Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-07 / 245. szám

1999. szeptember 7„ kedd Baranyai Tükör Dtinántuli Napló 5 Adózásban egyelőre nincs kivétel A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek a kö­zelmúltban kérelemmel fordultak a működési területük szerint illetékes önkormányzatokhoz. A speciális tevékenységet végző gazdasági társaságok rendkívül nehéz anyagi körülmények kö­zött dolgoznak, a helyi adókedvezmények jelentősen megköny- nyítenék munkájukat. A kérelmek elbírálására előreláthatólag még szeptemberben sor kerül. válláról, hiszen dolgozóik jö­vedelempótló támogatás igény­lése helyett hasznos tevékeny­séget folytatnak. Ugyanakkor nyereséget csak igen nagy ne­hézségek árán tudnak termelni, hiszen a munkások speciális bánásmódot - több esetben lelki segítségnyújtást is - igé­nyelnek - mondta dr. Rácz Pi­roska ügyvéd, a szervezetek jogi képviselője.- A kérelmet a város közgyű­lése még szeptemberben a Gazdasági, Tulajdonosi és Vál­lalkozási Bizottsághoz irá­nyítja, amely még szintén eb­ben a hónapban meghozza dön­tését - mondta el a Dunántúli Naplónak dr. Papp Judit, a pé­csi önkormányzat jegyzője. Mint megtudtuk, a város ugyan külön nem rendelkezik a csök­kent vagy megváltozott mun­kaképességű dolgozókat fog­lalkoztató cégek adókedvez­ményének mértékéről - ez Sokan teljes értékű munkát végeznek • Pécsett nyolc cég foglalkoztat kifejezetten csökkent munka­képességűeket - többségüket elsősorban asztalosmunkák, var­rodai, faipari, nyomdaipari, építő- és lakatosipari tevékenysé­gek ellátására, csomagolásra, esetleg diszpécserszolgálatban alkalmazzák. A megváltozott munkaképességűeket valamilyen százalékban foglalkoztató cégek száma azonban ennél lényege­sen nagyobb a megyében. • A munkaügyi központ folyamatosan hirdeti foglalkoztatási pályázatait a csökkent munkaképességűek alkalmazására. BARANYAI KÖRKÉP A megyében több, túlnyomó- részt megváltozott munkaké­pességűeket - azaz csökkent pszichés, illetve fizikai állapotú embereket - foglalkoztató cég működik. A munkálta­tók a speciális munkakörül­ményekre való tekintet­tel központi költségvetési támogatásban részesülnek. En­nek ellenére az érintett baranyai intézmények képviselői úgy vé­lik, hogy a helyi önkormányza­tok által kivetett iparűzési adó hátrányosan érinti őket, ezért az adóterhek mérséklését, illetve elengedését kérik.-Ezek a cégek óriási terhet vesznek le az önkormányzatok egyébként minden településré igaz -, ám az önkormányzat említett bizottsága a közgyűlés iparűzési adóról szóló rendelete alapján hozza meg a saját ha­táskörébe tartozó döntését. An­nak ellenére, hogy az érintett vállalkozások azonos kér­vényben fordultak a város­atyákhoz, az elbírálás minden esetben egyéni, amely termé­szetesen további vizsgálatokon alapul. A jegyző szerint az el­bírálási folyamat még szep­temberben lezajlik. Az érvényes jogszabályok foglalkoztatási kötelezettség­ként előírják, hogy a 20 főnél több dolgozót felvonultató cé­gek alkalmazottai 5 százaléká­nak megváltozott munkaké­pességűnek kell lennie. Ennek ellenére a tapasztalatok azt mutatják, a cégek szívesebben fizetik be az ezt kiváltó, dol­gozónkénti 11 ezer forint/év rehabilitációs hozzájárulást. Ezt erősíti meg dr. Ozorai Fe­renc (képünkön) szentlőrinci jegyző is. Úgy véli, a vállalko­zások többsége nem szívesen foglalkoztat csökkent munka­képességűeket. A cégek egy része egyelőre nem vállalja a speciális átalakításokkal - ke­rekes székes közlekedés bizto­sítása stb. - kapcsolatos kiadá­sokat. Ezen kívül a nyereség szempontjából sem tartják előnyösnek az enyhén fogya­tékos emberek foglalkoztatá­sát. Tibay G. - Wald K. A munka mellett az együttlét is fontos. fotó: wébert. Hírek Röviden Pécsett százezer forintos bírság is kiszabható azért, ha valaki felszólítás után sem kaszálja le a parlagfüvet. Lakossági bejelentés alapján a közterület-felügyelet ellenőrei eddig csak­nem harminc esetben kérték meg a föld, illetve a telek tulajdo­nosát, hogy gyomtalanítson. A legtöbb