Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-02 / 300. szám

■■Hüll ■ Azok a szép napok Az MDF történetének legfényesebb és legboldogabb napja 1990. áp­rilis 8-án volt, amikor valóssággá vált az álom. Amikor a késő esti órákban kiderült, hogy az első szabadon választott kormány megala­kításának lehetősége a választók akaratából az ölükbe hullt, s min­den valószínűség szerint Antall Józsefé a miniszterelnöki bársony­szék. De a győzelmet megelőző hetek is megszépültek az emlékezet­ben. A pártnak Baranyában két kampányfőnöke - dr. Bányai Elek a technikai vezető, dr. Wéber János pedig a kampány politikai főnöke - volt, az, aki felelt a szlogenekért, a plakátok szövegéért, a nyilvá­nosságért. Dr. Wéber János életében is - ha a családi élettől elvonat­koztatunk - a legemlékezetesebbek voltak az 1990-es év első negye­dének napjai. A kampány. Érdekes dolgot mond dr. Wéber János. Az MDF Baranyában mindössze egyetlen vetélytársat érzékelt, s igazából energiáinak nagy részét ennek az ellenfélnek a legyőzésére való mozgósítás kötötte le. S ez a legfőbb ellen­fél nem a korábbi állampárti utód, az MSZP volt (hiszen tel­jesen esélytelenként tartották számon), de nem is a későbbi nagy országos vetélytárs, az SZDSZ (a szabaddemokraták­nak alig voltak emberei a me­gyében), hanem a Független Kisgazdapárt. Wéber, mint a kampány vezetője úgy gondolta - és a párt mérvadó politikusai is egyet értettek vele -, hogy ép­pen a baranyai kisgazda hagyo­mányok miatt vár rájuk nehéz küzdelem. (És vár mindenki másra!) Ráadásul a kisgazdák meghatározó emberei, Vörös Vince, Nagy Ferenc József és Böröcz István a megyéből valók (voltak), és innen indultak csa­tába is, éppen ezért a fő vetély­társ - különösen vidéken - a kisgazdapárt lett. Ezért aztán az MDF-es kampányfőnök erre koncentrált a jelölőgyűlések hangulatában, mondanivalóját illetően. Nem kis sikerrel. Ugyanis vidéken is két befutó helyet szereztek: képviselő lett dr Hoppá József és dr. Kapronczay József. Ám a kisgaz­dapárt, ha nem is tudatosan, de „visszavágott” az MDF-es kam­pányfőnöknek. Wéber János ugyanis (mint szombati számunkban megír­tuk) az egyéni jelöltséget átadta Pap Andrásnak, s inkább a lis­tán való indulást választotta. Az előkelő hely - harmadikként a megyei listán - a tiszta befutást sejtette. Az első helyen lévő Andrásfalvy egyéni győzelme után ugrik egyet a számláló, és tuti a két listás befutó. De a szá­mítás nem jött be. Ugyanis a kisgazdák fél százalékkal több listás szavazathoz jutottak, mint az MDF, s ezzel elorozták a lis­ta harmadik helyét! Utólag elis­meri Wéber János, hogy talán nem túl jól taktikázott, de ma sem kesereg a dolgon. (Akkor sem kesergett.) Számára elégté­tel volt, hogy a párt összességé­ben megállta a helyét Baranyá­ban is. És azt a nagy kalandot, amit az 1990-es év első negyed­évében megélt, már úgysem ve­heti el tőle senki. Dr. Andrásfalvy Bertalan nem készült a politikusságra: hályog­kovács módján élte meg a képvi­selőséget (miniszterségének el­ső éveit is), és igazából csak emlékszem, ha külföldről jöt­tek, és az ellenzéki politikusok­kal akartak beszélni - lett lé­gyen az a fellbachi polgármester vagy éppen Mark Palmer ameri­kai nagykövet -, engem hívtak a .beszélgetésekre. Mint az ellen­zék egyik vezetőjét. Értesítettek a tanácsházáról, hogy jöjjek el, ők - a még funkcionáló pártál­lami vezetők - azokon a találko­zókon nem vettek részt. Udvari­asan kivonultak.- Hogy fogadta a jelölést?