Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-10 / 308. szám

1999. november 10., szerda Hazai Tükör Dtinántúli Napló 3 NATO-beruházások Magyarországon: Radarbeszerzés, repülőterek Az Észak-atlanti Szövetség (NATO) nemcsak a mintegy 23 milliárd forintba kerülő ma­gyarországi radarberuházást fi­nanszírozza a közeljövőben, hanem egy másik, előkészítés alatt álló csomagot is, amely a magyar repülőterek korszerűsí­tését célozza. Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője rész­ben azokra az elmúlt napok­ban tévesen megjelent infor­mációkra reagált, miszerint a radarberuházást magyar költ­ségvetésből valósítanák meg. A szóvivő elmondta: az Or­szággyűlés 1996-ban hozott ha­tározatot a magyar légtérellen­őrzésről és radarok beszerzésé­ről. A határozat előírta, hogy a honvédség két ütemben cserél­je le a több évtizedes, orosz gyártású radarokat. Időközben a védelmi szövetségi tagság re­ális közelségbe került, s emiatt a beszerzés halasztódott, míg végül a magyar hatóságoknak sikerült megegyezniük a szö­vetséggel abban, hogy a beru­házást a szervezet finanszíroz­za majd. Erdélyi Lajos tájékoztatott ar­ról is, hogy a program várható­an jövőre, úgynevezett NATO- tender kiírásával indul majd, a befejező munkálatok pedig 2004-2005-re várhatók. A szó­vivő szerint a magyar fél a teljes beruházás töredékét fogja csak fizetni, mivel a szervezet előírá­sai alapján a terület előkészíté­se, illetve az esetleges különle­ges igények azok, amelyeknek a költségeit a tagországnak kell állnia. Több milliárd forintra te­hető a kivitelezés során az az építésberuházási rész, amelyet a jelenlegi elképzelések szerint magyar vállalkozók valósíthat­nak meg. A honvédelmi tárca képvise­lője szerint a magyar repülőte­rek korszerűsítését célzó cso­mag konkrét összege ma még csak becsülhető, azonban való­színűleg ez is több tízmilliárd forintos NATO-beruházást je­lent majd. Ez a hét lesz az utolsó Megkésve áll munkába az oktatási biztos Szeptember óta húzódik az okta­tási tárcánál az oktatási szakom- budsman kinevezése és hivatalá­nak felállítása. A szakombuds- man személyére kiírt minisztéri­umi pályázatra még ezen a héten is várják a jelentkezőket. A reméltnél ez idáig sokkal ke­vesebben jelentkeztek az Okta­tási Minisztérium (OM) által meghirdetett pályázatra, pedig az előzetes érdeklődők száma azt sejttette, a legmegfelelőbb szakombudsmant több személy közül választhatja majd ki a mi­nisztérium vezetése. Tegnapig azonban összesen két pályázat érkezett a jogi végzettséget igénylő állás betöltésére. A köz- tisztviselői jogviszony és az ez­zel együtt járó fizetés után, úgy tetszik, nem kapkodnak túl so­kan - tudtuk meg az OM-től, ahol hozzátették: nem árt, ha a jogi mellett pedagógusi diploma is lapul a szakombudsman fel­adatainak elvégzésére vállalko­zó zsebében. A jelentkezők kö­zül egy bizottság választja majd ki a feladatra legmegfelelőbbnek ígérkező személyt, akit 6-8 peda­gógusi, pszichológusi végzettsé­gű munkatárs segit majd. A tárca szeretné, ha a lehető legrövidebb időn belül, akár a pá­lyázat lezárulta után két héttel munkába állna az oktatási szak­ombudsman - nyilatkozta la­punknak Sió László kabinetfő­nök. Az állampolgári jogok or­szággyűlési biztosához oktatás­ügyben évek óta érkező panaszok száma tette indokolttá a szakom­budsman hivatalának felállítását. Az oktatási tárca az általános ombudsman helyettesének szak­mai iránymutatásával, vélemé­nyének kikérésével alakította ki a szakombudsman feladat- és ha­táskörét. Reményeik szerint az oktatásügy területén jelentkező gondok hatékony megoldását se­gítheti majd a miniszter közvet­len irányitása alá tartozó új szer­vezet. Ebben az évben az OM költségvetéséből fedezik a biztos és hivatala működési költségeit, jövőre azonban a tárca 50 millió forintot