gondozatlan rész az ipari parkban, Üszögben, valamint a rózsadombi buszforduló környékén található. (cs) 25 éves a zenekar Sásdon. Alakulásának negyedszázados évfordulóját ünnepli a Sásdi Városi Fúvószenekar szeptember 25-én, délután egy órai kezdettel az általános iskola aulájában. Karnagya Elek Péter. Minap közzétett hírünkkel ellentétben a jászberényi zenekar nem látogat ez alkalomból Sásdra. Az érin­tettek elnézését kérjük. Jogi tanácsadó. Ingyenes jogi tanácsadást tartunk szerdán délután 5-től 6 óráig a Dunántúli Napló Szerkesztőségének épü­letében - Pécs, Engel J. utca 8. alatt. Megközelíthető a 27-es és a 40-es autóbusszal. Nem áll le a komp MOHÁCS 1982 óta számtalanszor szelte át a Dunát a Sziget nevű komp. A többszöri fel­újítást megélt motorok már csak kínkeservesen bírták a megpróbáltatásokat, nagy szélben el sem indult a járat. Most 16 millió forintért a jármű mind a négy motor­ját kicserélik. A városban nem kellett le­menni a Duna-partra, hogy az emberek tudják, mikor keltek útra a révészek: a hajó go- molygó fekete füstje ugyanis messziről is jól látható volt. Ám magas vízállásnál vagy viharos szélben a régi moto­rok gyengének bizonyultak.- Már megérkeztek a Rába- licenc alapján gyártott, az eu­rópai szabványnak megfelelő Ki viszi el a veszteséget? SIKLÓS Az elmúlt évinél kevesebb bevételre tett szert a városi strandfürdő. A kiesésben je­lentős szerepet játszott a csapadékos időjárás. Az elmúlt esztendőben több mint 14 ezer vendég fordult meg a siklósi strandon, a tele­pülésnek akkor 3 millió fo­rinttal kellett támogatnia az üzemeltetést. Tóth Attila, a fürdőt mű­ködtető Tenkesvíz Kft. üzem­vezetője elmondta, a tavalyi másfél millió forintos bevétel­lel szemben idén alig egymil­liós volt a jegyeladásokból származó összeg. A működte­tés pontos költségeit még ösz- szesítik, az elszámolást szep­tember végén adják át az ön- kormányzatnak. Egyelőre úgy látja, hogy a városnak a tava­lyi összeghez hasonló mér­tékben kell a „zsebébe nyúlni”. Decsi János, az ön­kormányzat pénzügyi osz­tályvezetője arról beszélt, hogy az indulást megelőző testületi tanácskozáson arról volt szó: a városnak az idei szezon nem jelent gondot. A nyitáshoz - a karbantar­tási, kezdési felújítások miatt - szükséges 600 ezer forintot a város kifizette, az esetleges üzemeltetési költséget azon­ban az önkormányzat nem tudja állni. Ä városnak jelenleg az alaptevékenységek finanszí­rozása is gondot jelent. Az pedig, hogy azon kívül mire futja, egyelőre kérdéses. K. J. r Ide nekünk Ázsiát is! A feladat nem könnyű. Ázsiának 3,5 milliárd lakosa van, olyan „miniállamokkal”, mint az 1,2 milliárdos Kína, és a vele lélek- számban is versenyre kelő India. A Janus Pannonius Tudo­mányegyetemen mégis úgy határoztak: Ázsia-központot nyit­nak a Természettudományi Kar Földrajzi Intézetén belül. PÉCS Régóta dédelgetett terv valósul meg az idei tanévtől a Peking- ben és más kínai egyetemen is professzor dr. Bárdi László egyetemi docens (képünkön) fáradozásának és dr. Tóth Jó­zsef rektor aktív partneri segít­ségének köszönhetően. Tegnap a pécsi Morik Café- ban tartott sajtótájékoztatón el­sőként a rektor ecsetelte, mi­lyen hatalmas fába vágjuk a fejszénket, hogy eligazodjunk a népek és vallások dzsungelé­ben, nem beszélve arról, hogy Észak-Ame- rika és Eu­rópa mellett ma már Ázsia a világ leg­számottevőbb gazdasági ré­giója. Az Eu­rópai Unió 1994-ben do­kumentálta, hogy az európai piac egyik fő stratégiai iránya Ázsia - ehhez szakértő embe­reket képezni a tudományos műhelyek kötelessége. A tervek közt szerepel Balkán- és Kelet- Mediterrán kutatóközpontok létrehozása is. Noha Londontól Münchenig nagy műhelyei vannak az Ázsia-kutatásnak - emelte ki dr. Bárdi László - hasonló, mindenoldalú - államokat, val­lásokat, nemzetgazdaságokat, kultúrákat együtt vizsgáló - centrum eddig csak Hollandiá­ban létezett. A központ létreho­zására múltunk, de Körösi Csorna Sándor, Lóczy Lajos és más nagy kutatók neve is pre­desztinál. Az egyetemen az Ifjúság útja 