Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)
2000-01-14 / 13. szám
2000. Január 14., péntek - Új Dunántúli Napló HATTER RIPORT Uj Dunántúli Napló - 7. oldal Miért lettem hajléktalan? hetedik oldal Az volt a dologban a tragikomikus, amikor a hajléktalant bocsátották el az egyik pécsi klinikáról, hogy beírták a zárójelentésbe: otthonába távozhat. Egyébként katéter lógott ki a hasa közepéből, vezetékkel a zacskóig, amit a szerencsétlen balról egy közismert multinacionális céget reklámozó nejlonszatyorba tett, és azt lóbálva egyensúlyozott végig a pécsi utcákon, kifelé menet a Miléva úti pihenő felé. Reménykedve, hogy a pad nem foglalt. Többféle változata van a hajléktalanságnak. Pécsett például a félezer mosdatlan-ápolat- lan lézengő között három úriember is akad. A többség lenézi őket. Mind a három értelmiségi, egyik mérnök a másik kettő humán. A Mérnök Úrral délidőben sikerült találkoznom a népkonyhán, de alig evett a felesborsóból, csak leszürcsölte a pörkölt szaftját. Azt mondta, másnak hagyja ott, de szerintem inkább a gyomra nem kívánta az ételt. Jó ideig kotorászott is a nyelvével a szájpadlásán, míg kinyögte, hogy inkább egy pohár borra vágyik.- Hova való, kik voltak a szülei?- Pécsi lennék, 48 éves, édesapám szintén mérnök, szilikát-vegyész volt, anyám okos asszony. Háztartásbeli. Akkoriban még nagyon ritka volt, hogy egy feleség ne menjen dolgozni.- Testvére van?- Kettő. Bátyám és nővérem. Mindkettő szintén mérnök, családjuk körében, polgári módban jól élnek. Bár eléggé régen nem tudok róluk semmit sem. Régen? Öt éve. Úgy tudom, hogy a nővérem elvált, a gyerekei pedig angoltanárok. De egyik testvéremmel szemben sincs semmiféle elvárásom, sőt leszögezném, hogy én szakítottam velük. Akár a családommal.- Miért? Nem voltak jó testvérek?- Amikor megvolt mindenem, akkor jó testvérek voltak, de miután elvesztettem mindent, nemigen kedvelnek. Magyarán le vagyok szarva. Szégyellnek engem, és egy kicsit én is szégyellem magam előttük. Ebben kvittek vagyunk. Tudom, hogy hol laknak, tudom a telefonszámaikat, de nincs kapcsolatunk. Ez már életforma A pécsi Támasz Alapítvány orvosi rendelőjében 2500 kártyát őriznek, intézményeikben közel félezer hajléktalan gondját viselik. Tisztasági fürdőt üzemeltetnek, fogadják a krízishelyzetben lévőket (olykor a gyerekeket is), éjszakai meleg szállást biztosítanak, segítenek ügyeik intézésében. Tavaly 4200 ügyben jártak el (segélyezés, tb-kártya megszerzése, személyi igazolvány készíttetése stb.). Népkonyhájukon telente 400 adag ételt is készítenek, de ha nagyobb az igény, délutánra újabb főzetet porcióznak. Az alapítvány pszichológusa szerint a hajléktalanság életforma. Aki belecsöppen - majd minden esetben önhibájából kerül ide -, elmerül benne, megszokja. Ereje sincs kitömi, de nem is akar. Hiszen kilépve a társadalomból, mindenféle kötöttség és felelősség nélkül élhet. Ami vonzó.- Maga is mérnök.- Voltam. De ma már semmit sem ér a diplomám. Én is vegyész vagyok, az átkos- ban ez jó volt, ma nem. Ahhoz, hogy elhelyezkedjek, el kéne mennem Budapestre, esetíeg Veszprémbe, de nem megyek.- Hol érettségizett?- A Nagy Lajosban.- A családja?- Elváltam már régen. A feleségem nem hiányzik, egyetlen lányom tizenöt éves, érte bármit megtennék, és meg is teszem mindazt, amit tudok. Tízezer-hétszáznegy- venöt forint rendszeres szociális segélyt kapok havonta, abból költők rá. Talán a felét is rááldozom.- Hogy kezdődött ez az élete? Hogyan lett hajléktalan?- Szépen lassan. Ahogy teltek az órák, a napok. Mit tudom én?- Csak emlékszik rá!- Azt hiszem, hogy az italozás miatt léptem ki a társadalomból, meg azért, mert nem szeretem a kötöttségeket. Szeretek lófrálni, csatangolni. Mindig is szerettem, még akkor is, amikor a tanácson dolgoztam.