Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)
1999-11-18 / 316. szám
Omega: egy életre szól 1999. november 18., csütörtök ________________________________HÁTTÉR - RIPORT Az Omega együttes immár több generáció számára jelenti a fiatalságot. Ami nagyobb részt el-elmúlóban, de aki teheti, a rajongást átplántálja az utódokba is. Ezért nem volt meglepő, hogy a pécsi Omega Fan Club húszéves jubileumán a mai Harmadik Színház nézőterén 10-50 éves korú omegások ültek és törtek ki tapsban, mikor belépett a „gyöngyhajú fiú”, Kóbor János és a többiek. A régi fényképek tanúsága szerint alig változott valami. Igaz, az uránvárosi volt Ságvári Művelődési Ház körül kicsit tán megnőttek a fák, az ütött-kopott Áfor-kút MOL-ként díszeleg, de az Omega együttes - legalábbis ránézésre - a régi. Ők persze nem egészen így érzik, azonban az biztos, hogy Pécsre, ahol az 1979. október 27-én alakult klub aktív léte alatt számtalanszor megfordultak, most is szívesen jöttek. Bármennyire is elkoptatott, tényleg érezni, hogy itt most egy nagy család jött össze hosszú idő után, vagy még annál is nagyobb, mivel már mindenki hozta a csemetéjét. Balogh József, a klub alapitója, aki a 20 évvel ezelőtti fotón hosszú hajjal, mégis akkori divat szerinti öltönyben- nyakkendőben áll Benkő László és egy benyomott orrú Zsiguli mellett, most láthatólag izgul egy kicsit és persze meg van hatva. Mint ahogy a szervezők és a régi tagok közül mindenki. Kiszely Attila például arra büszke ma is, hogy az 1980-as Omega-LGT-Beatrice turnét Baranyától Nyíregyházáig két autóval végigcsinálták, egyszerűen rajongásból.- A legnagyobb dolog volt, hogy ott lehettünk. Segítettem összerakni a színpadot, tettük, ami akadt, Balatonlellén még egy gitárt is megmentettem, mikor egy manusz egyszerűen el akarta emelni a színpadról. Anyám a postán dolgozott, megmondtam, hová küldje utánam a pénzt. Az meg külön megtiszteltetés volt, hogy az új, addig senki által nem hallott számokról is kikérték a véleményünket, két-három lemezborító-változatról is „dönthettünk”, vagy éppen Mecky (= Kóbor) fellépő ruhájáról. Aztán, ahogy annak úgy látszik lennie kell, a család lett az egésznek a legnagyobb vetélytársa, meg az is igaz, hogy a lemezbemutatók és koncertek ritkultak, és így nehezen tudtunk már havonta rácsodálkozni arra, hogy mi történt. Kóbor János a hosszú évtizedek alatt igazán megszokhatta az ünneplést, a rajongók szere- tetét, mégis a talpig fekete szerkóban mintha kicsit megillető- dötten lépett volna be a művházba.- Az aktív korszakunk derekán nekünk nagyon fontos volt a pécsi klub, nem véletlen, hogy évente legalább egyszer találtunk rá időt, hogy eljöjjünk. így aztán annak ellenére, hogy a nagy nekikészülődéseknek ma már nem igazán vagyok híve, mindenképp itt a helyünk. És tényleg, mint ahogy várni is lehetett, szinte spontán módon, minden fakszni nélkül történik ez az este, ami azért igazán jó, mert átjön a szeretet. Arra a kérdésre, hogy „amúgy” mit lehet tudni ma az Omega frontemberéről, eléggé kijózanító válasz érkezik.- Nem a zene van a főszerepben. Sőt szinte tudatosan kerülöm is az úgymond könnyűzenei életet. Számomra csak az Omega volt, marad is, ezen kívül idegenül mozgok. Azt mondhatom, hogy visszavonultan élek, ha valami muzsikát hallgatok, az komolyzene. Ide- felé Szekeres Tomit hoztam, mondta is, hogy csodálkozik, hogyhogy nem dübörgött semmi a kocsiban. Petőfit hallgattunk, Mozartot, cigányzenét, ami jött, szép halkan... Egy dolog maradt ki az életemből, építészmérnök szerettem volna lenni, úgy tűnik, ez marad a beváltatlan álom. Most már nem fogok váltani. Czikkely Lajos budapesti, de már annak idején is belépett a pécsi klubba, ezért aztán jogosan gondolta úgy, hogy ezúttal is kutya kötelessége tiszteletét tennie.