Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)

1999-12-31 / 357. szám

1999. december 31., péntek Háttér - Riport V hetedik oldal 61. rész A Dunántúli Napló átalakulása Mai cikkünkkel utolsó előtti részéhez érkezik a magyar sajtóban egyedülállónak számító vállalkozásunk, a rendszerváltás történetét bemutató sorozatunk. Az előző részekben a sajtó általános és pécsi helyzetét taglaltuk. Az összeállításból természetesen nem maradhat ki lapunk, a Dunántúli Napló akkori helyzetének elemzése sem. Aláb­bi cikkünkben a két egykori főszerkesztő, Mitzki Ervin és Lombosi Jenő visszaemlékezése mellett az abban az időben megjelent lapszá­mainkat hívtuk segítségül. 1990. április 3-án „új” lap került az olvasókhoz. Lapunk ekkor jelent meg először Új Dunántú­li Napló néven, immár az Axel Springer - Budapest Kiadó Kft. kiadásában. Másodikán még a „Politikai napilap” felirat volt olvasható a fejléc alatt, aznap azonban a nagy „Új” mellett egy hosszú fekete csíkban az vi­rított: „Közéleti napilap”. Ak­kor ezeknek a szavaknak, ezek­nek a megjelöléseknek igen nagy súlya volt. Az immár Új Dunántúli Nap­ló valóban újként definiálta ma­gát, 1990. április 3-án a lap első évfolyamának első számát ve­hették kezükbe az olvasók - persze, ha ki nem ejtették rög­vest. A szerkesztőség és a kiadó közös, „Belső dolgaink” címen megírt tájékoztatójában ekként fogalmaz az első oldalon: „Biztosan csodálkozva, meg­lepődéssel, egyesek értetlenség­gel veszik kezükbe ma reggel megszokott újságjuk helyett az Új Dunántúli Naplót. Az évek óta megszokott címlap és lap­cím megváltozott. (...) A cím­változás nem csupán divatot kö­! ető játszadozás, választóvíz ez _z újság történetében. Nem a régi újság kapott új ruhát, egy újonnan alapított újság van a ke­zükben, amelyet azonban a szerkesztőség régi csapata írt, állított össze és szerkesztett. Az |j alapítás az első, ám döntő lé­pés a függetlenséghez vezető úton, amely nélkül az újság léte egy szabad és demokratikus be­rendezkedésű országban nehe­zen lenne elképzelhető. (...) Új partnerünk alapításától fogva, azaz már jó negyven éve, a néhány éve elhunyt Axel Springer kiadó hitvallását érzi sajátjának: U a szabad és demokratikus rend, különös tekintettel a sajtó- és véleményszabadság védelmé­re, a szociális piacgazdaság védelme, f;) a politikai totalitarizmus minden formája elleni harc.” Másnap azonban még na­gyobb meglepetés érte az előfi­zetőket: lap nélkül maradtak. A szerkesztőség és a kiadóhivatal újabb első oldalas levél közlésé­re kényszerült. A példátlan ese­mény oka a nyomdával folyta­tott vita volt. „A késedelem oka a gyors át­állásban keresendő. Szerkesztő­ségünk és kiadóhivatalunk dol­gozói felmondtak a Baranya Megyei Lapki­adónak és az Axel Springer - Budapest Ki­adó Kft.-hez szerződtek. A lapkiadó igaz­gatója - miu­tán az új DN-t már nem je­lenteti meg -, felmondta a nyomdai előállításról szóló megállapodást a Pécsi Szikra Nyomdával. Az irat kedden ké­sőn érkezett az illetékeshez. Az Axel Springer - Budapest Ki­adó Kft. megrendelő levele vi­szont még nem jött meg Pécsre. S bár az Új Dunántúli Napló és a Szikra Nyomda között szóbeli megállapodás volt a nyomásról, a nyomda nem tudta vállalni a felelősséget, még az egész éjsza­ka tartó tárgyalások nyomán sem. Szerda délelőtt újabb ke­mény üzleti tárgyalások követ­keztek, de ekkor a Springer pé­csi ügyvezető igazgatójának zse­bében már ott volt a cég szerző­déstervezete arról, hogy az Új Dunántúli Naplót a Szikra Nyomdában állítják elő. A felek megegyeztek, és lapunk szerda kora délután a Posta rugalmas­sága és saját munkatársaink két­kezi munkája révén Pécsett az újságárusokhoz került, ma pe­dig az előfizetők is megkapják.” A helyzet pikantériája, hogy mindez a választások első és második fordulója között tör­tént. A fenti események persze a végkifejlethez tartoznak, amelyhez azért meglehetősen hosszú út vezetett. A lapnál a rendszerváltás fo­lyamatának közel három éve alatt két főszerkesztő dolgozott: Mitzki Ervin (első képünkön) és Lombosi Jenő (második képün­kön). Az alábbiakban kettejük visszatekintése alapján idézzük föl, miként élte meg a Dunántú­li Napló a rendszerváltást. 