Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-08 / 306. szám

6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1999. november 8., hétfő Agrártámogatás: elfogyott vagy nem? A híresztelések ellenére nem fogyott el teljesen az agrárpiaci juttatás, a sertésexport továbbra is támogatásban részesül. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szerint felesleges volt félreverni a harangokat, hiszen csak a juttatás módszere változik meg. A sertéshús exportját továbbra is támogatja a minisztérium BUDAPEST A hónap elején még arról szól­tak a híradások, hogy a támoga­tási keret kimerült, a termelők a továbbiakban csak a saját forrá­sukból finanszírozhatják termé­kük piacra jutását. Aztán nem sokkal később már a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium cáfolta ezt a hírt, az­zal a megjegyzéssel, hogy az FVM-nek saját tartalékaiból si­került átcsoportosítania pénze­ket. A kormány ugyanis átmene­ti jelleggel engedélyezte az ag­rártárcának, hogy a piacra jutá­si keret feltöltésére 3 milliárd fo­rintot belső forrásokból az alap­ra átutalhassanak. Az idén 9,2 milliárd forint ilyen jellegű tá­mogatást nyújthatnak, ha elfo­gadja a parlament az 1998. évi zárszámadást. A 3 milliárd fo­rint átcsoportosítását a parla­menti döntéshozatalig terjedő időszak szükségletei indokolják. Kosa Ferenc helyettes államtit­kár elmondta, hogy december 31-ig minden exporttámogatási igényt ki tudnak elégíteni. Bár a megyében a vágóhidak közül nagyobb mennyiségű ser­téshúst csak a Délhús Rt. szállít külföldre, az exporttámogatás elmaradása meglehetősen nagy riadalmat keltett a termelők kö­rében is. A sertéshús exportja viszont nem fog leállni amiatt, hogy Magyarország idén már ki­merítette a 6,4 milliárd forint­ban meghatározott támogatási keretet - magyarázkodott a tár­ca - ugyanis ez csak a direkt tá­mogatásra vonatkozott. A há­rom évvel ezelőtt a Kereskedel­mi Világszervezettel (WTO) kö­tött megállapodás rögzíti, hogy az egyes években szubvencióra mekkora összeget fordithat és mennyi termék kivitelét támo­gathatja a magyar kormány. Erre az évre vonatkozóan állapították meg ezt az összeget, amelynek 80 százalékát október közepére már valóban kimentették. Az ex­porttámogatások felfüggesztése azonban nem jelent igazi gondot a termelőknek. Jelenleg a kor­mány kilónként átlagosan 60 fo­rint támogatást ad a sertéshús ki­viteléhez, valamivel kevesebbet az élősertés exportjához. Emel- let a terméktanács is kiegészíti a kivitelt, mégpedig az államinál nagyobb, 100 forintos összeggel, így ha valóban kimerülne a 6,4 milliárd forint állami támogatási keret, a terméktanács átveheti a minisztérium szerepét. B. G. Kisvállalkozókat telepítenek az ipari parkba Nem rögzítik szigorúan a profilt A már meglévő és még várt nagybefektetők mellé kis- és középvállalkozókat kíván lete­lepíteni a Pécsi Ipari Parkba a létesítményt kezelő részvény- társaság.- A városban, illetve a kör­nyékén végzett felmérés alap­ján úgy tűnik van érdeklődés kezdeményezésünk iránt - tá­jékoztatta lapunkat Kékes Pé­ter (képünkön), a Pécsi Ipari Park Rt. igazgatója.- Elsősorban azokra a kis- és középvállalkozókra számí­tunk, akik kinőtték, illetve bővülő tevékenységükre al­kalmatlannak találják koráb­bi telephelyüket, esetleg bel­városi bázisukat az ipari par­ki új műhelyek, raktárak egyi­kére váltanák. Mint az igazgató elmondta, pénzintézetek bevonásával si­került megfelelő finanszírozá­si konstruk­ciót találni a program megvalósítá­sára. A rész­vénytársaság lízing formá­jában fizet a beruházás során megva­lósuló műhelyekért, raktára­kért, bemutatótermekért, amiket bérleti úton értékesít. A park remélt új lakói szá­mára nem rögzítik szigorúan a profilt, ugyanúgy fogadják a gyártó, kereskedő, javító és más egyéb szakirányú vállal­kozásokat is. E programhoz kapcsolódik a létesítmény új szolgáltató­házának megépítése, amely­hez még idén megkaphatja