szeretne erre a célra meg­szerezni a költségvetésből. A szakombudsmanhoz azok a diákok, szülők, pedagógusok fordulhatnak majd, akiket vala­milyen sérelem ért valamely ok­tatási intézményben. így a diá­kok a diákjogok megsértése ese­tén, a szülők akkor, ha például úgy érzik, igényeiket, elvárásai­kat nem fogadják kellő megér­téssel az iskolában. Maguk a pe­dagógusok is vélhetik úgy, hogy oktató-nevelő munkájukat ért sérelemmel kapcsolatosan csak az ombudsman segíthet. Az oktatási biztoshoz levél­ben kell fordulni, aki vizsgálód­hat a panaszolt intézmények­ben, és amennyiben valamilyen visszásságot tapasztal, az iskola, vagy más oktatási intézmény ve­zetőjének ajánlásokat fogalmaz­hat meg. A szakombudsman csakúgy, mint a több éve műkö­dő állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa, leginkább a nyil­vánosság erejében bízhat. H. M. Országgyűlés: adótörvény, gyed Megszüntetnék a kamarai kényszertagságot Az Országgyűlés tegnap záró- szavazással elfogadta az adótör­vények jövő évi módosítását. Ugyancsak zárószavazással döntöttek a képviselők a gyer­mekgondozási díj 2000. január l-jétől történő ismételt beveze­téséről. Gyedet - ami a táp­pénzhez hasonló egészségbizto­sítási ellátás - az kaphat, aki az igénylést, illetve a szülést meg­előző két éven belül legalább egy fél évig biztosított volt, va­gyis fizette a tb-járulékot, illetve fizették utána (például gyesen volt), és a gyermeket saját ház­tartásában neveli. Kaphat gye­det az is, aki főiskola, egyetem nappali tagozatán egy évnél hosszabb ideje tanul. A gyed a terhességi-gyermek­ágyi segély időtartama utántól a gyermek második évének betöl­téséig jár, összege az átlagkeres­let 70 százaléka, de nem lehet több a kezdő időpontban érvé­nyes minimálbér kétszeresénél. Ez jövőre várhatóan kétszer 25 000, azaz 50 000 forint lesz. A gyed ideje beszámít a nyugdíj­ba, a nyugdijjárulékot az állam fizeti meg a szülő helyett. Aki gyedet kap, nem vállalhat mun­kát, és nem adhatja a gyermeket bölcsődébe, illetve megteheti, de akkor szüneteltetik a gyed fo­lyósítását. Komoly bírálatot kapott a kormány a gazdasági kamarák­ról előterjesztett törvényjavas­latra. Az Országgyűlés gazdasá­gi bizottsága, valamint költség- vetési és pénzügyi bizottsága még általános vitára sem tartot­ta alkalmasnak. A kormány úgy látta - indokolta a változtatást Fónagy János gazdasági állam­titkár -, hogy az 1994. évi sza­bályozásból az úgynevezett kényszertagság és az adókhoz hasonló kötelező kamarai tag­díj sok vitát váltott ki. A pénzfelhasználást is átte­kinthetőbbé, ellenőrizhetőbbé kell tenni. Az új elképzelések szerint a kamarai tagság ön­kéntes, ugyanakkor a rendszer köztestületi maradna. Tisztség­re csak kamarai tagok választ­hatók. Összevonnák a kereske­delmi és iparkamarákat és a kézműves kamarákat. A törvé­nyességi felügyelet szabályai erőteljesebbé válnának, az Ál­lami Számvevőszék ellenőriz­né a gazdasági kamarák gaz­dálkodását is. A 2000. év át­meneti időszak lenne, a jövő év végéig kellene megtartani a soron kívüli kamarai választá­sokat. Az ellenzéki bírálatok szerint a kormány támadást in­dított a gazdasági önkormány­zatok ellen, hiszen a kötelező tagság eltörlése nyomán vagy széthullanak a kamarák, vagy az új választások és a költség- vetési támogatások révén ke­zes bárányokká válnak. „A pa­ragrafusokból árad a diktatúra szelleme” - hangoztatták a szocialisták. A kisgazdák mó­dosító javaslataikat ajánlották a Ház figyelmébe, finoman ér­zékeltetve, hogy nem értenek mindennel egyet. Az azonnali kérdések és vá­laszok órájában Orbán Viktor miniszterelnök a nyugdíjeme­lést szorgalmazó képviselőnek elmondta: a kormány jövőre 8 százalékos emelést tervez, 6-7 százalékos infláció mellett. A gyógyszerek, az energia, illetve a telefonárak áremelkedésének mértékét 6 százalékra