- Az utcákon, a házak között?- Sose. Kimenni az erdőbe, a Kisrét felé, vagy föl a Dömör- kapuhoz a fák között, a sűrűben. Nem a turistaúton, csak toronyiránt. Egyébként becsüsként is dolgoztam, s ma is tudom, hogy melyik telek mennyit ér. Ha fölmennénk mondjuk, a Cinke-dűlőbe, sorban rábökve párszázezres differenciával még ma is megmondom, hogy melyik házért, ingatlanért mit lehet elkérni.- Önre mondják azt, hogy hajléktalan.- Azt. A Gomba utcában alszom mostanában, ahol borzasztó a légkör. Nagyon megvisel. Tele van sokféle bunkó emberrel, de nem tudok mit tenni. Az utcán megfagynék, így inkább tűröm, ha belém kötnek, s nem vagyok érzékeny a büdösre.- Nem egységesek a hajléktalanok sem?- Soha nem is voltak. Veszekednek, ki nem állhatják egymást.- Ha reggel ki kell jönni a szállásról, mit csinál? Hogy telik a napja?- Ez egy nagyon érdekes kérdés. Mármint az, hogy egyáltalán ezt valaki megkérdezi tőlem. Sose volt rá senki sem kíváncsi.-Nos? • - Télen gubanc van. A tél gyötrelem, kedvtelen világ, csontig hatol a hideg, s ezért inkább elvagyok a nappali melegedőben. De tavasztól őszig az ember elfelejti gondját. Én nem ülök a templom elé, hanem inkább csatangolok, munka után nézek, keresem a helyem. Örülök a napsütésnek, a madárdalnak, a fű illatának. Alszom a szabad ég alatt. Olyan lehetőség után kutatok, ami némi pénzt hozna és nekem is tetszene, de igazából estére kiderül: eltelt egy nap és semmi sem sikerült. Többnyire azért nem kellek, mert több évem van a kelleténél. Pedig én egyáltalán nem érzem, hogy öreg lennék.- Mégis, milyen munkahelyről álmodik?- Amilyen talán nincs is. Ahol lótni-fut- ni kell, ahol az ügyeket intézik, de mindenféle kötöttség nélkül.- Ilyen tényleg nincs. De talán a társai segítségére fölvállalhatna valamit. Azt hallottam, hogy az ő ügyeik intézése sem könnyű.- Látja, erre nem is gondoltam, eszembe sem jutott, hogy valakitől megkérdezzem. Bár tőlem sem kérdezte senki és én nem voltam tolakodó.- Hol kapja meg a segélyt?- A postán. Bár már nincs ilyen, úgy hallottam, hogy ezt betiltották, de én mégis megkapom. Meggyőző voltam és kedves az ügyintézőhöz.- Beszéljünk az italról.- Abbahagytam a cigarettát, nem kávézok, de az italról nem akarok egyelőre leszokni. Az egyetlen örömöm. Amikor én eldöntőm hogy vége, akkor vége lesz, de addig megiszom a magamét. Rövidet nem, csak a bort. Tisztán. A Gomba utcai hajléktalanszálló társalgója. Esténként a Mérnök Ur Is törzsvendég itt. FOTÓS LÄUFER LÁSZLÓ- Nem lehet, hogy az ital az oka mindennek? Hogy ennyire lecsúszott?- De bizony nagyon belejátszott. Előbb a válásba, aztán a többibe.^- A lányát imádja. Ő mit szól hozzá? Hogy ilyen apja van?- Megszokta már. Elmagyaráztam neki. Rettentően szeretjük egymást. Túl van már azon, hogy az „Apád nem rendes ember, egy csavargó, kocsmatöltelék!” Ötéves volt, amikor elváltunk. Arra emlékszem, hogy mindig sírva kérdezte, miért kellett elválnunk. Mindenesetre igaza volt, a válást nem én akartam. De ez már mindegy. Megbeszéltem vele, hogy így volt rendjén, az anyjával nem értettük meg, nem szerettük igazán egymást. Megértette, és azóta soha nem kérdezi. Csak azt, hogy „Apa, mikor jössz?”- Ezek szerint már megszokta azt is, hogy ilyen az apja?- Meg. Bizonyára meg.- Miről szokott álmodozni?