Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)
1999-12-17 / 345. szám
Stratégiahiány és kultúra 1999. december 17., péntek _________________________________HÁTTÉR - RIPORT Péc s városa az elmúlt évtizedekben kultúrájának köszönhette rangját. A rendszerváltás utáni időszakban azonban ez a rang mintha megkopott volna, sokak szerint azért, mert az egymást váltó önkormányzatok és városvezetők semmiféle hosszú távú stratégiát nem dolgoztak ki, csupán a négyéves politikai ciklusoknak megfelelően gondolkodtak. A városnak létezik ugyan karaktere, de mindez a politikai kurzusokon belül érvényesül, amivel nem lehet mit kezdeni, mondja Pál Zoltán szobrászművész (első kis képünkön). Ráadásul hanyatló városról van szó, csökkenő lé- lekszámmal, s olyan struktúrák jönnek benne létre, amelyek konzervatív imidzsét erősítik. A közgyűlésnek a kultúrával kapcsolatos állás- foglalásai nem egyértelműek, gyakran ellentmondásosak. Az egyik közgyűlés például úgy dönt, hogy megszünteti a mozikat, majd társadalmi nyomásra, melynek hatására fölismerni véli, hogy vannak egyetemek, él itt negyvenezer diák, és azt, hogy Európában tendencia a lokális kultúra támogatása, felvetődik a testületben: legyen hát akkor művészmozi. Ennek kapcsán ugyanaz a testület, amelyik korábban piaci elvek alapján megszüntetett egy intézményrendszert, most infantilis módon elkezd nosztalgiázni, romantikus érvekkel operálni. Mindez azt példázza, hangsúlyozza Pál Zoltán, hogy semmilyen stratégia nem létezik, sokkal inkább csak aktualizált gondolkodásmód, amely mindig egy-egy probléma köré csoportosul. Egy ilyen jellegű városban természetesen csak nagyon komoly elemzés után szabadna kidolgozni stratégiát, s azokat az elemeket, amelyek versenyképesnek tűnnek, bele kellene vinni, akár kockázat árán is. Nem feltétlenül muszáj itt a „vas és acél országát” megteremteni, mert Pécs erre nem alkalmas. Ugyanis a település a kultúra városa, még akkor is, ha jelenleg éppen ezt az oldalát szorítják a padlóra, hiszen alulfinanszírozott az intézményrendszer, az értelmiséget nem vonják be a döntés-előkészítésekbe, a művészet nem kapja meg az őt megillető rangját. Az emberben már olyan eretnek gondolat is felmerül, mondja a szobrász, hogy üdvös volna, ha lenne egy Aczél György, hiszen gondoljuk csak végig annak a letűnt kornak az ellentmondásos, de mégis csak kultúrateremtő időszakát. Ma már nem itt vannak a legjobb konferenciák, a legjobb szimpóziumok, s még azt sem lehet mondani, hogy ennek ellensúlyozásaként viszont autópályák épülnek, komoly beruházások jönnek létre, vagy hogy itt szállnak le a nagy repülőgépek. A stratégiát pedig időben kellene kidolgozni. Mert nem sokat ér egy műtét abban az esetben, ha a beteg meghal, mire az orvos megállapítja a diagnózist. Az olyan nagy múltú, rangos folyóiratok, mint a Jelenkor, a megyéktől és a városoktól is kapnak támogatást. A Jelenkor megyei fenntartású lap volt a múltban, de 1996 közepe óta alapítvány működteti, s azóta a város is támogatja, erőteljesen csökkenő pénzösszegekkel, állítja a szeptemberben kinevezett új fő- szerkesztő, Ágoston Zoltán (második kis képünkön). Ez ahhoz képest igen kevés, hogy a lap az országos kulturális életben jelentős szerepet játszik, és egyértelműen Pécshez és nem a megyéhez kötik. A presztízsből eredő hasznot tehát nem Baranya, hanem a város fölözi le, miközben ebbe alig invesztál valamit. Információi szerint készült olyan tanulmány a város részéről, amely a helyi kulturális intézmények jövőjét térképezi föl. Ebben a Jelenkor még említés szintjén sem szerepel. Abban biztos, hogy szerencsés volna valamilyen önkormányzati cikluson túli tervet minimális konszenzussal létrehozni, legalább abban megegyezni, hogy a város kulturális arculatát próbálják meg minden erővel támogatni. Az az ötvenes évek elején eldöntetett, hogy Pécsett a képző- művészetnek, népművészetnek, néprajznak fontos hadállásai lehetnek. Létrejöttek múzeumi gyűjtemények, melyek között a képzőművészeti volt olyan, amely az évről évre való gyarapodásával és a különböző hozzá rendelt rendezvényekkel együtt kirajzolt egy olyan trendet, amelynek hipotetikus végpontján látszott, hogy a Dunántúlnak ezen a végpontján művészeti bázis fog majd születni, mondja dr. Aknai Tamás művészettörténész (harmadik kis képünkön), aki januártól a JPTE Művészeti Kara dékáni tisztét tölti be. Ez a folyamat megszakadt, talán éppen akkor, amikor a múzeumi szervezetet magára hagyták. Azt semmiképp nem szabad elfeledni, hívja fel a figyelmet, hogy Takács Gyulának, az akkori megyei tanács elnökhelyettesének rendkívül jelentős érdemei voltak a fejlődésben. Neki köszönhető a filmszemle és a művésztelepi mozgalom is. A képzőművészeti gyűjtemény olyan trendet rajzolt ki, amely felvetette egy Ludwig Múzeum nagyságú, nemzetközi összeméréseket is lehetővé tevő gyűjtemény le- hetőségét, amelynek léte már régóta nem elképzelhető. Még annak idején, amikor Breuer Marcell Pécsre látogatott, hajlott arra, hogy a Vasarely és a Nemes Endre Múzeum közötti sportpályán egy modern művészeti múzeumot tervezzen, de ez a gondolat is elhalt. A Csontvári-gyűj- temény, vagy a rendkívül híres magángyűjtemények megszerzése, mint Tompa Kálmáné, Bedő Rudolfé, Kunváry Belláé stb. olyan utat jelöltek ki, melynek folytatásaként a legjelentékenyebb magyar művészek műveit kellene megvásárolni, kiállítani, katalógusokat készíteni. Ezzel szemben a Modern Magyar Képtárnak tizenöt esztendeje nem született katalógusa, hallatlanul gyenge lábakon áll a gyűjtemény gyarapítása, a Csontvári Múzeumnak még mindig nincs katalógusa, miközben bekövetkezett az a baljós átvétel, amelynek során az anyag a Nemzeti Galéria leltárába került. Abból a helyzetből, hogy a múzeumok megyei tulajdonban vannak, de voltaképpen a város szövetén belül, furcsa gazdaszemlélet következik. Pécsnek lenne tennivalója ebben a kérdésben, ha hajlandó lenne áldozatot hozni. A világ megváltozott, mondja Aknai, a passzív, elfogadó magatartás már nem működik. A gyűjtemény lehetővé tenné, hogy a legizgalmasabb közép-európai művészeti megmozdulások egyik színhelye legyen Pécs városa, amely különböző programokat hirdethetne az elfáradt biennálék és a véletlenszerű kiállítások helyett. A város rendelkezik távlati kulturális koncepcióval, amelyet a közgyűlés el is fogadott, mondja dr. Újvári Jenő alpolgármester (negyedik kis képünkön). Nem kis nehézségek ellenére megtartották az intézményhálózatot, s négy kulturális intézményt kiemelt támogatásban részesítenek: a Nemzeti Színházat, a Pécsi Szimfonikus Zenekart, a Városi Könyvtárat és a Galériát. Szó van a tervben arról is, hogy nagy fontosságúnak kell tartani a civil kulturális egyesületeket, műkedvelő amatőr csoportokat. A távlatokban való gondolkodás intézményfejlesztéseket is magában foglal. Az alpolgármester jelentős lépésnek tartja az Európa Ház létesítését, amely önmagában is a kultúra új típusú felfogását .testesíti meg, ugyanis amikor a város kultúrájáról beszélünk, azt nem szabad a hagyományos értelemben felfogni. Apró lépésekkel igyekeznek megvalósítani a hangversenytermet, most a volt Park mozi a zenekar próbatermeként fog funkcionálni. Hasonló terv szövődik az Angster-ház körül, amelyik a pécsi-baranyai ipartörténetnek állítana emléket. Változatlan probléma, hogy a tömegkultúra és az elitkultúra ellentmondásai nagymértékben kiéleződtek. Ez felhívja a figyelmet arra, hogy a városnak nemcsak intézményekben, rendezvényekben, hanem tartalmi kérdésekben is vannak tennivalói. A város új folyóiratokat kezdeményez, illetve támogat, ilyenek például az Echo, a Pécsi Szemle vagy a Sétatér. Arra a kérdésre válaszolva tehát, hogy Pécs elvesztette-e kulturális tradícióit vagy sem, egyértelműen azt kell mondania, hogy nem: a régi intézményei hasonló nivón működnek, és sok új intézmény, kezdeményezés kapcsolódott hozzájuk. Veszteségről tehát nem, pusztán átalakulásról lehet beszélni, melynek a gyötrelmeit kell megélni és elszenvedni, illetve ebben aktívabban részt venni. Megjelent a piac a múzeum esetében is, s az a fejlesztési alap, amely lehetővé tette, hogy nagy magángyűjtemények kerüljenek a múzeumba, a piaci hatás miatt egészen más irányt vett, azok a források szűntek meg, amelyek korábban a múzeumot támogatták. A Jelenkor korábbi vezetésének nem volt éppen barátságos a viszonya a város vezetésével, s föl sem merült az, hogy valamilyen pénzügyi konstrukciós változtatásra lenne szükség. A piac megjelenése a tömeg- kultúra irányába szorítja a keresletet, erodálja a műveltségi tartalmakat, amit fájlalnunk kell, és nap mint nap felveti azt a kérdést, hogy a város mire fordítsa egyébként is kevés pénzét: az elit kívánalmainak kielégítésére, vagy valami úgynevezett közhasznú dologra. A pécsi értelmiségnek nemcsak alkotnia kell, s nemcsak bírálatával kell elősegítenie a változásokat, hanem abban is segítenie kellene, hogy nehogy a piac szempontjai kerekedjenek felül - mondja az alpolgármester. Cseri László hetedik oldal —Jegyzet— Eredeti kiskapuk A Volkswagenre vágyók kifejezetten bajban vannak. A bogárhátún úgy eldugták a gyártók a kocsi azonosítására szolgáló számot, hogy tűvé tehetik érte az egész kasz- nit, mire végre meglelik a hátsó ülés alatt. Valamint tanultak a ruszkik is a német autóipar nagy hagyományaiból, mert a Ladán a motorszámot csak egy kis hercig tükör segítségével lehet leolvasni. Nem mintha ennek a nem is oly rég bevezetett eredet- vizsgálatban főszerepe lenne. Nem akar ez az azonosítás sehogy se összejönni. Csak a tapasztalatok gyűltek azóta, ezek meg aligha billentik a nyugalom felé a gépkocsit vásárolni szándékozók hangulatát. Mert bizony előfordult - ugyanannál az autónál! -, hogy az egyik vizsgálóállomáson tiszta volt, mint a hab, a másikon adminisztrációs hibán akadtak fenn az átírást ellenőrzők, a harmadik helyen viszont kifejezetten bűncselekményre utaló jeleket találtak. Ezt akár a rafinériától bőven átitatódott fekete autópiac rovására is írhatnánk, csakhogy a „törvényi oldal” is egyre-másra produkálja az akadókat. Hogy mást ne említsünk: különböző nyomtatványokat használnak a vizsgálóállomások. Arról nem is beszélve, hogy ezek az űrlapok nem biztonsági papírból készülnek, vagyis hamisíthatok. Meg is történt. További galibát okozhat, hogy az eredetvizsgálat során nem ellenőrzik, hogy a gépkocsi szere- pel-e a körözési nyilvántartásban. így bár legyen jó a nyomtatvány, találják meg az azonosító számot, állítsák ki a makulátlanságot igazoló okiratot, egyszer csak jönnek a zsaruk, és lefoglalják a kocsit, mert lopott volt. Azért megint hozzuk a formánkat! Már annyira fekete volt az autópiac, hogy valamit ki kellett találni. Eddig jogszabályt alkottunk, kiskapukkal. Most mintha mindjárt a kiskapukkal kezdtük volna. Eredeti ötlet. Legalább nem kellett keresgélni, mint az alvázszámot. Mészáros Attila Májkroszkóp Hazajött az USA-ból (ahol másfél órát tartózkodott), és már erős akcentussal ejti ki az eredeti magyar és az elfogadott idegen szavakat, pjf Soppingol, ha bevásárlókocsijába a hajlakktól a WC keféig rakosgatja a szükséges holmikat. Löncsöl, ha bugylibicskával fokhagymás tokaszalonnát eszik. Ha az anyósával támadt vitában leszakítja a csillárt, az néki egy heppen- ing. A rádiót tuningolja. Ha a főnöke megbuktatására összesúg a többi beosztottal a folyosón, akkor lobbizik. Általában igyekszik, hogy szavaiban sok „áj” és „ing” legyen. Ezért viszont nem kell Amerikáig menni, mert minden háziasz- szony ismeri a „vájdling” edényt, hiszen abban mosogat. Aztán van nekünk is eredeti „ing” végződésű szavunk. Például: ing. Avagy egy kis be- tűcskével az elején napjaink rendszeres és kellemes jelensége. Valószínűtlen az amerikai eredet. A polgári, irodalmi élet rengeteg németes szóval rendelkezett, melyet kicsit eltorzítottunk, például „li”-vel; hangedli, partedli, gribedli, karmonádli, hokedli, nokedli, sámedli. A fiatalember snájdig volt, a hölgy hercig, az anyós schrecklich. Rejbolunk, nittelünk, schwarzolunk. - Aki a jövőre gondol, az tanuljon kínaiul. Ne feledje: a manapság gyakran hallható „Kinn Csüng” nem biztos, hogy kínai eredetű szó. Lehet zipzár probléma is. - Az oroszokkal való kezdeti érintkezés gyakran használt szava a „davaj csasz” volt. Ez úgy él az emlékezetben, mint „búcsú a karórától”. Természetesen ma már nem úgy beszélünk, mint Etelközben, mert a velünk érintkező népek legjellemzőbb szavait átvettük. Nincs olyan, aki ne tudná, mi a pizza, a spagetti. Két ifjú beszélget. „Slaty- tyogjunk a mekdonaldszba, kajáljunk kecsöpös hottdo- got.” (Ebből Arany János egy szót sem értene.) - Ki az az Arany János? - kérdi egy zöldfehér „keménymagos” ifjú. Új edző? Dr. Szalai István hetedik oldal holnap Riport _______ A „Rendszerváltás Pécsett és Baranyában” sorozatunk következő részének címe: Sajtó mortale, 1988. A jelzett évben a Lakiteleki Nyilatkozat után a nyilvánosság szerkezetváltása visszafordíthatatlanná vált. A politikai erők a sajtón keresztül szervezik meg önmagukat és támogatói körüket. Az MSZMP nem tud mit kezdeni a radikali- zálódó újságírókkal. Az esztendő elején Grósz Károly retorikai szinten még teljes támogatásáról biztosítja a nyilvánosság elmélyítését célzó törekvéseket, márciusban azonban már úgy nyilatkozik, hogy semmi olyan nyilvánosságot nem támogat, amely rendszerellenes. Portré A feladathalmozó társadalomkutató Tisztség- és feladathalmozó. A JPTE Baráti Társaságának elnöke. A pécs-baranyai népművelők is elnöküknek választották, a Pécs-ba- ranyai Kulturális Szövetségben alelnök. Alapításától főtitkára a Községi Önkormányzatok Szövetségének. A Magyar Önkormányzati Szövetség delegáltja az Országos Területfejlesztési Tanácsban.- Honnan ered ez a közéleti nyüzsgés?- Fantasztikusan jó diákéveim voltak. Az 1968-as párizsi diáklázadást követő időben fel- szabadultság és pezsgő kulturális élet zajlott a pécsi egyetemen is. A kari újságot szerkesztettem, és a színjátszó csoportban tevékenykedtem. Ebben a korszakomban alapozódtak meg a későbbi köztisztségeim. Például én voltam a Baranya Megyei Értelmiségi Tanács első elnöke.- Volt előzménye a színjátszásnak?- Háromszor jelentkeztem a színművészeti fő- wmmmmmmm iskolára, de csak a felvételi rosta különböző fokáig jutottam el. Az előadókészségből azonban később sokat profitáltam.- Ébredéskor tudja, hogy aznap melyik funkciójában szerepel?- A sokféle funkciónak valóban megvan az a veszélye, illetve terhe, hogy az ember szétaprózódik a feladatok között, és sokat kell utazni. De egyébként is kell, mert sokat hívnak előadást tartani. Szívesen megyek, hiszen ezek gyakorlati megmérettetések, kihívások, Dr. Csefkó Ferenc 1947-ben született Kalocsán. 1965-től vallhatja magát pécsinek. Az egyetem jogi karán 1973-ban szerzett diplomát. 1977-től a Dunántúli Tudományos Intézet, 1984-től az MTA Regionális Kutatások Központjának ügyvezető igazgatója. Nős, felesége újságíró, nagylányuk jogásznak készülő negyedikes gimnazista. akár az oktatói munka. Persze gyomlálni kellene a szerepek között, de nem tudom kiválasztani, melyik néhány a legfontosabb.- Voltaképpen minek tekinti magát?- Életem meghatározó zsinórmértéke, hogy az ország legnagyobb társadalomkutató intézetének menedzselése a feladatom. Aztán magam is társadalomkutató vagyok. Az önkormányzatiság, a területfejlesztés, a civil szféra az érdeklődésem fő területe. 130 jelentősebb cikkem jelent meg, legalább 15 könyvet szerkesztettem, és írtam egy nagy monográfiát az önkormányzati rendszerről. Sajnos többre nem jutott idő. A harmadik zsinórmérték pedig az oktatás az egyetem jogi ‘karán: a diákok értelmes, kreatív pályára való felkészítése. A társadalmi funkcióim - bármennyire is kötődöm hozzájuk, és nem is viszonzatlanul - ezekhez képest csak kiegészítők. Dunai Imre í
