Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-28 / 266. szám

10 Dftmántúli Napló Barkácsolás 1999. szeptember 28., kedd Oldalszerkesztő: B. Murányi László ÖTLETSAROK Öntözőcső a falon. Az ön­tözőcső tárolására a fal a legalkalmasabb. A slag hosszától, tehát súlyától függően készítsük el a falra rögzített tartót, ami lehet beütött hosszú és erős szög, behajtott, megfelelő méretű csavar, tartószerkezet. Ez utóbbi készülhet két végén derékszögben hajlított la­posvasból, annak egyik haj­lított végét átfúrva rögzít­hetjük a falra, a másik föl­felé álló rész akadályozza meg a tömlőköteg lecsúszá­sát. Tartót készíthetünk erős lécekből is. Bármelyik megoldásnál a tartó vízszin­tes élére erősítsünk ívelt anyagot (nagyobb átmérőjű műanyag csodarab stb.), hogy a feltekert tömlő a fel- támasztási helyen ne törjön meg. A slagból a felakasz­tása előtt mindig folyassuk ki a vizet. Élezéshez fúróvezető. A spirálfúró élezése előtt szakkönyvből vagy hozzá­értő mestertől tudjuk meg, hogy az adott fúró élét mi­lyen szögben köszörüljük. Ha mindezt tudjuk, és van asztali köszörűgépünk, an­nak asztalrészére érdemes olyan segédeszközt készíte­nünk, aminek nekinyomva a megfelelő szögben tolhatjuk és forgathatjuk a tengelye körül a köszörülendő fúróéit a köszörűkőhöz. Távtartó a fúráshoz. Ha falemezt úgy akarunk átfur- kálni, hogy a fúrószár éle épp hogy csak átérjen az anyagon, készítsünk távtar­tót. Ha a tokmányból a meg­felelő méretű fúrószár 8 centire áll ki és az átfurká- landó falemez vastagsága 1,5 centiméter, akkor vasta­gabb deszkából vagy lécből vágjunk le egy 7 centis da­rabot. Azt hosszában fúrjuk át a közepén egy mérettel nagyobb fúróval, mint ami­vel eredetileg dolgozni aka­runk. A távtartót húzzuk a fúrószárra és erősen tartsuk fúrás közben bal kézzel. Barkácsgépet és tartozékot vásároljon és javíttasson az Elektrió Kft.-néii Pécs, Szabadság u. 28. Tel.: 72/210“! 02, 336-685 Glettvassal hordható fel a folyékony tapéta fotó: laufer László Hódít a folyékony textiltapéta Laki Péter (képünkön elöl) épületszobrász egyaránt jártas a gipszstukkó, a műkő, a kenhető tapéta és a műmárvány mun­kákban. Szíve csücske a húsz perc alatt megkötő gipsz, amiből művészi igénnyel készíthető szobor, díszítőelem és sok minden.-Az otthonunk szebbé tétele nem pusztán pénzkérdés. Aki egy is kicsit ért a kőműves- munkához, annak nem jelent megoldhatatlan feladatot, ha fo­lyékony textiltapétával akarja borítani lakószobája falait. Az glettvassal felhordható, szép és tartós anyag - mondja. A folyékony tapéta egyesíti a drága selyemkárpit szépségét és a papírtapéta árát. Igen jó a hő- és hangszigetelő képessége. Felvitele erősen párás helyi­ségben csak impregnálással, külső homlokzatra és faforgács lemezre viszont nem ajánlott. A tapétázandó felület legyen pormentes, sima, száraz, pe­nész- és salétrommentes. Az enyv és az enyves glett mara­dékát, a régi festékréteget, tapé­tát gondosan távolítsuk el, majd gletteljük a falat. Mivel a fel­hordást követően több napig áz­tatja a falat, annak néhány al­kotó anyaga foltossá teheti a fo­lyékony tapétát. Ajánlott a Tri- nát Univerzális alapozó haszná­lata, az első alapozásnál hígítás nélkül. Minden edény és szer­szám rozsdamentes legyen. Egy adag ragasztót 3 négy­zetméteres csomag esetén 6-6,5 liter vízben keverjünk el cso­mómentesen, 24 órán át hagy­juk ázni, majd öntsük bele és gyúrjuk csomómentesre a tapé­tazacskó tartalmát. Az egyenle­tes színhatás érdekében egy falhoz egyszerre keverjük be a szükséges mennyiséget, de előző napi keveréket ne hasz­náljunk fel. A felhordáskor a simítóra egy-egy maroknyi anyagot kenjünk, azt laza cikk- cakk mozgással és kellő erőki­fejtéssel vigyük fel a falra, majd enyhe, különböző irányú mozgással terítsük szét