- Nagyon féltem tőle. Na­gyon nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, hogy én, aki világ életemben néprajzkutatónak ké­szültem, politikussággal cserél­jem azt föl. De elfogadtam a dolgot, és kértem az MDF többi vezetőinek segítségét hozzá. És persze nehéz volt megszokni azt a nyilvánosságot is, ami az­zal járt, hogy az arcképeimmel Az MDF győzelmének pillanatai. Középen dr. Andrásfalvy Bertalan FOTÓ: CSERI LÁSZLÓ azért vállalta a megmérettetést, mert nem illett volna éppen a cél előtt meghátrálnia. Az MDF baranyai húzóemberének szá­mított, nemigen akadt a párt­ban olyan ember, aki ne foga­dott volna „Berci bácsi” befutá­sára. Az MDF nagy öregje ma már mint a régi szép időkről emléke­zik, és esetleg annak örvend, hogy azt a programot, amit vala­mikor elkezdett miniszterként - és nem tudott befejezni - , most Pokomi Zoltán valósítja meg. Egy legutóbbi levelet is mutat, melyben minisztertársa az Andrásfalvy-féle diákösztöndíj­koncepció iránt érdeklődik.- Lassan tíz esztendeje a kam­pány időszakának, de azért bizo­nyára sok dologra emlékezik a résztvevő.- A Kodály Gimnáziumban dőlt el, hogy képviselőjelölt le­gyek. Bilecz Endre vetette föl, mondván, ha végigcsináltam az elmúlt két esztendőt, ne álljak félre. S ez valahogy a 89-es már­ciusi pécsi beszéd után sokak számára természetes volt. Én lettem az MDF első embere. Jól volt kidekorálva a város, és ek­képpen közszemlére kerültem.- A kampányban részt vettek a fiai is.- Éjjel ragasztották a plakáto­kat, és küzdöttek a más pártok plakátragasztóival.- Az arcképe sokak szemében meglehetősen arisztokratikus volt.- Én nem éreztem, úgy. Panyik Pista készítette a fotót, és a Temporgnál nyomták ki a plakátokat.- Miből futotta rá?- Kaptunk némi állami támo­gatást, de a saját zsebbe is be kellett nyúlni. Egyébként a pénzügyek engem nemigen fog­lalkoztattak, s igazából nem is tudom, hogy mibe kerülhetett mondjuk az én kampányom. Sose firtattam.- Mi volt a szlogenje, mire koncentrált a jelölőgyűléseken?- Nemrégen került a kezembe néhány korábbi beszédvázla­tom. Én végig a Magyar De­mokrata Fórum nevére koncent­ráltam, ami kifejezte az egész kampány eszmeiségét. A fórum jelleget, ami azt jelentette, hogy nincs semmiféle kötött ideológi­ánk, amihez ragaszkodni kéne, ráerőltetve az országra. Hanem egy olyan fórumot akarunk te­remteni, ahol az érdekek és az értékek megjelennek. Minden­kinek van véleménye, de az nem ér semmit sem - legfeljebb egy­más dühitésére jó -, ha csak szűkebb körben mondja el. A vélemény akkor válik erővé, ha azt nyíltan kimondja valaki, és mellé is mer állni, azaz vállalja a felelősséget azért, amit kimond. A demokrata szó pedig azt je­lenti, hogy ebből a sok-sok véle­ményből konszenzust kell for­málni, s a többség akaratát meg­valósítani. Ezt mind úgy mond­tam el, azzal a meggyőződéssel - ma is ezt vallom -, hogy a po­litika szekere azért van kátyú­ban - mert ma is ott van -, mert nem állunk ki a véleményünk mellett. A miniszterségem idejé­ről szabad egy példát mondani? Hányszor megkerestek engem annak idején különféle intéze­tekből, az oktatás vagy a kultúra területeiről, hogy váltsam le az MSZMP-s igazgatót, mert pél­dául keményen üldözte azokat, akik a rendszerváltásban mer­tek gondolkodni. De hiába mondtam, hogy erre nekem nincs jogom. Mivel az igazgatót a tantestület választja, váltsátok le ti. Ha ezt akarjátok, semmi akadálya. És nem tették meg. Féltek a véleményük vállalásá­tól, sokszor nem akartak kezde­ményezni. Hányán mondták azt, hogy itt a nagytakarítás ide­je - de amikor a kezükben volt a lehetőség, nem tették meg.- Ha már a miniszterségnél tartunk, kézenfekvő, hogy meg­kérdezzem, hogyan kapta e tiszt­séget? Úgy tudom, Antall József diáktársa, majd katonatársa volt.- Más szakon, de együtt jár­tunk az Eötvösön, s az is igaz, hogy együtt lettünk katonák. De nem a priccs-szomszédság okán kért föl. Valószínűleg nem is engem akart - hiszen ott volt Katona Tamás is -, de mint később megtudtam, Csoóri Sándor, Csurka István és Csengey Dénes, a három „Cs” rábeszélték, hogy hívjon be a kormányba engem is. Csörgött a lakásomon a tele­fon, és megajánlotta. Én előbb azzal védekeztem, hogy nem értek hozzá. Visszakérdezett: „Tudsz olyat, aki értene hozzá?” Erre én 24 óra gondolkodási időt kértem, mire azt válaszol­ta sajátos modorában, hogy: „Tiéd a felelősség akár elfoga­dod, akár nem." Másnap ismét hívott, és én igent mondtam. Kozma Ferenc Jegyzet Szarka-helyzet Mindenki azonnal a ve­vőkre gondol. Kutakodó tekintetű, a semmittevés látszatát keltő biztonsá­gi őrök követik a nekik gyanús vásárlókat, nem csúsztatnak-e valamit a zsebükbe, táskájukba. Az el­lenőrzés nem felesleges. Be­szélünk megélhetési bűnözés­ről, bolti szarkákról, klepto- mániás szépasszonyokról, szokásból elkövetett bolti tol- vajlásról. Egyszóval, a szarka- ságban a vevő is ludas. Ez az is azonban nagyon aláhúzandó. A legújabb ada­tok szerint 40-50 milliárd fo­rint értékben éri kár a kereske­dőket egy év alatt. Persze, hogy bepöccentek a meglo­pottak, s a legapróbb jelre csí­pőből tüzelnek. Rögtön lekap­csolják a gyanús alakot, hap- tákba állítják mindenki szeme láttára a pénztárnál, majd lát­ványosan bekísérik az irodá­ba, ahol vagy kiderül, hogy el­emeit valamit, vagy nem. De az utóbbi esetben is már meg­alázták, megszégyenítették. Mindenesetre ez az, amit a többi vásárló lát. Nem szól azonban a fáma arról, hogy ennek a 40-50 mil­liárd forint értékű áru­nak csak 40 százalékát lopják el a vevők. A na­gyobbik hányad éppen a bolti dolgozók - eladók, raktárosok - , illetve a kutako­dó tekintetű vagyonőrök rová­sára írandó, és lopnak persze az áruszállítók is. Ezek lebukását azonban nem látja a vevő. Nincsenek nyilvánosan megalázva, nin­csenek pellengérre állítva, s nem lebeg a fejük felett, hogy mindenki gyanús. Ráadásul ne­kik, a 60 százaléknak mindegy, hogy tél van, vagy nyár. A bolt­ban, raktárban nem kell nagy­kabát. Márpedig - kongatta meg a vészharangot egy keres­kedő - itt vannak a téli hóna­pok, amikor mindig több áru tűnik el, mint máskor. Termé­szetesen ő is a vevőkre célzott. Nem is marad más megol­dásunk, mint fürdőgatyában vásárolni. így legalább meg­tudhatjuk, mennyi is az, amit nem mi lopunk el. De azért ránk szeretnék fogni. Mészáros Attila A nagy zabálás Hamburgban ehető név­jegykártyát fejlesztett ki egy ügynökség. A fehér csokoládéból készült, egy évig szavatolt kártyá­ra színes, de emészthető festékkel nyomtatják rá az adatokat. Az embereknek már eddig is összefutott a szájukban a nyál szerte a világban, amikor üzleti partnerük névjegykár­tyáját átvették, de próbálkozá­suk, hogy azt a búcsút követő percekben fölfalják, többnyire kudarcot vallott. A különböző minőségű, pocsék ízű papírok­ból készült kártyácskák össze- rágása és lenyelése nem volt ugyanis leányálom. Most vég­re megoldódni látszik ez a probléma is, néhány percnyi memorizálás után már bele is haraphatunk a csokoládéla­pocskába. Ha nem kívánjuk az édességet, akkor pedig szeret­teinknek adhatjuk ajándékba, mert nincs örömtelibb látvány, mint amikor kisgyermekünk szájában egy porszívóügynök vagy éppen egy képviselő név­jegykártyája olvad szét pem- pővé. Persze, itt nem kellene meg­állni, az ehető doku­mentumok skáláját ki lehetne szélesíteni. Mi­lyen jó volna, ha „A fen­ti összeget nyolc napon belül szíveskedjék ki­egyenlíteni!" - típusú le­veleket már a postaszekrény­ből való kivétel után azonnal gyomrunkba továbbíthatnánk. De bizonyára sok vigaszt nyújtana a ránk nézve hátrá­nyos, ehető bírósági ítéletek, felmondó levelek, végrendele­tek, névtelen feljelentések, munkahelyi minősítések elfo­gyasztása. Az igazán nagy dobás az lenne, ha a legközelebbi vá­lasztásokra kinek-kinek a leg­megfelelőbb, narancsos, ma­gyaros, mézes vagy akár csí­pős paprikás ízű szavazólapo­kat bocsátanának ki. Az előre­jelzések szerint ugyanis a sza­vazóképes lakosságnak nem­igen akaródzik majd elmenni szavazni, hiszen már vala­mennyi számításba jöhető párt leszerepelt. Az ingyenes „koszt” azonban vonzó lehet. S akkor következhetne be az igazi nagy zabálás. Cseri László hetedik oldal holnap Riport Az, hogy valaki miért nem fosztja ki a szomszéd nyitva fe­lejtett kamráját, de miért viszi haza a munkahelyéről a lapos­fogót, erkölcsi kérdés is. A hét­köznapok erkölcse nálunk kü­lönösen az utóbbi 10-15 évben változott sokat, a vallásos hit­tel támogatott morális viselke­dés viszont, úgy tűnik, szilár­dabb értékrenden alapszik. Portré A szemétügy nagyon is komo­lyan veendő. A tisztaság pénz­be kerül. Nem csak egyszerűen a takarítás, de meg kell fizetni a szokások szükségszerű mó­dosulását is - vallja Kiss Tibor, a pécsi Biokom első embere. Portré Aki beleszeretett Siklósba Büszke arra, hogy iskolája az ő igazgatósága idején Batthyány Kázmér nevét vette fel, és az elnökletével működő vár- és múzeum­baráti kör híre a megyehatárokon messze túl terjedt. A politikailag erre érzékeny időkben évről évre sikerült megrendezni március 15. alkalmából a történeti, helytörténeti konferenciákat. Amikor a helytörténészi elhiva­tottság gyökereit firtatom, a nagykőrösi tanítóképzőt említi kezdetnek.- A helytörténeti kutatást én népművelésnek tekintem. Sze- retetét a nagykőrösi iskolában csepegtették a lelkembe.- Siklós története iránti von­zalma honnan ered?- Akkor támadt fel, amikor egyszer a lakásunk udvarára be­dobták a hajdan Siklóson meg­jelent Baranyai Polgár című lap század eleji összekötött példá­nyait. Minden sor Siklósról szólt a kötetben. Szinte le sem tudtam tenni, amíg végig nem olvastam. Elhatá­roztam, hogy ma­gam is gyarapíta­ni igyekszem a siklósi ismereteket.- A március 15-i konferenciá­kon túl mit tart a várbaráti kör legjelesebb eredményének?- Talán leginkább azt, hogy 1987-ben a mi kezdeményezé­sünkre sikerült hazahozni Bat­thyány Kázmér hamvait Párizs­ból, és végső nyugalomra he­lyezni a siklósi várkápolnában.- Ma már csak tiszteletbeli el­nöke a várbaráti körnek. Perics Péter 1924-ben született Abonyban. A Nagykőrösi Református Tanítóképzőben szerzett diplomát. 1944-ben került Baranyába, elsőként Piskóra, majd Vajszlóra, Sellyére, Siklósra. 1964-től a tanács művelődési osztályát vezette, 1971-től 1985-ös nyugdíjba vonulásáig a III. számú iskola igazgatója volt.- A „csak”-ot én nem érzem kevésnek, hiszen ma is aktív tagja vagyok, tisztségem nem afféle díszfunkció. Ám annak idején úgy találtuk, hogy fiatalí­tani kell a vezetésben, mert el­idősödött a tagság, és hátha így kedvet kapnak a helytörténet­hez a kevésbé korosak.- Mostanában milyen helytör­téneti munka foglalkoztatja?- Siklós arcképcsarnoka cí­mű munkámat készítem elő. Az első részben a híres siklósi em­berek, illetve azok a híressé­gek szerepelnek, akik valaha is megfordultak a városban, a másodikban azok, akik tettek valamit Siklósért, a harmadik rész pedig afféle „ki kicsoda?”- Családja?- Október 23-án ültük meg az aranylakodalmunkat. Lá­nyom pedagógus, egy szem unokám középiskolás.- Mi a hobbija?- A régi tárgyak, folyóiratok, könyvek gyűjtése, és a tarokko­zás. Néhányan rendszeresen verjük a blattot. Dunai Imre L V i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents