Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)

1999-12-15 / 343. szám

1999. december 15., szerda Háttér Dtinántúli Napló 13- támogatták annak tárgysoro­zatba vételét. A képviselők a na­pi politikai csatározásokon és ellentéteken felül emelkedve le­hetőséget adtak arra, hogy ezt az 1994 óta meglévő adósságot végre rendezni lehessen. Ha a tavaszi ülésszakon a par­lamenti plénum is elfogadja a törvényjavaslatot, akkor végre mód nyílik arra, hogy a termé­szet kérlelhetetlen törvénye mi­att egyre fogyatkozó létszámú hadiárva honfitársaink hátrá­nyos megkülönböztetéstől men­tesen jussanak hozzá az őket megillető térítéshez. Bízom benne, hogy a parlamenti képvi­selők többsége átérzi ezeknek az idős embereknek a szemé­lyes tragédiáját, és párthovatar­tozás nélkül a hozzájárulását adja ahhoz, hogy ezt a súlyos mulasztást most pótolni lehes­sen. Dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke (SZDSZ) Az Országgyűlés felelőssége ma is fennáll a kérdésben Esélyt kaptak a hadiárvák... Ez az ügy olyan, többségükben idős embereket érint, akik általában nincsenek jó anyagi helyzetben, és akiknek minden hónap és év kése­delem egy lehetőség elvesztését jelenti, ezért az Országgyűlés erköl­csi felelőssége ma is fennáll ebben a kérdésben. „Az élet nem folytatható anélkül, hogy a múltat vissza ne vetnők a múltba, terhétől megszabadítva a jelent. ” A századunk derekán tombo­ló második világégés pusztítása alattomos és kivédhetetlen mó­don törte ketté a magyar csalá­dok ezreit is. A harctéren és a háború borzalmaiban elpusz- tuszlt családapák a létbizton­ság hiányával megküzdeni kénytelen, nélkülözésben cse­peredő gyermekeket, és őket a legtöbb esetben embertelen kö­rülmények között is felnevelő özvegyeket hagytak hátra ma­guk után. A volt hadiárvák kö­zül ma már a legfiatalabbak is a nyugdíjkorhatár felé járnak, és sokaknak közülük napi anyagi nehézségekkel kell szembenézniük. A hadigondozás megvonásá­val bekövetkezett sérelmek kár­pótlása erkölcsi parancsként fogalmazódott meg a kilencve­nes évek hajnalán az állammal szemben. A hadigondozásról szóló törvény az elmaradt pénzellátás kompenzálására egyösszegű térítést állapított meg, amit készpénzben kellett kifizetni, de csak azok számá­ra, akiktől politikai okokból megvonták a hadiárva-ellátást. A pontosításra szoruló jogsza­bály azonban a mai napig nem oldotta meg a volt hadiárvák egyösszegű térítésének problé­máját. Azokról a szerencsétlen sorsú emberekről van szó, akik­nek édesapja vagy édesanyja egykor a fronton, illetve mun­kaszolgálatosként vagy „má- lenkij roboton” halt meg. „A helyzetünk szomorú, mivel árvák voltunk, és valami ha­nyagság végett nem kerültünk rá a nyilvántartási listára. Öreg nagyszülők fogadtak be minket, és velünk együtt tíz gyermeket neveltek fel segítség nélkül, ne­héz körülmények között. A falu­ban mindenki megkapta az ár­vasági pénzt, csak a testvérem és én nem. Segítségét kérve fordu­ljunk Önköz, ne engedje meg, • hogy letapossanak bennünket!" Néhány évvel ezelőtt fordult hozzám ezekkel a mondatok­kal egy választókerületemben élő idős néni. Az első levelet kis idő elteltével több tucatnyi követte: orvosi igazolások, munkakönyvek, anyakönyvi ki­vonatok, és elutasító hatósági végzések másolatainak sokasá­gát küldték el hozzám azok az emberek, akik a saját sorsukon tapasztalhatták meg egy igaz­ságtalan és átgondolatlan „kár­pótlási rendezés” hatásait. A folyamatosan érkező remény- vesztett és kétségbeesett leve­lek arra utaltak, hogy az állam ebben az esetben sem mért egyenlő mércével a polgárok között. Eddig ugyanis csak azok a hadiárvák voltak jogosultak egyösszegű térítésre, akiknek pénzellátását 1944. december 22-ét követően politikai okok­ból megszüntették, vagy szüne­teltették, illetve ilyen ellátás ké­relmét politikai okból elutasí­tották. „A legnagyobb áldás a vilá­gos, a határozott törvény.” - Deák Ferenc megállapítása a mai jogalkotás számára is érvé­nyes iránymutatásul szolgál. Ez az igazságtalan és méltatlan szabályozás napjainkban ugyanis nem teszi lehetővé az egyszeri térítés kifizetését azon hadiárvák részére, akik csak el­halt szülőjük holttá nyilvánító végzésével rendelkeznek, és nem tudják bizonyítani, hogy a jogszabály által írt időponttól kezdve a korabeli helyi jegyző- ség, illetve körjegyzőség felnőtt hozzátartozóik részére hadiár­va-ellátást folyósitott volna. A negyvenes évek zűrzavaros világában politikai retorziótól vagy társadalmi kirekesztéstől tartva sokan nem is mertek a hatóságokhoz vagy a jegyző­höz. fordulni. Politikai okokból többeknek azt is megtiltották, hogy kérelmükkel előálljanak, sőt még az is előfordult, hogy egyesek igényét az akkori hely­hatóság hanyagsága miatt nem is vették nyilvántartásba. Azt se felejtsük el, hogy a magyar- országi németek esetében ép­pen akkor zajlott a kitelepítés. Ha valaki közülük jelentkezni mert a hatóságnál, annak jó esélye volt arra, hogy az árva­ellátási nyilvántartás helyett a kitelepítettek listájára kerüljön. A már említett hozzám írt le­velekből idézem a következő mondatokat. „Hadiárvapénzt nem hiszem, hogy valaha is kap­tam, mert nem volt aki intézze, mert én teljesen egyedül marad­tam" - írja egy idősebb férfi, aki ekkor nyolcesztendős volt. „ 46-tól 51-ig Oroszországban vol­tam, mint munkás" - emlékszik vissza a másik levélíró, akinek gyermekét jó emberek itthon nevelték, és kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, minthogy hadiárva-ellátásért jelentkezze­nek. A harmadik levélben azt írja az érintett, hogy féltek je­lentkezni bárhol is, mert édes­apját 1945. január 1-jén a légó- pincéből vitték el az oroszok a többi férfival együtt. Ma már tudja, hogy málenkij robotra. „Nekünk gyerekeknek, az öcsémnek meg volt tiltva, ha va­laki kérdezi, a szánkon kiejtsük, hogy édesapánkat az oroszok vitték el. (...) Nem voltak éksze­reink és műkincseink sem, ami­ket visszakövetelhettünk volna. Nem várhatunk semmit... Amíg ez a két generáció él, a szívekből a gyűlölet tüskéjét csak úgy le­het kihúzni, ha nem tesznek kü­lönbséget hozzátartozóik között és a kárpótlást véglegesen lezár­ják. " És sorolhatnám még a le­veleket, mert ezernyi oka lehet annak, hogy ennyi volt hadiár­va került a fenti körbe... Ugyanazon vagy hasonló tényállás mellett tehát az egyik hadiárvának jár térítés, ami egyszeri ötvenezer forint, a má­siknak nem. Érdemes végig­gondolni azokat az emberi sor­sokat, amelyek az idézett leve­lek mögött vannak, azoknak az embereknek a lelkivilágát, akik ugyanabban a faluban élnek, és a szomszéd néni vagy bácsi, akinek az édesapja a háború­ban meghalt, megkapja az öt­venezer forintot, míg a másik nem. Már ötödik éve tart ez az állapot, és ők állandóan abban reménykednek, hogy a parla­ment végre módosítja korábbi döntését. Az Alkotmánybíróság sze­rint a jogalkotónak nem köte­lessége a volt rendszerben oko­zott igazságtalanságok kárpót­lása, amennyiben azonban mégis felvállalja, hátrányos megkülönböztetéstől mentesen kell teljesítenie. A társadalmi igazságosság és szolidaritás biztosítása céljából tehát min­denképpen indokolt a változta­tás a törvény szövegén. Ez az ügy olyan, többségük­ben idős embereket érint, akik általában nincsenek jó anyagi helyzetben, és akiknek minden hónap és év késedelem egy le­hetőség elvesztését jelenti, ezért az Országgyűlés erkölcsi felelőssége ma is fennáll ebben a kérdésben. A közelmúltban immár har­madszor veselkedtem neki a Parlamentben a törvény meg­változtatásának. A nyár folya­mán felmérést készíttettem an­nak kiderítésére, hogy Magyar- országon hány olyan hadiárva él, aki a fent írt jogszabályi fel­tételek hiányában eddig nem kapott egyszeri térítést. Ezért felkértem valamennyi jegyzőt és körjegyzőt, hogy tájékoztas­son: településén hány ilyen sze­mély található. A beérkezett és feldolgozott adatok tanúsága szerint (ezerhétszázötven vá­laszlevél érkezett, azaz a jegy­zők több mint háromnegyede válaszolt) megközelítő­leg tizenhá­romezer hadi­árva él jelen­leg a választ adó települése­ken. Az ismerte­tett adat tükré­ben, 100%-os felderítettség ese­tén, statisztikailag nagyjából ti­zenhétezer fővel számolha­tunk. Ha ezt a számot az egy­összegű térítés tervezett össze­gével, ötvenezer forinttal be­szorozzuk, akkor 850 millió fo­rintot kapunk. E „csekély” ösz- szeg biztosításával az állam végre teljesithetné morális kö­telezettségét a tragikus sorsú hadiárva honfitársainkkal szemben. Ezen összeg előte­remtése érdekében módositó javaslatot nyújtottam be a Ma­gyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvény­javaslathoz, és ezzel párhuza­mosan önálló képviselői indít­ványt terjesztettem elő a hadi- gondozásról szóló törvény mó­dosítására. Eszerint egyösszegű térítés­ben részesülhetne az is, aki ok­irattal tudja bizonyítani, hogy az egykori ellátások valamelyike iránti igénye fennállt. így mind­azok a volt hadiárvák hozzájut­hatnak a kompenzációhoz, akik szülőjük halotti anyakönyvi ki­vonatával alá tudják támasztani, hogy a korabeli ellátásra jogo­sultak voltak, ám azt nem álla­pították meg a számukra. Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága a november 24-én tartott ülésén tárgyalta meg tör­vényjavaslatomat. A bizottság tagjai egyetértettek az indítvány­ban foglaltakkal, és 20 igen sza­vazat, valamint egy tartózkodás mellett - csaknem egyhangúlag 1QÍV CAVIB BankVVustria Creditanstalt *Forrás: Central European. A nemzetközi gazdasági magazin ezzel a megtisztelő címmel a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt.-t és a CA IB Értékpapír Rt.-t közösen tüntette ki. r­i 1

Next

/
Thumbnails
Contents