy a felmérés szerint honfitársaink több, mint tíz százaléka nem lát semmi kivetnivalót a közéleti megvesztegetésekben. Vajon ez azt is jelenti, hogy tíz ember közül legalább egy korrumpál, vagy korrumpálható? És egyáltalán: mit jelent ebből a szempontból a piackutatók buzgalma? Portré Cicero a fazekaskorongnál Múzeumi restaurátor szeretett volna lenni, Rétfalvi Sándor művésztanár terelte a kerámia felé. Ciceróhoz hasonlítja magát, mert „állandóan jár a szám.” Ráadásul vehemens természet, gyorsan bepörög, ha valahol igazságérzete sérül. Most például azt mondja, levált róla a pártja. SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt az első ciklusban. hetedik oldal HOLNAP Riport Égető szükség van a nevelőszülőkre, hiszen jelenleg 20.000 gyermek él állami gondoskodásban Magyarországon, s a szakemberek szerint e kvázi családi környezet minden nevelőintézetnél többet ér. De vajon mit ér egy gyermek? Megfizetik-e ma a nevelőszülőket? Portré Egy otthonos könyvesboltban. Nagy Levente könyvkereskedő annak is örvend, ha valaki csak bekukkant az üzletébe, lapozgat egy kicsit, majd távozik.- Megnyerte a perét?- Másodfokon nekem lett igazam. Alapvető, alkotmányos jogaimat sértette az, hogy a tb-tar- tozásom fejében le akarták foglalni a kemencémet, eszközeimet, meg akarták szüntetni cégemet. Vagyis a munka lehetőségétől fosztottak volna meg.- Sikeres keramikusművész, hihetnénk, kiválóan megél belőle.- Átrendeződtek a különböző értékkategóriák. A megélhetés van az első helyen, s jóval hátrább a művészet iránti igény. Nem vagyunk sokan az országban a népi iparművészet mesterei, de - ezt a magam nevében mondom - vegetálunk.- Hiszen akkora tárgyakat korongolt, amelyekre azt mondták, lehetetlen megcsinálni.- Igen, de miközben például a Kézműves kamara állandóan kéri tőlem az általa kiosztandó díjakat, egy kiállításra sem kaptam tőlük meghívót.- Kapott Villachba, vagy a fer- tődi kastélyba.- Amit én csinálok, valóban nem tudja más. És nem a jövőtől félek, a kerámiának van jövője, mert az egyik legnagyobb múltú anyaga az embernek. Sőt az első anyag a történetben, mert a kő munkaeszköz volt, az agyagedény azonban használati tárgy. A jelennel nem vagyok kibékülve.- Nem kellett volna a politikánál maradni? A kapcsolatok sokat segíthetnének.- 1990-ben még azt hittem, tiszta eszközökkel is lehet eredményt elérni. Közben azonban csömöröm lett a lobbiérdekek prioritásától. Pedig abban a négy évben valóban létalapot adott. De azt tartom, hogy kétféle ember van: aki a padlón marad, illetve aki nem hagyja magát kiszámolni, és 8- nál feláll. En az utóbbiak közé tartozom.- Mert mindig igaza van?- Mert nem szeretem a társadalomra, politikára rakódott szivacsréteget. Hogy ne szívjanak el mindent, az ellen hadakozni kell. MÉSZÁROS ATTILA Ficzere Mátyás keramikus, a népi iparművészet mestere Kaposváron született, 1949-ben. Pécsett végezte a művészeti gimnáziumot. 1971-től önállóan dolgozik, Bólyban öt éve telepedett le. Szerte a világon ismerik habán stílusú munkáit. Elvált, egy fia, egy unokája van.