- 1978-ban, az akkori turné során lettem igazán omegás. Életem egyetlen iskolai rovóját azért kaptam, mert amikor megjelent az Ómega-összes első lemeze, én megvártam, míg kinyitott a Skála, és természetesen elkéstem az órákról. Az az igazság, hogy annak idején nekünk nagy kihívás volt ez a klub, mert valami csak nekünk fontosat, „önállót” tudtunk itt csinálni. ■Emlékszem, még október 23-án is volt egyszer rendezvény, és ez akkor olyan különösnek tűnt. Érdekes, erre a vélt vagy valós szabadság-érzésre mindenki emlékszik, és így utólag ez mintha fel is értékelődne. Koszits Attila is arról szól, hogy 1979-ben egy civil szerveződés (hiszen voltaképp arról volt szó) mindennél többet ért.- Jó, biztos, hogy valamilyen szinten ezt is ellenőrizték, mint ahogy mindent. De az is biztos, hogy itt mindenről szabadott beszélni. Akkor nem sok példa volt arra, hogy se iskola, se KISZ, se egyéb hivatalos fórum ne állt volna valami mögött, és erre - a Ságvári révén - még pénzt is kaptunk. Persze, arról is szót kell ejteni, hogy a zenekar, a zenészek maguk is a szabadság látszatát keltették, elvégre ők voltak azok, akik utazhattak, kiléphettek kicsit ebből a világból, és eleve szabadabb életet tulajdonítottunk nekik. Egyed Kálmán nem csak a szponzor képviseletében, hanem mint egykori klubtag volt jelen a jubileumon, egyike azoknak, akik gyermeküket is magukkal hozták.- Amit erről a klubról ma a következő generációnak el lehet mesélni, az az, hogy volt egy közösségi lét, ami ma nincsen. Elvégre nem szólt ez nagyon másról, mint hogy volt egy hely, ahol összejöhettünk, kellemes zene szólt, és értelmesen lehetett beszélgetni. Az Omegáról, meg nem csak az Omegáról. Az este első részében két filmet vetítettek le. A tévében ma este látható koncertfilm előtt láthattuk azt a bejátszást, ami a pécsi Király utcában készült egyszerű „leszólítgatós” stílusban: kinek mi jut eszébe az együttesről. Kóbor neve szinte mindig bejött (taps a nézőtéren), és egy-két szám címe is, a Gyöngyhajú lány, a Petróleum lámpa. Ami kiderült: minden korosztálynak van egy alaptudása az Omegáról, és ez azért 1999-ben nem kis dolog. A filmeket követő beszélgetés lényegét pedig még egyszer - lapunk számára - Benkő László foglalta össze sűrű szivarfüstbe burkolózva, bár korántsem óhajtott ködösíteni.- Aki komolyan gondolja a pályát, mindig tele van kétségekkel. A múltat persze köny- nyű elemezni, és ilyen alkalmakkor nagyon is kellemes visz- szarévedni, mert szerencsére van mire emlékezni. De a jövőt feltérképezni piszok nehéz. Megmondom őszintén, 1970-ben vagy 1974-ben nem gondoltam volna, hogy mi még öt év múlva így, együtt játszunk. Hogy' mertünk volna 25 évre előre jósolni! Ezért is fontosak a napi visszajelzések: és ebben voltak ezek a klubok, élükön a pécsivel, nagyok. Elvégre lehet filozofálni meg ideológiát gyártani, sőt kell is, de ezeknek harmonikusan egybe kell esnie a teljesítménnyel. Ezért van az is, hogy bár hívnak bennünket a Koóstolóba meg a Dáridóba, meg kell mondani, ne haragudjatok, gyerekek, de nem. Lehet, hogy akik ezeket a zenei egyvelegeket nézik, szeretik az Omegát is, de úgy érezzük, hogy itt a visszájára fordulna az egész - és ezzel nem a műsorokat akarom minősíteni. Ugyanis azzal is tisztában kell lenni, hogy a nézők kit látnak az emberben: tudatában kell