Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)
1999-10-03 / 271. szám
Egy nőbolond agglegény 1999. október 3. ★ ARCKÉP ★ 7 HIÚ MENZEL SZERELMEI Magához ölelt már néhány nőt. Szeretett is jó pá rat. Házasságra mégsem gondolt. Jirí Menzel, az Os- car-díjas prágai filmrendező megrögzött agglegény. Hatvanéves fejjel is azt mondja: „Jobb egyedül. Illetve szeretni, de papír nélkül.”- Bár ritkán nyilatkozik a magánéletéről, titkolózni nem szokott. Olykor-olykor még a nőügyeit is kiteregeti. Talán büszkeségből teszi? Menzel: — Ezt hogy érti? EH- Úgy, ahogy mondom. Büszke, hogy olyan nőkkel kerül bizalmas, meghitt vagy éppen testközeli kapcsolatba, akiket az egész világ ismer. Soroljam? Mariéne Jobert, Mia Farrow, Geraldine Chaplin, Salma Hayek... Menzel: — Engem szeretnek a nők. Babusgatnak, kényeztetnek, a tenyerükből etetnek. Miiá — Biztosan azért, mert ön is körberajongja őket. Menzel: — Csak azt, aki nagyon tet- szik. Tehát nem mindegyiket. M !<Ü— Mariéne Jobert-rel gondolom, Párizsban ismerkedett meg. Menzel: - Prágában találkoztunk. Mégpedig úgy, hogy egy francia barátom magával hozta azt remélve, hátha... Miiá — ...hátha egymásba szeretnek? Menzel: - Lehet, hogy ez is megfordult a fejében, de az elsődleges célja az volt, hogy Mariéne és én dolgozzunk együtt, ha lehet. Szóval elhozta őt Prágába, de még előtte, otthon megmutatta neki az összes filmemet, Mariéne Jobert pedig azt mondta: ő ezzel a pasival szívesen forgatna. Hozott is magával egy könyvet, egy meglehetősen intim történetet, amely nekem ugyan a kedvemre való lett volna, de a francia producer módfelett bizalmatlanul fogadta. Erre én egy másik témát javasoltam. Mariéne összecsapta a tenyerét, hogy remek, aztán rábeszélt, hogy menjek el Normandiába, a nyaralójába, ahol majd közösen megírjuk a forgatókönyvet. Én meg hagytam, hogy lépre csaljon. A végén ugyanis kiderült, hogy mindent egyedül akart. írni, játszani, talán még rendezni is. Egyszer csak azt vettem észre, hogy úgy viszonyul hozzám, mintha én lennék a tanítómestere. Közben persze fino- man udvarolt. i*ltM — Elcsavarta a fejét? Menzel: — Azt azért nem. Résen voltam. Éreztem, hogy „az elnyomott cseh rendezőt” látta bennem. Akit majd ő fog „felszabadítani”. Párizsi lakásában is eltöltöttem pár napot. Igazából ott ismertem meg őt, miközben a bejárónőjét „ostorozta”. Úgy bánt vele, mintha egy nagy hatalmú királynő lett volna. Megrettentem tőle. Valósággal hazamenekültem. Mm — Mia Farrow? Menzel: - Ne vegyük sorra az összesét. Legyen elég annyi: volt, akivel nagyon jól éreztem magam, volt akivel kevésbé. IMiifl — Olyan is, akivel egyáltalán? Menzel: — Attól két mondat után szépen elköszöntem. ViÜl - Soha nem érzett olyasmit, hogy ez most az igazi, őt meg kellene tartani? Menzel: — Én mindig okos nőket szerettem, akik gyorsan rájöttek: gyereket más valakitől kell szülniük, én csak szeretőnek vagyok jó. Későn érő típus voltam, és most, közel a hatvanhoz is úgy érzem, a kamasz még ma is itt lakik bennem. De csak bizonyos helyzetekben! Egy ilyen férfira pedig nem lehet családot építeni. Ezt egy okos nő megérti. Arról nem is beszélve, hogy egy bizonyos kor után már nem is foglalkozik az ember a családalapítás gondolatával. Amíg fiatal voltam, lekötött a tanulás, a főiskola, harmincéves koromban pedig már tisztán láttam: ha megnősülnék, sok mindenről le kellene mondanom, amit fontosnak tartok az életemben. Ráadásul már akkor is lusta, kényelmes ember voltam. És ha a kollégáimra gondolok: hányán, de hányán elvállalnak mindenféle nívóban munkát csak azért, mert szükségük van a pénzre, el kell tartani a családjukat. Engem ezzel sem lehet sarokba szorítani. Én teljesen szabad voltam. És a legnehezebb időkben is azt rendeztem, amit akartam. MtH — Amiatt sem aggódott soha, hogy öreg napjaira majd egyedül marad? Menzel: - A gyerek erre sem garancia. Felnő, kirepül otthonról... a szülő is előbb- utóbb magára marad. Önző vagyok, tudom. De annyira azért sosem szerettem magam, hogy a „másolatomra” vágytam volna. Tudja, hogy néztem ki fiatalon? Iszonyú rosszul. Esetlen voltam és b u gyuta. Felvehettem bármit, semmi sem állt jól rajtam. Halkan beszéltem. Nem lehetett érteni, mit mondtam. Tele voltam görccsel, gátlással. És most ugyanezt látnám „kicsiben”. Jaj, ne! Meg aztán valahogy nem is érdekelnek a nős férfiak panaszai. Sőt amikor elárasztanak a kínjaikkal, panaszaikkal, akkor újra és újra megköszönöm a sorsnak, hogy független maradtam. így több időm marad a munkára, és a feleségemet sem kell megcsalnom. Ez is szempont számomra. Én ugyanis nem szeretek hazudni. Már az is fáraszt, idegesít, ha füllentenem kell. MtS — Otthon, nagy magányában sosem bánkódott még amiatt, nincs, aki a legnehezebb pillanatban is megfogná a kezét? Menzel: - Egészen tavalyig a nővéremmel éltem egy lakásban. Tehát sosem voltam egyedül. Otthon, a saját birodalmamban mindig jól érzem magam. Főleg most, hogy új lakásba költöztem. Ha tudná, hány nős, többgyerekes kollégám irigyli a helyzetemet! Midi— Juraj Herz túl az ötvenen kezdett áj házasságot, Karel Kochyna hatvan is elmúlt már, amikor gyereke született. Ilyen értelemben még ön sem késett le semmiről. Menzel: — Mondja csak, én most egy újságíróval társalgók vagy egy házasságszervezővel? Mire vagy kire szeret- ne rábeszélni? — Semmire és senkire. Csak átfutott az agyamon, hogy mindenkinek van egy két gyönge pillanata az életben. Menzel: — Nekem nem lesz, garantálom. Nekem ne ásson csapdát senki, mert nem fogok beleesni. áWtlBI - Egyszer, valamikor a nyolcvanas évek első felében szemtanúja voltam, amikor egy csinos magyar színésznő erősen szorította a kezét. Ott sem állt fenn a veszélye, hogy bekötik a szemét? Menzel: — Szorgalmas és kitartó volt az illető, szeretem is őt mind a mai napig, drukkolok neki, de láthatja, hogyan alakultak a dolgok. Nagyon messzire kerültünk egymástól. A nagy víz is elválaszt bennünket. IMlilH — Olyan nővel még nem találkozott, aki azt mondta volna, hogy élete végéig imádni fogja? Menzel: — De igen. Ez is előfordult. Azzal jött, hogy ha elküldöm, nem lesz majd, aki a végső pillanatban lefogja a szememet. Egyvalamiről azonban megfeledkezett. A végső pillanat- ban már nem őt akartam látni. — Jobban szereti talán a rövid lejáratú, de annál intenzívebb kapcsolatokat? Menzel: - Hová gondol? Én már óvakodom az ilyen váratlan tüzektől. Nekem már az orvos is azt tanácsolja: „Csak finoman, Menzel úr, csak finoman!” Szabó G. László Jirí Menzel filmjei Halálos főnyeremény lottótörténész ^ "^emlékirataiból 1965 1966 1967 1969 1974 1975 1978 1980 1982 1986 1989 1991 .994 Bűntény a lányiskolában Szigorúan ellenőrzött vonatok Szeszélyes nyár Pacsirták cérnaszálon Ficsúrok a sárban Magány az erdőszélen Mesés férfiak kurblival Sörgyári capriccio Hóvirágünnep Az én kis falum Vége a régi időknek Koldusopera Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai Bizonyára sokan álmodoznak arról, egyszer ők zsákolnak, amikor a lottóötöst kifizetik. Dr. Gálfalvi István már sok ilyen nyereményátadást megélt. Igaz, nem kapott, hanem adott, hiszen 50 éve Fortuna istenasszony munkatársa.- A negyvenes évek végén a családi hagyományokat követve - édesapám ismert bíró volt- jogot tanultam, de az 1949-50-es tanévre már nem engedtek beiratkozni - meséli Gálfalvi úr. - Ekkor szólt egy rokonunk, aki a Pénzügyminisztériumban dolgozott, hogy indul a totó, és ott lenne munka. Bár ’57-ben végül is sikerült befejeznem a tanulmányaimat, végleg itt ragadtam. Most nyugdíjasként ismét a múlt emlékeinek összegyűjtésével foglalkozom. A mai napig totózom, és időnként lottózom is. Persze sose nyertem. A milliárdos héten is ki akartam tölteni egyet, de olyan sokan álltak sorba, hogy inkább kihagytam.- Telitalálata nem volt, viszont sok nyertessel találkozott.- Éveken át részt vettem a nyeremények kifizetésénél, s két esettől eltekintve mindig nagyon vidáman zajlottak le ezek a pillanatok. Hatvannyolc novemberében a nyíregyházi M. János számait húzták ki. A kilencgyerekes férfi, akinek már három unokája volt és az első dédunokáját várta, nem élvezhette sokáig a nyereményét. Tizenegy nappal később az átélt izgalmak következtében régebbi betegségei kiújultak, és meghalt. Az egymillió-hétszázezer forintot meghaladó nyereményhez évek múltán jutott hozzá az özvegye. A gyerekek ugyanis a nyeremény felére tartottak igényt, de a mama nem akart osztozni velük. A második szomorú nyertesünk egy budapesti klinikán fekvő súlyos beteg asszony, K. Piroska volt a hetvenes évek végén. Kezelőorvosa felhívta a lottóigazgatóságot, hogy tekintettel a beteg súlyos állapotára, határidő előtt fizessék ki a nyereményt, mert férő, hogy két hét múlva már nem él. Erre azonban nem volt lehetőség. Szerencsére az asszony személyesen vehette át, orvosai és hozzátartozói kíséretében a több mint kétmillió forintot. Piroska lediktálta, hogy milyen nevekre mekkora összegű betétkönyvet állítsanak ki. Magának semmit, mondván, napjai vannak hátra. Bár a pénzátadóknak tiltja a szabályzat, hogy ebbe beleszóljanak, a bankfiók vezetője igyekezett meggyőzni, hogy gondoljon magára is, mert sosem lehet tudni. A jelen lévő orvosoknak láthatóan nem tetszett, hogy egy hivatalnok kétségbe vonja a diagnózisukat. A nyertes végül beadta a derekát, és a Dr. Gálfalvy István 50 éve Fortuna istenasszony munkatársa pénz nagyobb részét megtartotta. A nyereményf el vétel után még néhány hétig feküdt a klinikán, amikor félig-meddig gyógyultan hazatért falujába. Egy év múlva pedig kérte, hogy pénzét telepítsék át a legközelebbi, békéscsabai bankfiókba.- Ötven éve Fortuna istenasszony közelében dolgozik. Szerencsés embernek tartja magát?- Bár nekem is voltak olyan események az életemben, amiket nem szeretnék még egyszer átélni, de mindent összegezve azt mondhatom, hogy igen. Kelemen Mihály I FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY
