Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-26 / 264. szám

1999. szeptember 26. -k AUTÓSVILÁG -k 3 UJ BUNTETOTARIFAK Igencsak megrettentette az autósokat az a hír, hogy már­ciustól emelik a közlekedési bírságok tarifáját. Az igazság­hoz tartozik, hogy 1963 óta nem változtak a büntetőössze­gek, noha az időközbeni pénzromlás igencsak leértékelte a már kialakult nagyságrendet. Jó lesz tehát óvatosabban, fi­gyelmesebben autózni, ha nem akarjuk, hogy kiürüljön a családi kasszánk, vagy esetleg a jogosítványunkat kelljen nélkülözni hosszabb-rövidebb időre. A törvénymódosítás júliusban született meg, de csak a jövő év tavaszától lesz hatályos. Az átmeneti időszak jó arra, hogy hozzászokjunk a változáshoz. Per­sze már júliustól is többet fizetünk a korábbiaknál, de még nem a maximu­mot. Márciusig ugyanis 100 ezer forint lehet az eljárás alkalmával kiszabható maximum, utána viszont már 150 ezer lesz a felső határ. Az alap és a plafon ha­tára közötti összegek az eddigiekhez ké­pest megduplázódtak. Aki tehát elkövet egy 5000 forintos szabálysértést, annak mostantól tízezret kell fizetnie vétségé­ért. A közlekedési szabálysértéseknél eddig 30 ezer forint volt a maximum, ezentúl ez az összeg már 60 ezer lehet. Ugyanez vonatkozik a helyszíni bírsá­gokra is. Ha valakit megállítottak a rend­őrök, elképzelhető volt, hogy - jószívüktől függően - csak ezer forintra vágták meg. Most ez az összeg 2000-nél kezdődik, de természetesen nem a helyszínen, hanem csekken kell fizetni. Amennyi­ben a vétkes elis­meri hibá­ját, 15 napon belül kell rendeznie bünte­tését. Postán, illetékbélyeggel. A csek­kes módszer bevezetését két dolog in­dokolta: részben hogy még a látszatát is kerüljék annak, hogy a rendőrök zsebre dolgoznak, másrészt viszont a meg­emelt összegekből összegyűlt bevétel olyan nagyra rúghat, hogy annak őrzése veszélyes lehet. Az más kérdés, hogy sok esetben még most is a rendőr dönti el, megelégszik-e a csekk helyszíni ki­töltésével, vagy feljelentést tesz. Ha nem történt nagyfokú sebességtúllépés, amelyről fényképfelvétel készült, s amely fehéren-feketén bebizonyítja a járművezető bűnösségét, vagy más egyéb kirívó szabálytalanság sem tör­tént, akkor bízhatunk a csekkes mód­szerben. A szabálysértések között éppen az olyanok vezetnek, amelyek dokumen­tálhatók. A kimutatások szerint még a helyszíni bír­ságok nagyságát is megelőzi a gyorshaj­tások száma. Ezt az engedély nélküli ve­zetés, az ittasság, a felelősségbiztosítás hiánya, a sérüléssel járó baleset és a pi­rosban való áthajtás követi. Az új válto­zat szerint az intézkedő rendőr a vétség nagyságától függően választhat, hogy fi­gyelmezteti, megbünteti vagy feljelenti a vezetőt. A büntetés módja jóformán csak attól függ, hogy a szabályokat kép­viselő rendőr mennyire tartja veszélyes­nek vétségünket. Most is akkor járunk jól, ha megússzuk helyszíni - csekkes - bírsággal, mert annak nem marad nyo­ma. Míg ha a rend őre feljelent bennün­ket, a szabálysértési hatóság ceruzája sokkal vastagabban foghat. A hatóság ugyanis nemcsak az elkövetés súlyossá­gát mérlegeli, hanem mélyebben néz a dolgok mögé: volt-e már büntetése az érintettnek és milyen? Hol dolgo­zik, mennyit keres? Hányszor vétett a közlekedés szabályai ellen? Bármennyire is nehéz, ezentúl is ak­kor járunk a legjobban, ha szabályosan közlekedünk. Vagy ha vétünk, nincs a közelben rendőr. Az új szabálysértési kategóriák 1. kategória 20 ezer forintig: minden olyan eset, amikora szabályokat kis mértékben sértjük meg (pl. kis mérté­kű sebességtúllépés, irányjelzés elmu­lasztása, világítás nem bekapcsolása) 2. kategória 40 ezer forintig:- engedély nélküli vezetés- a jobb oldali közlekedés szabályainak megsértése- szabálytalan parkolás- a piros jelzés figyelmen kívül hagyása- működésképtelen fék- és kormány- berendezés- áthaladási elsőbbségadás és előzési szabály megsértése 3. kategória 60 ezer forintig:- jelentős sebességtúllépés- ittas vezetés- vasúti átkelőn való szabálytalan áthajtás- a közúti közlekedés rendjének durva megzavarása INDEX így kell ezt csinálni... Kezdem azt hin­ni, hogy az uta­kon elszabadult a pokol. Igaz, azt eddig is sej­tettem, hogy n é­melyik autóstár­sam nem éppen a Grál-lovagok közé tartozik, de ami manapság történik, az már-már ijesztő. Az, hogy szentségelünk, hogy anyázunk, hogy az öklünket rázzuk, szinte megszokott. Mindenki, aki vezet, azt hiszi: ügyes, okos, virtuóz, vagyis volánművész. Az, hogy udvariatlanok vagyunk, ismert. Az is, hogy legtöbbször azért alakul­nak ki kisebb dugók, mert évtizedek óta nem vagyunk képesek alkalmazni a cipzárelméletet, és tekintetünket el­fordítva ülünk a kormánynál, hogy még véletlenül se vegyük észre: valaki be szeretne sorolni. Várjon! Majd ha már senki nem jön, akkor beállhat a sor végére. Addig legyen türelmes, adja meg a tiszteletet az előbb érkezet­teknek. Rám igazán nem lehet mondani, hogy udvariatlan vagyok, ám a minap rémisztő eset történt velem. Haladok a magam, tempójával a magam sávjá­ban, amikor mellém ér egy lehúzott ab- lakú autó bömbölő zeneszóval, talán mondani sem kell, két kopaszra nyírt sráccal az első ülésen. Ez még nem lett volna baj, de egyre közelebb húzódtak hozzám, s a jobb oldali ülésen utazó egyszer csak kihajolt a kocsiból és jóko­rát ütött az autóm bal sárvédőjére. Ez­zel jelezvén: engedjem magam elé őket. Rémülten léptem a fékre, és jól láttam: nem indexeltek. Ha villog az irányjel­zőjük, de ha csak felemeli valamelyi­kük a kezét, úgy jelzi: elém akar hú­zódni, beengedem. így is ezt tettem, mert mindezek után az egyik srác az öklét rázta fenyegetően. Aztán diadal­ittasan elviharzottak. így kell ezt csi­nálni! Legalábbis az ő szintjükön... Világhódító Mini-őrület Nagy nap volt 1959. augusztus 26. Akkor mutatták be ugyanis az autózás világszenzációját, a Mini Morris Minor kisautót. Ez a forra­dalmian különleges modell Sir Alec Issigonis rajzasztalán fogant meg, és a British Motor Cor­poration gyárában, Lomgbridge- ben kelt életre. A mindössze há­rom méter hosszú, kis fogyasztá­sú kocsi hamar közkedvelt lett a világban. Az akkori divatos mo­dellekkel szemben kihívóan pi­masz formája mindenkit meghök­kentett úthoz simuló, szétterpesz­tett, 10 collos kerekeivel. Lekere­kített dobozkarosszériájával elbű­völte az embereket. Az első meglepetés akkor érte az érdeklődőt, amikor felnyitotta a gépháztetőt: a motor keresztben, se­hol a sebváltó, a hűtő oldalt és így tovább. A tervező ugyanis az új motor forgattyúházába bekényszerítette a se­bességváltót, a differenci­álművet, és ehhez kapcsolta a mellső kerékhajtást. De forra­dalmi volt a szerkezetek kis mére­te és ezek elhelyezése is. Ha aztán valaki ki is próbálhatta az újdon­ságokat, az nyomban ámulatba esett. Először is a szokatlanul tá­gas, kényelmes utastértől. (Egy­szer huszonheten préselődtek be a Minibe.) A Morrist vezetni kife­jezetten élvezet volt a ’60-as évek autói között. A kicsi, 848 köbcen­tis motor az 570 kilós karosszériát sportosan mozgatta. Az alacsony építés, a mélyre helyezett súly­pont, a sportautókra is jellemző kemény felfüggesztés, az ideális tengely és nyomtáv egyedülálló kanyarstabilitással járt. A Mini szinte az úthoz tapadva engedel­meskedett a vezető minden szán­dékának. Ez végképp rabul ejtett mindenkit. Még Enzo Ferrarira is nagy hatással volt, akinek több ilyen autó gazdagítot­ta magángyűjteményét. A Mini varázsa és nem minden­napi tulajdonságai megérintették a tuningmestereket is. John Coo­per, a kiváló versenyautó-konst­ruktőr nagy hozzáértéssel alkotta meg a Cooper-változatokat, sikert sikerre halmozva a különböző ralikon. A világ behódolt a Mini­nek, és az egyre nagyobb kereslet miatt gyártották Olaszországban, Ausztráliában, Portugáliában, az összeszerelés pedig több helyen is folyt. Dívott a Mini-kultusz és még felsorolni is sok, mi minden­re használták ezt a kisautót. Volt szervizkocsi, postai szállító, rend­őrautó, és elké­szült a terepjáró-, valamint lakókocsi­változata is. A Mini ma is kapható háromféle változatban. Külseje megegyezik az eredetivel, csak a lámpatestek változtak valame­lyest. Az egyes belső szervcserék azonban elkerülhetetlenek vol­tak. Sir Alec maradandót alkotott, beírta magát az autótörténelem­könyvbe. Forradalmi ötleteivel utat mutatott a világ autóipará­nak. A bajor anya és görög apa gyermeke 16 éves korától brit föl­dön élt és tanult, így került a BMC-hez. A Mini hozta meg szá­mára a világsikert, ezt az is bizo­nyítja, hogy munkássága elisme­réséül a Mini 20. születésnapján lovaggá ütötték. A Miniért sok sztár rajongott. Elég csak a Beatles-fiúkat, Sharon Tate-et, Peter Sellerst említeni. Ők is Minivel jártak. Ugo Rollino Mi jut eszébe a Miniről? Tordal Teri színművésznő: „Az egy külön csoda volt, ahogy a ma­gam 176 centijével befértem abba a kis autóba. A lányomnak mindig meg­mutatom, hogy ilyen volt az én első és legkedvesebb kocsim. Remélem, egyszer neki is lesz egy Minije." Zalatnay Sarolta énekesnő: „Nagyon kellemes emlékeim fűződ­nek a Minihez, hiszen Angliában Minin tanultam meg vezetni. Nekem két Minim is volt. A második, a Cooper volt az igazi I Szuper kis autó volt. Belül hihetetlenül tágas volt, és fantasztikus volt vezetni.” Présser Gábor zeneszerző: „Már sok autóm volt, de egyiket sem szerettem úgy, mint a Mini Morrist. Egyszerűen maga volt a csoda.” Most akár 300 OOO Ft árengedmény!* *A készlet erejéig. A részletekről érdeklődjön a legközelebbi SBXT •márkakereskedésben! SERIT Mindenből a legjobbat MINDEN, AMI BELEFER! PORSCHE BUDA 1117 Budapest, Príelle K. u. 45. Tel: 382-8600 Fax: 204-4071 PORSCHE PEST 1139 Budapest, Fáy u. 27. Te!,: 451-5450 Fax; 451-5201 Alacsony költségek. Óriási rakodókapacitás. Egy személyautó kényelme. SEAT INCÄ. Most akár 300 OOO Ft-tal vagy kétfajta, választható extra felszereltségi csomaggal olcsóbban. % i k Mennyiért vétkezhetünk? Török Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents