Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-25 / 263. szám
1999. szeptember 25., szombat Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Prostik: bárcára várva MOHACS-UDVAR A szeptember óta hatályos szervezett bűnözés elleni törvény a legősibb mesterséget űző lányoknak is tartogat meglepetéseket. Biztató, hogy a környéken egyetlen legális bordélyház sem működik. A törvény előírja, hogy a prostituáltaknak a rendőri igazoltatáskor a személyi mellett egy orvosi igazolást is be kell mutatniuk, hogy nem hordoznak kórokozókat. Mohácson a papírhoz a bőr- és nemibeteg gondozóban lehet hozzájutni.- Azoknak, akik kérik az igazolást, háromezer forintot kell fizetniük - tájékoztatott dr. Puskás Márton főorvos. A titoktartásra hivatkozva azt nem közölte, hogy kérte-e már valaki a vizsgálatot.-Tucatnyian sincsenek a térségben a prostitúcióból élő nők - közölte Gergely György, a mohácsi rendőrkapitányság vezetőhelyettese (képünkön). - Bordélyház sem működik, egy ilyen üzletet éppen a közelmúltban számoltunk föl.- Májusban három rossz lány tűnt fel a faluban, ám a kamionforgalom csökkenésével odébbálltak - mondta dr. Schwalm Mária, Udvar polgármestere. - Most újra napi ötven kamion kel át a falun, félő, hogy ismét visszatérnek. Vonzó számukra a Non-stop vendéglő is. De az első gondnál visszavonjuk engedélyüket. Máté Balázs Újjáépülhet a strand SELLYE A strandfejlesztés kiviteli terve a közelmúltban elkészült. A beruházás mintegy százhúszmillió forintba kerülne. A támogatás igénylésére beadott pályázat a tartaléklista első helyére került, a tender sorsa a jövő héten dől el. A pénzből a meglévő két medencét jövőre felújítanák, a technikai berendezéseket korszerűsítenék, ezen kívül öltözőket és két kisebb gyerekmedencét építenének. Néhány éven belül pedig termálvizes, fedett medencékkel bővülne a strand. Ennek megvalósulása azonban még további pályázatok függvénye. A település lakói a tegnap megrendezett fórumon megismerhették és véleményezhették a terveket. Ha a város a kivitelezéshez szükséges pénzt elnyeri, a munkák jövő tavasszal elkezdődnek és a következő szezonban már az újjáépített strand várja a vendégeket. W. K. Elindult a lejtőn a kis Lauda KOMLÓ, BÉKETELEP Csak egy kicsit autózni akart az alig tizenkét éves tolvaj, esetleg eladni a gépkocsit. Máris sok van a rovásán az ifjú bűnözőnek. Gyermekkorú autótolvajt fogott el a rendőrség. Este hazaérkezett Béketelepen levő lakása elé egy asszony, és leállította autóját. A kocsi kulcsát benne hagyta járművében, és elkezdte behordani otthonába a szatyrait. Arra lett figyelmes, hogy egyszer csak beindul gépkocsijának motorja, és útnak ered az autó. Megdöbbenve látta, hogy nem ül a volánnál senki, ám meglepő módon a szellemjármű még sebességet is váltott. A gépkocsi nekiment egy kőnek, defektet kapott, elmozdult a kormánya, befordult az árokba és összetört. Az éppen arra járó rendőr elcsodálkozott, amikor azt látta, hogy a járművet nem vezeti senki, de az mégis pórul jár. Odament, és egy alig tizenkét éves gyermeket talált a volán mögött. Az ifjú autótolvaj elmondta, úgy gondolta, ha már lehetősége támadt, akkor autókázik egyet. A lába leér a pedálokig, a szélvédőn is kilát egy kicsit, hát miért ne vezessen? Azt tervezte, hogy később, ha megszorul anyagilag, eladja az autót. Időközben kiderült, hogy az ifjonc rovásán már több, mint tíz hasonló cselekmény van. Az utóbbi hónapokban több biciklit és nagy (nem segéd!) motorkerékpárt lopott hasonló módon, de elcsente egy buszsofőr tárcáját is. A járműveket ismerőseinek adta, akik többet értékesítettek közülük. Németh L. Dr.Toller László és Körömi Attila szócsatája a Dunántúli Napló fórumán Csak a bíróságon tárgyalnak együtt A Dunántúli Napló tegnapi első beszélgetésének két résztvevőjéről nehezen lehet elmondani, hogy jóban vannak. Dr. Toller László, Pécs polgármestere, és Körömi Attila, az ellenzéki Fidesz frakcióvezetője a Szent István téren, a Pécsi Napok keretében is bizonyította, egy kis vitáért nem megy a szomszédba. Az alábbiakban a legfontosabb részeket közöljük. PÉCS, SZENT ISTVÁN TÉR- Körömi úr, ön az utóbbi idó'- ben gyakran konfliktusba keveredik a városvezetéssel. Hány per folyik ön ellen? Körömi Attila: Perekről szívesen beszélek, mert elmondhatom a véleményemet róluk. Jelenleg kettőről tudok, az egyiket a városháza egyik köztisztviselője indította, a másikat Ke- rényi János alpolgármester. Mindkettő zajlik a városi bíróságon, nyilván előbb-utóbb ítéletek is születnek.- Mondjuk el az okokat. K. A.: A köztisztviselő azért perelt be, mert szerinte olyan dolgokat állítottam róla, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. A másik egy ingatlannal kapcsolatos - én azt mondtam, hogy ennek az alpolgármester haszonélvezője volt.- Toller úr, egészséges ez? Toller László: Általában nem tartom annak, de vannak szituációk, amikor a becsület fontosabb, minthogy hagyjak egy problémát eszkalálódni. Nem túl nagy örömmel értesítem a képviselő urat, de felperesként ma kaptam meg a bíróság értesítését. A parlament mentelmi bizottságához fordultak a rágalmazási ügyben. (Körömi azt állította, hogy személyi összefonódás miatt kapott egy őrző-védő cég megbízást a várostól - a szerk.) K. A.: Rossz, ha a politikusok egymást perbe hívják politikai ügyekben. Erre megvannak a megfelelő fórumok. T. L.: Egyetértek, de csak akkor, ha egy politikus tudja, hol a határ. Á személyeskedés és a mások becsületének csorbítása tőlem mindig messze állt.- Körömi úr, mi a baj a mostani városvezetéssel? T. L.: Az, hogy van. K. A.: A választ hallottuk. Nagyon egyszerű. Ha valaki megnézi a költségvetési vitát, és megnézi, hogy azóta mik történtek, akkor látja, hogy mi a baj. Kifelé az nyilvánul meg, hogy nincs gond a költségvetéssel, egyébként pedig csupa olyan megszorító intézkedést hoznak, ami azt mutatja, hogy igen súlyos problémák vannak. A vezetők azonban nem ezzel foglalkoznak, hanem a kis ügyeikkel, a saját holdudvaruk kiszolgálásával. T. L.: Mosolyogva hallgatom. Hamis premisszákból csak hamis következtetésekre lehet jutni. Olyasmit állít, ami sohasem hangzott el. Mindig elmondtam, hogy másfél milliárd forint a város hiánya, és azt is, hogy további hitelek felvétele lehetetlen helyzetbe vinne minket. Ellenfeleim azzal jönnek, hogy csődbe visszük a várost, holott pont az ellenkezője igaz. Kérdem, kinek az érdeke, hogy a sajtóban az jelenjen meg, hogy csődhelyzet van? Azért a végén kézfogással búcsúztak FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ- Körömi úr, ön bírálta azt az elképzelést, hogy Kaposvárra kerüljön az oktatási központ. Végül mégis oda került. K. A.: Kaposvárt én - sokakkal ellentétben - a visszapillantó tükörben látom. Ha azonban Pécs minden olyan döntésre idegesen reagál, ahol Kaposvár pozíciói erősödnek, önmagát gyöngíti. Nyilvánvaló, hogy a leendő régiók miatt települések versenye kezdődött. Aki ezt vitatja, az nem a Földön él. Azért egy ilyen döntés nem olyan súlyos. Kaposvár sosem fog megelőzni minket. T. L.: Nagyon szégyelltem volna magam annak idején, ha a táblabíróságot nem tudtuk volna Pécsre hozni. Azóta persze már ez is változott. Egy képviselő teljesítményét az minősíti, hogy mit tud hozni. K. A.: Ha Pécs vezetése ezt az ügyet ennyire komolyan veszi, akkor azt kell gondoljam, hogy önök azt hiszik, nem Pécs a régióközpont. Szerintünk az. T. L.: Lehet, hogy a bur- leszk-színpadon vagyunk? Ne nézzük az ittlévőket annyira butának, hogy azt gondoljuk, nem Együtt az egyház és a város Konferencia a gyülekezetek szerepéről PÉCS Együtt - önkormányzatok és egyházak címmel tartottak konferenciát tegnap a megyei közgyűlés dísztermében. Az előadásokon szó esett a vallásszabadság jelentőségéről, a közös oktatás, nevelés és egészségügyi ellátás lehetőségeiről is. A hallgatók között nemcsak a történelmi, hanem a kisegyházak képviselői is jelen voltak. Katalin, a parlament alelnöke (képünkön) volt, szó esett egyebek mellett az egyházak anyagi támogatásáról. Áz előadásokon elhangzott: az egyik leggyakoribb vád, hogy az egyházak anyagilag függenek az államtól, hiszen rendszeres évi juttatásban részesülnek. Magyarországon - elsősorban déleurópai mintára - ezért vezették be az adó egy százalékának felajánlhatóságát. Ez a rendszer végső soron a különböző gyülekezetek gazdasági önállósága felé próbál nyitni.- 1989-ben Magyarország azt akarta bemutatni, hogy jogállamban kíván élni. Ehhez pedig szervesen hozzátartozik a lelki- ismereti és vallásszabadság biztosítása, amit hazánk szintén kiemelten kezelt - mondta előadásában Platthy Iván nyugalmazott címzetes államtitkár. A Baranya Megyei Közgyűlés és a pécsi önkormányzat által szervezett konferencián, amelynek fővédnöke dr. Szili Városba költöznek a talpas házak A harkányi parókia védett területén az Ormánság építészeti értékeit érzékeltető skanzent alakítanak ki. Egy piskói talpas házat már elemeire szedtek, raktáron őrzik, jövő tavaszra felállítják az új helyén. 2001-ig újabb népi létesítményekkel gazdagodik a csaknem kétezer négyzetméteres rész. HARKÁNY-PISKÓKÁKICS Az akciót a református egyház és az önkormányzat kezdeményezte, miután a megvalósításához állami támogatást nyertek pályázat útján. A hitközösség lelkésze, Bereczki Ildikó kérdésünkre elmondta, hogy a műemléki templom és a parókia szomszédságában a hatóság szigorúan védetté nyilvánította a föld- és kertrészeket. Ezért gondolták, hogy ott a Dráva mente elpusztuló falusi létesítményeit újjáépítik úgy, hogy amiből csak lehet, az eredetit telepítik be a jövendőbeli szabadtéri bemutató területére. A leletmentési akciót Domokos János városi építész szervezi, aki hobbi néprajzos és régész, és akinek a szaktudását a műemlékes szakemberek, a folklórkutatók és az archeológusok is elismerik. Tőle tudjuk, hogy az utolsó pillanatban bukkant Piskón az épületre, amelyet a tulajdonosa szét akart fűrészelni tűzifának. Az amatőr folklóros és barátai a lakóépületet darabjaira szedték szét, és most becsomagolva raktáron őrzik egyebek között a gerendákat, talpfákat, faszegecseket: a legkisebb részt is, legkevesebb négyezer darabot. Már megvan a második öreg ház is, méghozzá Kákicsról, és hamarosan nyélbe ütik az üzletet. Most keres például egy górét, pajtát, valamint kútegységeket. Haranglábakat maguk alakítanak ki, ugyanis ezek nincsenek veszélyben az eredeti helyszínen. A vállalkozó hasonló módon akarja megmenteni, persze nem áttelepítéssel az elhalt Dolina falu kápolnáját Bara- nya-Tolna határán és Észté - rágpuszta Zsolnay-emlékeit. Csuti J. ismerik a véleményünket. Az ilyen felvetések viszik a kormány agyát Kaposvár irányába. Pécs akkor is régióközpont marad, amikor Fidesz-kormány már rég nem lesz.- Hogyan kell Körömi Attilát elképzelni, amint lobbizik? K. A.: Meg kell keresni államtitkárokat, minisztereket, és a véleményeket írásban kell részletesen indokolni.- Ez hatékony? Vagy az történik, hogy mosolyognak egyet és azt mondják, jó, jó, de Pécset most nem szeretjük? K. A.: Több ügy is sikeres volt. A 6-os úttal kapcsolatban például, de sok más témában is eredménnyel lobbiztunk, talán nincs értelme mindet felsorolni. T. L.: Csak együtt van értelme lobbizni. Ez azonban nem megy úgy, ha - mint nemrég a 6-os út ügyében - elfelejtik meghívni a szocialista és az SZDSZ-es képviselőket.- Volt már rá példa, hogy önök együtt voltak valahol egy tárgyaláson? T. L: Még nem, de nemsokára lesz. A bíróságon. Lendvai Dávid A konferencián a témák között érintették az egyházi ingatlanok kérdését is, egyetértve abban, hogy a közös cél, az együtt kialakított program sokat segíthet az önkormányzatok és az egyházak között az épületekről folyó vitákban. Az egész napos, konzultációkkal tarkított konferencián a résztvevők megtárgyalták a települések és a gyülekezetek kapcsolatát az oktatás, az egészségügy és a karitatív szolgálatok területén, de szó esett a média és az egyházak együttműködéséről is. Ny. Sz. Égett Pécsett a Nagyposta - Tegnap a késő esti órákban, a zárás után keletkezett tűz a Jókai utcai épület első emeletének egyik irodájában. A feltehetőleg elektromos zárlat okozta lángokat a nagy erőkkel a helyszínre érkező pécsi tűzoltók gyorsan megfékezték. fotó: laufer László Hírcsatorna Kéklik és sárgállik a Tettye. A pécsi Tettyén és lankáin tavaszi virágok nyílnak. Szirmát bontja a kankalin, az arany vessző, az Ótemető utcában az erdei ibolya. Egyes helyeken még mindig kéklik az udvar a virágoktól. (cs) A Gödréhez tartozó szentmártoni kápolna vasárnaptól szinte mindennap díszkivilágítást kap. Mindez köszönhető a faluszépítő egyesület és a műemléki értékeket óvó alapítvány közösségének, amelyek pénzt szereztek a kivitelezéshez. (cs) A pécsudvardi temetőben kétszer jártak fémtolvajok az elmúlt napokban. Az eddig még ismeretlen tettesek csaknem harminc sírról elvitték az alumínium vázákat és virágtartókat, komoly károkat okozva. A sírkertben most történt először nyughelygyalázás. (cs) A kákics! parókián helytörténeti gyűjteményt alakítottak ki a lakók Petkó Jenő tanár, az önkormányzat, valamint az Ormánság Hagyományápoló Társaság közreműködésével. Nagy értéknek számítanak például Kiss Géza néprajzkutató iratai és a század- fordulón készült fényképek. (cs) A vörösmarti (Baranya- háromszög) szentmisén történt botránnyal is foglalkozik az MTV Aranyfüst című műsora szeptember 25-én reggel hat órától az 1 - es csatornán. Szó lesz arról is, hogy Zámoly mennyiben jelkép. (cs)