lenni a felelősségnek. Sose szabad haknizni, mert akkor mások szeretetével, nagyrabecsülésével élsz vissza. Úgyis jön mindig új kihívás - azoknak kell megfelelni! Ezen a pécsi estén a „kihívás” leginkább az volt, hogy fáradhatatlanul viselni kellett a rajongást, a dedikálást, a fény- képezkedést, a múltidézést. A pécsi lányokkal és fiúkkal, akik az új lemez címével együtt vallják: az Omega egy életre szól. Aki meg ezt elfelejtette, az úgysem volt itt. Méhes Károly A filmvetítés idejére a zenészek is a nézőtérre ültek fotó: tőth László hetedik oldal------Jegyzet-----ll illltM S ÜÜHÜIMM6MMNMHM 1 % ISI Fradi A felmérések tanúsága szerint még mindig a labdarúgás a legnépszerűbb sportág Magyarországon. Megjegyezném: nem hatott meglepetésként a közvélemény-kutató intézet által készített és a tegnapi számunkban közzétett felmérés eredménye, sőt én előre borítékoltam volna a dolgot, annak ellenére, hogy a honi foci mint a gyógyíthatatlan beteg, egyelőre az elfekvőben agonizál. Hiszen ha valakit szeretünk, azt rokkantán is szeretni kell. Bennünk él akkor is, ha mostanában nem örömeink megélésére hanem bosszúságaink levezetésére szolgál. Megvallom, hogy én az első focimeccsre még á forradalom előtt (na, melyik forradalom?) mentem ki édesapámmal, amikor a Pécsi Dózsa döntetlenre játszott egy szovjet csapattal (meglehet, hogy valamelyik Dinamóval) és Danka kivédte az ellenfél csatárainak szemét. Az iksz persze nemigen tetszett nekünk, s ilyenformán hazafelé a vasút pályáról hangos, szinte tüntetésre hajló tömeggel sodródtunk, melyet az éppen érkező vonat miatt leeresztett sorompó (akkor még nem volt felüljáró) bölcsen megfelezett. Egyszer pedig a Newcastle Ünited sztárjai kaptak főfájást a pécsi oroszlánbarlangban, akkor mintha Rapp fogott volna időben tizenegyeseket. Persze az emlékezetem meglehetősen csal, hiszen annyi minden történt a fociban, ami könnyen összezavarhatta az embert. Később aztán emiatt el-elma- radoztam a pályák környékéről, mert elvitte az izgalmakat a tény: már jó előre tudtuk a végeredményt, sőt megesett, hogy a bíró komolytalan játék címén berekesztette az imitált küzdelmet. De nem fordultam el a focitól. A gyengébb csapatoknak kezdtem drukkolni, az esélytelen utolsóknak, a keperkedő sereghajtóknak. Drukkoltam ekként a PVSK-nak, az Egernek, szorítottam a Kaposvárnak (még Buús Gyuri idejében). S ha a következetességem érthető, most éppen Fra- di-drukker vagyok. Kozma Ferenc Vécészínház A nyugat-angliai Bog Standard Theatre Company egy öreg, viktoriánus korból származó toalettet alakított át 4 ezer font költséggel 12 személyes színházzá. A munkálatok három évig tartottak. A 12 férőhely kizárólag a nézőké, ezen túlmenően csupán egy apró színpadnak jutott hely. Színház az egész világ, mondta Shakespeare, s ebbe pedig a vécék is beleférnek - állítja Dennis Neale, a társulat vezetője. Hozzátette, hogy helyszűke miatt sajnos a színházban nincs vécé, így a közönségnek az utca túloldalán lévő nyilvános illemhelyre kell átfáradnia szükség esetén. Sok előnye van egy ilyen vécészínháznak. Először is nyilvánvaló, hogy gazdaságosan működtethető, mert alacsonyak a rezsiköltségek, s játszi könnyedséggel biztosítható minden alkalommal a telt ház. Szükség esetén még az előadás előtti percekben is összeszedhető a közönség, elég átrohanni a szemközti kocsmába, hogy jöjjön már át 12 ember, az előadás szünetében úgyis visszamennek vécére. Mindebből mi is levonhatnánk a következtetést: jó volna alternatív darabok bemutatására alkalmas vécészínház létrehozása