Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-05 / 303. szám
20 Dtinántúli Napló Sport 1999. november 5., péntek A KAPCSOLAT Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Szerényen építkeznek PÉCS-BUDAPEST Szerdai számunkban foglalkoztunk annak a lehetőségével, Aogy budapesti befektető érdeklődne a baranyai megye- székhely profi futball iránt. Mint kiderült, valóban Krémer Károly volt az, akire Nagylaki Kálmán utalt nyilatkozatában. (Krémer úr külföldi útja elhúzódott, csak hétfőn ér vissza.)- Valóban volt szándék a pécsiekkel való együttműködésre, de nem tapasztaltunk fogadókészséget - fogalmazott dr. Tüske Csaba, Krémer úr munkatársa. - De a helyiek által vállalt pénzügyi részesedést alacsonynak ítéltük, és az is riasztott minket, hogy három tehetséges fiatal, Sólyom, Kardos és Gera előszerződéssel rendelkezik a Fradihoz. Bennünk a szándék megvan, várjuk a másik fél jelzését.- Jöjjenek, bárkit örömmel látunk, aki befektetőként érkezik, de árukapcsolásokba nem bonyolódunk bele - válaszolt dr. Toller László, a PMFC elnöke. - Fiataljaink előszerződéséről csak annyit, ez akkor időszerű, ha itt lejár a szerződésük, és még akkor is megvan a lehetőség, hogy visszautasítják az FTC-t. Lehetőségeinkhez képest terveinknek megfelelően szerényen építjük a jövő csapatát. M. Z. Befejeződött a városi kispályás bajnokság A Hawaii Sport a bajnok MOHÁCS Véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság a Duna- parti városban. A nyertes a nagy esélyes, a Hawaii lett. Az első alkalommal benevezett Hawaii Sport együttese rögtön az élen végzett. Ebben persze semmi meglepetés sincs, hiszen mindegyik focista megfordult NB-s csapatokban is. A győztes rúgta a legtöbb gólt, míg a legkevesebbet kapta huszonegy játéknap során. A záróforduló eredményei: Pallér - Felszab. G. 2-0, Vadászkürt - Kórház 9-5, Profi - Füszért 0-2, Mozaik - Hawaii 3-6. _________________i____________________ A bajnokcsapat tagjai: Lukács István (kapus), Nagy Ervin, Scheppi Csaba, Lajos Tibor, Ratting József, Megyeri Károly, Bíró Ferenc, Horváth András, Havasi Lajos, Ábrahám Attila (mezőnyjátékosok). P. P. A labdarúgó-bajnokság felsőházi végeredménye 1. Hawaii 21 18 1 2 113-33 55 2. Mozaik 21 16 - 5 109-59 48 3. Pallér 21 15 1 5 78-55 46 4. Profi 21 11 2 8 71-46 35 5. Füszért 21 11 1 9 67-53 34 6. Vadászkürt 21 10 1 10 80-90 31 7. Kórház 21 10 1 10 62-72 31 8. Felszab. G. 21 7 3 11 66-81 23 A Felszab. G. csapatától egy büntetőpontot levontak. Azonos pontszám esetén a gólkülönbség döntötte el a sorrendet. Nyolc boldog egyesület PÉCS Az utánpótlásnevelés terén jó munkát végző egyesületek közül nyolc kapott az Ifjúsági és Sportminisztérium által adott felszerelésekből. Mintegy százezer forint értékben adott az Ifjúsági és Sportminisztérium a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetségnek nyolc garnitúra szerelést (15 plusz kapus), nyolc labdát és nyolc sporttáskát. A szövetség elnökségének döntése alapján szerdán délután a bólyiak, újpetreiek, szederkényiek, siklósiak, szentlőrinciek, kozármisle- nyiek, valamint a Mohácsi focisuli és a Baranya-váloga- tott kapta meg a felajánlott szereléseket. M. Z. Sporthétvége - baranyai esemény Tét már a feljutás KOMLÓ NB I-es rangadó lesz a férfi kézilabda NB I. B-ben, a tavalyi két kieső és visszajutni szándékozó méri össze tudását. A komlóiak az elmúlt héten Siklóson kikaptak, ezzel lecsúsztak az 'első helyről. Pénteken fél hattól a tavaly még szintén NB I-es Tatabányát fogadják, aki ellen mondhatni kötelező a győzelem, ha versenyben akarnak maradni a feljutásért. Papp kézsérülése szépen javul, előreláthatólag vállalja a játékot. Szükség is lesz rá, ugyanis ha a Tatabánya nyerni tudna Komlón, hárompontos előnyre tenne szert, és tavasz- szal a komlóiak szembesülnének a vendégcsapatot sújtó hátrányokkal. M. Z. Ön még nem tudja? Nem mondhatja komolyan: nem tudja, hogy a pécsi Hullámfürdőben új uszodát építettek a sátras medence helyett? Pedig most ki is próbálhatja - ingyen! Jöjjön el családjával, barátaival 1999. november 6-án, szombaton, és mártózzon meg a kristálytiszta vízben! Ezzel ünnepeljük, hogy 130 éve kezdődött a Hullámfürdő elődjének, a Madarász-féle fürdőnek az építése. Ne tétovázzon, Jöjjön el! Nyitva tartás: vasárnaptól csütörtökig 6 órától 22 óráig, pénteken és szombaton 6 órától éjjel egy óráig. Pécsi Hullámfürdő - a víziparadicsomü Kosárlabda női Euroliga, hatodik forduló Dörömbölünk Európa ajtaján MiZo-Pécsi VSK - Olimpyc Valenciennes Orchies 71-67 (40-38) PÉCS, LAIJBER DEZSŐ SPORTCSARNOK 3000 néző. V.: Valcsev (bolgár), Oprea (román). MiZo-Pécsi VSK: ÚJVÁRI 6, DARIDA 2, CSÁK 16/3, TUVICS 12, VILUTYTE 17. Cs.: Zsakula, KELLER 4, ANITICS 14/6. Edző: Rátgéber László. Olimpyc Valenciennes Orchies: ALVARO 11/6, Agbatan 4, WAUTERS 10, Pcsikova 2, GOMIS 12. Cs.: SAVASTA 17/9, Martin 2, Mirkovics 9. Edző: Laurent Buffard. Az eredmény alakulása: 4. p.: 4-5, 5. p.: 10-5, 8. p.: 12-13, 12. p.: 18-24, 13. p.: 25-25, 17. p.: 34-33, 23. p.: 45-40, 26. p.: 51- 43, 29. p.: 55-45, 33. p.: 63-50, 36. p.: 63-57. Kipontozódott: Darida (38. perc). Az első találatra egészen a második perc végéig kellett várni, ekkor'az Európa reménységének kikiáltott Wauters talált a gyűrűbe. Erre a rutin válaszolt, Csák triplájával máris fordított a Vasút. Elképesztő birkózás folyt a palánkok alatt, a franciák nem tudtak élni kedvenc fegyverükkel, a triplákkal, ezért minden labdát bejátszottak, ahol a centerek test-test elleni birkózásokkal fárasztották egymást. A feszültséget Buffard edző bírta kevésbé, az ötödik percben egy technikaival kellett higgadtságra inteni őt a játékvezetőknek. Egyik csapat sem tudott tartósan meglépni, a rivális edző rögtön elővarázsolt valami újdonságot a tarsolyából, amivel tanítványai lefaragták hátrányukat. Alig telt el tíz perc, taktikát váltottak a vendégek, kipróbálták mi van akkor, ha alacsony emberek vannak a pályán. Meg is lett az eredménye, hatpontos hátrányból egyenlítettek a szívósan küzdő Vilutytéék. Anitics kicsit lassan melegedett játékba, de aztán éppen az ő triplájával zárkóztak fel a pécsiek. Negyedóra elLendület és akarat is kellett a győzelemhez FOTÓ: WÉBER TAMÁS tett dühösebb a bírókra, Újvári ugyanis összeszedte negyedik személyijét. A szünet után rögtön a palánk alatt parádésan védekező Tuvics jutott hasonló sorsra, majd két percen belül Darida is követte példáját. A MiZo-Pécsi VSK-nál voltak ugyan, akik rövid időre elfáradtak az öldöklő küzdelemben, de mindig volt valaki, aki hátára vette a csapatot. A csereként beállt Keller védekezésben remekül pótolta Tuvicsot, két blokkal és három lepattanóval segített csapatának. Egyre nőtt az előny, a csarnok is lassan olyanná vált, mint a San Siro egy Inter - Milan rangadó alkalmával. Ez láthatólag felkészületlenül érte a franciákat, és amikor Buffard edző a 31. percben időt kért, Alvaro bizony dühösen csapta a földhöz a labdát. A franciákon nem segített Savasta sem, elhibázott távoli kísérletei rendre a pécsiek zsákmányai lettek. Labdaszerteltével Rátgéber László lehezések után Csák remek lerohaMiZo-Pécsi VSK 8 ifiig Kettes Hármas Büntető Szem. LepatPályán 1 dobás dobás hiba tanó töltött p. Zsakula Dragoszlava (irányító) 0/0 0/0 0/0 1/0 0/0 8 Újvári Eszter (vádó) 3/2 I/O 2/2 4/3 I/O 19 1 Darida Csilla (irányitó) 3/1 0/0 0/0 s/t 3/0 31 \ Csák Magdolna (bedobó) 12/5 2/1 3/3 2/2 3/0 32 | Keller Annamária (center) 4/2 0/0 0/0 3/0 3/0 13 1 Anitics Lívia (bedobó) 2/1-7/2 6/6 3/4 1/0 30 “■ Tuvics Szlobodanka (center) 8/4 0/0 4/4 4/4 3/4 27 Vilutyte Iolanta (magasbedobó) 10/6 0/0 7/5 0/5 2/1 