próbál­ják szorítani. Az adóterheket il­letően Orbán Viktor kijelentet­te: a kormány arra törekszik, hogy 100 forint megtermelt jö­vedelemből 60 maradjon a pol­gárok zsebében. S. Á. Paskai László bíboros szerint a pápa teljes szellemi frissességnek örvend A remény szellemében Paskai László bíboros nemrégiben látogatást tett II. János Pál pápánál. A magyar katolikus egyház feje európai lelkipásztori meg­beszélésen képviselte hazánkat, de egy ebéd erejéig közvetlenebb beszélgetésre is sor került közte és a Szentatya között. A 2000. évre készülve II. János Pál rendkívüli lelkipásztori megbeszéléseket tart a világré­szek egyházi vezetőivel. Afri­ka, Amerika és Ázsia után most Európa került sorra. A magyar delegációt Paskai László bíboros vezette. A talál­kozó témájáról, valamint a ma­gyar katolikus egyháznak a Va­tikánnal, illetve a magyar ál­lammal való viszonyáról kér­deztük a bíboros urat.- Mi volt a konferencia témája?- „Jézus Krisztus, aki él az egyházban, remény Európa szá­mára” címmel került sor a be­szélgetésre - mondja az eszter­gomi érsek. - A hozzászólások­ból kiderült, hogy nagyon sok reménytelenség van Európában is. A médiában úgy fogalmaz­tak, hogy pesszimisták a püspö­kök. Erről szó nincs, csupán re­álisan értékelik a helyzetet.- Vajon mi okozza ezt az érzést?- Az emberek bizonytala­nok a jövőt illetően, s ezért ér­telmetlenségbe süllyed az éle­tük. Ebből táplálkoznak hely­telen cselekedeteik is.- Hogyan kíván az egyház fel­lépni ez ellen, s mit üzen a ma­gyar hívőknek?- Az evangélium hirdetésé­vel, Krisztus hitének továbbítá­sával szeretnénk ezt a folyama­tot megállítani. A kétezer éves kereszténységnek rengeteg po­zitívuma van, mint például az erkölcsös, becsületes életre va­ló nevelés, tanítás. Egy egysze­rű példával megvilágíthatom, mit ad a hit: a középkori szé­kesegyházak tetőszerkezetének kövei is gyönyörűen megmun­káltak, pedig azt az ember nem láthatja. De nem is ezért ké­szültek, hanem azért, hogy Is­ten gyönyörködhessen bennük. A magyar híveknek azt üze­nem, hogy a remény szellemé­ben hirdessék az evangéliumot.- Milyennek értékeli kapcso­latukat a Vatikánnal, illetve a magyar állammal?- A Szentszék értékeli az it­teni munkánkat. Ennek egyik legutóbbi megnyilvánulása volt, hogy a napokban két se­gédpüspököt is kineveztek Ma­gyarország számára Veres And­rás és Erdői Péter személyében. A püspökök reálisak FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY Ami a jelenlegi kormánnyal va­ló kapcsolatunkat illeti, egyér­telműen kedvezően alakul. En­nek egyik jelentős eredménye lesz, ha a törvényalkotásba be­vonják valamilyen formában az egyházakat. Nem gondolom, hogy az lenne a lényeg, milyen szervezetben koordinálják ezt a munkát, hanem az, hogy meg­felelő kapcsolatot lehessen tar­tani az egyes tárcákkal.- Milyennek látta a Szent­atyát, gondolok itt az egészségi állapotáról szóló híresztelésekre?- II. János Pál látszólag na­gyon törékeny, bottal jár. Ugyanakkor az üléseken mindig jelen volt, s reagált a hozzászó­lásokra, ami viszont teljes szel­lemi frissességről tanúskodik. Szalóky Eszter Hírcsatorna Kitüntetések. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke a mi­niszterelnök előterjesztésére ran­gos állami kitüntetéseket adott át kiemelkedő külföldi egyházi sze­mélyiségeknek kedden a Parla­mentben. A köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adomá­nyozta többek között Franz König bíboros, nyugalmazott bé­csi érseknek a Magyar Köztársa­ság érdekében hosszú évtizede­ken keresztül kifejtett tevékenysé­ge, hazánknak nyújtott erkölcsi és anyagi támogatása elismerése­ként. Bemutató. Európai uniós csatla­kozásunkkal együtt 80 ezer olda­las joganyag válik jogrendsze­rünk részévé, és ennek megisme­réséhez nyújt segítséget a Beveze­tés az Európai Unió jogrendsze­rébe című könyv - hangsúlyozta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bí­róság főtitkára és az Európai Jog­akadémia alelnöke kedden, a kö­tet bemutatóján. Egyeztetés. A közeljövőben Bu­dapesten egyeztetnek a magyar kormány képviselői az RMDSZ csúcsvezetőségével a romániai magyar egyetem működtetésé­nek, illetve a költségvetésben el­különített kétmilliárd forint fel- használásának konkrét formáiról - mondta kedden Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtit­kára. Csütörtökön és pénteken tartják Budapesten a magyar-ma­gyar intézményes párbeszédet szolgáló Magyar Állandó Érte­kezlet (MÁÉRT) második ülését. Ajánlat. A MÁV Rt. bruttó 8,5 százalékos jövő évi béremelésre tett ajánlatot a munkavállalóknak a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) keddi ülésén. A reprezen­tatív szakszervezetek az ajánlatot kevésnek találták. A Mozdonyve­zetők Szakszervezete (Mosz) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) 14%-os béremelést kér, a Vasúti Dolgozók Szabad Szak- szervezete (VDSZSZ) még nem készítette el hivatalos ajánlatát. Levél. A Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya javasol­ja, hogy a lakosság, az egészség­ügy és az önkormányzatok képvi­selőinek bevonásával haladékta­lanul kezdődjenek konzultációk a háziorvosi praxist érintő, a szol­gáltatási privatizációt szabályozó törvényjavaslatról - derül ki a Gógl Árpád egészségügyi minisz­ternek küldött keddi leveléből. Közraktározás. Többlettámoga­tást hirdetett meg a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­rium az idei termésű takarmány- kukorica közraktározásához. Az intézkedés célja az, hogy mérsé­keljék a túlkínálatot, s a termelők ne egyszerre jelenjenek meg áru­jukkal a piacon. Sikert aratott az üdülési csekk Jövőre negyvenezer forint lesz a támogatás Második esztendeje működik a Magyar Nemzeti Üdülési Alapít­vány, és azóta lehet üdülési csekkel üdülni. A munkaadó személyen­ként külön-külön vásárolhat ilyen csekket dolgozójának és annak családjának; ennek fele - de legfeljebb 10 000 forint - természet­beni juttatás, s nem terheli sem személyi jövedelemadó, sem tb- járulék. Nyirádi Agnes, az üdülési szol­gálat ügyvezető igazgatója la­punknak elmondta: ebben az évben eddig, 1,9 milliárd forint értékű csekket adtak el, csak­nem 40 százalékkal többet, mint tavaly. A megvásárolt csekkek a vásárlás napjától számított egy éven belül hasz­nálhatók fel. A csekkek részletben is fel- használhatók, akár több hétvé­gi pihenésre is, ha esetenként legalább egy éjszakát felhasz­nál a jutalmazott. A fizetés megkönnyítése érdekében a csekkeket a forgalomban lévő papírpénzek névértékén bocsá­tották ki. A MÁV is segíti a fel­használókat, hiszen üdülési csekkel évente háromszor le­het fél áron utazni. Az alapítványnak összesen 900 szállodával, kastélyszálló­val, kempinggel, panzióval van szerződése; ezekben lehet utal­vánnyal (is) fizetni. A munkaadók, az önkor­mányzatok, a civil szervezetek az üdülési szolgálat megyei és főváros kirendeltségein vásá­rolhatnak üdülési csekket. A nem dolgozó nyugdíjasok, munkanélküliek, egyetemisták is hozzájuthatnak e kedvez­ményhez; számukra az üdülési alap vásárolja meg a csekket. A jövő esztendőben a ked­vezmény eddigi összege meg­kétszereződik és húszezer fo­rint lesz. Ha tehát valakit - és hozzátartozóit - munkaadója még az idén megjutalmaz a tá­mogatás maximumát nyújtó húszezer forinttal és jövőre a megemelt negyvenezer forint­tal, akkor fejenként hatvanezer forintért már igen kellemes he­tet tölthet el a család az akció­ban részt vevő szállodák vala­melyikében. (koós) in! Titkolt érzésekről, családi tabukról, fájdalmas és boldog élményekről! VALLOMÁSOK mindarról, amiről beszélni nehéz! November 10-től keresse a hírlapárusoknál!

Next

/
Thumbnails
Contents