Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)
1999-12-15 / 343. szám
1999. december 15., szerda Háttér Dtinántúli Napló 13- támogatták annak tárgysorozatba vételét. A képviselők a napi politikai csatározásokon és ellentéteken felül emelkedve lehetőséget adtak arra, hogy ezt az 1994 óta meglévő adósságot végre rendezni lehessen. Ha a tavaszi ülésszakon a parlamenti plénum is elfogadja a törvényjavaslatot, akkor végre mód nyílik arra, hogy a természet kérlelhetetlen törvénye miatt egyre fogyatkozó létszámú hadiárva honfitársaink hátrányos megkülönböztetéstől mentesen jussanak hozzá az őket megillető térítéshez. Bízom benne, hogy a parlamenti képviselők többsége átérzi ezeknek az idős embereknek a személyes tragédiáját, és párthovatartozás nélkül a hozzájárulását adja ahhoz, hogy ezt a súlyos mulasztást most pótolni lehessen. Dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke (SZDSZ) Az Országgyűlés felelőssége ma is fennáll a kérdésben Esélyt kaptak a hadiárvák... Ez az ügy olyan, többségükben idős embereket érint, akik általában nincsenek jó anyagi helyzetben, és akiknek minden hónap és év késedelem egy lehetőség elvesztését jelenti, ezért az Országgyűlés erkölcsi felelőssége ma is fennáll ebben a kérdésben. „Az élet nem folytatható anélkül, hogy a múltat vissza ne vetnők a múltba, terhétől megszabadítva a jelent. ” A századunk derekán tomboló második világégés pusztítása alattomos és kivédhetetlen módon törte ketté a magyar családok ezreit is. A harctéren és a háború borzalmaiban elpusz- tuszlt családapák a létbiztonság hiányával megküzdeni kénytelen, nélkülözésben cseperedő gyermekeket, és őket a legtöbb esetben embertelen körülmények között is felnevelő özvegyeket hagytak hátra maguk után. A volt hadiárvák közül ma már a legfiatalabbak is a nyugdíjkorhatár felé járnak, és sokaknak közülük napi anyagi nehézségekkel kell szembenézniük. A hadigondozás megvonásával bekövetkezett sérelmek kárpótlása erkölcsi parancsként fogalmazódott meg a kilencvenes évek hajnalán az állammal szemben. A hadigondozásról szóló törvény az elmaradt pénzellátás kompenzálására egyösszegű térítést állapított meg, amit készpénzben kellett kifizetni, de csak azok számára, akiktől politikai okokból megvonták a hadiárva-ellátást. A pontosításra szoruló jogszabály azonban a mai napig nem oldotta meg a volt hadiárvák egyösszegű térítésének problémáját. Azokról a szerencsétlen sorsú emberekről van szó, akiknek édesapja vagy édesanyja egykor a fronton, illetve munkaszolgálatosként vagy „má- lenkij roboton” halt meg. „A helyzetünk szomorú, mivel árvák voltunk, és valami hanyagság végett nem kerültünk rá a nyilvántartási listára. Öreg nagyszülők fogadtak be minket, és velünk együtt tíz gyermeket neveltek fel segítség nélkül, nehéz körülmények között. A faluban mindenki megkapta az árvasági pénzt, csak a testvérem és én nem. Segítségét kérve forduljunk Önköz, ne engedje meg, • hogy letapossanak bennünket!" Néhány évvel ezelőtt fordult hozzám ezekkel a mondatokkal egy választókerületemben élő idős néni. Az első levelet kis idő elteltével több tucatnyi követte: orvosi igazolások, munkakönyvek, anyakönyvi kivonatok, és elutasító hatósági végzések másolatainak sokaságát küldték el hozzám azok az emberek, akik a saját sorsukon tapasztalhatták meg egy igazságtalan és átgondolatlan „kárpótlási rendezés” hatásait. A folyamatosan érkező remény- vesztett és kétségbeesett levelek arra utaltak, hogy az állam ebben az esetben sem mért egyenlő mércével a polgárok között. Eddig ugyanis csak azok a hadiárvák voltak jogosultak egyösszegű térítésre, akiknek pénzellátását 1944. december 22-ét követően politikai okokból megszüntették, vagy szüneteltették, illetve ilyen ellátás kérelmét politikai okból elutasították. „A legnagyobb áldás a világos, a határozott törvény.” - Deák Ferenc megállapítása a mai jogalkotás számára is érvényes iránymutatásul szolgál. Ez az igazságtalan és méltatlan szabályozás napjainkban ugyanis nem teszi lehetővé az egyszeri térítés kifizetését azon hadiárvák részére, akik csak elhalt szülőjük holttá nyilvánító végzésével rendelkeznek, és nem tudják bizonyítani, hogy a jogszabály által írt időponttól kezdve a korabeli helyi jegyző- ség, illetve körjegyzőség felnőtt hozzátartozóik részére hadiárva-ellátást folyósitott volna. A negyvenes évek zűrzavaros világában politikai retorziótól vagy társadalmi kirekesztéstől tartva sokan nem is mertek a hatóságokhoz vagy a jegyzőhöz. fordulni. Politikai okokból többeknek azt is megtiltották, hogy kérelmükkel előálljanak, sőt még az is előfordult, hogy egyesek igényét az akkori helyhatóság hanyagsága miatt nem is vették nyilvántartásba. Azt se felejtsük el, hogy a magyar- országi németek esetében éppen akkor zajlott a kitelepítés. Ha valaki közülük jelentkezni mert a hatóságnál, annak jó esélye volt arra, hogy az árvaellátási nyilvántartás helyett a kitelepítettek listájára kerüljön. A már említett hozzám írt levelekből idézem a következő mondatokat. „Hadiárvapénzt nem hiszem, hogy valaha is kaptam, mert nem volt aki intézze, mert én teljesen egyedül maradtam" - írja egy idősebb férfi, aki ekkor nyolcesztendős volt. „ 46-tól 51-ig Oroszországban voltam, mint munkás" - emlékszik vissza a másik levélíró, akinek gyermekét jó emberek itthon nevelték, és kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, minthogy hadiárva-ellátásért jelentkezzenek. A harmadik levélben azt írja az érintett, hogy féltek jelentkezni bárhol is, mert édesapját 1945. január 1-jén a légó- pincéből vitték el az oroszok a többi férfival együtt. Ma már tudja, hogy málenkij robotra. „Nekünk gyerekeknek, az öcsémnek meg volt tiltva, ha valaki kérdezi, a szánkon kiejtsük, hogy édesapánkat az oroszok vitték el. (...) Nem voltak ékszereink és műkincseink sem, amiket visszakövetelhettünk volna. Nem várhatunk semmit... Amíg ez a két generáció él, a szívekből a gyűlölet tüskéjét csak úgy lehet kihúzni, ha nem tesznek különbséget hozzátartozóik között és a kárpótlást véglegesen lezárják. " És sorolhatnám még a leveleket, mert ezernyi oka lehet annak, hogy ennyi volt hadiárva került a fenti körbe... Ugyanazon vagy hasonló tényállás mellett tehát az egyik hadiárvának jár térítés, ami egyszeri ötvenezer forint, a másiknak nem. Érdemes végiggondolni azokat az emberi sorsokat, amelyek az idézett levelek mögött vannak, azoknak az embereknek a lelkivilágát, akik ugyanabban a faluban élnek, és a szomszéd néni vagy bácsi, akinek az édesapja a háborúban meghalt, megkapja az ötvenezer forintot, míg a másik nem. Már ötödik éve tart ez az állapot, és ők állandóan abban reménykednek, hogy a parlament végre módosítja korábbi döntését. Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotónak nem kötelessége a volt rendszerben okozott igazságtalanságok kárpótlása, amennyiben azonban mégis felvállalja, hátrányos megkülönböztetéstől mentesen kell teljesítenie. A társadalmi igazságosság és szolidaritás biztosítása céljából tehát mindenképpen indokolt a változtatás a törvény szövegén. Ez az ügy olyan, többségükben idős embereket érint, akik általában nincsenek jó anyagi helyzetben, és akiknek minden hónap és év késedelem egy lehetőség elvesztését jelenti, ezért az Országgyűlés erkölcsi felelőssége ma is fennáll ebben a kérdésben. A közelmúltban immár harmadszor veselkedtem neki a Parlamentben a törvény megváltoztatásának. A nyár folyamán felmérést készíttettem annak kiderítésére, hogy Magyar- országon hány olyan hadiárva él, aki a fent írt jogszabályi feltételek hiányában eddig nem kapott egyszeri térítést. Ezért felkértem valamennyi jegyzőt és körjegyzőt, hogy tájékoztasson: településén hány ilyen személy található. A beérkezett és feldolgozott adatok tanúsága szerint (ezerhétszázötven válaszlevél érkezett, azaz a jegyzők több mint háromnegyede válaszolt) megközelítőleg tizenháromezer hadiárva él jelenleg a választ adó településeken. Az ismertetett adat tükrében, 100%-os felderítettség esetén, statisztikailag nagyjából tizenhétezer fővel számolhatunk. Ha ezt a számot az egyösszegű térítés tervezett összegével, ötvenezer forinttal beszorozzuk, akkor 850 millió forintot kapunk. E „csekély” ösz- szeg biztosításával az állam végre teljesithetné morális kötelezettségét a tragikus sorsú hadiárva honfitársainkkal szemben. Ezen összeg előteremtése érdekében módositó javaslatot nyújtottam be a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz, és ezzel párhuzamosan önálló képviselői indítványt terjesztettem elő a hadi- gondozásról szóló törvény módosítására. Eszerint egyösszegű térítésben részesülhetne az is, aki okirattal tudja bizonyítani, hogy az egykori ellátások valamelyike iránti igénye fennállt. így mindazok a volt hadiárvák hozzájuthatnak a kompenzációhoz, akik szülőjük halotti anyakönyvi kivonatával alá tudják támasztani, hogy a korabeli ellátásra jogosultak voltak, ám azt nem állapították meg a számukra. Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága a november 24-én tartott ülésén tárgyalta meg törvényjavaslatomat. A bizottság tagjai egyetértettek az indítványban foglaltakkal, és 20 igen szavazat, valamint egy tartózkodás mellett - csaknem egyhangúlag 1QÍV CAVIB BankVVustria Creditanstalt *Forrás: Central European. A nemzetközi gazdasági magazin ezzel a megtisztelő címmel a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt.-t és a CA IB Értékpapír Rt.-t közösen tüntette ki. ri 1
