Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-20 / 318. szám
1999. november 20., szombat Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Lépéshátrányos költöztetés KOMLÓ Még mindig 13 család lakik Béta-telepen, annak ellenére, hogy a város még idén szerette volna megszüntetni a kolóniát. Az önkormányzat októbertől súlyos összegeket fizet az áramszolgáltatásért.- A baj az, hogy a Bétán élő családok még mind a három lépcsőházat lakják, így a házak bontását sem lehet elkezdeni - közölte Polics József, a városüzemeltetési iroda vezetője. - Sőt! A már rekultivált bányaterületen egy utat is kellett hagyni, hogy a telep megközelíthető legyen. A város a Pécsi Erőmű Rt.-nek az eredeti szerződés lejárta után jelentős összegű villanyszámlákat fizet. A PE Rt. egyébként március 31-éig ad áramot a bétái lakóknak, tehát addig a kolóniát fel kell számolni.- Most is folyik a lakások kiutalása - tette hozzá dr. Somogyi Károly jegyző. - A testület által erre a célra megítélt 20 millióval okosan kell gazdálkodnunk, hogy valamennyi bétái família hajlékhoz jusson. .Sokan nem szívelik egymást, ezért arra is ügyelnünk kell, hogy az ilyenek véletlenül se kerüljenek egy utcába. Még nyerhetünk néhány milliót, hiszen a bányavagyon-hasznosító rekultivációs programja több milliárdos. Mivel nem a város zárta be a bányákat, nem csak Komlónak kellene fizetni a költöztetést. Deák G. Szépen fejlődnek az ikrek MOHÁCS A házaspár nagyon vágyott egy gyerekre, aztán egyszerre hármat várt, hiszen az ultrahang- vizsgálat kimutatta az ikerterhességet. Arra nem számítottak, hogy négy kisbabával tér haza az édesanya.- Semmit nem kért a család - szögezte le Baris József, a városháza lakossági osztályvezetője. - Egyelőre valószínű, hogy ők is azt próbálják fölmérni, milyen plusz teendők hárulnak rájuk a négy pici ellátásában. Egy biztos: a roppant takaros, de parányi szoba-kony- ha-fürdőszabás lakrészükben nincs annyi hely, ahova négy kiságyat el lehetne helyezni. A város mindenesetre kész segíteni a hirtelen népessé vált családnak: nagymama hiján gondozónőt biztosít, s módot talál az elhelyezésükre is. Balogh Krisztina védőnő már Pécsen meglátogatta a szépen fejlődő babákat és az édesanyát, s maga tett közzé egy felhívást, melyben tudatja, hogy aki gyermekholmit kívánna átadni, a védőnői szolgálatnál az egészségházban megteheti. Gyűjtést szervezett az ikrek javára a Vöröskereszt is. A támogatási felajánlások pedig kérés nélkül is jönnek, ezért számlát nyitott az önkormányzat a mohácsi négyes ikreknek. A száma: OTP Mohács, 11731070-15330365- 00050005. B. M. Nincs érv a szenvedély ellen A legális drog, az alkohol, a cigaretta épp olyan ártalmas, mint az illegális kábítószer. Új veszély, hogy a kettő közötti határt egyre köny- nyebben átlépik a fiatalok, akiket a tapasztalatok szerint ma már alig tántorít el a veszélyek ecsetelése. A 16-17 éves tanulók legális drogokhoz való viszonya BARANYAI KÖRKÉP Azoknak az iskolásoknak a többsége, akik az alkohollal, a cigarettával vagy a droggal ismerkednek, többnyire pontosan tudják, milyen hatásokkal néznek szembe. Ha valami hat rájuk, azok a racionális, orvosi, biológiai tények, de ezeket is inkább csak az alsós korosztály tartja ijesztőnek. A megyében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kortárs oktató programjának keretében több száz fiatal keresi fel saját korosztályát, hogy az alkohol, a dohányzás, a drog és az AIDS kapcsán felmerülő kérdésekről beszéljenek. Jakab Júlia, a Magyar-Német Nyelvű Iskola- központ tizedikes diákja szerint például a dohányzás elleni ráhatást is késő már a középiskolás korban megkezdeni. A már egyetemista Englender Petra hároméves tapasztalat alapján azt látta, hogy például a szülők és a pedagógusok sem tudnak eleget az AIDS-ről vagy éppen a drogokról, a diákok ugyanakkor kábítószer-ügyekben nagyon is tájékozottak. A káros szenvedélyekhez a véleménye szerint akkor fordul valaki, ha csak a pillanatnak él, s hiányzik az életéből a jövő perspektívája. Az is jellemző, hogy azokban a közösségekben, ahol a legális és az illegális drogok használatát elvetik, ahol ez nem sikk, kevesebb a szereket kipróbáló fiatal. A kollégiumokban, a szülői felügyelet alól kikerülve, a szigorú szabályok ellenére is megjelennek az itallal, a cigarettával kapcsolatos problémák. A Dél-Dunántúlon létszámban és szakmailag is az egyik legjelentősebb diákotthon a Hajnóczy Kollégium, ahol a napokban a szenvedélybetegségekről tartottak előadásokat. Ahogyan dr. Barna Viktor tagozatvezető elmondta, ezek a problémák inkább a fiúknál jelentkeznek, akik közül minden negyedik, ötödik dohányzik. Az alkoholfogyasztás kipróbálása is mindennapos, persze, nem az intézmény falain belül, ahol nagy a szigorúság.- A veszélyeztettek között vannak azok, akik mögött megingott a családi háttér, a szülők veszekednek, esetleg maguk is alkoholizálnak, vagy a rossz anyagi helyzet miatt a gyermek még otthon is dolgozni kényszerül. Mi a prevencióra helyezzük a hangsúlyt. A vonatkozó törvények szerint ebben az intézményben is kellene lennie pszichológusnak, ápolónak, ám még az oktatási törvény szerint előírt feladatok ellátására sincs meg a megfelelő létszám. Az önkormányzatok ceruzája a legtöbb helyen elkopik, mire a fenntartáson túli, a szakmai munkát finanszirozó költségvetési tételekhez érnek. A Hajnóczyban most az Egészség- ügyi Minisztériumhoz küldött pályázattal nyertek pénzt, egy komplex egészségnevelési program kidolgozása érdekében. Hogy minden igyekezet ellenére a helyzet nem megnyugtató, arra példa, hogy a pécsi Fact Intézet idén készült felméréséből többek között kiderül: a gimnazistáknak és a szakközép- iskolásoknak több mint a fele, a szakmunkásképzősöknek pedig majd 70 százaléka több alkalommal is volt már részeg, s rendszeresen dohányzik a 16- 17 éves fiúk 32, illetve a lányok 23 százaléka. Hodnik I.Gy. Hírcsatorna Cserdiben a Zöld Völgy Kistérségi Társulás alapítói, köztük Helesfa, Dinnyeberki, Abaliget, Bükkösd, Okorág, Szentkatalin, Hetve- hely önkormányzatai és vállalkozói hat évre szóló biogazdálkodási és szövetkezetalapítási tervet készítettek. A pécsi vásártéren tizedszer rendezik meg a Dél-Du- nántúl legnagyobb karácsonyi szabadtéri vásárát. Erre az alkalomra állítják fel megyénk legnagyobb köztéri karácsonyfáját is, a 25 méteres fát Egerágról szállítják be. Az érdeklődőket késő estig télapó és krampusz szórakoztatja. Magyarhertelenden a faluszépítő egyesület keretében Konkoly Margit vendég- fogadós kezdeményezésére létrejött a szállásadók tagozata. A 12 alapító az újjáalakult néptánccsoporttal és a nyugdíjas énekkarral együttműködve szórakoztató programokkal kedveskedik a községbe látogatóknak. (cs) Kisújbányán a baráti kör javaslatára a templom és környékének felújítását tervezik. Az épület megszépül kívülről, helyreállítják a teret és a törött keresztet. (cs) Zalalövő a magyar állam megszületésének ezredik évfordulója alkalmából jövő márciusban a községjelképeket felvonultató asztali zászlók országos kiállítását tervezi. Érdeklődni lehet a Zalalövő és Környéke Közéletéért, Kultúrájáért, Környezetéért Alapítványnál. Telefon: 92/371-004. (cs) Keveslik a gázolaj-támogatást SÁSD-HEGYHÁT A kispénzű, ám valamilyen erőgéppel rendelkező földművesek főként Gödrén és környékén panaszkodnak, hogy a drága gázolaj után járó literenkénti állami támogatás összege még mindig alacsony. Problémájukkal hiába fordulnak a szakhatóságokhoz és a tanácsadó szervezetekhez. A területileg illetékes falugazdászoktól megtudtuk, hogy jövőre nagyobb részt vállal az állam, de ennek a mértékéről még nem született döntés. A kis tőkéjű mezőgazdasági vállalkozók és őstermelők azt is kifogásolják, hogy miért nem fél-, illetve negyedévre érvényes a dotáció. Szerintük a támogatási rendszer gyorsabban követhetné az üzemanyagárak növekedését. A pénzügyi segítség nagyságát megállapító országos hatóságok azt is figyelembe vehetnék, hogy a Hegyhát dimbes-dombos részein szokatlanul sokat fogyasztanak az erőgépek már jó időben is. Ha meg fagyos a rög és elviselhetetlenül sáros a föld, még gyakrabban küszködnek például a szántással vagy a betakarítással. Nem kaptunk megnyugtató választ a hegyháti mezőgazdasági szakemberektől. Ők mindenesetre továbbítják a kéréseket például a minisztériumnak is. Azt viszont határozottan tanácsolják a térségi menedzser-előadók, hogy gázolajat a régi, közismert cégektől, illetve kereskedésektől vásároljanak a földet traktorral művelő emberek. Nem egy üzemanyag-kiskereskedés időközben megszűnt. Cs. J. Vásároljunk szabadidőt! PÉCS-BUDAPEST A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa több százmillióval kívánja támogatni az ifjúsági szervezeteket, és pályázatot ír ki szabadidős programokra is. A nagy ifjúsági szervezetek programjait 110 millióval támogatja jövőre a GYIA - valamint 300 millió forint értékben tíz pályázati témát is kiírnak szabadidős és munkaerőpiaci beilleszkedést szolgáló programok, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok támogatására és infrastrukturális fejlesztésekre. B. R. A pénzzel együtt az iratot is lopják Több mint félmillió forint értékben követtek el zseblopásokat az elmúlt hónapban Baranya megyében, legalábbis a rendőrség kimutatásai szerint. A harminchárom iktatott ügy mellett nyilvánvalóan sokkal több olyan eset is volt, ami - feljelentés híján - nem jutott a rendőrség tudomására. BARANYAI KÖRKÉP Valószínűleg kevés az a szerencsés károsult, aki egy zseblopás áldozatául esve, rövid időn belül visszakapja a pénzével együtt ellopott iratait. Előfordult már Pécsett is, hogy a szeméttárolókból, utcai kukákból személyes iratok, személyi- és diákigazolványok kerültek elő, és arra is volt már példa hogy rendőrségi razzia során akadtak lopott okmányokra.- Az elmúlt hónapban harminchárom zsebtolvajlás történt a megyében, ebből harminc Pécsett - mondta Nasz- vadi Pál százados (képünkön), a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- megelőzési osztályának kiemelt főelőadója. - Harmincegy esetben a készpénzen kívül az irattárcának is nyoma veszett. Célszerűbb külön tartani a pénzt az igazolványoktól. Mindössze egy esetben loptak el közvetlenül készpénzt, és egy telefon tűnt el zseblopás révén. A kárértékek igen tág határok között ingadoznak. A legkisebb összegű feljelentés ezer forintról szólt, de akadt olyan bejelentő is, akit százezerrel rövidítettek meg. Az összkár a jegyzőkönyvek szerint 563 ezer forint.- Az esetek csaknem egyhar- mada a pécsi vásárcsarnokban, illetve a csarnok környékén történt. A szomszédos távolsági buszpályaudvarról három zseblopást jelentettek be. A nyílt utcán négy sértettet loptak meg, és a vásártéri tolvajok ellen kétszer tettek feljelentést - részletezte az elmúlt hónap statisztikáját a főelőadó. A helyi járatok továbbra is a veszélyesebb helyszínek közé tartoznak. A 2-esen öt, a 30ason három, az 1-esen, a 6-oson és 32-esen egy-egy bejelentett eset történt. A legveszélyeztetettebb zsebek nem a felsőruházaton, hanem kézitáskákon, hátizsákokon vannak. Októberben hat hátizsákba és tizennyolc kézi- illetve válltáskába nyúltak bele a többnyire ismeretlenségben maradó elkövetők. Szintén hat esetben fordult elő, hogy közvetlenül a ruha zsebéből loptak ki valamit a tolvajok.- Az ünnepi előkészületekben, a nagy vásárokban, a zsúfolt üzletekben különös figyelmet kell fordítani a megelőzésre. A pénztárcát ne felejtsük a bevásárlótáska, a kosár tetején, és ha lehet, inkább belső, zárható zsebben tartsuk - mondta a százados. S. G. Közösség- és családsegítés PÉCSVÁRAD A résztvevők jórésze a hóval dacolva megérkezett arra a konferenciára, amelyet a déldunántúli családsegítő és gyermekvédelmi szolgálatok munkatársainak szerveztek a városban. Bár a rendkívüli időjárás miatt a délutáni előadások elmaradtak, mégis jelentős szakmai munkát végeztek az egybegyűltek.- Már korábban nyertünk egy pályázatot, amely segítségével a régióban található gyermekvédelmi szolgálatok számára képzési programokat finanszíroztunk - tájékoztatta lapunkat Gyurokné Bódi Csilla (képünkön), a Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Kht. munkatársa.- A kurzusokra a későbbiekben is komoly ér- d e k 1 ő d é s mutatkozott, így jött létre a mostani konferencia. A szervezők fontosnak tartották az elméleti fogalmak tisztázása mellett a gyakorlati munkát is, ennek jegyében esettanulmányokat tartottak. Dr. Varsányi Erika, a pécsvára- di Családsegítő és Gyermek- jóléti Szolgálat vezetője elmondta, a közeljövőben még három műhelygyakorlatot terveznek. Ny. Sz. Hatásos lesz a megvilágítás - A Pécsi Dóm Múzeum románkori kőtárának süllyesztett lámpatesteit a padlószint alá építik be a szakemberek. fotó: tóth László