Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)

1999-12-08 / 336. szám

1999. december 8., szerda____________________ ___________________________Háttér - Riport________________ Is kolakerülők - a szülő vagy a gyerek? Szaporodnak a „megtalált” gyerekek - miután az idei tanévtől csak iskolalátogatási igazolás ellenében adják az iskoláztatási (néhai csa­ládi) pótlékot. A szakemberek számára is meglepetést okozott, hány olyan iskoláskorú került elő, aki eddig 8, 9, 10 sőt 11 évesen nem is látta az iskola falait. De a szegénység, a pénz most mindent megint fenekestül felforgatott. A régies szóval iskolakerülésnek titulált, amúgy manapság tör­vénybe is ütköző kihágás szá­montartása, ellenőrzése minden esetben az adott iskola, illetve az azt működtető önkormány­zat jegyzőjének a feladata. Még­is állítják a szakemberek, hogy ez korántsem megoldott. Walz Jánosné, a Baranya Megyei Pe­dagógiai Intézet vezetője - mi­vel a felügyelet a fentiek értel­mében nem feladatuk - a követ­kezőket mondta:- Csak sejtéseink vannak ar­ról, hogy nem minden hat-, illet­ve ha legálisan halaszt egy évet, hétéves gyerek kerül iskolába, de ennek a mértéke talán senki előtt sem ismeretes. Azt azon­ban látjuk, hogy az egyes isko­láknak voltaképp esélyük sincs arra, hogy begyűjtsék a körzeti­leg hozzájuk tartozó gyerekeket. Ugyan kötelező lenne minden­kit számon tartani, de ugyanak­kor létezik a szabad iskolavá­lasztás, viszont a szülőnek nem feladata döntéséről értesíteni a körzetileg illetékes intézményt. Tehát ilyenformán egy senki földjén kóvályoghatnak azok az iskolakötelesek, akiket nem hogy egyik iskola helyett a má­sikba, hanem sehová sem írat­nak be szüleik. Ezt az admi­nisztrációt elméletileg az igaz­gató vagy az iskolatitkár végez­hetné, azonban nincs igazán szabályozva, hogy ez kinek a kö­telessége. Az iskola csak akkor kell lépéseket tegyen a jegyző fe­lé, ha a már beíratott tanuló nem látogatja az órákat. így már szinte „érthető”, mi­képp fordulhatott elő, hogy a közelmúltban kerültek elő olyan gyerekek, akik szülői jóvá­hagyással (bár fogalmazhatunk bizonyára úgy is: felelőtlenség­ből) hosszú évekig se kívül, se belül nem találkoztak iskolával. Az egész állóvizet az a kor­mányrendelet bolygatta fel, amely a családi pótlék kifizeté­sét a tanköteles korú gyerekek-, nél csak iskolalátogatási igazo­lás ellenében teszi lehetővé. Az iskola pecsétjével ellátott papi­rost a pénzt folyósító Egészség- biztosítási Pénztárhoz kell eljut­tatni. A pécsi központban Ger- zsei Edit csoportvezető arról számolt be, hogy az eleddig be­érkezett közel 34.000 igazolás mellett 2000 esetben kellett ki­küldeni felszólítást, hogy sze­rezzék be a dokumentumot. Ná­luk is az a variáció lép majd életbe a két hónapos türelmi ha­táridő lejárta után, hogy az ille­tékes jegyzővel lépnek kapcso­latba, aki majdan a gyermekvé­delmi szolgálatot értesíti. E fen­ti szám persze nem azt jelenti, hogy 2000-ren lennének iskola­kerülők, egyszerűen a figyelmet­lenség számlájára is lehet írni a késlekedést. Elvégre a tapaszta­lat azt mutatja, hogy az eddig automatikusan érkező pénz el­vesztésétől félve azok is meg­mozdultak, akik valóban nem iskoláztatták gyermekeiket. A „semmiből” felbukkanó gyerekek a Baranya Megyei Ta­nulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bi­zottsághoz kerülnek. Lassan Éva, az intézmény munkatársa elképesztő fejleményekről tu­dott - sajnos - beszélni:- Sok olyan gyerek került hozzánk az elmúlt hónapokban, akik eddig egyáltalán nem láto­gatták az iskolát. Az okok válto­zóak, de általában a szülők élet­módja, életfelfogása miatt törté­nik meg a mulasztás. Sokszor a családnak nincs állandó lakhe­lye, vagy folyamatosan költöz­ködésben vannak, és nem is próbálják meg felvenni