Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-17 / 255. szám

1999. szeptember 17., péntek Baranyai Tükör dunántúli Napló 5 * Októberben nyílhat az Európa Ház Hosszú évek vajúdása után várhatóan még az idén megnyitja kapuit Dél-Dunántúl legnagyobb Európa Háza. A szolgáltató épület célja, hogy a gazdasági társaságoktól a közhivatalnoko­kig segítséget nyújtson az uniós elvárások teljesítéséhez. A Ház a tervek szerint október elején kezd működni, igaz, ezzel kap­csolatban akadhat még jó néhány probléma. PÉCS Regionális Európai Informá­ciós és Oktatási Központ elne­vezéssel közhasznú társaságot alapítottak tegnap Pécsett. Az erről szóló dokumentumot ün­nepélyes keretek között írta alá dr. Toller László polgármester a városi, dr. Kékes Ferenc elnök a megyei közgyűlés, dr. Bellyei Árpád rektor a POTE, dr. Tóth József rektor a JPTE és dr. Sík­fői Tamás főtitkár a kereske­delmi és iparkamara nevében. A közhasznú társaság mű­ködteti majd az Európa Házat, amelyben négy nagy egység kap helyet. Itt működik az Euro Info Center, amely a kis- és kö­zépvállalkozásokat segíti felké­szülni az egységes piac kihívá­saira, akár segítséget is adva a külföldi part­nerek felkuta­tására. Ez a hálózat már működik Ba­ranyában, a kamara épüle­téből a tervek szerint azon­ban beköl­tözne az Európa Házba. Az egyik legjelentősebb he­lyiség lehet az úgynevezett Euro Info Pont, amely a nagyközönség számára köz­vetít hasznos ismereteket az unióról. Ez kiszolgálja a diá­kokat, a tanárokat, a kutató­kat, de a tervek szerint itt ala­kítanának ki egy úgynevezett hírszobát is, ahol mindenki értesülhetne a nagyvilág tör­ténéseiről. Az önkormányzati dolgozók EU-s oktatását is itt végzik majd külön meghívott szakemberek. Az egyetemek adnák az Eu­rópai Dokumentációs, valamint a Tanulmányi Központot, amely jelenleg a JPTE-n mű­ködik, ennek egy része költözik a Házba. Dr. Tóth József rektor elmondta: a most létrehozott Ázsia Központ azért kap helyet az épületben, mivel ezzel is hangsúlyozni kívánják a cent­rum földrészünkön túlmutató jellegét. Az Európa Ház helyszíne a korábban sok vihart kavart An­gol Központ Mária utcai épü­lete lesz. A tervezett megnyitás október 4-e, ekkor egy grazi küldöttségnek mutatnák be a centrumot. A Dunántúli Napló értesülé­sei szerint a helyiségek jó ré­szét jelenleg is különböző szer­vezetek bérlik, s a legkorábban kiköltöző társaság is csak ja­nuár elején hagyja el az épüle­tet. Ráadásul a pécsi önkor­mányzat a közelmúltban meg­hirdette a Mária utcai közpon­tot tartós kiadásra. Az épület üresen álló részével nem lesz gond fotó: t. l.- A bérlőkkel fel kell bonta­nunk a szerződést, az esetleges kártérítést természetesen álljuk - tájékoztatott dr. Újvári Jenő alpolgármester (képünkön). - Az épületet pedig azért hirdet­tük meg, mert akkor még nem volt biztos, hogy már most ki­alakítjuk az Európa Házat. A központ regionális jellegű, ám ez nem azt jelenti, hogy a szervezők rögtön bevonják a kaposvári és a szekszárdi veze­tést, bár ettől a későbbiekben nem zárkóznak el. Az alapítók szerint a Ház a Dél-Dunántúlon egyedülálló, így vezető szerepe is kétségtelen. Ny. Sz. Teljes elhatárolódás a Tudásvártól Vértanú-szobor helytelenül PÉCS, VÁROSHÁZA A vakáció utáni első igazi közgyűlési ülésen érződött: a kormányzó koalíció és a legnagyobb ellenzéki frak­ció megegyezett a szelídebb vitastílusról. Az ülés végén a testület fegyelmi tanácsként eljárva pénzügyi szabályta­lanságok miatt megrovás­ban részesítette Egyházi Ist­vánt, a Mecseki Kultúrpark igazgatóját. A közgyűlés tegnap egyhangú­lag elfogadta Pécs és a bosznia- hercegovinai Tuzla partnervá­rosi kapcsolatainak felvételéről szóló előteijesztést. Általános helyeslés övezte Meixner Andrásnak, a közok­tatási bizottság elnökének (képünkön) a bejelentését is, amelyben leszögezte: a Tu­dásvár tanulótoborzása során olyan megtévesztésre alkal­mas utalásokat tett, mintha élvezné az önkormányzat tá­mogatását, ez azonban nem igaz. Az önkormányzat nem látja kívánatosnak az iskola mögött sejtett Szcientológiai Egyház ténykedését. A bizott­ság vizsgálatot kezdeményez arról, hogy az iskolaként be nem jegyzett intézménybe járó gyerekek esetében telje- sül-e a tankötelezettség. Dr. Toller László polgármester pedig beje­lentette: uta­sítást adott, hogy a Tu­dásvár, il­letve a Szci­entológiai Egyház ön- kormányzati körből nem kap­hat segítséget ingatlanhoz ju­táshoz. Nem tudott határozni a tes­tület az Aradi vértanúk szob­rai Alapítvány felajánlásáról. Ez arról szól, hogy a Kossuth tér folyamatos átalakításával az északi oldalán sorban felál­lítanák az 1848-as magyar kormány minisztereinek mellszobrait; elsőként októ­ber 6-án a 150 éve mártírha­lált szenvedett gróf Batthyány Lajos miniszterelnök szobrát. A testület egy része a környe­zet miatt ehhez még nem ta­lálta alkalmasnak a kiszemelt helyet a parkoló északnyugati sarkában. Az alapítvány ne­vében Dévényi Sándor építész kompromisszumként csak azt volt hajlandó elfogadni, hogy a vértanú emlékművét ideig­lenesen a Kossuth-szobor kertjében állítsák fel. Ám ez sem kapott elég támogatást, ezért a testület visszautalta a szakbizottsághoz a szoborel­helyezés kérdését. D. I. Talajvizes összkomfort Sok éve tilos már úgynevezett szikkasztót létesíteni a település­nek azon a részén, ahol még megoldatlan a szennyvízelvezetés, ennek ellenére a város déli részén új házat építők többen ilyenbe kötötték be a fürdőszobát, a konyhai mosogatót - ám hónapok óta egyiket sem tudják rendeltetésszerűen használni. MOHÁCS Az ötvenes évek elején, ami­kor még a dunai vasmű létesí­tésének helyszínéül Mohácsot jelölték ki, a beruházás indí­tásaként szolgálati lakásokat építettek Újvárosban, s tulaj­donképpen ezekhez készült el a város első szennyvízcsator­nája. Jelenleg a városban hat­vanöt százalékos a csatorna- hálózat kiépítettsége. E közmű hiánya főleg a déli városrészben élőknek okoz gondot, ahol a magas talajvíz miatt a háztartások szennyví­zét gyűjtő szikkasztók hóna­pok óta színültig teltek. A szippantás sem segít, mert a víz néhány óra alatt vissza­szivárog. Az önkormányzat elképze­lése szerint jövőre a még csa­tornázatlan területen - egye­bek mellett a Rét, Zrínyi, Ár­pád, Bem, Török, Káposztás­kert, Makói és Munkás utcák­ban - lévő ingatlanok is való­ban' összkomfortossá válhat­nak. Ehhez a megvalósítható­sági tanulmányterveket már benyújtották a vízügyi igazga­tósághoz. Ha a szakhatóság a két vál­tozat valamelyikét elfogadja, megkezdődhet a kiviteli ter­vek kidolgozása, amelyeket a jövő év elején céltámogatásra nyújtanak be. Berta Mária Elfogadás előtt a szmogrendelet Heteken belül a közgyűlés elé kerülhet a város szmogriadó- rendelete. Idén télen valószínűleg már lehetőség lesz a beavat­kozásra kritikus időjárási körülmények esetén. PÉCS Pécs önkormányzata már csak az Egészségügyi Minisztérium hozzájárulását várja, s amint a jóváhagyás megérkezik, köz­gyűlés elé kerülhet a város rég­óta készülő és sokat vitatott szmogrendelete. Ha a képvise­lők elfogadják a szabályzatot, idén télen már lehetőség lesz arra, hogy ha a levegő szennye­zettsége eléri a kritikus határér­téket, a polgármester elindít­hassa a szükséges intézkedés­láncot. A rendelet alapján lehe­tőség lesz az erőmű teljesítmé­nyének ideiglenes csökkenté­sére, a forgalom elterelésére és legvégső esetben a lakosság evakuálására is. A közeljövőben a város vé­delmi bizottságán belül szmog- riadó-bizottság alakul, hogy előkészítse a rendelet hatályba lépését. Mível a magas levegő­szennyezettség érzékelésétől az intézkedésig órák telhetnek el, Pécs egy olyan műszer beszer­zését is tervezi, amely a meteo­rológiai viszonyok alakulását követve lehetővé teszi, hogy az illetékesek a szmog kialakulása előtt közbelépjenek. Mivel az erre benyújtott pályázatot a Környezetvédelmi Alap elutasí­totta, a megelőző intézkedések egyelőre csak tervek maradnak. Legutóbb februárban mértek magas légszennyezettséget Pé­csett, azóta nem alakult ki ve­szélyhelyzet a városban. A fű­tési szezon beköszöntével azonban számítani kell az érté­kek növekedésére. S. G. Áttelepítették a talpasházat HARKÁNY-PISKÓ Domokos János építész az önkormányzat, a református egyház és a műemlékesek segítségével egy talpasházat mentett meg Piskón. Az épületet, amelyet a tulajdo­nosa össze akart vágni tűzi­fának, elemeire szedték, és ezeket most egy tsz-raktár- ban tárolják. A terv szerint jövőre összeszerelik és be­rendezik a most épülő re­formátus parókia udvarán. Ide Hiricsről is kerülnek majd szintén szétbontva néprajzi fogantatású pa­rasztudvari értékek. Idővel skanzen létesül. Cs.J. A jó szomszédság kamatoztatható SELLYE Testvérvárosi kapcsolat ki­alakítását szorgalmazza az önkormányzat a horvátor­szági Grubisno-Polje váro­sával. A közelmúltban Sely- lye vezetősége szándéknyi­latkozatot adott át a horvát félnek, amelyben elsősor­ban a gazdasági és kulturális együttműködés lehetőségét hangsúlyozták. Mintegy há­rom éve az oktatás és a sport területén rendkívül jó a kap­csolat a két település között, ezt szeretnék a gazdaságban is kamatoztatni. A horvátok is támogatják a terveket, a részletes együttműködési megállapodás előkészítése folyamatban van. W. K. Ma 19.00 órától a Domini­kánus Házban a Pécsi Spiri­tuálé Együttes lép fel. A ze­nekar 1969-ben alakult a Tanárképző Főiskola hallga­tóiból. Áz elmúlt harminc évben számtalan koncertet tartottak Magyarországon és a határokon túl is. Műso­rukban amerikai néger da­lokat adnak elő, amelyek többségét maguk hangsze­relték. Két műsoros kazettá­juk jelent meg eddig, me­lyeket a Magyar Rádió is többször sugárzott adásai­ban. A tagok jelenleg Pécs és Komló kórusait vezetik. A Pécsi Napok ’99 részle­tes programja lapunk Olva­sószolgálat oldalán talál­ható. Ny. Sz. A széthordott birtok Erzsébetpuszta egykor szebb napokat látott uradalom az Ormánságban. A kastélynak nevezett épületen kívül marhaistállók, górék találhatók itt, még az a bevezető vasúti sín is megvan, amelyen már emberemlékezet óta nem közlekedett szerelvény. Az épületeket most engedély nélkül bontják. ERZSÉBETPUSZTA Egy olasz kereskedő és egy magyar asszony vásárolta meg a drávasztárai Drávagyöngye Tsz-tői a pusztát. Aztán elkez­dődött a renoválás, gépeket hoztak, úgy tűnt, beindul a gazdálkodás. Az éjjeliőr szép pénzért vigyázott az értékekre. Aztán eltűnt az olasz és el­tűnt a magyar tulajdonos is, az éjjeliőrt pedig senki sem fi­zette tovább. Tekintettel azon­ban arra, hogy nem mondták neki: a továbbiakban nincs szükség rá, ő nem hagyott fel az őrzéssel. Hogy a fizetését biztosítsa, elkezdte bontani az épületeket, s mára a fél pusztát eladta mindenféle engedély nélkül. Bár 1995-ben kétmillió negyvenezerért adták el Er- zsébetpusztát az olasz-magyar kft.-nek, amely fizetett is, mondja Dancsecs Gusztáv tsz- elnök, máig tisztázatlan okok miatt az átírás nem történt meg, a puszta a nevükön ma­radt. Néhány hete arrafelé au­tóztak a jogásszal, s felfigyel­tek egy érdekes jelenségre: nem látják a kastélyt, amely­nek pedig kellene látszania az útról. Akkor tudták meg, hogy az éjjeliőrnek két éve nem fi­zetnek egy fillért sem, s akkor derült ki, hogy már alig ma­radt az épületből valami. Je­lentették a rendőrségnek a dolgot, biztos, ami biztos. Még csak a nyomozás kez­deti stádiumában vannak, tá­jékoztatott Pásztor Ferenc őr­nagy a vajszlói rendőrőrsről, egyelőre a tulajdonviszonyok kibogozásánál tartanak. Addig pedig nem is avatkozhatnak be a folyamatokba, amíg a tulaj­donost nem lelik meg, hiszen voltaképpen a cég alkalma­zottja bontja a pusztát, ez pe­dig belső ügy. Cseri László Megszépült bibliotéka - A pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ könyvtárára bi­zony ráfért a felújítás, hiszen megnyitása óta komolyabb festésre sem volt lehetőség. A jövő hét­től az olvasók is meggyőződhetnek, hogy az elmúlt hetekben milyen nagyobb felújítást, átalakí­tást végeztek. Például a polcok áthelyezésével tágasabbá vált az olvasóterem - itt különválasz­tották a folyóiratolvasót az elmélyültebb kutatásra is alkalmas szaktájékoztatótól -, és a fonoté- kában kialakítottak egy, az irodalmi estek rendezésére is alkalmas teret. fotó: tóth László

Next

/
Thumbnails
Contents