egyen­letesen 2-4 milliméter vasta­gon. A száradási idő alatt (18- 20 fokos hőmérsékleten 3 nap) alaposan szellőztessünk. A folyékony textiltapéta por­szívóval, puha kefével szára­zon, finom simítással tisztít­ható. Az ilyen tapéta a nedvesí­tés után spaklival óvatosan le­tolható a falról, majd a fürdő­kádban történő kíméletes, gyors mosása után víz és ragasztó hozzáadásával még egyszer felhasználható. A mosásnál számolni kell a színváltozással. Az erősen el­piszkolódott részeket ne hasz­náljuk fel újra. A vésők használata Valójában egyszerű, de kellő szakértelemmel igen változatosan használható szerszám a véső. Használatával művészi munkát is végezhetünk, de egyetlen ügyetlen mozdulattal akár tönkre is tehetjük az egész munkadarabot. Mit kell tudnunk a vésőkről? A vésők fajtái: a hosszú és kar­csú simító, a hosszú és tömzsi daraboló és vágó, valamint a homorú vagy domború élű (gömbölyű). Igen finom mun­kákhoz a keskeny, vékony pen­géjű kis vésők, a mélyebb és szélesebb véséshez a nehéz, széles pengéjű és rövid vésők a jók. Az egyszerűbbek pengéjé­nek metszete téglalap, a jobb kivitelűeké trapéz alakú és be­felé dőlt oldalú, ez utóbbiakkal a hornyokban, süllyesztékek- ben lehet jól dolgozni. A véső fejét fa- esetleg gu­mikalapáccsal üssük. A jó éles vésővel soha se vágjunk ma­gunk felé, a penge előtt sose le­gyen az ujjunk, a kezünk. A vésésnél ügyeljünk a fa szálirányára. Az oldalak, felüle­tek vésésénél a munkadarabot rögzítsük. A vésés irányára kissé ferdén tartott penge könnyebben vezethető, az éle is tovább tart. A hornyok kivágá­sánál ajánlatos a penge ide-oda mozgatása. A pengeélet dur­vább nagyolásnál lefelé, finom simító munkáknál fölfelé tart­suk, mert az él helyzete elirá­nyítja, elvezeti a pengét. Ha a pengét túl erősen nyomjuk, az mélyen beszaladhat a fába és elrepesztheti azt, ráadásul a nagy, durva mozdulatoknál nem is irányíthatjuk jól a vésőt. A nagyobb felületű, mélyebb süllyesztések készítésekor a szálirányra merőlegesen fűré­szeljük be a süllyesztők olda­lait, először az éllel lefelé na­gyoljuk ki, majd éllel felfelé süllyesszük ki a mélyedés fe­nekét. A túl nagy süllyesztést több fokozatban végezzük. A csuklóspántok süllyeszté­sénél éllel befelé vágjuk be a süllyeszték oldalait és a hátsó falát, majd függőleges vágá­sokkal osszuk darabokra a ki­emelendő fát, végül az éllel na­gyoljuk ki az egyes kockákat és éllel lefelé simítsuk ki a süly- lyeszték fenekét. Egyenes és a szögek felezése Ha egyenest vagy szöget kell pontosan megfeleznünk, körzővel és vonalzóval könnyedén boldogulhatunk. Az egyenes felezése. Ha egy kimért, rövidebb egyenest akarunk megfelezni, az egyik végpontba szúrjuk be a körző hegyét, hajtsuk ki a körző szá­rát annyira, hogy a vonal szemmértékkel mért felénél tovább érjen a körző másik, ceruzabeles vége, majd hal­ványan húzzuk meg a vona­lon át a körívet. Ezt a művele­tet ismételjük meg a másik végpontról is. A két körív alsó és felső metszéspontján át hú­zott vonal pontosan felezi az egyenesünket. Hosszabb egyenesnél hasonlóan járjunk el, de akár az előzőnél is na­gyobb körívet a két végpont­ról befelé jelöljük rá az egye­nesre, majd azokból indulva végezhetjük el az imént leírt felező műveletet. A szögek felezése. Bármilyen szöget felezhetünk, negye­delhetünk is akár, ha az a munkánkhoz szükséges. Az adott szög szárainak kiindu­lási pontjából a körzővel tet­szőleges körívvel metsszük a szög mindkét szárát. A két szárra jelölt körív metszési pontjából indulva rajzoljunk a szárak közé újabb körívet. Az így meghúzott két körív met­széspontját egyenessel kössük össze a szög csúcsával, máris megfeleztük az adott szöget. A szög negyedelését is elvé­gezhetjük, ha a megfelezett szög körívvel jelölt szárainál indulva hajtjuk végre a már