a Phare-támogatást a részvény- társaság. Kaszás E. Gyakorlat a farmokon A Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium a fiatal ag­rárszakemberek és az agrár felső- oktatásban (elsősorban negye­dik, ötödik évfolyamos) tanulók részére hirdet pályázatot. Az amerikai farmgyakorlat idő­tartama 6 illetve 12 hónap. A résztvevők teljes ellátásban és havonta 600-650 dollár zseb­pénzben részesülnek. Ebből kell fedezniük a részvétel és egészségbiztosítás költségeit. Pályázhatnak azok a fiatalok, akik közép- vagy felsőfokú me­zőgazdasági végzettséggel ren­delkeznek, vagy a felsőfokú me­zőgazdasági intézmény 3.,4.,5. éves hallgatói, 19-26 év közötti életkornak, van gépjárműveze­tői engedélyük, vállalják a fizi­kai munkát, s legalább középfo­kú angol nyelvismeret birtoká­ban vannak. Az ausztrál programon 6 fő vehet részt. A jelentkezéshez szükséges jogosítvány, felsőfokú angol nyelvismeret, 450 dollár adminisztrációs költség befize­tése, közép-, illetve felsőfokú mezőgazdasági végzettség. Ide is jelentkezhetnek a felsőoktatá­si mezőgazdasági intézmény з. ,4.,5. éves hallgatói. A mini­mális kereseti lehetőség havon­ta 640 ausztrál dollár. A vízum költségét (körülbelül 25 ezer fo­rintot), valamint a program tel­jes időszakára vonatkozó bizto­sítási díjat a kiutazó diák finan­szírozza. Jelentkezés november 15-ig a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium me­gyei hivatalában (Pécs, Rákóczi и. 30.). Segítség a megváltozott munkaképességűeknek Phare-forrást nyertek a támogatók PÉCS A Szülőföld Alapítvány a pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és -Képző Központtal, a Baranya Megyei Munkaügyi Központtal, valamint a Regionális Foglalko­zás-egészségügyi Központtal együttműködve Phare-pályázatot nyert idén ősszel. A támogatás­ból megvalósított program olyan embereken segít, akik megválto­zott munkaképességük megálla­pításáért kénytelenek a különbö­ző szintű orvosi felülvizsgáló bi­zottságokhoz folyamodni.- Az ilyen helyzetbe került em­berek döntő része ezt az állapo­tot olyan krízisként éli át, amely nemcsak egzisztenciáját, de emberi értékeit, kapcsolata­it is veszélyeztetheti. Számuk országosan 70 ezerre tehető, Baranyában több mint 5 ezer ember került hasonló helyzetbe az elmúlt évek során. Legtöbbjük súlyos betegség­gel birkózva, illetve az addigi életéből kibillentő balesetet kö­vetően találja szembe magát az új elvárásokkal, különböző le­hetőségekkel - vázolta a feltárt körülményeket dr. Fodor Imréné (képünkön), a PRMKK igazgatója. Hazánkban az utóbbi évek­ben a korlátozottsággal élő em­berek rehabilitációjának elve és gyakorlata került előtérbe a rokkantság, mint társadalmilag elismert státus szemlélettel el­lentétben. A Szülőföld Alapít­vány tanácsadó szolgálata azt a célt szolgálja, hogy kiegészítse és összekapcsolja az egészség- ügyi, foglalkoztatási és rehabili­tációs erőfeszítéseket, ugyanak­kor mentálisan is segítse a rá­szoruló embereket. A szervezet közreműködik az érintettek re­ális helyzetértékelésének kiala­kításában, egészségügyi és fog­lalkoztatási lehetőségeik feltá­rásában, munkaalkalmasságuk újraformálásában, illetve a tá­mogató, önsegítő csoportok megalakulásában. A tapaszta­latok szerint a program a meg­változott munkaképességet mi­nősítő folyamat során elbizony­talanodott, helyzetüket nehe­zen átlátó embereket abban tá­mogatja hatékonyan, hogy sor­suk irányítását képesek legye­nek újból saját kezükbe ven­ni. Az ingyenes szolgáltatást hetente egy- egy alkalom­mal, csütörtö­könként 13-16 óra között ve­hetik igénybe az érdeklődők a Baranya Megyei Munkaügyi Központ pécsi kirendeltségén. Az újszerű kezdeményezés­sel, a szakmai programmal kapcsolatos információt kérni, illetve bejelentkezni a 72/512- 857 telefonon is lehet a tanács­adás ideje alatt, illetve kedden és szerdán 13-16 óra között a 06/ 30 95711-976 számon. K. E.

Next

/
Thumbnails
Contents