Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)
1999-10-31 / 298. szám
8 * RIPORT ★ 1999. október 31. „Fekete gyerek voltam Hitler birodalmában” A hétéves Hans-Jürgen itt még büszkén viseli a horogkeresztet. A fényképet tanítónője, Beyle kisasszony készítette a hamburgi Kathnerkampschule udvarán. A fiút később a bőre színe miatt üldözték a nácik A fotó - amelyen egy sötét bőrű, göndör hajú kisfiú látható a pulcsiján horogkereszttel - 1933-ban készült. A hamburgi iskolaudvaron lefényképezett gyerek akkor még büszkén viselte ezt a szimbólumot. A ma hatvanhat éves férfi így emlékezik visz- sza: „Alig hétévesen fanatikusan hittem a nácizmusban. Tetszett, ahogyan az egyenruhások zenekari kísérettel, ütemesen lépkedve végigvonulnak az utcán.” Lelkesedése persze nem tartott sokáig... A nácik szemében Hans- Jürgen alacsonyabb rendűnek számított. A néger gyerek nem lehetett a Hitlerjugend tagja (ez volt a német fasizmus ifjúsági szervezetének neve), a Wehrmacht soraiba se léphetett be, lévén egy afrikai néger apa és egy német anya kapcsolatának gyümölcse. A népnyelv az ilyet „szerelemgyereknek” nevezi, a nácik szerint „a faj szégyene”. Hans-J. Massaquoi ma New Orleansben él kellő jómódban, és a kétmillió példányban megjelenő Ebony című - négereknek készülő - magazin ügyvezető igazgatójaként és főszerkesztőjeként vált híressé. Onnan ment két éve nyugdíjba. Most jelennek meg az Egyesült Államokban Hans-Jürgen viszszaemlékezései, de német címmel, ami elég provokatív: „Néger, néger, kéményt seper” (Neger, Neger, Schornsteinfeger). A gyerekmondókát a kis Hansnak gyakran végig kellett hallgatnia. A király elszelelt! Hans-J. egy afrikai király unokája. Nagyapja Momolu, a vai törzs királya volt Libériában. Ezt az afrikai államot 1847-ben szabadon engedett rabszolgák alapították. 1922-ben Momolu Massaquoi Libéria főkonzulja lett Hamburgban. Al-Haj, a fia egy partin ismerte meg Bertha Baetz hamburgi ápolónőt, és azonnal beleszeretett. Ebből a kapcsolatból született 1926. január 19-én Hans-Jürgen. A királyi származás# apa sohaAPJA afrikai királyfi, ANYJA német ápolónő 1950-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba, ahol újságíróként dolgozott. Két éve él új New Orleans-i otthonában, ahol megírta visszaemlékezéseit sem vette feleségül az ápolónőt. Ennek ellenére a fiatal Hans- Jürgen gondtalanul tölthette élete első éveit a nagypapa nagypolgári házában... Aztán egyszer csak hirtelen -vége lett a jó életnek: az apa és a nagyapa visszautazott Libériába, a mama és kisfia pedig támasz nélkül maradt. Az eltökélt, melegszívű Bertha Baetznek a fiáért folytatott harcáról szól a könyv. Arról, hogy egy német anya milyen elszántan küzdött a náci Németországban a fiáért. A könyv arról is hű képet fest, hogy sok egyszerű ember mennyire semmibe vette az akkori náci törvényeket. Ők Hansot olyannak fogadták el, amilyen. Hans-J. Massaquoi kíméletlen nyíltsággal tárja az olvasó elé saját életútját. A néger fiú állandóan azon fáradozott, hogy ugyanolyan legyen, mint a többiek. Csakhogy mindig arra emlékeztették: ő semmire sem jó. Egyik tanára még meg is fenyegette: „Ha végeztünk a zsidókkal, te következel!” Hans-Jürgen gimnáziumban akart továbbtanulni, de nem engedték. A géplakatos mesterséget tanulhatta csak ki, és a bramfeldi amatőr bokszcsapat becsületére válik, hogy befogadta a