Új Dunántúli Napló, 1999. október (10. évfolyam, 269-298. szám)

1999-10-09 / 277. szám

2 Dtmántúli Napló VlLÁGTÜKÖR 1999. október 9., szombat Hírcsatorna A román folyami szállítók szö­vetsége (AAPSR) azt javasolja a magyar félnek, hogy a Duna alsó részén rekedt magyar, illetve az Újvidék fölött veszteglő román hajókat kétoldalú megegyezés alapján használják nemzetközi szállítások lebonyolítására. A jelenleg érvényben lévő szerződé­sek szerint ugyanis ezek a hajók csak Magyarországon, illetve Ro­mániában feladott árut szállíthat­nak, így addig veszteglésre van­nak ítélve, amíg helyre nem áll a közlekedés a Dunán. Elutasította az indiai legfelsőbb bíróság pénteken annak a négy halálra ítéltnek a fellebbezését, akiket a Radzsiv Gandhi néhai miniszterelnök ellen 1991-ben el­követett gyilkos merényletben va­ló részvétellel vádolnak. A Scotland Yard tájékoztatása szerint számos, a,keddi vasúti szerencsétlenség nyomán eltűnt­nek hitt személy jelentkezett a rendőrségnél, de még így is 127 utasról vélik, hogy életét vesztet­te a katasztrófában. A 127 eltűnt­nek nyilvánított utas közül eddig 31-nek a holttestét emelték ki a roncsok közül, de csak alig 5-6 ál­dozatot tudtak kétséget kizáróan azonosítani. Szaddám Húszéin iraki elnök levelét adja át a jövő héten Bili Clinton amerikai elnöknek Abdalláh jordániai uralkodó. A király a legújabb tervek szerint kedden találkozik Clintonnal a Fehér Házban. A Londonban megjelenő, Al-Hajat című arab nyelvű lap szerdán azt írta: az iraki vezető előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasol az Egye­sült Államoknak, és kifejezi készségét, hogy hozzá kíván já­rulni a közel-keleti megbékélési folyamathoz.­A Balkán békéjéért Szegeden Német parancsnok irányítja a KFOR-egységeket Ameddig nincs Jugoszláviában béke, addig nincs stabilitás a térségben - hangzott el Szegeden, a délkelet-európai stabilitásról rendezett konferencián. Minden segítséget megadnak a délkelet-európai stabilitási egyezmény országai a demok­ratikus Jugoszlávia megterem­téséhez - mondta Bodo Hom­bach, az Európai Unió külön­hozzá kíván járulni Jugoszlá­via, ezen belül Szerbia politi­kai és gazdasági újjáépítésé­hez. Szeged szerepével kap­csolatban arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a város évtize­Jackson tábornok és német utóda leges megbízottja a tanácsko­zás második napjának meg­nyitóján. Martonyi János külügymi­niszter arra hívta fel a figyel­met, hogy Jugoszlávia demok­ratikus átalakulásához tettek­kel kell hozzájárulni. Az ön- kormányzatok szerepe a stabi­litási egyezmény végrehajtásá­ban című szegedi konferenci­án a magyar külügyminiszter hangsúlyozta: a budapesti kor­mány a leghatározottabban FOTÓ: FEB/REUTERS dek óta sokrétű kapcsolatot ápol Jugoszláviával. A tanácskozás szünetében Orbán Viktor újságíróknak ki­jelentette: „Mi, magyarok nem keverjük össze a jugo­szláv kormányt és a jugoszláv népet.” A miniszterelnök kije­lentette, hogy a kormány 350 millió forinttal hozzájárul a szegedi önkormányzat által 25 millió forintos tőkével Esély a stabilitásra néven lét­rehozott közalapítványhoz. Az alapítvány célja a többi kö­zött a jugoszláv önkormány­zatok és civil szervezetek nemzetközi kapcsolatainak erősítése és a háborús károk enyhítése. A konferencián a jugoszláv önkormányzatok vezetői be­számoltak arról, hogy a tél kö­zeledte különösen nagy gon­dot okoz az oktatási és egyéb intézményekben. Egyes helye­ken már az ivóvíz-szolgáltatás is akadozik. A külföldi vendégek el­mondták, hogy elsősorban ezeken a területeken várják a nyugati partnerek segítségét. Szinte mindegyikőjük hangsú­lyozta a szabad és független média szükségességét. Rinal- do Locatelli, az Európa Ta­nács Helyi és Regionális Ön- kormányzatok Kongresszusá­nak főtitkára kiemelte: egy fel­mérés szerint Európa-szerte megvan a készség és az érdek­lődés a testvérvárosi és együtt­működési kapcsolatok létre­hozása iránt. Klaus Reinhard német tábor­nok személyében péntek óta új parancsnok vezényli a KFÓR-egységeket Pristiná- ban. A Sir Mike Jackson brit tábornokot fölváltó magas rangú tiszt a második világhá­ború óta az első olyan német katona, aki nem megszálló csapatok élén tartózkodik kül­földön - hangsúlyozzák nem­zetközi megfigyelők. Az ünnepélyes parancsnok­váltáson jelen volt Wesley Clark tábornok, a NATO eu­rópai főparancsnoka is. Aszlan Maszhadov politikai rendezést sürget Veszteségek Csecsenföldön TESCO JÁTÉK»tesco játék • TESCO játék ANAGRAMMA JÁTÉK MIT REJTENEK A HELYES VÁLASZOK? Október 2-án, 9-én, 16-án és 25-én megjelenő játékunkban fejtsen meg egy-egy szót a TESCO hipermarket szlogenjei közül! Ha október 31-ig névvel, címmel ellátva mind a két TESCO szlogent bedobja a TESCO hipermarket vevőszolgálati pultjánál található gyűjtőurnába, 10.000 forintos ajándékutalványt nyerhet! Sorsolás november 5-én. A nyerteseket levélben értesítjük. A helyes válaszokhoz a Dunántúli Napló szeptember 3-tól október 22-ig, péntekenként megjelenő cikkei nyújtanak segítséget. Ha összeolvassa a helyes válaszok betűjeleit, az első szlogen második szavát kapja megfejtésül. 1. Mikor nyílik a TESCO hipermarket Pécsett? 0) október 27-én р) február 3<)-án r) nem is nyílik egyátaián 2. A TESCO hogyan őrzi meg a halfélék frissességét vásárlóinak? k) - 40 °C hőmérsékletre hűti 1) sós jégben tárolja m) kiszárítva tartósítja 3. Hány munkalehetőséget teremtett a TESCO Pécsett? a) 250 b) 350 с) 450 4. A TESCO mennyi időt fordít a magasan kv alifikált vezetők felkészítésére, hogy TESCO színvonalon végezhessék munkájukat? s) fél év t) 1 hónap u) 2 hét 5. A TESCOban mindig tele vannak a polcok, mikor történik az áruk utánpótlása? m) napközben, a vásárlók közt járnak a targoncák n) a végtelen hosszú polcokat elég kétnaponta feltölteni ó) minden éjszaka új, friss áruval töltik fél a polcokat, pultokat 6. Mivel óvja a TESCO az áruházak területén a kiesik épségét? n) gyermeküléssel ellátott bevásárlókocsikon élvezhetik a bevásárlást szüleikkel együtt ö) a vevőszolgálatnál hidratáló krémmel kenhetik be a babák arcát, hogy a légkondi cionáló ne szárítsa ki a bőrüket p) sárga köpenyükről felismerhető „ügyeletes dadák“ vigyáznak rájuk, núg a szülők bevásárolnak TESCO Az Ön hipermarketje m- m m im M Nyitás október 27-én 8 órakor. A csecsen kérdésnek csakis poli­tikai megoldása lehetséges, s Groznij a hadiállapot meghirde­tése ellenére kész bármikor fel­újítani a párbeszédet Moszkvá­val - jelentette ki Aszlan Maszhadov. A csecsen elnök úgy véli, hogy a nekilendült orosz hadigépezet megállítása nehéz feladat, s ezért kevés esélye van a tárgya­lásoknak. Maszhadov beszámo­lója szerint a csecsen erők két hete elkeseredett harcokat vív­nak az északi területeken - a selkovszki és a naurszki körzet­ben s eddig 20 halottat és 40 sebesültet vesztettek. Az orosz veszteségek elérik a száz főt ha­lottakban és sebesültekben. Bár korábban tagadták, orosz katonai vezetők pénteken végül is elismerték, hogy voltak vesz­teségek az észak-csecsenföldi Iscserszkaja közelében vívott heves harcokban. Tegnap az orosz tüzérségi támadások és légicsapások érték Goragorszkij körzetét, amely Csecsenföld északnyugati részén Észak- Oszétiával határos. Az orosz erők csütörtök este már megpróbáltak behatolni a településre, de az erős csecsen ellenállás miatt le kellett mon­daniuk erről - tették hozzá a ne­vük elhallgatását kérő források. Pinochet kiadható Az áldozatok hozzátartozói ünnepelnek Szexmúzeum New Yorkban Az amerikai nagyváros tavasz- szal megnyíló legújabb múzeu­mát egy helybeli képzőművész álmodta meg és hozta létre egy 31 éves milliárdos segítsé­gével. Eddig több mint másfél millió dollárt fordítottak rá. Az igazgatótanácsi tagságra is­mert személyiségeket kértek fel, többek között két hölgyet, akik korábban jeles pornósztá­rok voltak. A szexmúzeum az alapítók reményei szerint New York tíz leglátogatottabb múzeumának egyike lesz. Ami azért sem el­képzelhetetlen, mert a múzeu­mot szellemi gyermekének te­kintő művész szerint „a szex átszövi az egész világ kultúrá­ját”. Az első tervezett kiállítás címe eléggé beszédes: „A szex és Amerika, a puritanizmustól a számítógépes szexig”. Az illetékes londoni bírósági sze­rint Augusto Pinochet tábornok, volt chilei államfő kiadható Spa­nyolországnak, amely a chilei katonai junta idején elkövetett atrocitásokért akarja felelősség­re vonni az egykori diktátort. Ronald Bartle rendőrbíró, a lon­doni Bow Street-i bíróság bírája négynapos kiadatási eljárás nyomán döntött úgy, hogy az egykori chilei katonai junta ve­zetője a spanyol hatóságok által előterjesztett vádpontok alap­ján kiadható. Ronald Bartle Pi­nochet távollétében, az ügyvé­dek előtt, a tábornok hívei és el­lenfelei által zsúfolt tárgyalóte­remben hirdette ki pénteken ha­tározatát, miszerint „minden feltétel megfelel ahhoz, hogy az 1989. évi kiadatási törvény alapján Augusto Pinochet sze­nátor kiadható legyen, és erről a belügyminiszter döntést hoz­zon”. A londoni rendőrbíró nem azt vizsgálta határozata meghozatalakor, hogy Augusto Pinochet bűnös-e a spanyol ha­tóságok által előterjesztett 35 vádpontban: azt mérlegelte, hogy a kiadatási kérelem, s a mellé beterjesztett vádlista ki- meríti-e a kiadatásról szóló nemzetközi szerződés és a vo­natkozó brit törvények vala­mennyi feltételét, amelyek alap­ján Jack Straw brit belügymi­niszternek kell meghoznia vég­ső döntését arról, hogy Nagy- Britannia kiadja-e a volt chilei államfőt a spanyol igazságszol­gáltatásnak. A házi őrizetben lévő 83 éves tábornok szeptemberben két enyhébb lefolyású agyvérzést szenvedett el. Bár az ügyvédek rögtön nem jelezték fellebbezé­si szándékukat, várható, hogy a következő 15 napon belül meg­teszik azt. A bíróság épülete előtt összegyűlt chilei tüntetők, a katonai junta üldözöttjei és hozzátartozóik kitörő örömmel fogadtak a londoni döntést, amit viszont a tábornok hívei a leghatározottabban elítéltek. Magyarok, osztrákok - egymásról Budapest és Bécs képekben Az elmúlt századokban a törté­nelem számtalan pozitív és nega­tív élménye kötötte össze a ma­gyar és az osztrák fővárost. Jel­képes jelentőségű, hogy az ez­redfordulóra megjelenik egy két­nyelvű Budapest-Bécs fotó­album. A könyv eredeti módon készül: Budapestet az osztrákok, Bé­cset a magyarok mutatják be. A magyar szerzőpáros: Hernádi Gyula író és Szebeni András fo­tóművész; az osztrák duó: Gerhard Tötschinger író és János Kalmár fotóművész. A Magyar-Osztrák Baráti Társaság védnökségével készülő albumban nem a szokásos ide­genforgalmi látványosságok sze­repelnek, hanem a mindenna­pok életképei, a modern élet pil­lanatai. A kötet november végén egy időben jelenik meg Budapesten és Bécsben, tízezer példányban. Kiskereskedelmi forgalomba nem kerül, az értékesítés meg­rendelés alapján történik. Mind­két fővárosban tíz-tíz példányt árverésre bocsát a kiadó, a bevé­telt alapítványoknak adomá­nyozzák. • A Tvr-hét és a Party közös nyereményjáték^ népszerű sztárokról., • Ragadja meg szerencséjét! ATV nézés a programválasztásnál kezdődik. Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben,

Next

/
Thumbnails
Contents