1988-tól kezdve megváltozott az MSZMP Központi Bizottsá­ga és a megyei pártbizottságok viszonya az összesen több, mint egymillió példányban megjele­nő vidéki napilapokhoz. Foko­zatosan kevesebb lett a tiltás, az utasítás, érezhetően több sza­badságot kaptak a szerkesztősé­gek. Ezzel egy időben a Baranya megyei pártbizottság is nyitot­tabb lett, kevesebb információ elől zárkózott el, több konzultá­ciós lehetőséget biztosított, több kérdésben kikérte a lap ve­zető újságíróinak véleményét. Ebben - véli Mitzki Ervin - nagy szerepe volt annak, hogy a megyei pártbizottság első titká­ra dr. Dányi Pál, az Agitációs és Propagandaosztály („népsze­rűbb” nevén az agitprop) veze­tője pedig dr. Szirtes Gábor lett. Amint arról sorozatunkban már részletesen szóltunk, a rendszerváltás egyik első, nagy mérföldköve az 1988. május 28-30-án Budapesten lezajlott országos pártértekezlet volt. Ezen a lap részéről Lombosi Je­nő (akkori főszerkesztő-helyet­tes) vett részt. A megyei kül­döttséget dr. Dányi Pál vezette. A helyzet bizonytalanságát jól jelzi, hogy az eseményről mi­lyen körülmények között tudó­síthatott a sajtó - köztük a Du­nántúli Napló.- A küldöttség tagjai között sok fiatal képviselte a megye párttagságát, de többen voltak olyanok a középkorosztályból is, akik a formálódó reformtö­rekvésekkel egyetértettek. A kül­döttség tagjai egy értekezlet ke­retében találkoztak Aczél Györggyel, a KB titkárával, aki elmondotta, hogy érzelmileg túlfűtött, a zavaró vitákat tisztá­zó pártértekezletre kell számíta­ni, amely egészen biztosan az MSZMP megújulásához vezet­het majd - emlékszik vissza Lombosi Jenő. - Aczél azt mondta, hogy a Napló jelenlévő újságírója egyáltalán ne adjon tudósítást. Másnap reggel meg­kezdte munkáját a pártértekez­let. Délután Lukács János, a ko­rábbi Baranya megyei PB első titkára, a pártértekezlet jelölő- bizottságának elnöke nyilatko­zatot adott ugyan a lapnak, de egy óra múlva visszavonta azt. Lombosi Jenő az értekezlet sajtóirodájából még arról tájé­koztatta a szerkesztőséget, hogy egy hosszabb tudósítást ad le, de Karvalics László, a sajtóiroda vezetője kvázi utasítást adott: kizárólag az MTI közlése az, ami felhasználható. Mitzki Er­vin főszerkesztő szerint 1989 elején a lap több olyan lépést tett, amely a nyilvánosság erősí­tését szolgálta. Sikerült elérni, hogy a vasárnapi számot a me­gyei pártirányítás már ne tekint­se pártlapnak, így nyíltabban le­hetett tudósítani politikai és közéleti eseményekről. Ezzel (is) magyarázható a vasárnapi lap egyre növekvő népszerűsé­ge, az újság eladása - kizárólag utcai árusításban - meghaladta az 50 ezres példányszámot. A Napló megpróbált más­képp is felelni a konkurencia által támasztott kihívásokra. A havonta átlagosan 20 ezer pél­dányban megjelenő DN Pano­ráma című kiadvány kvázi fele­let volt a pécsi Helyzetre, a Dá­tumra, vagy épp a Reformra. Úgy tűnt, sikeres ez a válasz, hiszen a Panoráma szerkesztő­it 1989 júniusában meghívták Nyíregyházára, a szabad lapok országos tanácskozására. A helyzet persze nem volt ennyi­re rózsás. 1988 novemberében a Pécsi Értelmiségi Klub nyílt beszélgetésre hívta a Napló szerkesztőit. A téma a sajtósza­badság értelmezése volt. A vita - viszonylag szolid hangulat­ban - a lap szerkesztéséről kez­dődött, ám később több részt­vevő is - finoman fogalmazva - pontatlan információk közlésé­vel vádolta a pártvezetőket, és ezek a vádak a lapot sem kímél­ték. 1989 májusában egy ha­sonló találkozáson - ahol a me­gyében működő többi médium képviselői is jelen voltak - már a résztvevők többsége a Napló ellen fordult. (Zárójelben azért megjegyzendő, hogy később baráti együttműködés alakult ki a szerkesztőség több tagja és az Értelmiségi Klub között.) 