a kap­csolatot az iskolákkal. Más eset­ben egészen egyszerűen úgy vé­lik, hogy gyermeküknek az élet­ben nem lesz szüksége az isko­lában elsajátítandó tudásra. Volt olyan esetünk, ahol a ta­nyán élő 7-8 éves fiúcska birka­pásztorkodással foglalatosko­dott, és a szülei valószínűleg meg voltak győződve arról, hogy az egész életét ez a tevé­kenység tölti ki majd, tehát ami ehhez megtanulható, azt úgyis a tanyán kapja meg. Most a csalá­di pótlék elvesztésének réme bírta őket jobb belátásra. Saj­nos, tapasztalatunk szerint a szülők továbbra sem belátóak, úgyhogy a gyerekek jövője - is­kola ide vagy oda - továbbra sem túl megnyugtató. Lassan Éva beszámolt annak a négy cserdi-szőlőhegyi testvér­nek az esetéről, akik számára 7, 9, 10 és 11 éves korukban is tel­jességgel ismeretlen volt az isko­la. Az ő esetükben a szülők, mi­vel a gyerekek közül kettő sú­lyos betegségben szenved, úgy ítélték meg, hogy kímélni kell őket, és - legalábbis indoklásuk szerint - ezért nem járatták őket iskolába. A Szakértői Bi­zottság esetükben nem csak azt a száraz tényt állapította meg, hogy se írni, se olvasni nem tud­tak, hanem, mivel tervszerű fej­lesztésben sem részesültek soha (elvégre törvényileg egy év köte­lező óvodába járás után az óvo­da igazolja az iskolaérettséget), jelentős elmaradás mutatkozott az értelmi fejlődésükben. Kér­dés, hogy ennyi év késéssel mindezt lehet-e pótolni?- Sajnos, nem valószínű, hogy valaha is utolérik kortár­saikat - folytatta Lassan Éva. - Speciális tantervű iskolára len­ne szükségük, ahol kiscsoportos foglalkozás keretében készítik fel őket a valódi iskolai felada­tokra. Azonban a körzetileg ille­tékes ilyen profilú szentlőrinci iskola jelenleg tele van, úgyhogy első lépésként nem tudtunk más megoldást találni, mint hogy mind a négy gyerek meg­kezdte tanulmányait a bükkösdi általános iskola 1. osztályában. Az iskolában - érthető mó­don - nem nagyon akartak a szomorú, számukra szokatlan esetről beszélni. Annyit sikerült megtudnunk, hogy a két legin­kább beteg tanuló esetében va­lószínűleg mégis megoldható, hogy fizikai és szellemi állapo­tuknak megfelelő iskolában he­lyezzék el őket. Szerencsére úgy néz ki, hogy az intézmények eb­ben segítik egymást, hiszen a fo­gyatékosok képzése mindenki­nek alapvető érdeke. Az osztály­nak nem okozott különösebb megrázkódtatást a négy új társ befogadása, fiatal, rugalmas ta­nítónő foglalkozik velük külön. Persze, ennek ellenére sem biz­tos, hogy akár írni-olvasni meg­tanulnak, hiszen ez csak az isko­la feladata. Más esetekben jól kvalifikált szülők sem tudnak megbirkózni ezzel a helyzettel, itt pedig szegény, periférián élő emberekről van szó, akik ma­guk is azt hangoztatják, hogy boldogultak az életben iskola nélkül is - az édesapa állítása szerint szintén csak 11 évesen került az iskolapadba annak ide­jén. Sztojkó Andrea, a testvérek osztályfőnöke röviden csak any- nyit mondott:- Ugyanúgy dolgoznak, mint a többiek. Próbáljuk csinálni, amit kell... És a „kicsik” mellett szólni kell még azokról, akik a 8. osz­tályt kijárva ugyan 16 éves koru­kig tankötelesek maradnak, de számos esetben semmiféle to­vábbi iskolába, se munkahelyre nem kerülnek. Dr. Somogyi Károly, Komló város jegyzője ismeri jól az isko­lába nem járó, illetve nem jára­tott gyerekek problémáját:- Szinte mindegyik komlói is­kolában előfordul iskolakerülés, méghozzá eléggé rendszeresen. Az iskolaigazgatók elég lelkiis­meretesen tesznek eleget kötele­zettségüknek, és - sajnos - ha­vonta legalább két-három alka­lommal kénytelen nálam felje­lentést tenni. Először a gyám­ügy néz rá az egyes esetekre, azonban ha kiderül, hogy in­kább a szülő konoksága, felelőt­lensége miatt történik az iskola­kerülés, a szabálysértésnek meg­felelően pénzbírsággal sújtjuk a családot. Bár többnyire ez nem jelent semmit, mert általában halmozottan hátrányos, szinte semmiféle jövedelemmel nem rendelkező emberekről van szó. Ami a 14-16 év közötti, elmé­letileg a nyolc általánost kijárt, de tovább nem tanuló korosz­tályt illeti, szinte minden szak­ember egyet ért abban: ezek a fi­atalok teljesen eltűnnek az ille­tékesek szeme elől. Méhes K. Iskolakötelezettek helyzete Baranya megyében Iskolakötelexettek (1-16 év) 4844 4628 53699 Apa foglalkozása: 1995. 1996. 1.1. 1.1. 1999. 1.1. Ebből 1-8. osztályos - Ebből végzős Grafika: Bernje . Tanulmányi átlag Vezető ­4,30%] ik 4,06 / 4,51 3,85 // /4J0 3,59 13,69 Jegyzet Szent Korona Vihart kavar István ko­ronája. A kormányzó pártok a Parlamentbe vinnék (viszik is), hi­szen a történelmi tör­vény elfogadásának nemigen lesz akadálya, ugyanakkor az ellenzék kis ereje, az SZDSZ, torkasza- kadtából tiltakozik az akció ellen és kivonulással ünnepel majd, hiszen előrevetítették, hogy 2000. január elsején tá­vol maradnak a ceremóniáról. Indok akad pro és kontra. A szállítást kezdeményező fél szerint nem múzeumi tárgy Szent István koronája, hanem a legősibb állami jelkép, s több nemzet örülne, ha álla­miságának ilyen tradicionális, kézzel fogható jelképe lenne (a kanadai parlamentben is ott egy párszázéves jogar), s éppen ezért a millennium okán illő a korona néhány ut- cányi utaztatása. (Nem úgy, mint azt a kisgazdák szerették volna: végighordani a Kárpát­medencében.) A liberálisok ugyanakkor a Szent Korona­tan felélesztését látják a do­logban, konzervatív sandasá- got. Sőt egyesek előrehozott választási kampányként élik meg Dávid Ibolya törvé­nyét, egyébként is prag­matikusan drágállva az akciót. Legalább ötven­millióra becsülve a költ­ségvonzatot, hiszen föld­rengésbiztos keretbe kell tenni a királyi jelképet, állan­dó hőmérsékletet és őrzést biztosítva. És ötvenmillió sok pénz. A korona-vita állítólag ma kezdődik a Tisztelt Házban, és szerintem a dologban az a meglepő, hogy nincs benne semmi meglepő. Az óévbú­csúztató és a régóta áhított új évezred is a megszokott ma­gyaros módon, pengeváltással kezdődik. Hadd egye a fene mindazokat, akik belső béké­re, nyugalomra vágynak, vagy legalábbis dőre módon azt hit­ték, hogy majd egymás keblé­re borulva, sírva-vigadva fo­gadhatjuk a többismeretlenes jövőt. Megkockáztatom: ha István tudta volna, hogy 33 emberöl­tő múltán sem lesz nyugalom a honban, visszaküldi a koro­nát az átok elindítójának, Szil­veszter (nem tévesztendő ösz- sze az óévbúcsúztatóval) pá­pának. Kozma Ferenc Hajnali fotográfia Ha különös módon indul a reggel, annyiban bizo­nyára különös lesz a nap is, hogy lehet töprengeni a történteken. Pécs, Nagy Lajos király útja. Állok az első rajtkoc­kában a pirosban, és látom ám, hogy a Jókai utca sarkán egy férfi bordó kezeslábasban egy nem túl új típusú fényképező­géppel ácsorog a maga pirosá­ban. Egyszerre villan a vaku, és abban a szempillantásban a fo­tográfus, mint akit fenékbe lőt­tek, megfordul, és elkezd nyar­galni, át az úttesten. Mire egy rossz startot követően nagyjá­ból odaérek amerre futott, már sehol sincsen. Próbálok nagyon erősen gondolkodni, mi a csudát lehet fotózni azon az utcasarkon? Szemben egy bérház oldalfala meredezik a reggeli ködben, nem túl fotogén módon. Ha jobban a járda, illetve az úttest felé irányította a fotós gépet, akkor bizonyára néhány gya­nús gyalogost kapott lencsevég­re, akik ezen a napon is, oda­hagyván meleg otthonaikat, va­lahová igyekeztek. Én ott ültem az autóban, de szerény­ségem tiltja, hogy csak gondolni is merjem, én voltam fotóművészeté­nek tárgya (izé... alanya). Jó, ne tépelődjünk azon, mi van a fényké­pen, illetve még csak a filmen. Hanem az az eszeveszett vágta! Hová? Miért? Kihez? Ez azért már rejtély a javából! Temér­dek ökörségen edzett agyam ar­ra gondol, tán valami bűntény előkészítése, vagy ne adj' isten megvalósulása volt mindez! De ez mégsem túl valószínű. Paparazzóról sem beszélhe­tünk, bár a kis sztori, kis paparazzo aránypár még elkép­zelhető. Valaki jön szemben té­likabátban - csuda izgalmas! Aztán elképzelem, hogy amint hazaér, a fürdőszobá­ban, vörös fény mellett embe­rünk hívja, majd a kádon ke­resztbe tett deszkán nyugvó géppel nagyítja a képet. Lát va­lamit rajta, amire szüksége van. Megelégedett. Vigyorog. Juj, de félelmetes! Tessék csak óvakodni azoktól, akik kora reggel, a ködben fényké­peznek! Méhes Károly hetedik oldal holnap Riport A vakok világa. Egykoron a templomajtóhoz legközelebb eső helyen koldulhattak. De amíg az egyik oldalon az ala­mizsna osztogatása dívott, a másikon talán a legkegyetle­nebb büntetés volt a magyar történelemben a megvakítta- tás. Ma már nem történnek meg ezek a rémségek, alamizs­nára sincs igény. Portré Nagy Tibor kisgyermekként még álomvilágnak érezte a cso­kornyakkendős pincérek suha- nását a vendégek között. Azóta csak Atlantában hétszer rende­zett mohácsi napot, képzőmű­vész barátok veszik körbe. Portré nekem nincs ebédem...,, Akadnak emberek, akik szerint olykor szükséges, hogy tegyenek valamit másokért is. Csak úgy. Önzetlenül. Segítve az elesettet. A Pécsi Nőegylet elnöke (kedves, mosolygós asszony) is ebbe a körbe tartozik. ( És igazából az őt bemutató írást is messze elkerülte vol­na, ha nem érzi, hogy az egyletet támogatók számára némi vissza­jelzésre van szükség.) Kittkáné Bódi Katalin természe­tesen azt szerette volna elmon­dani, hogy az adományok jó helyre kerülnek. Hogy hat pécsi iskolában is több gyermek étkez­tetését vállalták föl (az egylet fi­zeti az éves menzát), segítettek óvodát (bútorral) és iskolát (mozgásjavító eszközökkel), s időről időre 20-20 ezer forintos díjat adnak tehetséges, ám szű­kös anyagi háttérrel rendelkező középiskolás ifjaknak. Adakoz­tak a tettyei játszószerek felújí­tásához, s a legutóbbi jótékony- sági estjük mottó­ja a „...nekem nincs ebédem... ” volt, ez a figye­lemfelkeltő és el­gondolkoztató mondat.- Hogy született az egylet gondolata?- Férjeink polgárbált szervez­tek, s aztán úgy esett, hogy némi bevételből és báli adományok­ból sikerült az Aradi vértanúk útjának szobraira áldozni. Az ötlet és a végrehajtása természe­tesen jó érzéssel töltött el ben­nünket. És miközben a baráti kör egyre bővült, mi feleségek határoztuk el a nőegylet megala­kítását. Célunk nem több és Kittkáné Bódi Katalin az 1997. szeptember 3-án alapított Pécsi Nőegylet elnöke. Fényképész az urológiai és fül-orr-gégekilnikán. Mindennapjainak része lett a nélkülözők segítése is. Somogy megyében született 1958-ban, de igazából pécsinek vallja magát. Férje a műszaki főiskola tanára: lányuk 20, fiúk 13 éves. nem kevesebb, mint egykori elő­deinké volt: kulturális és karita­tív feladatokat vállalunk fel. Ta­valy a Soros Alapítványtól is kaptunk egymillió forintot.- Elődök?- Levéltárban néztünk utána s így tudtuk meg, hogy 1871-ben alakult meg a Pécsi Jótékonysá­gi Nőegylet, amely szintén tag­jai közé fogadott minden jószándékú hölgyet, aki a közjó érdekében vállal­ta a szegények segélyezését, gyá- molítását.- Önök mind­mind dolgozó fele­ségek és nem rá­érős úriasszo­nyok.- Valóban. Ezért meglehető­sen sokat kell a szabadidőből ál­dozni, de én tudom, hogy meg­éri. Még akkor is, ha mással is eltölthetném az időm. Ilyen al­kat vagyok: a lelkemnek is szük­sége van rá, s hasznosabb elfog­laltságot aligha találnék.- A férjek mit szólnak hozzá?- Örvendenek neki és termé­szetesen támogatnak bennün­ket. Kozma Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents