Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-12 / 310. szám

1999. november 12., péntek Baranyai Tükör Dtinántúli Napló 5 Száznegyven család fázik a hideg lakásokban Az elfelejtett lakótelep Csaknem száznegyven családot érint az a probléma, hogy nem kellő-. en fűtöttek a lakásaik. Számos helyen már penészesednek és doho­sodnak a falak amiatt, hogy igen alacsony a hőmérséklet a szobák­ban. A lakásszövetkezet kénytelen kevesebbet fűteni, mert csak így tudja megspórolni és kifizetni a több millió forintos hátralékát. A la­kók viszont nem értik, miért nincs pénze a szövetkezetnek, hiszen az év minden hónapjában több ezer forintot fizetnek a fűtésre. Több lakásban a hideg miatt nedves, dohos lett a fal, volt ahonnan- tavaly ki is kelleti költözni foto laufer l. BEREMEND A fűtéssel kapcsolatos problé­mák már az elmúlt év során is jelentkeztek a József Attila la­kótelepen élőknél. Az egyik la­kó elmondta, tavaly kénytele­nek voltak néhány hónapra ki­költözni, mert a - meleg hiá­nya miatt ki­alakult - pe­nész és doho- sodás követ­keztében lak­hatatlanná vált az ottho­na. Csaknem 140 család él a tömbben, akik - függetlenül az évszaktól és az időjárástól - minden hónapban 10-15 ezer forint közötti fűtésszámlát fi­zetnek a lakásszövetkezet számlájára. Ezért nem értik, hogyan hal­mozódhatott fel akkora tarto­zás, hogy nincs pénze a szövet­kezetnek a megfelelő fűtés biz­tosítására. Németh László, a Lakásfenn­tartó Szövetkezet elnöke el­mondta, a hátralék azért nőtt meg, mert nem vették figyelem­be az időközbeni energiaár-eme­léseket, továbbá az elmúlt év so­rán 22 tonna gáztöbblet keletke­zett, amit nem számláztak ki a lakóknak. Közölte, hogy a ma­gas energiaárakat most sem tud­ják kifizetni, ezért kénytelenek a minimálisra csökkenteni a na­pi fűtést. Az elmúlt két testületi ülésen készült jegyzőkönyvekben az szerepel, hogy szeptember ele­jén a szövetkezetnek még 9 mil­lió forint tartozása volt a Príma­gáz felé, ami mára 3,1 millió fo­rintra csökkent, de ez még min­dig igen magas összeg. Heindl József (kis képünkön) polgármester arról tájékozta­tott, hogy a fűtési problémák oka az, hogy most folyik az átál­lás a földgázra. Elmondta, tud­nak a lakók gondjairól, és az el­múlt időszakban jelentős össze­gű, több millió forintnyi kamat­mentes kölcsönnel segítették a lakásszövetkezetet. Baranyi Tibor, a földgázra va­ló átállás műszaki és anyagi hát­terének tervezésével és kivitele­zésével megbízott vállalkozó a legutóbbi testületi ülésen el­mondta: októberben átmeneti­leg kénytelenek voltak felfüg­geszteni a munkálatokat, mert a szövetkezettel történt megálla­podásnak megfelelő intézkedé­sek nem történtek meg. További indoklásként hozzá­tette, hogy az elkövetkező fűtési időszak energiaköltség-fedeze­tét a nyári időszakban nem sike­rült összegyűjteni, a fűtési sze­zon kezdetével újabb adósságok átmeneti felhalmozódásával kell számolni, és ez a beruházás megvalósítását teljesen kizár­hatja. időközben a Lakásfenn­tartó Szövetkezet ígéretet tett a megfelelő anyagi feltételek biz­tosítására, így folytatódhatnak a munkálatok. A polgármester elmondta még, hogy december végéig le­fektetik a földgázvezetéket, ez után már a szövetkezeten mú­lik, hogy mikor tudnak rácsatla­kozni. Kapitány Gergely A kezes az önkormányzat A lakóknak szembesülniük kell azzal, hogy nincs mód a fűtésre, ezért áldozatvállalásra van szükség - vélte Baranyi Tibor. Két és fél szobás lakás esetében csaknem 15 ezer forint hozzájárulással számolt. Az önkormányzat megadta a lakónkénti 46 ezer forin­tos támogatást, ami összesen 6.440.000 forintot jelent. Ezzel az összeggel az adósság egy részét törlesztette a lakásszövetkezet, ezért újabb hitel felvételére jogosult. Az átálláshoz szükséges - esetleges - hitelkérelemhez az önkormányzat vállalja a'kezessé­get - tudtuk meg Heindl Józseftől. Hírek Röviden Kezdődhet a szántás a Völgységben. Észak-Baranyában Mázán és környékén esett a legtöbb eső, 40 óra alatt 70 mil­liméter. A rendkivüli mennyiségű csapadék ellenére a Hegyháton mától már szántanak. (cs) Parkosít. Egy pécsi nyugdíjas engedéllyel parkosít nagy kiterje­désű területen a Littke József utcai szabadidős parkban. Még ezen az őszön több mint húsz hárs- és juharfát ültet el. (cs) Fáznak a szobrok. Most takarják be a pécsi köztéri alkotáso­kat fával és más speciális anyagokkal, hogy ne károsodjanak a tél folyamán. Csaknem tíz szökőkutat, kutat, csobogót és kő­szobrot fednek le november 15-éig. (cs) Ismét Aranyfüst. Szombaton reggel hat órától az MTV 1-en is­mét jelentkezik az Aranyfüst. A műsor témái között a háború utáni Drávaszögben zajló helyreállítási munkálatokról, a ma­gyar kormány segítségéről szóló riport is szerepel. (sn) Eldurvult Vékom-vita SIKLÓS A városi gázprogrammal kap­csolatos téma mellett a szinte teljesen önkormányzati tulaj­donban lévő Vékom Kft. beszá­molója szerepelt a tegnapi tes­tületi ülés középpontjában. Vadon László megbízott igaz­gató tájékoztatójában elmond­ta: a céget 6,9 milliós veszte- ’ séggel vette át júniusban, s mára 1,3 milliós nyereséget tud felmutatni. Az eltelt idő­ben kétmillióval többet tudtak parkmunkára fordítani, mint amennyi bevételük e téren volt. Úgy ítéli meg, hogy a cég jövőre hárommilliós nyeresé­get tud majd produkálni. Mehring István képviselő (képünkön) hozzászólásában elmondta, a bizottsági tárgya­láson elhangzott, a vezető tá­jékoztatójával szemben a fő­könyv veszteséget jelez. Meg­látása szerint a város 15 millió forintot fizet évente olyan munkára, melyet a cég nem végez el. Rajnai Jenő képviselő egy, a városban terjedő pletykára hívta fel a figyelmet, hogy akad olyan, aki személyes problémák miatt nem fizet a cégnek. Vadon László válaszá­ban nem tagadta, a tulajdo­nukban lévő egykori sörö­ző jelenlegi bérlője váro­si ígéretekre, illetve befek­tetésére hi­vatkozva csak bíróság­gal történő fenyegetésre fizeti a díjat. Az egyórás, elfajulni látszó vitát dr. Máté János szavazásra tör­ténő felszólítása zárta le. A testület Vadon Lászlót 2000 júniusáig megbízta az igazga­tói teendők ellátásával. K. J. Lesz esetkocsi MOHÁCS Baranya hét mentőállomása közül egyedül a mohácsi nem rendelkezik esetkocsi­val. Önerőből viszont a tele­pülések és az egészségügyi intézmények összefogásával várhatóan januárban közel hatvanezer ember szolgála­tába állhat itt is az életmen­tésben meghatározó, elsőd­leges ellátást nyújtó mentő­autó. Ehhez a megyei men­tőszervezet a járművet és egy mentőtiszt bérét, a kór­ház a mentő felszerelését, Mohács és a térség települé­sei pedig közösen egy men­tőtiszt éves munkadíját vál­lalták föl. B. M. Bizonytalanságok a pécsi egyeteníen A miniszterre várnak A 2000. január 1-jével felálló Pécsi Tudományegyetem (PTE) jövőjét érintő két fontos kérdésben továbbra sincs végleges döntés. Fejlemé­nyek azonban vannak. PÉCS Mint hírt adtunk róla, a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) korábban úgy határozott, hogy a Janus Pannonius Tudomány- egyetem Felnőttképzési és Em­beri Erőforrás Fejlesztési Inté­zete Pécs kivételével sehol nem folytathat képzést, mivel a szék­helyén kívül csak kar teheti ezt meg. Köztudott, hogy a FEEFI a JPTE aranybányája, évente több százmillió forintot hoz az intézménynek. Ezért határozta el az egyetem vezetése, hogy a FEEFI-t minél előbb karrá ala­kítja. Hosszú viták után az Egyetemi Tanács úgy döntött, hogy a Tanárképző Intézetet egyesíti a Koltai Dénes vezette egységgel. Ezt azonban a MAB- nak és a Felsőoktatási Tudomá­nyos Tanácsnak (FTT) vélemé­nyeznie kell, mielőtt az oktatási miniszter kimondaná a végső szót. Információink szerint a MAB nem támogatja a kérelmet, az FTT viszont igen. Kérdés, hogy Pokorni Zoltán, az oktatási tárca első embere - akit tegnap meg­próbáltunk elérni, sikertelenül -, hogyan dönt ebben a helyzet­ben. Bár hivatalos értesítést az egyesülés előtt álló intézmények még nem kaptak, úgy tűnik, hogy a Pécsi Tudományegye­tem intézményfejlesztési tervét újra át kell dolgozni, mostani formájában ugyanis nem fogad­ta el a világbanki szakértőkből álló bizottság és a Felsőoktatási Tudományos Tanács. Dr. Tóth József, a JPTE és a PTE rektora lapunknak elmondta, minden követ megmozgatnak, hogy a következő határidőre - ez kora tavasszal lesz - már olyan tervet dolgozzanak ki, amely kiállja a próbát. N. F. A millennium ünnepei BARANYAI KÖRKÉP Csaknem száz baranyai telepü­lés jelentkezett, hogy a köz­ponti költségvetés millenniumi keretéből programjaihoz segít­séget kapjon. Ezeknek mint­egy a fele jutott támogatáshoz, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne készülnének a millenniumra. Szeptember közepén alakult meg a Pécs-Baranyai Millenni­umi Emlékbizottság. Egyik cél­ja, hogy a megye különböző te­lepüléseire tervezett ünnepi programok mindenki számára ismertek legyenek. Ezért már 2000. januárjában szeretne megjelentetni egy, az ilyen ese­ményeket, ünnepségeket, meg­emlékezéseket tartalmazó programfüzetet. Az emlékbi­zottság ennek érdekében fel­ajánlotta a települések vezetői­nek, a civil szervezetek képvi­selőinek, a vállalatok, vállalko­zások menedzsmentjének - tá­jékoztatta lapunkat Bokor Bé­la, az emlékbizottság társelnö­ke hogy a millenniumhoz kapcsolódó események végle­ges listáját összefoglalja egy in­gyenes kiadványban. A javaslatokat, véleménye­ket, az ebben megjelentetni szándékozott anyagokat no­vember 15-éig lehet eljuttatni a Baranya Megyei Önkormány­zat címére, a Millenniumi Tit­kárságra (Pécs, Széchenyi tér 9.7621). M. A. Szigorúan ellenőrzött lakások A kenderföldi Arany János utcában van egy ház, ahova bejutni észre­vétlenül szinte lehetetlen. A jó szándékú, a társasházat óvó közös képviselő ugyanis saját pénzéből afféle „pénzintézeti” védelmi rend­szert épített - többek ellenérzését kiváltva. KOMLÓ- Mivel törvény ezt tudomásom szerint nem tiltja, a félretett pénzemből egy kamerát vásárol­tam, amelyik a lakásom bejárati ajtaja fölött a lépcsőház kapuját figyeli - mesélte a nyugdíjas kö­zös képviselő, aki nevének és a társasház pontos címének köz­léséhez - éppen a kiépített vé­delmi rendszer zavartalan mű­ködése érdekében - nem járult hozzá.- Utcánk köztudottan olyan városrészben van, ahol bizony elég gyakran történnek kisebb- nagyobb bűncselekmények. Ép­pen ezért a közösség, meg per­sze magam és a családom érde­kében is éreztem szükségét a ka­merás hálózat létrehozásának. Lakásomban egyébként a késő esti órákig működik a monitor, amelyet vagy én, vagy a család­tagjaim figyelnek. A nyugdíjas, mellesleg polgár­őrként is aktív férfitól azt is megtudtuk: a minden gyanús mozzanatot megfigyelő beren­dezés „akció” esetén videofelvé­telt is képes készíteni. Persze volt olyan lakótárs, aki ellenérzéssel, sőt viszolygással viseltetett a lépcsőházi védelem iránt. Az ambiciózus közös képvise­lő ténykedését és a jól végzett munka felett érzett örömét né­mileg beárnyékolja az ilyen és hasonló ügyekben is illetékes adatvédelmi biztos, dr. Majtényi László álláspontja.- Ahhoz, hogy konkrét véle- .ményt alkothassak, természete­sen ismernem kellene az eset minden részletét, a közös képvi­selő viselkedésének, szándékai­nak indítékait. Egy biztos: egy ilyen (ön)védelmi rendszer fel­szereléséhez valamennyi lakó­társ beleegyezése szükséges. Sőt! Ezen túlmenően egyéb jogi követelményeknek (például Ka­merával megfigyelt jterület! táb­la kihelyezése) is meg kell felel­ni. A közös képviselőnek tehát még akad törvény szabta hátra­léka. Deák Gábor Hasonmások - A pécsiek méltán büszkék a Nagy Lajos Gimnázium előtt, a Széchenyi téren álló Leonardo da Vinci-szoborra. Olvasóink hívták fel figyelmünket, hogy a mellszobornak áll egy ha­sonmása is Kőszegen, az ottani gimnázium előtt (bal oldali képünk). A két mű között csak annyi a különbség, hogy a pécsi kőszobrot ezekben a napokban szinte teljesen elborítják a környező örök­zöld bokrok ágai, így az idegenek előtt rejtve marad. fotó: laufer László i

Next

/
Thumbnails
Contents