Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)

1999-10-21 / 289. szám

Világtükör 1999. október 21., csütörtök 2 Dlmántúli Napló Hírcsatorna Szarajevóba és Koszovóba utaznak a NATO-tagországok szövetségi nagykövetei és Robertson főtitkár. A nagyköve­tek - köztük Simonyi András - találkoznak a boszniai és koszo­vói békefenntartó erőkkel. A ma­gyar NATO-képviselet vezetője külön ellátogat a magyar egysé­gekhez Boszniába és Koszovóba. 0 Orosz hadászati rakétacsapa­tok tegnap sikeres kísérletet haj­tottak végre egy RSz-18-as inter­kontinentális ballisztikus rakétá­val. A bajkonuri silóból történt indítást követően a rakéta elérte a hétezer kilométer távolságra, a Kamcsatka-félszigeti Kúra kato­nai lőtéren lévő célt. Stratégiát dolgozott ki a szlo­vák kormány a cigány lakosság életfeltételeinek javítására. Az öt­milliós szlovák lakosság 10 szá­zaléka roma. Az országban 19 százalékos a munkanélküliség, de a cigányság körében ennél is magasabb. Felszólította a német kormányt és az érintett vállalatokat Hans- Jochen Vogel szociáldemokrata politikus, hogy emeljék föl az egykori kényszermunkásoknak felajánlott kártalanítási összeget. Elmarad a novemberre terve­zett budapesti román kulturális hét. A bukarestiek pénzhiánya miatt ugyanis nem lehetett idő­ben megoldani a technikai kérdé­seket. A bukaresti magyar kultu­rális hetet tavasszal megtartot­ták. Elkezdődött a szlovákiai Észak- Komáromban (Révkomárom) a Duna menti Múzeum udvarán ál­ló monumentális Jókai-szobor restaurálása. A város felújítja a Zichy-palotát, hogy ott adjon he­lyet Jókai és Lehár, valamint a szintén Révkomáromban szüle­tett Selye János emlékszobájá­nak. Meggyilkolták Szentpéterváron Viktor'Novoszelovot, a helyi du­ma képviselőjét. Nem messze la­kásától egy férfi lépett a városatya autójához, amíg az a pirosban vesztegelt, és robbanószert tett a tetőre, a képviselő ülése fölé. Rudolph Giuliani, New York republikánus polgármestere a közvélemény-kutatási adatok szerint 11 százalékponttal vezet Hillary Clinton előtt a jövő no­vemberi New York állambeli sze­nátorválasztás valószínű indulói­nak népszerűségi versenyében. Zsidó telepesek a Jordán folyó nyugati partvidékén megkezdték engedély nélkül létesített városa­ik kiürítését. A kormány engedé­lye nélkül létesített, összesen 42 telep közül harmincon továbbra is ott maradhatnak a lakók. Elnökválasztás zavargásokkal. Négyen megsebesültek, amikor tegnap pokolgép robbant az indonéz törvényhozás épületének közelében. Ezután mintegy tízezer fős tömeg támadt a felvonulást akadályozó rendőrökre. A jakartai parlament a mérsékelt muzulmán vezetőnek számító Abdurrahman Wahidot választotta meg a távozó Jusuf Habibie utódjául. fotó: feb/reuters Moszkvában ismerik a tetteseket Az orosz belbiztonsági szolgálat ismeri a szeptemberi robbantások összes tettesét - jelentette be a szervezet szóvivője. Az elkövetők nem csecsen nemzetiségűek, de mindannyian csecsen kiképzőtábo­rokban készültek fel a moszkvai, bujnakszki és volgodonszki robbantásokra. A biztonsági szolgálat szerint a terrorcselekmények irányítói Bászájev és Hattab csecsen hadurak, valamint egy jordá- niai vagy szaúd-arábiai állam­polgárságú férfi volt, aki Csecsenföldön él. Körözést adtak ki egy egyiptomi férfi el­len is, aki 200 ezer dollárt adott át Bászájev parancsnok­nak, hogy megbízottai felrob­banthassanak két moszkvai la­kóházat. Az egyiptomi férfi a merényletek után elhagyta Oroszországot. Moszkvában tegnap zárónyi­latkozat elfogadásával véget ért a fejlett ipari országok és Orosz­ország kétnapos miniszteri kon­ferenciája, amelyet a szervezett bűnözés elleni küzdelemnek szenteltek. A dokumentum el­ítéli a terrorizmust, körvonalaz­za a számítógépes adatbázisok nemzetközi hozzáférhetőségé­nek alapelveit, állást foglal a te­lekommunikáció terén elköve­tett bűncselekmények nyomo­zásáról, valamint az emberke­reskedelem elleni harc elveiről. Az orosz kormányfő Jelcin elnök utasítására szemleutat tesz, amelynek során fölkeresi Dagesztán fővárosát, Mahacs­kalát. Vlagyimir Putyin tegnap egy Szu-25-ös vadászbombá­zón - a másodpilóta ülésében - rövid gyakorlórepülésen is részt vett. Orosz védelmi forrá­sok szerint a szövetségi légierő szerdán Groznij déli részei el­len intézett támadásokat, ame­lyek célja, hogy az összes cse­csen települést „megtisztítsák a terroristáktól”. * Egyezményt írtak alá Budapes­ten a magyar-orosz békés célú űrkutatási és űrfelhasználási együttműködés előmozdítása érdekében. A kormányközi megállapodás többek között tervbe veszi hazánk részvételét egy új csillagászati műhold el­készítésében és közös űréletta­ni kutatásokat irányoz elő. Adolf Hitler-múzeum. Nemzetiszocializmusra emlékeztető állandó kiállítást rendeznek be a náci Németország vezérének egykori üdülőhelyén, Obersalzbergben. Hitler „sasfészkét” a második világháború után a megszálló amerikaiak használták. fotó: feb/reuters Haider Padániát éltette Összehívták az osztrák parlamentet Klestil államfő október 29-ére összehívta az újonnan megvá­lasztott parlamentet, amelyben az eddigi öt helyett immár csak négy frakció lesz. A legerősebb párt változatlanul az Osztrák Szociáldemokrata Párt, amely 65 mandátumot szerzett. Egyaránt 52-52 mandá­tummal képviseltetheti magát a jobboldali radikális Osztrák Sza­badságpárt és az eddigi kisebb koalíciós partner, a keresztény- demokrata Osztrák Néppárt. Csütörtökön még egyszer összeül az eddigi összetétel sze­rint a ház főbizottsága, s ez lesz a Liberális Fórum egyelőre utol­só szereplése a parlamentben, mivel nem került be a választá­sokon a Házba. A legvitatottabb osztrák politi­kusnak, a Szabadságpárt vezéré­nek tegnap sikerült újabb vihart kavarnia. Jörg Haider cáfolta ugyan Umberto Bossinak, a sze­paratista olasz Északi Liga veze­tőjének azt az állítását, miszerint éltette volna a szakadár terveket, ám az osztrák televízió helyszíni képekkel számolt be a történtek­ről. A felvételeken jól hallható, amint a bécsi politikus azt kiált­ja: „Szerencsét kívánok Venetó- nak, Padániának, minden jót Umberto Bossinak!” Haid.er sajtó- szóvivője közölte: a pártvezető merő véletlenségből, egy magán­kirándulás során került az Északi Liga rendezvényére, és a legke­vésbé sem áll ki Padánia mellett. Peter Schieder, az SPÖ szóvi­vője szerint „politikailag helyte­len és tapintatlan Haider efféle barátkozása”, a találkozó bizo­nyítja, hogy Haidernak csak szélsőséges csoportokkal van kapcsolata - mondta. Az SPÖ, kizárta annak a lehetőségét, hogy Haider pártjával együtt­működjön egy koalícióban. Fogyókúr a-párbaj Az amerikai elnök feleségének valami haszna mégis csak volt a Monica-botrányból: Hillary Clinton végre lefogyott. Férje hűtlenségének legutóbbi megnyilvánulása a jelek szerint az asszonyt arra indította, hogy minden korábbinál következete­sebben ügyeljen a külsejére. Hillary rendszeresen látogatja a Fehér Ház edzőtermét, kocog a kertben, és kerékpározni jár egy közeli egyetem pályájára. A testedzés elővigyázatos táplálko­zással párosul: az elnök felesége kerüli a magas szénhidráttartal­mú élelmiszereket, helyettük fő­ként gyümölcsöket és főzeléke­ket fogyaszt. Az eredmény nem is marad el: Clintonné karcsúbb, mint valaha, bár azon nem tud segíteni, hogy mindössze 1,64 méter magas. Monica Lewinskyra is ráfér a diétázás. A 26 éves egykori fe­hér házi gyakornoklány bánatá­ban csaknem 25 kilót szedett föl. Nyár óta viszont ügyel az étkezésére. Eleinte csak napi ezer kalóriát engedett meg ma­gának, majd az adagot 2600-ra emelte. Monica a koplalást sportolással párosítja. Egysze­rűbb nyújtózkodási gyakorla­tokkal kezdte, majd napi tízper­ces erőteljes gyaloglás követke­zett. Időközben rászokott a súlyemelésre, sőt az aerobicot is beépítette az önkínzási prog­ramba. ....dziiíO'ioq S hogy ki lesz a végé re-.a -csi­nosabb? A New York-i' szenátor­nak készülő elnökné jelenleg fiatalos és kifejezetten vonzó, ápolt arcú, irigylésre méltóan jó alakú. Monica viszont egyelőre még „gurul . Hauajvarn Évfordulós bélyegkiállítás Az osztrák bélyegkiadás meg­születésének 150. évfordulója al­kalmából Bécs ad otthont az új évezred első bélyeg-világkiállí­tásának. A WIPA 2000 nevet viselő, 2000. május 30. és június 4. kö­zött megrendezendő „filatelista olimpián” megkülönböztetett súllyal vesz részt Magyarország: a posta, a filatelisták és a bélyeg­kereskedők egyaránt ott lesznek, hiszen a magyar és az osztrák postatörténelem gyökerei elvá­laszthatatlanok egymástól. A világkiállítás eseményei máris megkezdődtek. Az oszt­rák házigazdák nemzetközi ver­senyt indítottak 10-20 éves fiata­lok számára az interneten. Jövő májusig hat feladatot kell meg­oldaniuk a résztvevőknek, s kö­zülük három már várja is a meg­oldásokkal próbálkozókat a vi­lághálón. Az egyik feladat kira­kós játék: a világkiállítás szét­szabdalt emblémájának összera­kása. A második: különféle diák megfelelő helyre illesztése, a harmadik pedig a résztvevők emlékezőkészségét teszi próbá­ra. A további feladatok később kerülnek fel az internetre. A http://www.wina.at honla­pon találhatók a rejtvények, s ide várják folyamatosan a meg­fejtéseket is. Az értékes díjak között több ausztriai utazás is szerepel, a fődíj pedig egy Vespa motor. Ferenczy Europress Előny a maffiánál Az európai bűnüldözők magasabb sebességre kapcsolnak Napjaink „keresztapái” multinacionális vállalatokban, bankokban mossák át milliárdjaikat, adják-veszik a kábítószert, gyémántot, fegy­vert, vagy folytatnak emberkereskedelmet. Alaposan megnehezíti a rendőr­ség dolgát a nemzetközi bűnö­zés. Az Európai Unió közös bűn­üldöző szervezete, az Europol el­tökélte, hogy felveszi a kesztyűt. Az érintett országok rendőrsé­gei azonban csak helyben vizsgál­hatják a fejleményeket, az Europol viszont mindenhol ösz- szegyűjtheti a szakmailag értéke­lendő adatokat. Erről a szintről sokkal átláthatóbb a „helyszin”. Hatalmas számítógépes hátteré­nek segítségével elemezheti a kö­rülményeket, és hatásos módszert ajánlhat a bűnözők elfogására. A maffiakartellek napjainkra átalakultak. Egykor szigorú hie­rarchia és nemezetiség szerint ta­gozódtak, mára viszont nemzet­közi kapcsolatrendszer és mun­kamegosztás fonja össze őket. A török kábítószer-kereskedő klá­nok albán, fekete-afrikai elosztó­kat, utcai árusokat alkalmaznak, a csecsének és az ukránok bér­gyilkosként álltak a szervezett bűnözőcsoportok szolgálatába. A bűnös módon szerzett pénzt elképesztő leleményesség­gel mossák tisztára. A pénzmo­sás a bűnözés egyik legsajáto­sabb formája. A fehérgalléros tettesek szakmai tudása, meg­bízható kapcsolatrendszere nél­kül elképzelhetetlen. A gazdasági-pénzügyi szerve­zett bűnözés elleni küzdelem hatékonyságát növelné, ha első­ként az európaiak, majd a világ valamennyi országának tör­vényhozói összehangolnák a büntetési tételeket. Nem ritka ugyanis a két véglet: miközben az egyik országban szigorúan büntetik a pénzmosást, a másik­ban ebből él a kormány. Az Europol vezetői sürgetik a mostaninál „rugalmasabb költ­ségvetés” jóváhagyását a testü­let számára, mert a bűnözők­nek legalább kétéves előnyük van. Vagyis a magyar rendőrség­hez hasonlóan az Europolnak is jóval több pénzre volna szüksé­ge, hogy folyamatosan tökélete­síthesse technikáját. (kulcsár) TTf UJSA A család minden tagjának szól! A televízió - és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás­előrejelzést orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. Keresse a hírlapárusoknál! A farm, ahol RTL hétfőtől péntekig. 16,55 A hét kedvence: Brad Pitt Tracy és Hepburn Valacht beszélni kezdett Gyógyító horoszkóp j—k ______Élő kart

Next

/
Thumbnails
Contents