Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-23 / 321. szám

12 Dunántúli Napló Oldalszerkesztő: Kaszás Endre ÚTRAVALÓ Stewardesshiány. Áldatlan állapot vár áldott állapot mi­att a British Airwaysre: a lé­gitársaság mintegy 600 légi­kisasszonya nagyjából egy­szerre fog szülni szilveszter táján, mivel részt vesznek a millenniumi babaverseny­ben. A megüresedő helyekre kisegítőket vesznek majd fel. Nosztalgiavonat. Egy gőz­mozdonyból és egy szalonko­csiból álló nosztalgiavonatot helyeztek üzembe Szilvásvá­radon. Az Eger Erdő Rt. a közel tíz kilométeres sínpá­lyán közlekedteti a gőzöst. A mozdonyt és a negyvensze­mélyes szalonkocsit a Közle­kedési Múzeum biztosította. Nem dohányzó. Dohány­zási tilalom lépett érvénybe a Ferihegyi Nemzetközi Re­pülőtér 2B terminálján. A ti­lalom elrendelését a nemdo­hányzók védelméről szóló törvény tette szükségessé. Az utasváróban ezentúl csak a dohányzásra kijelölt helye­ken szabad rágyújtani. Megadóztatnak. Mexikó­ban idén nyáron vezették be azt, a vendégvárónak éppen nem mondható gesztust, hogy minden, az országba be­utazó külföldire mintegy 3500 forintnak megfelelő ide­genforgalmi adót vetnek ki. Utazás Selymes partok, különös ízek, túlvilági hangulat a Uj úti cél a távoli India Bár távoli, idegen, mégis hívogató lett az utazók körében India. Az utazási álomcélok közé felkerültek az arab-tengerparti szuper stran­dok, a dzsungelkaiandok a Kerala lagúnákban, a színes piacok, a grandiózus templomok meglátogatása. A kulináris élvezetek kedvelői számára India szintén meglepe­téseket tartogat. Az ételek külö­nös ízének titka a curry, a sáf­Vonzó látványosság a Tadzs-Mahal Elmúltak már azok az idők, ami­kor hippik népesítették be a dél­indiai Goa fürdőparadicsomot. Manapság a világ minden részé­ről érkező turisták napoznak a kilométer hosszú Calangute, Sinquerim, Colva és Anjuna strandokon. Az igen kellemes fürdőzést kínáló Arab-tenger egész évben 27 fok meleg, ám legtöbben mégis szeptembertől március végéig érkeznek partjá­ra. Ennek oka, hogy a nyári hó­napokban a hullámzás rendkí­vül erős, fürdőzésre alkalmatlan­ná teszi a strandokat. Goa a leg­népszerűbb talán a strandolóhe­lyek közül, ám mindegyik fürdő­hely más-más érdekességet kí­nál. A déli kisváros, Kerala strandja például hófehér, cukor- finom homokkal borított. A Goa és Kerala közötti hotelek­nek saját partszakaszuk van. Ezekhez általában medencék, csodás parkok tartoznak. A par­ton lehetőség nyílik szörfözni, vitorlázni, vizisíelni, a fantaszti­kus koraitokkal és színes halak­kal teli vízben pedig lenyűgöző élményt jelent búvárkodni. Vasco da Gama felfedezése idején Kerala borspartként vált ismertté. A régió legszebb váro­sában, Cochinban ma is Ázsia legnagyobb borspiacát találhat­juk. E látványosság mellett, a pálmadzsungelben a kék lagú­nákon dzsungeltúrákat tehetnek hajóval a turisták, a közeli nem­zeti parkokban pedig elefánto­kat, tigriseket, leopárdokat, pár­ducokat, antilopokat és majmo­kat figyelhetnek meg. Az ötmillió lakosú Madras­ban találhatóak a legjelentő­sebb és leginkább látogatott hindu színhelyek és templo­mok. A városban megtapasztal­ható az evilág és a túlvilág kö­zötti lét állapota, ami India fel­fedezésekor amúgy is áthatja a turistákat. India azonban nemcsak külö­nös kultúrájával, szépséges tá­jaival gyakorol egyre nagyobb hatást a nyugati látogatókra. A divatban is egyre inkább felfe­dezhetőek a finom indiai sely­mek, a száriszerű ruhafazonok, az aranyláncok és különféle fü­lönfüggők. Ezek mellett érde­mes a tipikus indiai szu- venírokat is szemrevételezni, az istenek bronzfiguráiból, a rózsa­fából készült fafaragványokból, egzotikus fűszerekből és teák­ból kifogyhatatlan a kínálat. rány, a koriander, a kardamom, a gyömbér, a szegfűszeg és a mandula. A különlegességek kö­zött olyan ételek szerepelnek, mint a banánlevelek között pá­rolt hal kókusztej szósszal, vagy a grillezett óriásgaméla és lan­guszta. Ha a televízióból is ismert in­diai ünnepek valamelyikének színes kavalkádjára vágyunk, ér­demes ezekre időziteni utazá­sunkat. Januárban és február­ban virágokkal teli színpompás tavaszi fesztiválokat tartanak a déli városokban. A legnagyobb tavaszi ünnep Indiában január vége. Szeptemberben az elefánt­fejű isten, Ganesha ünnepe ér­kezik el, illetve az Onam ünne­pen az istenek és állataik fi­guráival pompás regattákat ren­deznek a vízen. 1999. november 23., kedd Több pénz idegenforgalomra A Regionális Idegenforgalmi Bizottságok (RIB) megerősíté­se a célunk, éppen ezért a mos­tanihoz képest dupla összeget kapnak jövőre ezek a régiós szervezetek - hangsúlyozta Lasztovicza Jenő, az Orszá­gos Idegenforgalmi Bizottság (OIB) elnöke. A mostanáig fenntartott inté­zőbizottsági titkárságok meg­szűnnek az új évtől, és pályáz­tatás révén létrejönnek a RIB- ek új munkaszervezetei. Ezek azonban már nem közvetlenül a Gazdasági Minisztérium, hanem a Magyar Turizmus Rt. irányítása és felügyelete alá tartoznak. A kistérségeknek projektcso­magokkal kell jelentkezniük, s a komplett (tavasztól télig tar­tó) programsorozatokra jövőre lesz támogatási keret is. 2000- ben előtérbe helyezik ugyanis a programfinanszírozást. A Magyar Turizmus Rt. jö­vő évi marketingterve alapve­tően két pillérre épül; a ven­dégbarátságunkra és arra az üzenetre, illetve tényre, hogy ezer éve vagyunk Európában. A turisztikai célelőirányzat összege jövőre 8,2 milliárd fo­rint lesz, a magyar turisztika 2000. évi bevételeit pedig 2,8- 3 milliárd dollárra tervezik. Ma kínálati piac van az idegenforgalomban, azaz minden tekintetben profi szolgáltatásokat és gazdag programokat kell kínálnunk, mert másképpen nem jön hozzánk a vendég. Megszűnt a korábbi titokzatosságunk, s nem vagyunk már találkahe­lye az egykori két német ál­lam polgárainak sem. Ma­gyarországnak tehát ugyan­olyan nívón kell kínálnia tu­risztikai szolgáltatásait, mint Mallorcának, vagy a Kanári­szigeteknek. Hosszú távú tervek a Tisza-tó fejlesztésére A Tisza-tó hosszú távú fejlesz­tésére vonatkozó kormány-elő­terjesztés tervezete szerint a közlekedési tárca a jövőben 20-25 centiméterrel emelni kí­vánja a tó vízszintjét. A víztározó az elmúlt évtize­dekben iszappal töltődött fel, a vízszint apadása pedig ellen­tétes az idegenforgalom igé­nyeivel. A tervezet szerint prioritást élveznek a természetvédelmi és környezetvédelmi beruhá­zások: például a part menti te­lepülések szennyvízkezelése, vagy a tó környéki kerékpár­utak építése. A Tisza-tavi Regionális Ide­genforgalmi Bizottság meg­kezdte a régió idegenforgalmi koncepciójának kidolgozását. A térség számára a turizmus a legfőbb kitörési pont, ennek elősegítéséhez számos pályá­zati lehetőség áll rendelkezés­re. A Tisza-tó az elmúlt évtizedben fokozatosan lett egyre népszerűbb a hazai tu­risták körében, a fejlesztéseket a látogatottsága is indokolja.

Next

/
Thumbnails
Contents