leírt módon a felezést. Mivel burkoljuk a falat? Nem mindegy, hogy egy na­gyobb belső tatarozást kö­vetően otthonunk falait mi­vel borítjuk. Sokféle megol­dás kínálkozik, ám dönté­sünket eleve az anyagi hely­zetünk befolyásolja. A falfelület csúnya hiányos­ságait kőművessel ajánlott ki­javíttatni, a kisebb munkák­hoz magunk is nekiállhatunk, ha van némi gyakorlatunk. Ezután jön a nagy kérdés: mi­vel burkoljuk a falakat? Legolcsóbb a festés. Hátrá­nya, hogy nem, legalábbis nehezen tisztítható, könnyen sérül, a lekopott, levert festést azonos színnel pótolni ugyan­csak nehéz. A mintás tapéta meghatá­rozza a szoba hangulatát. Sö­tét árnyalatú tapétával csak az elegendő fényt kapó helyiség falait borítsuk. A tekercsben kapható papír- és szövettapé­ták mellett akár folyékony szövettapétát is választha­tunk. Színben és mintázatban, hang- és hőszigetelő képes­ségben is nagy a kínálat. A falambéria nemcsak de­koratív, de időtálló burkolat is, ha telik rá. A legkevésbé érzékeny a mechanikai sérü­lésre és a koszolódásra. A rossz minőségű vakolat elta­karására a legjobb megoldás. A vizes helyiségek falbur­kolására még mindig a leg­jobb anyag a csempe. Vékony fémlemez fűrészelése igencsak nehéz művelet, mert a lemez könnyen elhajolhat, ráadásul a fű­rész élét is eltörheti. Ha satuba, két vékony puhafa léc közé fogjuk be a fémlemezt, a lécek élére felrajzoljuk a vágásvo­nal helyét, máris könnyen boldogulunk. fotó: laufer l. Kényelmes reszelőnyelet készíthetünk, ha a reszelő fogantyújára műanyag öntözőcsődarabot, esetleg kerékpárkormány-fogantyút húzunk. Azzal jobban kézre áll és irányítható is a reszelő. fotó: laufer László Ismerjük meg a szegeket Az egyik leggyakrabban használt barkácsanyag a szeg, amely nélkülözhetetlen a famunkáknál, tárgyak falra függesztésénél, kárpitozásnál, zárak, vasalások felszegelésénél stb. A legismertebb szegek: Huzalszeg. Általában minden faanyaghoz, de főleg deszkák, lécek szegeléséhez alkalmas. Lapos, nagyobb méretűeknél recés a feje. Kárpitos- (kartács-) szeg. Textilanyagok rögzítésére, kár­pitosmunkához használjuk. A színe szürke vagy acélkék. Kárpitos díszszeg. Díszí­tésre és a bútorszövet széleinek, behajtásainak szegélyezésére többféle színben kapható. Bognárszeg. A feje kisebb mint a huzalszegé, és hasonló a gombostűéhez. Főleg aszta­losmunkákhoz (bútor, padló készítéséhez) való, mert feje besüllyed az anyagba, és elsik- lik fölötte a gyaluvas. Kapocsszeg (U-szeg). Velük huzalok, rugók erősíthetők fa­anyaghoz. Méretjelölése any- nyiban tér el a többi szögétől, hogy a második szám a két szár együttes hosszát jelöli. Sarokpántszeg. Recés szárú, hogy jobban tartson. Ablak- és szegletvasak, küszöbsínek fel­erősítésénél a feje beleilleszke­dik a kisüllyesztett furatba, így nem akadhat bele semmi. Zárszeg. íróasztalok és szek­rények zárjainak rögzítésére szolgáló enyhén domború fejű, legfeljebb 20 mm hosszú szeg. Mennyezet- (stukatúr-) szeg. Általában 22x30-as mé­retben készül, és alkalmas még vékonyabb huzalok kifeszíté­séhez, lapok ideiglenes rögzíté­séhez is. Huzal-kampósszeg. Szára négyzetes, a kampója lapos. Tükrök, képek és polcok fel­függesztésére szolgál. Képhorogszeg. Téglafalba is beüthető speciális szeg. Feje lapos, kerek, esetenként réz­sapkával ellátott. Üvegezőszeg. A háromszög­letű, lapos és vékony lemezda­rabbal ajtók, ablakok, képkere­tek üvege rögzíthető. A szöget óvatosan és a megfelelő mély­ségben úgy üssük be a fába, hogy feszesen tartsa, de ne re- pessze meg, ne törje be az üve­get, és a kittelésnél se akadjon bele a kittkés. BAUMIT HŐSZIGETELŐ­RENDSZER-AKCIÓ! Pécs, Siklósi út 2/A. Tel.: 72/214-946 I II I mmmsm Pécs, ZsolnayV.út86. Tel.: 78/224-485 f Nyitva tartás: h-p. 9-17 szó. 9-13 im l \ X I I

Next

/
Thumbnails
Contents