Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)
1999-12-18 / 346. szám
6 Dtinántúli Napló . A PBKIK Oldala 1999. december 18., szombat Kolláth György: Majd minden megtehető a köztestületekkel A kényelem kockázata A gazdasági kamarák „jogi eróziójáról” szól s az „ambivalencia iskolapéldájaként” értékeli alkotmányjogász szerzőnk a kormány állás- foglalását. Ez három alig(ha) összeegyeztethető igényt próbál egyesíteni. így: legyen önkéntes a tagság, miközben maradjon meg a köztestületi jelleg, de szűnjenek meg a kamarai közigazgatási funkciók. Fanyarul talán ezt úgy szemléltethetnénk, hogy egyszerre akarnak tolatni, ugyanakkor előrehaladónak látszani, miközben az index összevissza jelez. Még joghallgató koromban megtanultam, hogy baj esetén két típushiba lehet: egyrészt a szisztéma betegsége, másrészt az azt működtető emberek gyengesége. írásom most csakis a szisztematikus hibákkal foglalkozik, s elsősorban azok okát és hátterét kutatja. Igaza van Kilényi professzornak Üzleti 7 1999. november 15-i szám, 7. oldal) abban, hogy a hazai kamarai jognak nincsenek közjogi alapjai. Csupán a Polgári Törvénykönyvbe építettek be a köztestületekről néhány ötletszerű szabályt. Alkotmányos alapok és meghatározások, közjogi illeszkedések és garanciák hiján pedig - sajnos - majdnem mindent meg lehet tenni a köztestületekkel. Emlékezzünk: ennek első próbaköve volt az év elején az ISM és az MLSZ közötti jogi affér, amely a szakszövetségi önkormányzat kényszerű reformjának szlogenjével indult. Most van napirenden a - szintén köztestületi - gazdasági kamarák törvényi megrendszabá- lyozása. Ne legyenek illúzióink: ha ez sikerre vihető, akkor majdnem azonos elvi alapon sorra kerülhetnek a stratégiaijogi lényeg szintjén nincsen döntő különbség e formák között. Egy aggódó tudós akár azt is gondolhatná: a sor végén a tudomány fellegvára, az MTA áll. A Tudományos Akadémiánál így egy esetleges törvényi megszorítással „rendszerváltozást csinálni” lehet fantazmagória, de lehet logikus állomása is a köztestületek általános lefokozásának. Orvoskamarai tag barátom mondja: ha odaát tüsszentenek, attól mi is ráfázhatunk, intő jelek már vannak. Kevesen tudják, hogy 1989- ben, majd pedig 1995-ben is igényes, távlatos elképzelések születtek arról, hogy a kamarai jog lényegét beemeljék az alkotmányba, Tíz évvel ezelőtt például a Kulcsár Kálmán nevével fémjelzett alkotmánykon- cepció szabatos jogi meghatározását és besorolását adta volna e szervezeteknek a közhatalommal is rendelkező struktúrák családjába. Kár, hogy semmi nem lett belőle. így aztán az öt évvel ezelőtti kamarai törvény kényszerszülte „engedménynek”, kelletlen kompromisszumnak tűnt a valós befolyást kereső korporációk és a hatalmából és pénzéből vajmi kevés áldozatra kész szaktárcák között. Később az Alkotmánybíróság előremutató határozataiban kijelölte a főbb jogi koordinátákat (korrektnek elismerve pl. a kényszertagságot, a kamarai „monopóliumok” körét s a közfunkciók megengedhetőségét). Azonban az Alkotmánybíróság kontrollálja, de nem alkotja a pozitív jog időszerű és távlatos szabályait. A mai viták, a kormányzatigazdasági struktúra mai állapopedig a gazdasági kompetencia-megosztás -fejlesztés olyan szervezete lehetne, amely ösz- szeköti a piaci szereplőket a nagy, bürokratikus, politika- függő közhatalommal (a kormányzattal). Valójábarf nem is a kamaráknak volna szükségük erre a kapocsra, hanem az előrelátó, folyamatokat irányító és befolyásoló, stratégiai partnerségre is kész kormányzatnak. Etatista szűklátókörűségből ugyan ideig-óráig ezt mellőzni lehet, nélkülözni azonban képtelenség. Ez a fajta kizárólagosságra törekvés súlyos mellékhatással jár. Magára marad ugyanis az, aki nehezen tűri a lehetséges szövetségeseit. tából fakadó ellentmondások ellenére is: a XXI. századi fejlődésünk majdnem biztosan megérleli a kamarák reneszánszát. Kicsiben és nagyban egyaránt. A „nagy” kamara a parlamenti második ház volna, amely betölthetné például azt az űrt, amelyet a parlament, a törvényhozás meghagy, de a hatalommegosztás egyetlen másik szerve sem pótol felhatalmazás híján. A „kis” kamara A plurális társadalomban kellenek a pártsemleges hidak az állampolgár és annak közössége, valamint az államgépezet, a politikai döntéshozás szintje között. így lehet jobb a kommunikáció, kevesebb a koccanás, több a hibaelhárítás módja és eszköze, valamint természetes a kapcsolódás az országos - sőt mindinkább az EU-léptékű - tennivalók és a szubszidiárius, helyi kis ügyek között. Elidegenedett, pazarló és csekély legitimitású alternatívája ennek csak - a kamara helyett - egy (újabb) dekon- centrált állami (só)hivatal lehetne. Kiszámolta egyáltalán valaki, hogy a különféle mélységben tervezett módosítások eredményeként a makrogazdasági, a mikrogazdasági és a társadalmi hatások hogyan alakulnának, miként számszerűsíthetők? A Házszabály szerint e nélkül törvényjavaslatot előterjeszteni nem is lehetne. Riasztó, hogy(ha) a konzekvenciák felelős számbavétele elmaradhat. Riogatni - persze - senkit sem kell, de bizonyos káros következmények nyilvánvalóan előreláthatok. A dominók egymást döntögetnék. Ha ugyanis nincs kötelező tagság, akkor értelmetlen a kamarai kötelezettségek sora, egyszerűen nem igaz, hogy ez így még mindig köztestület volna, még ha annak becéznék vagy gúnyolnák is. Másik oldalon - természetesen szigorúan „önkéntesen” - minden érdekelt olyan szervezet, lobbicsoport, érdek- érvényesítő mellett „szavazna”, amilyen mellett akar. Az egyensúly, a szintetizálás reménytelenné lesz, s feltételeinek hiányában már ténylegesen felesleges, sőt túlságosan veszélyes a szervezeti sokaságnak - vagy abból egy kedvencnek - közhatalmi jogosítványokat adni. Kvázi szakszervezeti vagy PECS-BARANYAI KERESKEDELMI ES IPARKAMARA egyesületi karakterű szervezetnél ugyanis ez a jogi korrektség a jogbiztonság sérelmével járhatna. Ha viszont így sikerül megdönteni az egész kamarai szisztémát, akkor kiesnének a szociális vagy más partnerségre hivatkozó, politikai súlyú ellenlábasok, melyek tovább már nem zaklatnák az ágazati minisztériumokat, a kormányzatot a jogosítványok és az apanázs átadásának igényével. Talán kényelmesebb így kormányozni, ám sokkal kockázatosabb is. Ez a fajta kizárólagosságra törekvés - még a beteljesülés esetében is - súlyos mellékhatással jár. Magára marad ugyanis az, aki nehezen tűri a lehetséges szövetségeseit. Az értelmező szótár 1987. évi kiadása a 640. oldalon kamara címszó alatt a 4. pontban azt mondja: A kamara régi, népi kifejezés szerint a KAMRA (közönségesen ezt SPÁJZ-nak is szokás nevezni). Tehát az otthon ama része, ahol az éltető tartalékokat őrzik. Az következnék ebből, hogy a fiúk már a spájzban turkálnak? (Üzleti 7) Csatári József: Érték a kivajúdott kamarai szervezet, szellemi hátország - Jogi kétségek, alkotmányossági gondok A fogaskerekeket is csiszolni kell... A gazdasági kamarák tevékenységének felülvizsgálatát egy korábbi országgyűlési határozat írta elő. Mint a kamarákra vonatkozó törvényjavaslat vitájában kiderült: ennek eredményét - ha volt ilyen felmérés - nem ismerik a képviselők. így saját tapasztalataikra, megfontolásaikra hagyatkozva fejtették ki nézeteiket. A kormánypártok felszólalói közül is számosán jelezték, hogy lényeges módosító javaslatokkal igyekeznek „jobbítani” a törvényt, amiről egyébként az ellenzéken lévők némelyike úgy vélekedett: alapvetően elhibázott. A kisgazdapárti Csatári József az FKgP vezérszónoki idejének „maradványperceiben” csak felvázolhatta kétségeit.- Aligha maradhat észrevétlenül, hogy akár a törvényjavaslat „szelleméhez”, akár párt- és vezérszónok társa véleményéhez képest ön mást hangsúlyozott, más állásfoglalást képviselt...- A parlamenti ülésen - időhiány okán - mondandóm elejét-végét nem fejthettem ki, ez „befejezetlen szimfónia” maradt. A lényeg annyi: hétről hétre, évről évre találkozva, szembesülve azzal, hogy például az EU gazdasága mily szervezett, mekkora adminisztrációja, szellemi hátországa van - minden tekintetben legalább háromszorosa a miénknek -, egész egyszerűen nemzetgazdasági szükség van minden értelmes feladatot ellátni képes szervezetre, ahol szakképzettség tömörül. Ebbe a körbe tartoznak a kamarák is. Meggyőződésem, hogy szakmai értékként s a hazai gazdaság jövőjét építő lehetőségként kell számon tartani azokat. Kétségbevonhatatlan az is, hogy a számunkra legfontosabb, meghatározó gazdasági partnerországokban „szigorú” kamarai rendszer működik. Nem kell nekünk most és itt a bölcsek kövét kutatni. Működtethető szervezeteink vannak - s úgy vélem: bomlasztásukra bosszúvágy, de még személyes ambíció sem vezérelhetne senkit se. A vitathatatlanul jelentkező gondokon nem indulatokkal, hanem racionális megoldásokkal tudunk úrrá lenni. A törvényjavaslat tárgyalásakor csak ez lehet értelmes kiindulópont. A fogaskereket is csiszolni kell, hogy hibátlanul működjék.- Szélesebb áttekintés helyett mintha leszűkült volna a vita a kötelező, avagy önkéntes tagság kérdésére. A demokratikus erények, pragmatikus hátrányok számbavételén túl javasol más megfon- tolandókat?- Hogy miként „tiszteljük”, azt nem tudom, de szerintem elkerülhetetlen minden gazdálkodószervezet kamarai regisztrációja. Másként követhetetlen a piaci tevékenység és a magatartás ellenőrzése. Nincs szükségünk a kontárvilág, a feketegazdaság virágzási lehetőségeinek erősbítésére. Azt hiszem, most még úton vagyunk annak általános elfogadtatásához, hogy igazi referenciával komoly munkára, megbízhatóságra az szolgál, aki szakmai-etikai ellenőrzéssel egyáltalában elérhető.- A kamara nem hatóság - vetik közbe, joggal. Tehát a puszta regisztráció, avagy a tagsági viszony egyáltalán nem csupán technikai, hanem tartalmi probléma. A törvényjavaslat előterjesztője egyébként beszédében mintegy mellékesen említette: a jelenlegi kamarai közfeladatokat például akár az APEH is elláthatná. Egyetért?- Véleményem szerint nem tudná megoldani, nemcsak a munka jellege, hanem mennyisége miatt sem. Egyebet ne mondjak, ha az adóhatóság teljesítőképessége teljében lenne, akkor nem volna még mindig közel 800 milliárd forint kintlévőség. És tán nem kért volna feladatfinanszírozásra külön 56 milliárdot... Amíg pátyolgatni kell az APEH-et is, engedtessék meg úgy vélekednem: saját, eredeti feladatát sem tudja ellátni, nem hogy többlettevékenységet...- Ez elég sommás vélemény volt...- Erről kérdezett, nem!? Egyébként én is osztom sok képviselőtársam aggályát, miszerint például az etikai jellegű döntések területén ugyan miként lehetne intézkedési joga a nem kamarai tagok körében? Alkotmányossági gondokat érzékelek a megválasztott gazdasági kamarai elnök miniszterelnöki ellenjegyzés elmaradásának joghatása a kamarai önkormányzati jogok erős csorbítását jelenti.- Ha jól emlékszünk, majd két éve a kamarai tagság és hatáskör kérdését éppen a Kisgazdapárt vetette fel, az őstermelők kapcsán. E probléma dúsult fel az idők során. Az eredeti gond módosult-e?- Igen. A nyolcszázezer őstermelőből most rengetegnek lejár az igazolványa. Lehetőség van fenntartására, de nekünk nem titkolt vágyunk az, hogy minél nagyobb arányban alakuljon át az őstermelés vállalkozássá, hiszen jóval több támogatási lehetőséghez juthatnak ilyen minőségben. Ez a nyugateurópai gyakorlat, az EU- szabályozás lényege, amiből van, amit átvehetünk, alkalmazhatunk egy az egyben, van, amit nem. Tanuló időszakban vagyunk, mikor igencsak figyelnünk kell arra: mennyi a tandíj? Az már a mi, sajátos körülmények közt létrejött gondunk, hogy van egymillió földtulajdonosunk, kik átlag másfél hektárt birtokolnak. Ekkorka területet reménytelen gazdaságosan művelni, tehát bár szükségszerű a birtokkoncentráció, az emberek kezét „fogni kell”, csapdák, csődveszélyek közt vezetni, miközben nyilvánvaló, hogy alapvetően szociális jellegű támogatások jelen formáikban hosszan nem tarthatók fenn. E tekintetben tehát a többitől eltérő egy agrárkamara feladatköre.- Kialakulatlan állapotokra, a törpe- és kényszervállalkozók tömegére nem ok nélkül hivatkoznak a kereskedelmi és iparkamarák sem...- De ezek is rengeteget tudnak segíteni. A törvénytervezet előkészítésekor jobban, alaposabban kellett volna elemezni tevékenységüket. És azt is figyelembe kell venni, hogy az előző kormányzat - ugyan megalakította őket, ám utána jóformán nem is foglalkozott velük. Dolgoztak ahogy dolgoztak, csupán saját erejükre támaszkodva. De számos pozitívum mutatkozik e munkában, aki ezt vitatja, az nem jó helyzetelemző. Mára kialakult, nagy befektetésekkel az információs rendszer, sőt megkezdődött a kamarai bevételekből a tőke-vissza- forgatás a vállalkozások támogatásába. Ami a közfeladatok ellátását illeti: egyre kevesebb a panasz, javul az ügyintézés. Igaz, hogy vannak torzulások, és hogy sok vállalkozó állítja: a tagdíjamért nem kaptam semmit, csak a csekket küldik ki. De ha ilyen körülmények között is kialakult egy szervezet, fejlődik egy infrastruktúra, akkor azt használjuk - előnyére változtassuk, de ne bénítsuk le. A javaslat egyes részleteit is ilyen megfontolásokkal kell áttekinteni. Például nem vitatom azt, hogy a kézműveskamara integrálódjék a kereskedelmi és iparkamarába. De annak nagy harcosa vagyok, hogy megfelelő autonómiát kapjon a szervezeten belül, hisz félő, hogy majd kétszázezres tagságuk képviselet a nagy cégek, a multik árnyékába szorul.- A törvényjavaslat jelen formájában éppen ellenkezőjével fenyeget: a kamarai működés fedezetét, a szolgáltatói - s ebben a közszolgálati - rendszer kiépítését, fenntartását a nagy cégek befizetéseiből állták. Ha a sokmilliós tag- dijúak kiválhatnának, honnan finanszírozható mindez?- Jó kérdés. Akkor az államnak kell a zsebébe nyúlni - költségvetési teherként jelentkezik. Jelzem, ugyanez történik, ha úgymond „átcsoportosítják” a feladatokat. Az én megfontolásaim szerint egyébként - miközben a módosító javaslatomban felsoroltak szerint például a kezdő, vállalkozók, a nyugdíj mellett tevékenykedők mentesülnének a tagdíjfizetéstől - igenis indokolt lenne, hogy a „mamutok” kötelezettsége fennmaradjon. Azon túl, hogy anyagilag megtehetik, s ekképpen érvényesülne egy jó értelemben vett szolidaritási elv, az sem hagyandó figyelmen kívül, hogy annyi beruházási és adókedvezményt kaptak, egy sor mentesítést olyan terhektől, amely a hazai kis- és középvállalkozókra nehezedik, hogy ez nemcsak „igazságos” lenne, hanem ésszerű is. (Üzleti 7) Az összeállítás a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával készült
