Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)
1999-09-18 / 256. szám
Utazás 14 Dünántúli Wapló Útravaló Pangó Adria. A turisták elmaradása Dubrovnik vidékét sújtja a legjobban, ott júliusban 38 százalékkal kevesebben nyaraltak, mint egy évvel korábban. A hazai és a külföldi turisták körében továbbra is az Isztriai- félsziget a legnépszerűbb, ott csak 10 százalékkal kevesebb a turisták száma, mint egy évvel korábban. Nőtt a bevétel. Az első félévben az idegenforgalomból 1,091 milliárd dollár bevétel származott, ami egy százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot - adta közre a KSH. A megnövekedett bevétel ellenére a vendégek száma csökkent. Az év első hat hónapjában 2,2 millió vendég 6,2 millió éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken. Kerékpárral Karintiá- ban. Az elmúlt évben roppant népszerűek lettek a biciklis kirándulások, moun- tenbike-túrák Karintiában. A kerékpártúrákhoz túravezetőt, térképet és felszerelést is biztosítanak a legtöbb helyen. A kirándulásokhoz egyéb szórakoztató rendezvények is párosulnak. Növényt tilos. Az EU-tag- országok növényegészségügyi hatóságai felhívták a magyar illetékesek figyelmét arra, hogy az utasforgalomban résztvevők sokszor kísérelnek meg beviteli tilalom alá eső növényeket az EU-tagországokba csempészni. A lebukás komoly büntetéseket von maga után. Gasztronómiai térkép. Az .Asztali örömök éve” alkalmából elkészült a Magyar Turizmus Rt. gasztronómiai térképe, amely hazánk konyháinak kulináris értékeit mutatja be régiónként. A kiadvány hat nyelven 200 ezer példányban készült el. Iroda a Bakonyban. A Bakony hegység idegenforgalmi látványosságait, a térség érdekességeit, programjait, az igénybe vehető szolgáltatásait népszerűsíti a jövőben az az új Tourinform iroda, amely a napokban nyílt meg Zircen. őszi kirándulás Trentinóban A különös táj télen ideális síparadicsom Az észak-olaszországi Trentino több szempontból különleges helyet foglal el az autonóm Trentino-Déltirol tartományban. A természeti szépségek miatt is egyszerűen csak a szuperlatívu- szok vidékének nevezik e területet, de emellett elbűvölő várak, kastélyok, középkori freskók is találhatók e tájon. Trentino bebarangolására, különös vidékeinek felfedezésére legidáli- sabbnak az ősz kínálkozik, ami ott kellemesen enyhe. nuzni vagy raftingolni a vad patakokban. Trentino minden évszakban kínál élményt, télen például messze földön híres, ideális síterep e táj. A sportolás, és természeti élmények mellett nem elhanyagolható a régió konyhája. E viA Prags völgye a sötétzöld színű Wildseevel Az észak-olasz régió Bozen és Trient provinciákból áll össze. A tájképet alapvetően a 410 kilométer hosszú Etsch folyó határozza meg, amely e területről az Adria felé veszi útját. Az Etsch völgyében gyümölcsöző hegyi teraszokon számtalan szőlőtőkét látni, hiszen e táj nevezetes bortermelő vidék is. A művészeti értékek iránt érdeklődők számára Trient városának felkeresése ajánlható, melynek óvárosában figyelemreméltó paloták láthatóak freskókkal telefestett homlokzattal, a dómtéren pedig érdekes barokk neptunkút áll. Ezek mellett néhány más jelentős kultúr- emléket is érdemes megtekinteni, úgy mint a román-gótikus dómot, és az egykori herceg- prímási székhelyet, a Castello del Buonconsigliót. A Fassa-völgy megint csak gyönyörű élményeket kínál. Itt gyűlnek össze a hatalmas hegyek, a Latemar, a Marmolada, a Rosengarten és a Langkofel. A Dolomitok fehér sziklái kiváló mozivászonként szolgálnak a naplementék és napfölkelték csodálatos színkavalkád- jához. Az alpesi hegyek lábainál számtalan szép tavat is találhatunk. A Fanes-Sen- nes-Prags természeti park részét képező Pragsi völgyben, a hatalmas Seekofel hegy alatt a sötétzöld színű Wildsee méltó a nevéhez, valóban vadító látványt nyújt. A Lago di Mol- veno vizében pedig a Brenta- gruppe hegycsoport tükröződik vissza és bűvöli el látogatóit. Különös látványosságai mellett Trentino egy valóságos szabadidős paradicsom. A helyi enyhe őszben számtalan lehetőség nyílik túrázni, sárkányrepülni, biciklizni, vitorlázni, kedék különösen a szarvas, őz és vaddisznóból készült specialitásairól, a gombás ételekről, valamint az ízletes Grana sajtról híres. Mindehhez leginkább a Marzemino vörösbor illik. Ez utóbbi kipróbálása céljából különösen a szeptembertől október közepéig tartó szüret idején érdemes ide látogatnunk, ekkor ugyanis a borpincékben válogatott minőségű borokat kóstolhatunk végig. Megtalálták az erdélyi Stonhenge-t Szenzációs régészeti leletre bukkantak a gyulafehérvári Nemzeti Múzeum munkatársai a Gyulafehérvár közelében fekvő Kisompolyban (Ampoi- tában). Az angliai Stonehenge- hez hasonló, hatalmas faragatlan kőoszlopokból álló építményt fedeztek fel, amely nyilvánvalóan szentélyként szolgált a bronzkori napkultusz idején. A kisompolyi szentély szinte a Salisbury közelében fekvő Stonehenge mása: a kizárólag fehér színű kőoszlopokat (menhireket) körben állították fel egy dombocskán. A lelet érdekességét az adja, hogy ilyen építményeket eddig csak Nyugat-Európában (Nagy-Britanniában, Franciaországban) találtak, és a szent körön belül óriási mennyiségű szénre akadtak. A páratlan régészeti lelet egyelőre nem látogatható, ám mielőbb szeretnék előkészíteni idegenforgalmi hasznosítását. Turistakopasztás Velencében Velencében sokkal magasabb árat fizettetnek szolgáltatásokért a turistákkal, mint a helybéliekkel, és a kétféle mérce a nem odavalósi olaszokat is sújtja. A legújabb botránykő az illemhelyek tarifája: a lagúnák városának nemrégiben felújított száz nyilvános vécéjében 1000 lírát (kb. 130 Ft) kémek a turistáktól, míg a helyi lakosok ennek csak a felét fizetik. A helyiek egyfajta bérlettel igazolhatják, hogy Velencében van az állandó lakhelyük: 6000 líráért vásárolhatnak egy elektronikus kártyát, amellyel három éven át kedvezményes áron vehetik igénybe szükség esetén a nyilvános illemhelyeket. A turisták magasabb árat fizetnek más szolgáltatásokért is: 6000 lírát például a vízibuszért, amelyen a helyiek 1500 líráért utazhatnak. A látogatók napi 30 ezer líráért (4 ezer Ft) találnak parkolóhelyet, míg az odavaló- siak 150 ezerért válthatnak bérletet egész hónapra. A nem Velencében lakó olaszok sok turistával együtt a leg- felháborítóbbnak azt tartják, hogy a város 13 templomába csak 3000 ezer líra (400 Ft) belépődíj ellenében juthatnák be, míg a velenceieknek ingyenes a belépés. Igaz, a 15 ezer lírába kerülő kombinált bérlettel jelentős a megtakarítás. 1999. szeptember 18., szombat Egyre kelendőbbek az üdülési csekkek Az üdülési csekkeket értékesítő Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) július végéig 1,54 milliárd forintos forgalmat bonyolított, a csekkek közel egynegyede a fővárosban talált gazdára - nyilatkozta Hunyor Ágnes sajtótitkár. Idén már 820 helyen válthatók be a csekkek, 620 különböző kategóriájú szálláshelyen és 200 utazási irodában. A NÜSZ tapasztalatai szerint egyre több cég él azzal a lehetőséggel, hogy üdülési csekk formájában, részben adómentesen támogatja az alkalmazottak nyaralását. Ezt mutatja az is, hogy a cégek július végéig csaknem kétszer annyi csekket vásároltak, mint egy évvel korábban. Mintegy 30 százalékkal nőtt a Nemzeti Üdülési Szolgálat Alapítvány által a nyugdíjasok, diákok, és más támogatott csoportok számára vásárolt csekkek értéke is. Az alapítványon keresztüli forgalom igen nagy része, 40 százaléka Budapesten bonyolódik. Kellemes pihenés Samoson A görög szigeten október végéig nyár van Igazi nyugodt pihenést ígér Samos, a zöldellő görög sziget. Kilométer hosszú strandjait, a tenger kristály- tiszta vizét nem csak nyáron élvezhetjük. A szezon e szigeten májustól október végéig tart, akárcsak a nyár. A hőmérséklet napközben még most is 26 fok körül alakul, és a víz is kellemes. Az Égei-tengeri szigetek között Samos az egyik legtermékenyebb földdarab. Magas hegycsúcsok fehér sziklákkal, dús erdővel borított hegyoldalak amelyekhez lejtős völgyek simulnak, délen végtelen part finom homokú strandokkal és a kékeszöld tengerrel. Vathy, az északkeleti oldalon fekvő főváros még megőrizte tipikus görög falusi karakterét. Közelében igazi természeti paradicsom a Flam- mari fennsík, háttérben az Agia Zoni és Zoodochos Pigi kolostorokkal. A legtöbb nyaraló a fővárostól nem messze, a Pytha- gorio kikötőbe érkezik. A kis települést a híres filozófus és matematikusról, Pyta- gorasról nevezték el, akinek a mólón egy szokatlan, modem emlékművet is állítottak. Az ókorban Pythagorio helyén állt Samos régi fővárosa. A látványos óvárostól délre egy magaslaton a Logothétis vár látható. A legjelentősebb szentély Pythagoróhoz közel, Ireonnál található, amelyet Héra istennőnek szenteltek. Innen a neve - Herion. Kokkari, az északi parton fekvő egykori halászfalu nem csak a szép kavicsos strandjai miatt az egyik legkedveltebb célpont, bár az egész szigeten itt a legnagyobb a nyüzsgés a mélykék, kellemes hőmérsékletű vízben. Innen több ösvény kígyózik az Ambelos hegy felé, amelyek több kedves, hegyi falut szelnek át. A második legnagyobb város Karlovassi. Közelében az 1435 méter magas Kerkis hegy oldalában dús fenyőerdők nőnek, amelyek fáját használják fel a szigeten tradicionális hajóépítéshez. Samos számos lehetőséget kínál a pihenés és a szabadidő eltöltésére. A tengerben nem csak fürdeni, de búvárkodni, szörfözni, vitorlázni lehet. A sziget specialitása a száraz fehérbor, a Samaina Sec, vagy a Fokianos rozé. Szuvemírként fűszereket, mézet, szép szőtteseket, vagy kerámiákat érdemes vásárolnunk. Kokkari halászfalu, a kedvelt kirándulóhely A laktanyák is találatokat kaptak A Dunán kényszerből nagy a ladikforgalom Már megszokták a nélkülözést Háború. Az újvidékiek csak így emlegetik a tavaszi NATO- bombázásokat, amelyek 77 napig tartottak, ebből 55-ször támadták a repülőgépek a vajdasági várost. ÚJVIDÉK A város mindhárom hídját lerombolták, ezen kívül a laktanyák és más katonai objektumok, valamint a kőolajfinomító kapta a legtöbb találatot, viszonylag kevés ház sérült meg. A Dunán olyan élénk az élet, mint Velencében, csak itt kényszerből. A vizen átkelni kompon, vagy ladikokkal, esetleg 30 km-es kerülővel lehet. A komp ingyen van, de nem menetrend szerint közlekedik, autót csak különleges engedéllyel visz át, amit persze nem lehet megszerezni. A csónakokba kevesen fémek be, egy út 5 dinárba kerül. Újvidéken a bankban körülbelül 6 dinárt adnak egy német márkáért, a feketepiacon viszont 12- 13-at. Persze, hogy mindenki az utcán vagy a piacon vált be, és nem a bankban. Egyébként is a márkát a boltokban mindenhol elfogadják, csak a visz- szajárót dinárban kapja meg az ember. A benzint bonra adják - sorba kell állni érte -, havonta 20 liter a fejadag, csak éppen nincs üzemanyag a kutaknál, a feketepiacon viszont kétszer annyiért lehet hozzájutni. Mivel az üzletek eléggé üresek, sokan rászorulnak, hogy feke- tézzenek, mindent vesznek és mindent eladnak, amin egy kicsi haszon van. Sokat nélkülöznek az újvidékiek, ehhez azonban az utóbbi években gyakori háborúk miatt már hozzászoktak. Ottani újdonsült ismerősöm említette, hogy a havi átlagfizetés 100 márka körül van, csak éppen alig van munkalehetőség. Ennek ellenére a kis kávézók, sörözők tele vannak vendéggel, még úgy is, hogy ott 10 dinár az üveg sör, ami a boltban csak 3,80. Horváth László Szerezz a lehetőségek vonalán! Lányoknak a hívás alapdíjas: . 488-5603 .. telefon.záni on Fiúknak: 06 90 230-557 A hívás díja 99 n*kh/?erc>6f60 Ft-áfa A t*lefoöRzass n®m hívható a 27, 28, 62, 63-as kóris«t#JtfeÖl,Tádlótsl«foüról, ayilviao« utcai készülákrSi.j Éjjel-nappal hívható! Axel Sjajiger-Bp, Síft. Aaiiotext i \ i i i Kaszás Endre