- Mit tudom én? Van amikor elfelejtem, van amikor nem. Néha magamban is beszélek, mert ebben a világban, magányosan, igazán nincs is kihez szólni. S olykor arra ébredek, hogy valaki fejbe vág vagy rám szól: „Ne szövegelj, öreg!” És akkor nem szövegelek. Egyébként ha reálisan gondolkozom, semmiféle kiút nincs. Legfeljebb az az örömöm, hogy a hátam mögött hagytam sok olyan dolgot, ami nem ad több nyűgöt ebben az életben. Minden hülyeséget. Könnyebbnek érzem magam. Nincs főnököm, senkivel szemben semmiféle felelősségem. Nem kell lakbért és villanyszámlát fizetnem, kocsit javíttatnom. Huszonöt évet lehúztam különféle munkahelyeken, és ha arra gondolok, hogy már hét éve nincs bejelentett lakhelyem se, és így is megvagyok, alapjában jó a kedvem. A saját utamra találtam. KOZMA F. KOZMA FERENC Pirománia Nem hinném, hogy egy önmagát reklámcélból csak később felfedő, pirotechnikai cikkekkel kereskedő kft. lenne a háttérben, de egy biztos, a Budapest Sportcsarnok után porig égett a Városligetben a Globe Színház is. Mindkét mamutlétesítmény esetében nagy bizonyossággal valószínűsíthető, hogy felgyújtották, mégpedig az utólagos értékelés szerint megkalapolni való szakértelemmel. A Globe maradványai között éghető anyaggal átitatott rongyokat, benzineskannát találtak, és a tűzoltók is furcsállot- ták, hogy a lángok gyorsabban terjedtek, harapództak el, mint az egyébként várható lett volna. Mindkét esetben meglehetősen nagy a kár. A Globe esetében százmilliós a veszteségünk. (S hogy szavamat el ne felejtsem, csak úgy mellékesen, leégett még a közelmúltban az ország legnagyobb diszkója is, s legutóbb pedig egy jól menő falusi pizzétiában is megszenesedett a berendezés.) Mivel a tűzesetek hasonlatosak - ami eléghetett, az el is égett -, minden bizonnyal némi összefüggéseket keresnek közöttük a nyomozók is. Legalábbis aBSésa Globe között és már találgatják, hogy mi fog ezután következni. Hiszen akad még jó néhány patinás épület, amely az éghető kategóriába tartozik. Ki tudja? Nagy valószínűséggel gyanítom, hogy nem a politikai csatározások vannak a háttérben és nem az ezredéves magyarság szittya-tüzei lobbannak fel az éjszakában. Sokkal hihetőbb, hogy egy piromániára felesküdött őrültet kell keresni. Őrült pedig manapság köny- nyen lehet bárkiből, hiszen (és itt már begyűrűzhetnek a politikában és rendszerváltásban rejlő csalódások is) sok mástól is elvesztheti az ember az eszét. Fölszívhatja a vizet újságolvasás közben, vagy ha a tévés szappanoperákba belefelejtkezik. És akár hiszik, akár nem, még a nők is számba jöhetnek, hiszen lehet tüzet lobbantam puszta szerelemféltésből is. Ausztriában a hónapok óta keresett gyújtogató egy csalódott fiatalember volt, aki a szíve hölgyére gondolva, bánatában gyufázgatott. Mentségére legyen mondva: önkéntes tűzoltóként segédkezett az oltásban is. MÉSZÁROS ATTILA _______________ A tizenhetedik Kubláj-kán ismét üzent a világnak. Jó 800 évvel ezelőtt egy fekete, háromszögletű fejfedőt ajándékozott egy vallási vezetőnek. A történelmi feljegyzések szerint az 1193-ban elhunyt Dúsam Khyenpának. Ő volt az a karmapa láma, akitől a buddhista hit egyik alaptétele szerinti reinkarnációt -a lámák folyamatában - datálják. Vagyis az első, akinek halála után a láma egy újszülöttben ismét életet kap. Ezt a gyermeket azonban a Kagyu-szekta - a Kubláj-kán engedélyezte rend - szerzeteseinek mindig fel kell kutatniuk. Az a tizennégy éves fiú, aki az elmúlt napokban 1400 kilométert tett meg a világ tetején - a Himaláján átkelve Kínából Indiába ment -, a karmapai tizenhetedik élő láma, a harmadik legfontosabb egyházi méltóság a tibeti buddhisták számára. Egy vallási vezető, aki a kínai hatalom szemében - mint ahogy a dalai vagy a pancsen láma is - politikai tényező. Adott esetben ellenség, túsz, eszköz, érv, adu. És most az ifjú láma sokféle magyarázatra okot adó útja a nemzetközi figyelem középpontjába került. Nem tudni ugyanis, hogy az erősödő kínai elnyomás elleni tiltakozás jeléül, avagy vallási tisztének relikviáiért kelt-e útra? A politika hol az egyik, hol a másik változatot sulykolja. Tény, hogy ez a különös út feszültséget teremthet India és Kína, Peking és Washington között, felhasználható Kína Tibet-po- litikájának felerősödő bírálatára. Kislámának is nevezik a felkutatásakor még csak hétéves kisfiút, a Kelet-Tibetben élő Ügyen Trinley Dorjét. Nem tudhatta természetesen akkor mi is a tisztének súlya, vallási pozíciójának hordaléka. Hogy a nemzetközi politika emeli személyét fegyverei közé. Azóta hét év telt el. Bár még csak 14 éves, a fél világ a válaszára vár. Biztos, nem ő fogalmazza majd meg, csak kimondja. Persze nem azt, hogy Kubláj óta mit sem változtak a hatalom eszközei. Pedig ezt üzente a kán, a fekete kendővel. hetedik oldal HOLNAP Riport L. néni sohasem kért senkitől semmit. Úgy gondolja, megszólnák érte az emberek. Különösen a falubelijei véleményétől tart. Negyven éve volt ott utoljám, és több száz kilométerre, Erdélyben van. Karácsonykor - mondja-a Mennyország volt a garázsban. Portré Szende Béla, a pécsi Tanárképző nyugdíjas tanszékvezetője abbahagyta a tanítást, amikor három dolgot akart elmondani, de csak kettő jutott az eszébe. Most is tanul, az új helyesírási szabályokat. Portré Kovászillatú hajnalok Az ország egyik legjobb tudósítójának tartják. Kevesen tudtak annyira tömören és alaposan tájékoztatást adni, mint Kercza Imre. Ma már ritkábban ír. Néha-néha megszólal a Somogyi Hírlapban. „Kovászillatú hajnalok” - köszöntötte augusztus 20-át, és az olvasó üzent: az év írása. „Anyám kenyerét kerestem” - mondja, valahonnan a gyermekkorból. Üzent neki a megye is. A napokban vette át az önkormányzat „Somogyért” aranygyűrűvel járó kitüntetését.- Közéleti ember az újságíró?- Igen, de nem politikus, hanem szakember. Pontosabban közülük az közéleti ember, akit érdekel a környezete, a világ és próbálja azt jó irányba befolyásolni. A politikus azonban - szemben az újságíróval - gyakorta prófétának képzeli magát. A sajtóval mindig csak akkor volt baj, amikor vagy átpolitizálódott, vagy sok olyan- Abban az értelemben, ahogyan Móriczra, Adyra, Kosztolányira gondolunk, nem. A világ megváltozott, a sajtó pedig a világ tükre. A tisztességes újságírásnak van perspektívája.- Az orvos a szívátültetést, a fizikus az anyagrészecske felfedezését tarthatja élete eredményének. Az újságíró mit? ember jött erre a pályára, akik a szakma legalapvetőbb szabályait sem tartották be, a viselkedéskultúrától a kérdezés-technikáig.- Beszélhetünk még klasszikus újságírásról? Dr. Kercza Imre 1940-ben született Kőkúton. Általános iskoláit itt, a középiskolát Esztergomban, a ferenceseknél fejezte be. A pécsi tudományi egyetemen jogi diplomát szerzett. 1963 óta újságíró, mindvégig a Somogy megyei lapnál. 1990 óta főszerkesztője. Nős, felesége vállalkozó.- Én a lapomhoz való ragaszkodást, bár a világ ma már nem igazán honorálja a hűséget. Somogybán öregedtem meg, minden falujában voltam, rengeteg embert ismertem meg. A sajtó nem egyoldalú kommunikáció. Az olvasó mindig üzen.- Azt mondták rólad, az ország egyik legjobb tudósítója vagy.- Egyetlen írásomat sem tettem félre. Nem az örökkévalóságnak, hanem a holnapnak dolgoztam.- Miközben, a statisztikák szerint, az újságírók koránhalnak.- És a sebészek. Aki erre a pályára jön, nem napi 8 órát vállal, s az én korosztályom még kevés pénzért is csinálta.- És nem túl magas társadalmi elismertség közepette.- Még kísért a múlt, de ezen csak az újságírók változtathatnak. Én úgy gondolom, ezt egyre kevésbé lehet általánosítani, mert aki ezen a pályán is egyéniség közülük, következetesen tisztességes és hosszú távon megbízható munkával kivívhatja a megbecsülést. MÉSZÁROS A. I 4