1989 májusában az MSZMP vezetői azt javasolták a megyei pártbizottságoknak, hogy a vidéki lapoknál egyesít­sék a két vezető funkciót, és egy személy legyen a főszerkesztő és az igazgató - mondja Mitzki Ervin. - Ezt a javaslatot azon­ban a Napló munkatársai visz- szautasították. A helyzet bi­zonytalanságára és a párt gyen­gülésére jellemző, hogy a vétót a megyei pártvezetés kénytelen volt tudomásul venni. A megyei PB rugalmasabb lett: a korábbi időkre jellemző „raportok” he­lyébe kétoldalú megbeszélések léptek, kevesebb lett a tiltás. Elfogadták, hogy a lapfejről kerüljön le a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelmondat. Jelké­pes lépés volt, de nagyon fon­tos. A pártbefolyás csökkenésével egy időben az alakuló új pártok­ban könnyen megfogalmazód­hatott a szándék, hogy a lapot saját befolyásuk alá rendeljék. Bár ez még ebben a bizonytalan helyzetben sem lett volna túl egyszerű feladat, az ellenzéki erők méregfogát a Naplónak si­került kihúznia azzal, hogy az EKA októberi ülésén a szer­kesztők ígéretet tettek arra: vala­mennyi párt részére biztosítják a tisztességes hangvételű publi­kálási lehetőséget, úgy, hogy a lap kvázi semlegessége megma­rad. A Napló a megyébe látoga­tó valamennyi párt országos ve­zetőjének programjáról, nyilat­kozatairól beszámolt - egyéb­ként ma is ezt a gyakorlatot kö­veti.- Hasonlóképp nyitott a Du­nántúli Napló a történelmi egy­házak felé is. Először Mayer Mi­hály megyés püspökkel vet­tük föl a kap­csolatot, majd a református, az evangélikus és a zsidó egy­házak vezetői­vel is - mondja Mitzki Ervin. - Számukra is biztosítottuk a publikálási lehetőséget. Minden fontos egyházi eseményről ezt követően is rendszeresen tudó­sítottunk. 1989 őszén Mitzki Ervin a nyugdíjazását kérte. Az új fő- szerkesztőt korábban a megyei pártbizottság nevezte ki, most azonban - első Ízben - a PB el­fogadta, hogy csak egyetértését nyilváníthassa ki. A szerkesztő­ség tagjai így titkos szavazáson 1989. szeptember 28-án Bodó László ellenében Lombosi Je­nőt választották meg főszer­kesztőnek. Két nappal később került sor a megyei pártértekezletre, amely megelőzte az MSZMP utolsó kongresszusát. A megye párttagsága ekkorra már bi­zonytalanná vált, és számítani lehetett arra, hogy ez zavart fog okozni a pártértekezlet munká­jában, a pártkongresszus küldöt­teinek megválasztásában.- A pártértekezlet előtt Andics Jenő, a KB agitprop osz­tályának vezetője találkozott ve­lünk és arra kért minket, hogy a zavaros hangulatúnak ígérkező pártértekezletről visszafogottan és érthetően tudósítsunk - ma­gyarázza Lombosi Jenő. A bi­zonytalan helyzet miatt azon­ban a kérést képtelenség volt teljesíteni. Jól példázza ezt, hogy Andics Jenő a várható ese­ményekről csak ennyit tudott előzetesen mondani: „Majd meglátjuk!” A Központi Bizottság nyitott: határoztak arról, hogy ezentúl üléseikre meghívják a nagy pél­dányszámú vidéki lapok főszer­kesztőit is. Kissé elkésett döntés volt: a kongresszus után a KB már nem is létezett. Az 1989 október elején meg­tartott pártkongresszus - me­lyen a lap néhány munkatársa is részt vett - kimondta az MSZMP feloszlatását és az MSZP megalakítását. Ez azt is jelentette, hogy vitathatóvá vált a lap tulajdonjoga: arra az MSZP mellett más pártok is igényt tartottak. Mivel a közvet­len pártirányítás minimálisra csökkent, a szerkesztőség önál­lósága tovább növekedhetett. Az 1989-es novemberi „négyigenes” népszavazás után a pártok a korábban kialkudot­takkal szemben sokkal több publikációs lehetőséget köve­teltek. Az indulatok elfajultak: a lap számára egyetlen lehető­ség maradt: a teljes önállóság megvédése és megőrzése. Végképp szükségessé vált a lap kiadási jogának tisztázása, mivel az országos háttérszerve­zet felbomlott, és ez a megyé­ben is zavaros helyzetet terem­tett. A dolgot nehezítette, hogy a döntő részben hitelből vásá­rolt, és működésre még nem kész saját lapnyomdáról kide­rült: gyakorlatilag alkalmatlan egy százezer példány feletti na­pilap gyors és biztos kinyomá­sára. A kiadó az adósságától már nem tudott menekülni.