Pécsett Negyedik Színház néven, a történelmi belvárosban. Végre, hosszú idő után, alulról jövő kezdeményezésre lenne ott újra egy nyilvános vécénk, s ez még akkor is megnyugvással töltene el bennünket, ha eredeti céljára nem is lenne használható. Bár, ez sem kizárt, hiszen előfordulhat: any- nyira kacagtató előadásokat láthat a tucatnyi nagyérdemű, hogy nevettében nem bírja visszatartani, s bent megy ki. A kérdés most már csupán csak az, melyik belvárosi vécé lenne alkalmas színházzá való átalakításra. Nemigen akad ilyen. S ha ettől a ténytől dühbe jönnek a vécészínház után vágyakozók, akkor sem történik semmi különös. 12 dühös ember és a színház egymástól nem idegen jelenségek. Cseri László Portré Tizenegytől tizenegyig Hívták sokfelé. De a Tettye vendéglő olyan, mint az anyai tűzhely. Levegője, illatai, az asztal körüliek elégedett arca, a csendes köszö- nömök és az újból visszatértek látása feletti öröm: megnyugtató kikötő. Ahova eljutni persze messziről és néha ellenszélben kell. De biztos horgonyzóhelyet jelent. hetedik oldal holnap Riport _______ Templomexport. Az a hír járja, hogy a Baranya északi csücskében lévő Gerényes templomát bontják, s apránként becsomagolva Hollandiába viszik, ahol újból felépítik. Mindez különösen hangzik. Portré Vajon lehet-e a bírót befolyásolni döntésében? Érvényesül-e nálunk az angolszász precedens-jog? Dr. Visegrády Antallal, a JPTE jog- és államelméleti tanszékének professzorával e kérdésekről és új könyvéről is szót váltottunk.- Előny, ha valaki legalul kezdi?- Még csak nem is legalul. Kereskedőként végeztem, egy barátom csábított a vendéglátásba, pincértanulónak.- Már akkor tudta, mit akar?- Az Olimpiában dolgoztam, későbbi feleségemmel együtt. El tudja képzelni: két kis falusi gyerek, tányérmosogatás? Csak később, amikor ide kerültem, határoztam el, hogy a sváb vonalat viszem. Akkor, 1986-ban, ez nem volt sima ügy. De most már „Ihre Gatstätte in Fünfkirchen!”, az úton vagyunk.- És jött ide Weizsäcker, akkori német államfő is.- Sok neves ember fordult itt meg, de igazából a törzsvendégeknek örülök. A konyhájáról és a környezetéről híres a vendéglőm, az előbbit még Berényi Imre bácsival, a jeles mesterszakáccsal „főztük ki”, sok évvel ezelőtt.- Egy közvélemény-kutatás szerint a város legkedveltebb vendéglője az öné.- Majdnem sírtam, amikor megláttam az eredményt. Pedig ismerem a vendégeimet, minden asztalhoz odamegyek, segítek a lerámolásban, hogy közben megkérdezhessem a véleményüket. Ismerem a munkatársaimat is, nagyon jó csapat dolgozik nálam.- Ez a vendégkör elismerése. És a szakma?- Kívülről? Úgy gondolom, számon tartanak minket. De nem vállalok különféle társadalmi és szakmai megbízatásokat. Belülről? Tanulni kellett. Például főzni is. Én nem megkóstolom az ételt, hanem ránézek. Rendben, mehet ki!- Itt dolgozik a felesége, a nagyobbik fia is.- Elődeink közül a családban nem volt vendéglős. Én sem azon vagyok, hogy vendéglős-dinasztiát alapítsak. Nem is terelgettem ebbe az irányba a fiaimat. így alakult. De nagyon szeretném, ha tovább vinnék az éttermet.- Elérte, amit akart?- Szeretek dolgozni, a háttérben. Tizenegy órától este tizenegyig itt vagyok. Egyszerű srác maradtam. Mészáros Attila Maszler József a pécsi Tettye vendéglő tulajdonosa Szekszárdon született, 1954-ben. A kereskedelmi szakközépbe Pécsett járt. Munka mellett szerezte meg felsőfokú vendéglátói képesítését. Nős, felesége is a vendéglőben dolgozik, mint ahogy nagyobbik fia is. A kisebbik idegenforgalmi menedzsernek tanul. Pécsett élnek.