40 A dobásoknál a kísérletek mellett a sikeresek, személyi hibánál az elkövetett után az elszenvedettek, a lepattanóknál a védők után a támadók számát olvashatják. násai növelték tovább az előnyt, és úgy tűnt, hét perccel a vége előtt minden eldőlt. A vendégek még nyitottak egy hosszú hajrát, de csak az utolsó percben tudtak felzárkózni négy pontra, ekkor viszont Anitics kíméletlenül értékesítette a két büntetőt, amivel eldőlt a találkozó. A 42 személyi hibát fújó játékvezetők még megadták Savasta dudaszó után elengedett dupláját, de ez már a lényegen keveset változtatott, az utóbbi tíz év magyar női sikercsapata jól rákoppintott az Orchies orrára. Amennyiben a soron következő két hazai Euroliga-találkozót (Athén, Schio) megnyeri a MiZo-Pécsi VSK, négyéves kupatörténete során először viheti végbe azt a bravúrt, hogy továbbjut a csoportjából, és mindenki számára teljesen egyértelművé teszi, európai szintű csapat van Pécsett. Rátgéber László: - Az első félidőben nem találtuk meg a ritmust a játékvezetőkkel, fordulás után azonban már ez is jól működött. Fantasztikus közönségünk előtt harciasán, remekül küzdöttek a lányok, ezért tudtuk meghálálni győzelemmel a fergeteges biztatást. Remélem, az igazságtalanul megadott utolsó kosár nem fogja befolyásolni a továbbjutást. Laurent Buffard: - Nagyon nehéz mérkőzés volt, két bedobónk, Agbatan és Pcsikova összesen hat pontot dobott. Összeállította: Móczán Zoltán, Pucz Péter. Röviden Komlói dartsverseny. A Nevada-kupa (szoft, 501, dupla kiszálló, 28 induló) végeredménye: 1. Bozsók Attila (Komló), 2. Kovács Tibor (Harkány), 3. Csöbör Attila (Komló). (z) Fitt pécsiek. FISAAF aerobik versenyen, Szegeden a pécsi Katefitt sportolói közül I. korcsoport trióban Szűcs Dóra - Kovács Dorina - Babocsai Zsófia második, a III. kcs. párosban Réfi Eszter - Édes Noémi második lett. Edzőjük: dr. Katies László. (z) Kilenc pont az éllovas előnye. Megyei öregfiúk labdarúgó-bajnokság. 21. forduló: Pécs - Beremend 7-0 (3-0), Nagyárpád Boly 1-2 (1-2), Mozsgó - DDGÁZ 0-3 (0-1), Harkány - Gödre 2-4 (1-2), Pécsvárad - Somberek 0-2 ^ (0-0). Az állás: 1. Pécs 58, 2. DDGÁZ 47, 3. Szentlőrinc 37, 4. Sásd 35, 5. Boly 34, 6. Mozsgó 33, 7. Pécsvárad 25, 8. Somberek 22 (37-60), 9. Gödre 22 (45-73), 10. Harkány 16, 11. Beremend 14 (36-61), 12. Nagyárpád 14(35-101). (n) Igaz Béla emlékverseny. A PVSK tájfutó szakosztálya rendezvényének (60 induló) kategóriagyőztesei. Férfiak: Tarai Z., Kovács R„ Sziládi T., Gajdos Gy„ id. Fluck L, Nagy L., Varga gy. , Medovarszky L. Nők: Tarai K., Takács E., Kertész A., Kovács B., Jerger V. (z) Terepkerékpár. November hetedikén, vasárnap 10.00-tól bármilyen kerékpárral el lehet indulni a terepversenyen, ami Pécsett, a Komlói út 4-es kilométerkövétől rajtol. Nevezés a rajt előtt a helyszínen, (z) Kiállítási csúcs. A labdarúgó NB III. Dráva-csoportjá- ban a legutóbbi fordulóban 10 kiállítás történt, ami csúcs. Három játékost ifimérkőzésen, hetet pedig felnőttön küldtek le a pályáról. (n) Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I. B, férfiak: Szombathely - Pécs-vára- di SSK, Szombathely, 17.00. Komlói Bányász - Tatabánya, Komló, 17.30. (z) http://www.dunantulinaplo.hu s Pontosabb. Gyorsabb. Szebb. Megújult internetes oldalainkon a régió-vita és a rendszerváltásról szóló sorozatunk teljes anya- j ga mellett a lap archívumát is megtalálja! http://www.dunantulinaplo.hu| A magukat az oldalon regisztrálók között minden héten egy-egy értékes könyvet sorsolunk ki! (A regisztráció nem kőtelező.) Dunántúli Napló Amién«. (Régió-vita (Rendszerváltás | (Archívum j Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS. DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január l-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 > A ^/(ATESZ tagja I f i