Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-24 / 262. szám
1999. szeptember 24., péntek Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Tömeges az igény a mozgásra MOHACS-BAR A városban a legtöbben az MTE-pályára járnak le mozogni. Nekik jó hír, hogy az önkormányzat ISM-pályá- zata nyert, így további 4,2 millió áll rendelkezésre a felújításra. A pályák használatáért szinte csak jelképes összeget kérnek. A Mohácsi Torna Egylet Kórház úti sportcentrumában naponta olykor ezernél is többen megfordulnak, ez is hozzájárult állagának romlásához. Az önkormányzat idén hétmillió forintot szánt a tervek szerint négy évig tartó rekonstrukcióra. A munkához komoly segítséget jelent az Ifjúsági és Sportminisztériumtól (ISM) érkező 4,2 millió forint.- Jóval nagyobb az igény, mint amennyi helyet tudunk biztosítani - mondta Bokodi István, az MTE ügyvezető igazgatója. - Gyakorlatilag jelképes összegért sportolhatnak nálunk az érdeklődők. A legnagyobb tornaterem a dr. Marek József Mezőgazda- sági és Közgazdasági Szak- középiskolában • található, nem csoda, hogy teljes a kihasználtsága. Az ISM pályázatán Bár 96 ezer forintot nyert szabadidős park kialakítására, amelyet a focipálya helyén 1995 óta építgetnek. Most hozzáfognak a foci- és kosárpályák elkészítéséhez is, ami azért fontos, mert az iskolának nincs tornaszobája. M. B. Költségvetés: segítettek az iparosok Mayer Mihály megyés püspök volt tegnap szerkesztőségünk vendége. A lap működéséről, aktuális kérdéseiről Pauska Zsolt főszerkesztő és Báling József oldalszerkesztő tájékoztatta az egyházmegye vezetőjét, fotó: tóth l. Csak a gyerekek ismerik SASD A művelődési központ könyvtárában berendezett teleházat még csak a fiatalok ismerik. Pedig vállalkozóknak és kérelmet író panaszos ügyintézőknek is szívesen segítenek. A tanácsadó programok jelenleg ingyen használhatók, de a későbbiekben már pénzt kérnek a betérőktől. Az árak azonban akkor is jutányosak maradnak. A házon belüli mini létesítményt Pál László friss diplomás újságíró vezeti, aki a kérdésünkre azt válaszolta, hogy segítséget nyújtanak hétköznap - naponta 13-tól' 16 óráig azoknak a hivatalokat felkereső embereknek, akik egyebek közt pályázatot írnak, kérelmeket és beadványokat szerkesztenek vagy szociális és jogi kérdésekre várnak választ. Pillanatnyilag a kisebb gyerekek főként a programozott játékokkal ismerkednek, míg a nagyobb diákok szakdolgozatuk megírásához keresnek irodalmi és történelmi témájú forrásokat. Mint megtudtuk, újabb gépeket vásárolnak, hogy támogathassák az általános iskolai nyelvoktatást. Cs. J. Városaink jó része az éves költségvetést eleve forráshiánnyal fogadta el. A féléves mérlegkészítéskor többnyire csak azt értékelhették pozitívumként a testületek, ha eddig megúszták a hitelfelvételt. A források vizsgálatakor ugyanakkor kiderült, eddig visszafogottan érkeztek az iparűzési adó befizetései, de szeptember közepén változott a helyzet. 21 százalékos volt a teljesítés, ám szeptember 14-ére ez az arány meghaladta a 70 százalékot. A jelentős változás oka, hogy tavaly egy százalék volt ennek az adónak a mértéke és március közepéig a múlt évi előírás felét kellett csak leróni, ugyanakkor idén az előirányzatban már az árbevétel utáni 1,5-1,7 százalékos a kivetés, e hó közepe pedig újabb befizetési határidő volt. Mohácson ezren fizetnek iparűzési adót, s ebből 568 az egyéni befizető. A városnak 15 millió forinttal lehetne több pénze ebből az adónemből, ha nem adtak volna vállalkozói kedvezményeket az elmúlt években. A pécsi közgyűlés 1999-re 2 milliárd forint iparűzési adóbevételt tervezett, ennek 90 százaléka szeptember 15-éig be is folyt a kasszába. A hiányzó 200 milliót a december 20-ai, második határidőig várják. A megyeszékhelyen az iparűzési adó vonatkozásában 9000 adóalanyt tartanak nyilván, ennek fele adóköteles, másik fele nem. Adómentességet a 3 millió forintnál kevesebb éves árbevétellel rendelkező cégek élveznek. Szigetváron időarányosan teljesítették az első félévi költségvetési tételeket, mindemellett 125 millió forint hitelt kellett felvennie a városnak, hogy BARANYAI KORKÉP Mohácson a 3 milliárd forintot meghaladó költségvetés bevételi oldalához a pénzügyi mérleg kiadási összegeit csak úgy lehet hozzáigazítani, hogy 130 millió forint hitelt is előirányoztak. A városban az intézmények működését még minden területen biztosítani tudják kölcsönfelvétel nélkül, de ennek ára lesz: a hiány miatt a fejlesztések egy része nem fog megvalósulni. Az állami normatív támogatás adja valamennyi önkormányzat pénzének a döntő hányadát, ám az ilyen címen átvett pénzek sehol sem fedezik az intézmények fenntartásának költségeit. így a települések tényleges gazdálkodását a helyi bevételek nagysága határozza meg, ezen belül pedig az adókból befolyó forintok.- 335 millió az előirányzata Mohácsnak idén helyi adókból - tájékoztatott Zimmermann Ferenc (kis képünkön), a városháza pénzügyi osztályvezetője. - Ebből a meghatározó részt, 267 millió forintot iparűzési adó címén fizetik be a vállalkozók. Júliusban még csak Az önkormányzatok bevétele a helyi iparűzési adóból Forrás: önkormányzatok intézményeit továbbra is zavartalanul működtetni tudja. Siklóson a tájékoztatás szerint időarányosan ugyancsak megtörtént az iparűzési adó befizetése, a tervezett 58 millió forintból 50 millió már befolyt a kasszába. A városban két évig 50 százalékos adókedvezményt kap az, aki legalább három éve siklósi telephellyel rendelkezik és minimum 3 milliós beruházást valósít meg, miközben a foglalkoztatottak számát két évig nem csökkenti. Hasonló kedvezmény jár annak a vállalkozónak is, aki beruházás helyett öt fővel növeli a dolgozói létszámot. Harkányban a városokban átlagos iparűzési adómértéknél alacsonyabb kulccsal számolnak, s az érték függ attól is, hogy milyen tevékenységet folytat a vállalkozó. Vita az alapító okirat körül PÉCS Együttes ülést tartottak tegnap a Pécsi Tudományegyetemet létrehozó három felsőoktatási intézmény vezető testületéi, de ülésezett a JPTE Egyetemi Tanácsa és az Integrációs Előkészítő Testület is. bér 31-éig tervezhet, a TTK problémáit hosszú távon az integrációs folyamat során kell majd megoldani. A tanács A tegnapi egyetemi ülésdöm- pinget a JPTE Egyetemi Tanácsa kezdte. Az egyik legfontosabb téma a Természettudományi Kar (TTK) pénzügyi hiányára vonatkozó intézkedési terv megvitatása volt. Kisbánné dr. Karis Ilona, a JPTE gazdasági főigazgatója tájékoztatta a tanácsot, hogy a TTK hiánya decemberig várhatóan 123 millió forint lesz, s hogy ez az ösz- szeg az állami normatíva emelkedésével és különböző központi egyetemi intézkedésekkel 80 millióra csökkenthető. Dr. Tóth József rektor (képünkön) a testület előtt elmondta: mivel a jelenlegi vezetés csak decemegyetemi költségvetést nem, ám annál több egyetemi polgárt érintő döntése szerint a JPTE immár nemdohányzó övezet, külön dohányzóhelyiségeket nem alakítanak ki a 38 épületben. A JPTE tanácsa után a POTE, a JPTE és a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola vezető testületéi együttesen üléseztek, és elfogadták a január 1-jével létrejövő Pécsi Tudományegyetem már sokad- jára átdolgozott intézményfejlesztési tervét, amelyet az értékeléssel megbízott országos testület többször „visszadobott”. Ezt követően az új intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának tervezetét is megszavazták a tanácsok. A legnagyobb vita a Pécsi Tudományegyetem alapító okirata körül alakult ki. A POTE képviselői amellett kardoskodtak, hogy a legfontosabb adatokat tartalmazó dokumentumban említsék meg az Egészségtudományi Centrumot is, a JPTE részéről ezt néhányan ellenezték, és nem értett vele egyet dr. Rádli Katalin, az Oktatási Minisztérium jelenlévő főosztályvezető-helyettese sem. Végül a testület nem szavazott, hanem úgy döntött: készüljön felmérés arról, mi szerepeljen a dokumentumban. N. F. A zene barátainak kedvez a szeptember 24-i nap, Dresch Mihály - a pécsi közönségnek talán egy kicsit meglepetést okozva - népzenével lép fel a Sétatéren 18 órától: moldvai és gyi- mesi dalokat játszik Ábra- hám Judit és egy vendégük társaságában. A jazzrajongók a Sétatéren a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes koncertjét hallgathatják 19.30-tól. Az öttagú zenekar most „csak” kvartett formációban tart előadást, kortárs improvizatív muzsikájukhoz egyedi hangszereket használva. A Pécsi Napok ’99 részletes programja lapunk Olvasószolgálat oldalán található meg. Ny. Sz. Pinokkió a Harmadikban PÉCS A szó szoros értelmében a szeretet kel életre ma a Harmadik Színházban. Collodi csodás meséje, a Pinokkió kerül színre neves színészekkel, Kós Lajos rendezésében. Régi vágya valósult meg Kós Lajosnak, a nemzetközi hírű bábművésznek, hiszen - mint elmondta - Collodi meséje színekben, jellemekben gazdag példázata sorsunknak és a szeretet mindenhatóságának. Ez lesz a Pécsi Harmadik Színház idei első bemutatója. Pinokkió, az öreg Bábjátékos fából faragott fia kísértések sora után dobhatja el szamármaszkját, térhet vissza az őt megálmodó öreg Dzsepettóhoz, amikor a tündér életre kelti és a szeretet révén igazi fiává lesz. A Bálna hasában hosszú utat bejáró Pinokkió szerepét két igazi gyerekszínész, Barna Eszter és Orosz Mihály alakítja, Dzsepettót Barkó György formálja meg. Dévényi Ildikó a Macska és a Tündér, Széli Horváth Lajos a Róka, a Karabás és a Bálna, míg Steiner Zsolt a Tücsök, a Rendőr és a Kikiáltó megtestesítője. A meséből igazi musicalt varázsol Marék Veronika dalszövege, a kalandokat a tánc nyelvére Uhrik Dóra írta át, dinamikus zenéjét Papp Zoltán szerezte. Ma délután 3 órakor gördül fel a függöny a Pécsi Harmadik Színházban, a darab a Szabad Színházi Műhely keretében valósul meg. B. R.- Ha az első félévi költségvetési mérleget nézzük, Komló nincs csődközeli állapotban - közölte Tóth Sándor, az ön- kormányzat pénzügyi irodájának vezetője. - Bevételi tervünket 55,7 százalékon, kiadási tervünket 53,1 százalékon teljesítettük. Ez azonban csak látszólag enyhített a közel 91 milliós költségvetési hiányon. Azóta viszont pályázati pénzek elnyerésével és a költségvetési intézményekkel szembeni korlátozásokkal gyakorlatilag megszüntettük a költségvetés hiányát. A neheze azonban csak ezután jön, hiszen a második félévben kell a beruházások, felújítások számláit kifizetnünk. Ezért, a fizetőképességünk megőrzése érdekében az önkormányzat folyószámlahitei felvétele mellett döntött. B. M.-D. G.-K. J.-M. F.-M. L. Barkó György és Barna Eszter jelenete FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Hírcsatorna Dél-zselici települések erdélyi falvak vállalkozóival keresik az együttműködést. Mozsgó, Botykape- terd, Patapoklosi és So- mogyapáti fafeldolgozásban és kosárfonásban szeretne együttműködni erdélyi üzemekkel. (cs) Egy bácsalmási sajtüzem Baranyából rendszeresen vásárol fel kecsketejet. Megyénk legnagyobb kecsketartói már felvették a kapcsolatot a feldolgozóval. Portékát szállít például több gyódi, pellérdi, arányosi, gadányi, gerdei, kozármis- lenyi és hirdi állattartó, (cs) Magyarcgregyen az Arnold művelődési ház tetőszerkezetét akarja az ön- kormányzat felújítani. Pályázatukat elutasította az illetékes minisztérium, de a bírálók válaszukban hangsúlyozták, hogy az egregyiek jövőre újra nyújtsanak be kérőimet. (cs) A Pécs-baranyai Értelmiségi Egyesület októbertől ismét elindítja felvételi előkészítő tanfolyamait az egyetemekre és főiskolákra jelentkezők számára. A júniusig tartó előadássorozatok egyetemi oktatók részvételével a következő tantárgyak kínálatát adják: történelem, magyar nyelv és irodalom, matematika, fizika, biológia, szociológia, politológia, szociális munkás, szociálpolitika. Az Értelmiségi Egyesület irodájában alternatív tankönyvek, illetve felvételire felkészítő tesztkönyvek is kaphatók. A tanfolyamokat a Dunántúli Napló támogatja. Érdeklődni az egyesület címén és telefonszámán lehet: Pécs, Várady Antal u. 7/2. Telefon: 72/236-608. k A á