tehetséges sötét bőrű fiút. Majdnem meglincselték A Wehrmacht ugyan a bőre színe miatt nem sorozta be, nem- kívánatosnak nyilvánította a fiút, Hans-Jürgen Massaquoi mégis alig élte túl a háborút. Amikor egyszer az amerikaiak Hamburgot bombázták, a támadás lefújása után - hegesztő- szemüveggel a nyakában - hazafelé bandukolt a munkából. A felháborodott tömeg meg akarta lincselni, mert fekete bőre miatt azt hitték, amerikai pilóta. Ekkor egy rendőr odalépett hozzá és megmentette az életét. Amikor a háború véget ért, Hans-Jürgen Baetznek, ahogy még akkoriban hívták, kapóra jött a bőre színe. Miután klari- nétozott és szaxofonozott, fehér honfitársai amerikainak gondolták, ami sokat segített mind zenei pályafutásában, mind feketepiaci üzleteinek lebonyolításában. Apja Libériából 1948-ban Hans-Jürgen Massaquoi névre kiállított útlevelet küldött neki, egyben azt parancsolta, hogy utazzon Afrikába. Hans két évig bírta Libériában. Ekkor sikerült ösztöndíjat szereznie és így jutott álmai országába, Amerikába. A katonai hatóságok tévedésének köszönhető, hogy besorozták, aztán önként jelentkezett ejtőernyősnek. Régóta szeretett volna katona lenni, de ez akkoriban a színes bőrűek számára szinte lehetetlen volt. A katonai szolgálat révén nyílt lehetősége az egyetemi továbbtanulásra. De ahhoz érettségire volt szüksége. Igen ám, de mivel nem járhatott gimnáziumba, nem volt érettségi bizonyítványa... A Harmadik Birodalomban a túlélésért folytatott harc szemfülessé tette Hans-Jürgen Mas- saquoit. Levelet írt szülővárosának reálgimnáziumába azzal a kéréssel, hogy küldjék el neki érettségi bizonyítványának másolatát. Pontosan tudta ugyanis, hogy az iskolának már csak a helye van meg! Ezt a válaszlevelet kapta a hamburgi iskolától: „Irattárunkat lebombázták, ezért nem tudunk önnek másolatot küldeni a bizonyítványról.” Él, mert kevesen voltak Hans-Jürgen Massaquoi újságírást tanult, harminckilenc évig volt riporter, később az Ebony (Ébenfa) főszerkesztője lett.- Visszaemlékeztem Németországban töltött gyerekkoromra - mondta Hans-Jürgen Massaquoi -, de mindenekelőtt a fiaimnak, Stevennek és ifjabb Hansnak írtam a könyvet. Ez egy rendhagyó végrendelet. Remélem, sikerült világos képet festenem a fajgyűlöletről, és sikerült hozzájárulnom, hogy ne erősödhessenek meg napjainkban az olyan rasz- szista csoportok, mint az új nácik. Mr. Massaquoi szentül meg van győződve róla, hogy csak azért maradt életben, mert a' Harmadik Birodalomban nagyon kevés fekete bőrű volt. Az Ebony magazin riportereként Hans-J. Massaquoi fontos emberekkel is találkozott. Jimmy Carter, az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban fogadta A tánc az élete Budapesten is fellépett Marie Chouinard és társulata. A művésznő világsikere saját bevallása szerint annak köszönhető, hogy tökéletesen nyitott a világra. Amikor New Yorkban, Berlinben, Nepálban vagy éppen Balin élt, a lehető legjobban alkalmazkodott a környezethez. A népszokások mellett táncaikat is elsajátította és annyira azonosult velük, hogy a mozdulatsorok hamar sajátjaivá váltak. A táncot szent művészetnek tartja, amellyel kifejezheti a kife- jezhetetlent és a megfoghatatlant. A táncvilág egyik leginkább elismert alakja húsz éve sikert sikerre halmoz, annak ellenére, hogy mostanában egyre többet fog- kozik a családjáig hiszen a és elöadá- után ;ké- siet A
