Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-23 / 321. szám
1999. november 23., kedd Baranyai Tükör Dtinántúli Napló 5 Csúszik a sztrájkbizottság megalakulása A mecsekiek szolidárisak KOMLO-BUDAPEST meghiúsította a sztrájkbiAz országos havazás megakadályozta, hogy tegnap megalakuljon az a sztrájkbizottság, amely előkészíti a bányászok december 15-re tervezett munkabeszüntetését. A Bányaipari Dolgozók Szak- szervezete szerint a villamosenergia-vásárlási szerződések hiánya, az erőmű-építési lehetőségek megszüntetése már középtávon is kilátástalan helyzetbe sodorhatja az ágazat dolgozóit. Kormányzati reagálás híján Schalkhammer Antal, a BDSZ elnöke bejelentette, hogy december 15-én déltől négyórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a bányászok. Ugyan a tegnapi havazás zottság megalakítását, a bányászok nem tettek le elképzelésükről, ma telefonon folytatnak egyeztetéseket a szakszervezeti képviselők. Mint Ferenczy Sándor (képünkön) zobáki szakszervezeti vezető elmondta, a mecseki bányászok biztosan szolidaritást vállalnak kollégáikkal, miután azonban rövidesen az utolsó mélyművelésű bányában is megszűnik a termelés, a konkrét munkabeszüntetésnek itt már nem sok értelmét látják. A végső álláspontról az országos egyeztetés után döntenek. K. E. Gyarapodó múzeum - Orvostörténeti eszközöket, kutatási iratokat, az egészségügy emléktárgyait mutatja be a POTE állandó kiállítása. A Szigeti úti elméleti tömb földszintjén helyet kapott tárlat válogatott anyaga napról napra bővül, fotó: laufer l. Aggasztóan nő a 40-50 évesek körében a halálesetek száma Egészségterv - új alapokon Az egészségpolitika fontos kérdéseit, a környezet és a városfejlesztés problémáit vitatta meg a napokban tartott konferenciáján az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége, amelynek a baranyai megyeszékhely is tagja. A szervezet ajánlásokat fogadott el, s tárgyaltak a közös szakmai munkáról is. * Az újabb tervekben már nem annak kell szerepelnie, hogy miként lehet a lakosságot megvédeni egy szűrőfallal a közlekedés káros hatásaitól, hanem előA háziorvosok száma5086 5157 5210 3* Ily*®**® ~~2?1 230 236 1996 1997 1998 H Baranya megye Országos adat Az egy orvosra jutó átlagos lakosságszám 2000 T 2000 1965 1937 1500 1348 1000 500 0 1996 1997 1998 PÉCS „Egészség a XXI. században” - ez volt a mottója annak a konferenciának, amelyen 25 hazat város egészségügyi munkatársai vettek részt, s megvitatták problémáikat a megjelent parlamenti és minisztériumi szakemberekkel. A szövetségnek több mint 20 tagja van, közülük Baranyából egyelőre csak Pécs dolgozik a munkacsoportokban, de hamarosan várható Mohács meghívása is a szervezetbe.- Több fő ajánlást is elfogadtunk az új egészségpolitika jegyében - tájékoztatta lapunkat De Blasio Antonio (képünkön), a szövetség pécsi delegáltja. - Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy szeretnénk elérni: a nemzetközi egészségvédelmi szervezet, a WHO programja alapján a magyar kormány is dolgozza ki a következő évezredbe átvezető terveit, amely a hazai helyzet feltérképezése után a honi sajátosságokra épül. A résztvevők fontosnak ítélték a helyi környezet-egészségügyi tényezők felmérését. Pécs ebben már előre tart, hiszen a nyár folyamán a közgyűlés elfogadta az egészségtervet, de természetesen van még bőven tennivaló. De Blasio Antonio kiemelte: a következő évek egyik legfontosabb feladata nemcsak a betegségek kezelése, hanem a megelőzés lesz. Erre jó példa lehet a zajszeny- nyezés, ami felmérések szerint a baranyai megyeszékhely egyik legnagyobb problémája lehet. re fel kell térképezni, hová lehet a jelzett gondok elkerülésével utat építeni. A városfejlesztés és a környezeti egészség egységben kezelése komoly terhet róhat a szakemberekre, elegendő az autósztrádaépítésekre gondolni. A szövetség tagjai az öregek hazai helyzetét is megvitatták annak apropóján, hogy a nemzetközi szervezetek 1999-et az idősek évének nyilvánították. A betegségek megelőzése itt is az egyik legfontosabb feladat, hiszen a hazai statisztikák szerint a lakosság körében évről évre ijesztően nő a 40-50 éves korban bekövetkező halálesetek száma, az öregkori egészségi állapot pedig különösen rossz. Nyaka Sz. Szmogriadó: döntés decemberben Az illetékes bizottságok megtárgyalták, a pécsi közgyűlés pedig december elején fogadhatja el a szmogrendeletet. Jeszták Lajos, a városfejlesztési főosztály vezetője elmondta, a tervezet részletesen szabályozza, mi a teendő, ha a monitoring mérőhálózat eredményei szerint több vizsgált ponton egyidejűleg határérték feletti kéndioxid- vagy a nitrogéndioxid-koncentráció alakul ki a városi levegőben. Ebben az esetben bizonyos ipari létesítmények működésébe is be lehet avatkozni, illetve a szénmonoxid kritikus koncentrációja esetén a közlekedés korlátozása is elrendelhető. Könyvekkel is segítenek SZIGETVÁR Az 1990/91-es tanévben a Tinódi Iskola adott otthont a horvátországi szétlőtt Szent- lászló, valamint a kimenekített Eszék horvát iskolájának. Az újjáépített szentlászlói iskolát szerdán avatják.- A szentlászlói horvát iskola tanulóinak fele magyar, az anyanyelvi tanításukhoz kértek tőlünk segítségként magyar nyelvű tankönyveket, ifjúsági irodalmat és lexikonokat. Szerencsére a támogatóink nem voltak szűkmarkúak, így 350 ezer forint értékű könyvet vihetünk magunkkal az iskola- avatóra - mondja Kolics Pál, a Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola igazgatója. A könyvek zömét a Nemzeti Tankönyvkiadó, az Apáczai Kiadó és magánszemélyek ajándékozták, újabbak vásárlásához a helyi Pannonsziget Áfész, a Takarékszövetkezet, a Garancia Biztosító és az iskola tanulói adták össze a pénzt. A szerdai szentlászlói iskola- átadáson a tinódisok mellett a hangversenyt adó Szigetvári Ifjúsági Fúvószenekar is kedves vendég lesz. B. M. L. Előtérben a város fejlesztése Garanciák a befektetőknek A vállalkozók letelepítésére, a fejlődés előmozdítására a város megfelelő garanciákat kíván biztosítani a jövőben a befektetéseknek, s a kínálkozó állami támogatásokat is igénybe kívánják venni. SIKLÓS Baranya megyéből négy kistérség - többek között a mágocsi, bólyi, mecseknádasdi - pályázik az inkubátor-háznak nevezett programra, melynek keretében a feltételek biztosításával lehetőség nyílik az adott térség fejlődésére. Siklós, a közelmúltban önkormányzati tulajdonba került, volt OTP-székházzal, illetve 55 ezer négyzetméternyi terület biztosításával vesz részt a pályázaton, mondta el Mehring István képviselő. Véleménye szerint a városnak a tradicionális értékekkel - bőripar, bor - kellene megfelelően gazdálkodni, illetve a bevásárlóturizmus adta lehetőségeket kiaknázni. Bakó Pál alpolgármester (képünkön) elmondta, azokat a kezdő, illetve már működő vállalkozásokat, szolgáltató szervezeteket szeretnék helyzetbe hozni, melyek hosszú távon tudják a város fejlődését elősegíteni. Tájékoztatása szerint ehhez a város megfelelő mértékű ipari, illetve kereskedelmi célra kijelölt területtel rendelkezik, melynek révén elmozdulás várható a pillanatnyilag tapasztalható holtpontról. K. J. Hírcsatorna Szederkényi veszélyes pincék. A településen csaknem harminc régi föld alatti létesítmény található, amely épületet, főként utat veszélyeztet. Idén hármat szilárdítottak meg, illetve tömtek be közülük. A faluban javában tart a partfalépítés is a pinceprogramhoz kötődve, (cs) A sellyei székhelyű Ormánság TV a régi népi mesterségekről ismeretterjesztő filmet készít. Megörökítik például kötél- és kosárfonás, a szövés, a teknővájás, a bútorkészítés, a bálázás és a kalácssütés még fellelhető emlékeit többek között Drávaiványiban, Dráva- sztárán és Lúzsokon. Legkevesebb negyven települést keresnek fel a filmesek. (cs) A gyöngyfái gazdák kezdeményezésére 35 település tehéntartóit tömörítő tejtermelő egyesület alakult. A közösségbe eddig százan léptek be. A vezetőségben többek között Peterdpuszta, Királyegyháza, Hóból, Kétújfalu és Magyarmecske vállalkozói képviseltetik magukat. Az alapítók elsőként az európai normáknak megfelelő fejő- és hűtőberendezéseket vásárolnak. (cs) Szalánta és Túrony között eltörött egy nagy átmérőjű ivóvízvezeték hétfőn feltehetően azért, mert talajmunka során erőgép sértette meg. A kiömlő vizet eltávolítják a szivattyúk segítségével. Ezért még ma is óvatosan közlekedjenek a járművezetők a harkányi út ezen szakaszán, hisz tömlőkön kell áthaladni. Túronyba már hétfőn lajtos kocsival hozták az ivóvizet Pécsről. (cs) Köztémákról társalognak Bicsérden. A település önkormányzata és tíz civil szerveződés Társalgó címmel fórumsorozatot indított. Az első összejövetelen arról döntöttek, hogy egy 160 négyzetméteres inkubátorházat alakítanak ki. A pályázati tőke megszerzésében részt vesz Boda, Aranyosgadány és Zók ön- kormányzata is. (cs) A baranyai agrárturizmusról felmérést készít a Falusi Turizmus Országos Szövetsége megyénk csaknem negyven településén, így Hosszúhetényben, Magyar- egregyen, Kárászon, Nagy- nyárádon. Jegyzékbe kerülnek az ipartörténeti emlékek, a ritka paraszti porták, a vendégfogadósok igényei is. (cs) Nem marad mozi nélkül a belváros A 2000. év a pécsi mozik sorsában is változást hoz. Máris új vetítőhelyek jelentek meg a belvároson kívül, a régi, patinás filmszínházak jövőjéről pedig egyre sürgetőbb a döntés. PÉCS Bár még tegnap is történt arra egy erőtlen kísérlet, hogy rávegyék valamiféle átmeneti megoldásra a korábban három mozit is működtető Intercomot, a cég csak december 31-éig vállalja a feladatot. Az Uránia, az Apolló és a Park moziban 1993 óta szolgáltatta a filmeket, ám a multiplexek megjelenésével kivonul az itteni filmszínházi struktúrából. Az intézmények hasznosításáról nem pénteken ülésezett először a pécsi közgyűlés kulturális bizottsága, ám azon a közgyűlési döntésen kívül, amely a Park mozinak hangversenyteremmé való átalakításáról szól, továbbra sincsenek biztos tények. A tervekről a polgár- mesteri hivatal Művelődési, Közoktatási és Sport Főosztályának művelődési csoportvezetője, Pásztor Agnes (képünkön) elmondta: a Park mozit, hogy ne kelljen bezárni, s ezzel az állagromlásnak kitenni, valószínűleg próbateremnek fogja használni a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Ugyancsak ötlet egyelőre, hogy a másik két mozi közül az egyiket valamelyik meglévő intézményhez csatolnák, vagy működtetésére közhasznú társaságot alapítanának. Jelenleg úgy tűnik, építészetileg a Bauhaus irányzatú Uránia az értékesebb, ezt tartaná meg a város a rosszabb állapotú Apollóval szemben, amelynek a helyreállítása is túl sokba kerülne. A pénzre nemcsak a szűkén számítva is legalább 10 milliós nagyságrendű működtetéshez van szükség, hanem a Park mozi átépítéséhez is, amely egyes becslések szerint egymilliárdnál is többe kerülne. A város kulturális vezetésének az a határozott szándéka, hogy Pécs belvárosa ne maradjon értékes, művészfilmeket is bemutató mozi nélkül. További szempont, hogy az intézmény az alsó- és a középfokú oktatás mellett az egyetemi képzés igényeit is kielégítse. H. I. Gy. Adományok az időseknek PÉCSVÁRAD A közelmúltban nagyobb mennyiségű adomány érkezett a helyi szociális gondozási központba a németországi Lentföhrden településről. A Hamburg melletti kisvárosból egy kamionnyi betegápoló ágyat, matracot, szekrényt, székeket, járókeretet küldtek Pécsváradra, de volt a csomagokban kötszer és ágynemű is. A szállitmány összegyűjtésében és elküldésében a lent- föhrdeni Schultz és Schümann család segített. Az adományokból nemcsak a város gondozási központja részesedett, hanem a társközségek is kaptak a felszerelésből az otthon ápolt idős betegek részére. Ny. Sz. Harmincnégy mozgatható ágy is érkezett fotó: tóth l.