6. sz. alatt a közgazdászhallga­tók, bölcsészek, menedzserek az idén még csak fakultatív képzés keretében, diplomák ki­egészítőjeként tanulhatnak kí­nai nyelvet, hindi irodalmat, ke­leti világvallásokat, szibériai régészetet a legkiválóbb hazai és kínai szakemberektől. Bóka R. Csoportos rablás PÉCS A nyílt utcán négyen tá­madtak egy negyvenkilenc éves férfira a hét végén. Két pécsi nő, egy somogy- hásságyi és egy mohácsi férfi ellen folyik eljárás a pécsi rendőrkapitányságon. A társaság a vasárnapra vir­radó hajnalon Pécsett, a Mecsek Áruház előtti buszmegállóban kirabolt egy 49 éves uránvárosi fér­fit. A rablók áldozatukat a földre kényszerítették, ösz- szerugdosták, majd elvettek tőle tizennégyezer forintot. A bejelentés után a rend­őrség elfogta a négy elköve­tőt, akik jelenleg őrizetben vannak. S. G. r Kamionforgalom az Eszak-Megyer-dűlőn Jövőre a vásártérig folytatódhat az infrastrukturális beruházás Mintegy 15 millió forintos beruházással mentesíti a város a Nokia gyárába irányuló kamionforgalomtól a Móra Ferenc és a Szilva utcákat. Az új útvonal az Észak-Megyer-dűlőn vezet majd el a cég telephelyéig. PÉCS A monitorgyár beindulása óta folyamatosan növekvő kamion- forgalom miatt több lakossági bejelentés érkezett az önkor­mányzathoz. A nagy járművek nemcsak hangosak, de az álta­luk keltett rezgések a házak ép­ségét is veszélyeztették. Jó megoldásnak kínálkozott a régi kertvárosi rész, illetve a bőrgyár között vezető, kelet­nyugati irányú Észak-Megyer- dűlő kiszélesítése. Sokáig a ki­szemelt úttal egy vonalban hú­zódó, azt több ponton keresz­tező távhővezeték magassága volt az akadály, ám az elmúlt év végén ezt megemelték, így a szállító kamionok, illetve más nagy járművek is elférnek már alatta. A városi döntés értelmében most egy 14-16 millió forintos beruházás keretében a Siklósi úttól a Nokia észak-nyugati te­lekhatáráig kiszélesítik az utat, amely a jövőben összességében 6,5 méter szélesen, két sávon bonyolítja majd a kamionfor­galmat is. A kivitelezési mun­kát a Mecsek Aszfalt végzi, és a megrendelő város ígérete sze­rint az út szeptember végére el­készül. Szabó Ernó'től, a Nokia hu­mán erőforrás igazgatójától megtudtuk, az út elkészültével egy időben a cég megcseréli je­lenlegi személy- és teherportáit, ilyen módon a Szilva utca is mentesül a kamionforgalomtól. A csere következtében a gyár területén belül is utakat kell szélesíteni. A beruházással kapcsolato­san Papp Béla alpolgármester úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az út építését elősegítette a No­kia és a város között létrejött egyezmény. A cég határidő előtt, egy összegben teljesítette az idei évre esedékes iparűzési adóját, amelynek kamathoza­maiból, illetve más források mozgósításából állt össze a be­ruházáshoz szükséges pénzösz- szeg. A város reményei szerint nem áll meg az első ütemnél a beruházás. Mint Papp Béla el­mondta, az út további építésére, szélesítésére elképzelhető, hogy már a jövő évi költségve­tésben újabb forrásokat különí­tenek el. Az elkerülő út létesí­tése ugyanis nemcsak a Nokia teherforgalma miatt időszerű, de az új infrastruktúra egysze­rűsítheti a kertvárosi forgalmat a nagy tömegeket mozgató vá­sárok idején is. K. E. Szeptember végétől két sávon haladhatnak a kamionok motorok - tájékoztatott Tó­falvi József, a Révhajózási Kft. igazgatója. - Ezek egy az egyben beépíthetitek a régiek helyére. A beruházás költsége 16 millió forint. A terv az volt, hogy a mo­torcsere idejére a Csata nevű kompot állítják üzembe, de annak kisebb a befogadóké­pessége. Ezért éjszakai mű­szakban egyenként szerelik be a motorokat, így az októ­berben befejeződő munka időtartama alatt sem kell leál­lítani a kompot, az utasok pe­dig az átalakításból semmit sem vesznek majd észre. Az új erőforrás csendesebb lesz elődjénél, s éves szinten mil­liós költségmegtakarítás is el­érhető a korszerű motorokkal. A dízelek kevésbé „füstölög­nek” majd, így kevesebb ká­ros anyagot juttatnak a kör­nyezetbe. M. B.

Next

/
Thumbnails
Contents