- A Dunántúli Napló kiadá­sára több tőkeerős szervezet és cég is vállalkozott volna - idézi föl a kereslet alakulását Lombosi Jenő. - Körültekintő tájékozódás után, több más vi­déki laphoz hasonlóan, a Dunántúli Napló is az Axel Springer - Budapest Kiadó Kft. ajánlatát fogadta el. Az AS-B átvállalta az adósságo­kat, biztosította a lap folyama­tos kiadását és kinyilvánította: elismeri a lap közéleti szerkesz­tését, önállóságát. Lendvai D. ^hctedjiojdaí hétfőn Riport ............ Egy etemi integráció (II.) Bársony János, a Janus Panno­nius Tudományegyetem rek­torhelyettese az egyetemi in­tegrációval, a felsőfokú oktatás ellentmondásaival foglalkozó írásának második részében (az első részt december 29-én kö­zöltük), a finanszírozás kérdé­seiről fejti ki véleményét. Portré Harkányi László, a For Life ügyvezetője „szent hármasa” a repülés, az autóversenyzés és a gyerekek. Legnagyobb ellen­felei az idő és a bürokrácia. Csakhogy szereti a kemény csatákat. Portré ✓ Almok négy nyelven Apai ágon színtiszta német. Anyai vonalon horvát. Magyar környe­zetben nőtt fel. Beszél angolul is. Ma is horvát állampolgár, csak­úgy, mint fiai. Amikor még kislány volt, „Aranytoir-Ial ismerték el tehetségét. Talán ez indította el az újságírói pályán. Most már ugyan főszerkesztői székben, de volt, amikor bujkálva.- Úgy tudom, vállalt politikai megbízást is.- Erről senki sem tudhatott. Kormánybiztos-helyettesként feleltem a sajtó- és menekült­ügyért. Édesanyám a Drávaszögben élt, szerb meg­szállás alatt, ki tudja, mi lett volna vele, ha ez a megbízásom kiderül.- Közben átjárt azért dolgozni Eszékre, a Magyar Képes Újság­hoz.- Úgy éreztük, valamilyen módon és fórumon el kell mon­danunk a horvátországi hábo­rúnak az igaz ol­dalát. Nem volt ez nagy újság, de talán az egyetlen, ahol ilyen véle­mény megjelen­hetett.- Csak egy hét­végére jött át Szentlászlóra.- És hat évig nem tudtunk hazamenni Drávaszögbe. Há­rom év telt el, ingáztam, de egy idő után nem tudtam vállalni. Munkát kerestem itt, Magyar- országon, külsőztem a rádió­nak, a TV-nek, 1993-ban stá­tust kaptam az MR pécsi né­met szerkesztőségében, két év­vel ezelőtt pedig az MTV Regi­Ruzsicska Mária 1964-ben Eszéken született. Kopácson, Laskón járt általános iskolába, Eszéken érettségizett. Az újvidéki egyetem bölcsészhallgatója volt, de diplomáját a háború elsodorta. Letelepedési engedéllyel él Magyarországon. Most a JPTE-n horvát nyelvet és irodalmat tanul. Elvált, két kiskorú fia van. 1991-ben, onális Kisebbségi és Határon- túli Főszerkesztőségénél. In­nen kerültem kinevezéssel a stúdióvezetői munkakörbe.- December 18-tól.- Igen. Az MTV elnöke sze­mélyesen 27-én, hétfőn itt Pé­csett jelentette be.- Karriernek nevezi ezt a nyolc évet?- Nem. Új feladatok előtt ál­lunk, nagy a kihívás, csapatot kell építeni. Ha terveim, elképze­léseim valóra válnak, s két év munkája ezt majd visszaiga­zolja, akkor tá­lán karriernek is értelmezhető.- A háború, az áttelepülés, az új start keménnyé edzette?- Érlelő évek voltak. Úgy tűnhet, bizonytalan volt az éle­tem, pedig a biztonságot szere­tem. Mindig továbbsegített, hogy vállaltam a feladatokat és nem adtam fel egykönnyen.- Milyen állampolgárnak vall­ja magát?- Ha űrlapot kell kitöltenem, a német nemzetiségi rubrikát jelölöm be, horvát állampolgár vagyok, négy nyelven álmo­dom, s magamat európernek nevezem. Mészáros Attila 1 1 X r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents