Új Dunántúli Napló, 1999. szeptember (10. évfolyam, 239-268. szám)

1999-09-09 / 247. szám

Néma tüntetés egy iskolaigazgatóért 1999. szeptember 9., csütörtök HÁTTÉR - RIPORT Szalántán az idei tanévkezdést megelőzően néma demonstrá­cióval próbálták meg szülők és nevelők az iskolát fenntartó társulást meggyőzni arról, hogy a jelenlegi iskolaigazgatóval szolidárisak, eltávolítását, lecserélését nem tartják szerencsés­nek. A megmozdulás sikeres is volt meg nem is, az igazgató marad, de csak egy évre kapott megbízást.- Nyolc-tíz nappal az igazgató- választás előtt kaptunk egy le­velet a szalántai önkormányzat­tól, amelyben azt kérte a nyolc társközség testületéitől, hogy adjuk vissza a választási jogun­kat nekik - mondja Dózsa Ist­ván, Bisse polgármestere. - Mi ebbe, Túrony és Szava kivéte­lével nem egyeztünk bele. A szavazás során aztán nem szü­letett egységes álláspont. Dózsa István azt is elmondta, hogy egy 1998-as ÁSZ ellenőr­zés után vissza kellett fizetni több, mint ötmillió forintot a büntetőkamatokkal együtt az államnak. Ez úgy történt, hogy ez év elején, februárban és márciusban két havi támogatást elvontak S zalántától. Az elvo­nást aztán a szalántai önkor­mányzat a társult önkormány­zatok között a gyerekek ará­nyában szétosztotta, amelyet meg kellene számukra fizetni. Ekkor azonban már készen vol­tak a költségvetések, s bár min­denki ígéretet tett arra, hogy fi­zet, de ennek komoly nehézsé­gei akadtak. Szalánta pedig jú­nius 29-én tartott testületi ülé­sén határozatot hozott, amely arról szólt, hogy kilép az isko­lafenntartó társulásból valamint a körjegyzőségből abban az esetben, ha a többiek nem fi­zetnek. Ezt a határozatát 30-án meg is küldte a Baranya Me­gyei Közigazgatási Hivatalnak.- Senki sem tudott mit tenni ebben az ügyben, hiszen a kilé­pést fél évvel korábban kell be­jelenteni, mi legfeljebb a kö­vetkező év június 30-án tud­nánk ugyanezt megtenni, így aztán benne maradtunk a társu­lásban - mondja a polgármes­ter. Amikor vizsgálta a normatív támogatás igénybevételét, ma­gyarázza Remeczki László számvevőszéki tanácsos, akkor még az szerepelt a költségve­tési törvény mellékletében, hogy csak abban az esetben le­het igénybe venni a társulási normatívát, amennyiben az alábbi három feltétel teljesül: az iskola költségvetésének kö­zös elfogadása, az intézmény közös alapítása és fenntartása, az igazgató közös kinevezése. Ennél az iskolánál ezeknek a pontoknak egyikét sem tartot­ták be. Az intézményt a szalán­tai önkormányzat alapította, az igazgatót a szalántai önkor­mányzat nevezte ki, a költség- vetést pedig elfogadás után kí­vánta megküldeni a többi nyolc önkormányzatnak. Ha Szalánta kilép a fenntartói közösségből, akkor, tekintettel arra, hogy a szülő szabadon választja meg gyerekét melyik iskolába já­ratja, s feltételezzük, továbbra is Szalántára járatja, azt az ön- kormányzat nem tagadhatja meg. Ugyanakkor viszont, bár megkapja a bejáró gyerekek után járó normatívát, de elesik a társulási támogatástól. Ez utób­binak éppen az a lényege, hogy ne minden kis faluban legyen iskola, hanem ösztönözzék a társulási for­mát. A Pénz­ügyminiszté­rium főosz­tályvezetője, dr. Várfalvi István a sza­lántai kör­jegyzőhöz in­tézett levelé­ben a követ­kezőket írja: „Az önkor­mányzat ré­széről a tárgyban sze­replő hozzájá­rulás igénylé­sét és fel- használását az 1997. és 1998. költségvetési évre is jogszerűnek tartom. (...) Vé­leményem szerint Szalánta önkormányzata az Ötv. szabá­lyai szerint járt el a társulások létrehozása során. (...) Az említett alkotmánybírósági ha­tározattal összhangban tájé­koztatom arról, hogy ez az ál­lásfoglalás egy szakmai véle­mény, kötelező erővel nem bír, erre bíróság vagy más ha­tóság előtt megalapozottan hi­vatkozni nem lehet.” Nyitott még a kérdés, véle­kedik Györki Judit, bostai pol­gármester. Mert valóban kaptak a szalántai önkormányzattól egy határozatot, miszerint ők kilépnek a körjegyzőségből és az iskolafenntartói társulásból, ez azonban feltételhez kötött. Ha az érintett önkormányzatok nem tudnák kifizetni Szalántá- nak azt az összeget, amellyel tartoznak, tehát az ÁSZ vizsgá­lat által megállapított összeg részarányos részét. Bosta min­denképpen megpróbálja ezt a pénzt kifizetni az év végéig. Az iskolaigazgató kinevezésével kapcsolatban Györki Judit el­mondta, hogy tudomása szerint az ÁSZ vizsgálat után született egy rendelet, amely lehetővé teszi, hogy az iskolát közvetle­nül működtető testület lehet a társulásnak a vezetője, egyedül is kinevezheti tehát az igazga­tót. A kilenc önkormányzat tes­tületéi egyöntetű döntést nehe­zen hoznak, ezért volt a szalán- taiaknak olyan kezdeménye­zése, amely megkönnyíti ezt a lehetetlen helyzetet. Ennek el­lenére mégis úgy határoztak, hogy ragaszkodnak az együttes döntés gyakorlásához. Teljesen természetes, hogy egy idő után mindenkit alá kell vetni valamilyen megmérette­tésnek, mondja Dunai Zoltán szalántai polgármester. Az is­kolaigazgató esetében lejárt az öt év megbízatási idő, a törvény pedig előírja a pályázat kiírását. Mivel az intézményt kilenc ön- kormányzat működteti, a váltás akkor lehetséges, ha mind a ki­lenc egyöntetűen ugyanazt a személyt jelöli meg. Ha nem áll elő egységes álláspont, az azzal a veszéllyel jár, hogy nem lesz kinevezett vezetője az iskolá­nak. Nem is volt együttes vé­lemény, ezért nem lehetett mást tenni, mint azt, hogy a régi igazgatót egy évre megbízzák az igazgatói teendők ellátásá­val, ezt teszi lehetővé a tör­vény. Az iskolafenntartó társulás­ból azért kívánnak kilépni, mert megítélése szerint nem lehet olyan közösségben tisztességes módon együtt tevékenykedni, amely esetleg arra kényszeríti Szalántát, hogy bírósághoz for­duljon jogos követelése behaj­tása érdekében. Ugyanezért tervezik azt, hogy kilépnek a körjegyzőségből, s önálló jegy- zőséget hoznak létre, mert részben ugyanazokkal az ön- kormányzatokkal kellene együttműködniük. A többi önkormányzat való­ban nem tud kilépni egyelőre sem a körjegyzőségből, sem az iskolafenntartó társulásból, hi­szen fél év az átfutási idő, s a január 1-jével kezdődő gazda­sági év miatt ezt csak a követ­kező év június 30-án tehetik meg, erősíti meg a bissei pol­gármester állítását Bércesi Fe­renc, a Baranya Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetője. Te­kintettel arra, hogy egyoldalú bejelentésről van szó, elvileg bármikor visszamondható. Sza- lántának kilépése esetén önálló jegyzőséget kell létrehoznia, de a köijegyzőség a normatív tá­mogatáson felül plusz támoga­tást is kap a költségvetésből, ezért véleménye szerint nem biz­tos, hogy megéri önállót kialakí­tani. Hiszen például az állami támogatásból kijön a köijegyző bére, amely nem kevés, 100 és 200 ezer forint közötti összeg havonta. Ha pedig az iskolafenn­tartó társulásból való kilépésnek az lesz a következménye, hogy a környező településekről keve­sebb gyerek jár oda, csökken az iskolának járó pénz is. 226 gyerek jár az iskolába, ahol 17 pedagógus tanít, mondja Balogh Györgyné igaz­gató, aki 21 éve jár ki ebbe az iskolába, s 11 esztendeje vezeti is az intézményt. S bár nem örömteli érzés az, hogy ilyen hosszú és sikeresnek gondolt tevékenység után megingani látszott állása, annál örömtelibb azonban az, hogy a pedagógus­társai és a szülők kiálltak mel­lette. Ilyen erkölcsi elégtételt pe­dagógus, megítélése szerint rit­kán kap élete során, s ez nagy erőt adott neki további munká­jához, amelynek itteni időtar­tama - fűzi hozzá az újságíró - előreláthatóan január elsejétől már csak a szalántai önkor­mányzaton múlik. Cseri L. Gond és gondtalanság az iskola körül illusztráció: Müller andrea hetedik oldal Jegyzet Minden reggel Ki mint kell, úgy veti be ágyát; ki korán lel, hideglelése lesz (így szeptember elején); akinek koszos az inge, ne vegye magára - nagyjából ilyen agya- ment vadbölcsességek bont­ják ki burkából a nap legko­rábbi szakaszát, jelezvén egy­ben, hogy a teljes harcké­szültség, az üzemi hőfok kia­lakulóban ugyan, de ... Mint egy naponta ismét­lődő kirándulásra, elindul a család, s a különböző műin­tézmények előtti röpke meg­állás (plusz tili-toli, szolid anyázás) jóvoltából a kis­gömböc meséje is lejátszódik minden reggel. Közben „persze” megy a rádió. El-elcsodálkozom néha: az ország nem a fővá­rosban élő része számszerűen ugyan többségnek számít, mégis kisebbségi sorba kény­szerül. Csak ha azt vesszük, hogy egyedül a Bartók Rádió megnyerhető koncertjegyeiért kik tolonghatnak az Egy kiál­lítás képei zenei rejtvényének megfejtésével, hát bizony szomorú a helyzet (tudom, hogy ez nem reprezen­tatív merítés). Persze, egy csöppet sem irigy­lem Dr. Kovács Lajos- nétől, hogy elmehet este, mondjuk, a Vaj- dahunyad várába mű­élvezni, hiszen lehet, én akkor sem te(het)ném ezt, ha a pécsi Liszt Terem lenne a koncert színhelye. Viszont az egész dicső ország működési elve - no, az pontosan ilyen! Az előttem haladó busz hátsó ablaka szakasztott, mint a tévé. Araszolgatunk a Szi- geti-Hungária-Rákóczi úton, és csak nézek. Próbálom fel­ismerni őket, álmos, ébre­dező, egy nehéz csütörtök nappalára készülő felebará­taimat. A hermelines hölgy Leonardo festményéről, egy tépett arcú Derkovits-munkás (ha van még ilyen), és egy kis Chaplin, kalap nélkül, sikerte­lenül, elfelejtve. A tekinte­tünk szinte sose találkozik. Arra gondolni sem merek, ők kit látnak a szélvédő üvege mögött ücsörögni. Aki - merem remélni - én vagyok. Méhes Károly Reszkess Crysler! Moamer al Kadhafi nem töltötte tétlenül az utóbbi éveket: autót ter­vezett. Az arab ország vezetője által kiötlött ra­kétaformájú gépkocsi ötszemélyes, és légzsák extrás, mert Kadhafi igen nagy gondot fordított a biztonságra. Nemcsak elöl és oldalt, hanem az utastérben körös-körül lég­zsákok védik a benn ülőket. Ezen túlmenően Kadhafi több olyan szerkezeti megoldást is alkalmaztatott, amelyek elnye­lik az ütközési energiát. Népe bölcs vezére újabb ol­daláról mutatkozott be. A világ nagy autógyárai eddig is retteg­tek a líbiai gépjárműgyártás je­lentette óriási konkurenciától, a Toyota főnöke álmatlanul for­golódott miatta éjszakánként, a General Motors vezetője pedig napról napra aggódva tanul­mányozta a piacrészesedés leg­frissebb adatait. És akkor tessék, itt az újabb csapás az imperialista ku­tyákra, a líbiai csodaautó, amelynek utasai James Bond- nak érezhetik magukat - ez a hivatalos közleményben áll - és amelyből országa minden férfijának és nőjének jutna. Igazi népautó lesz, de nem ám a szo­cialista módi szerinti Trabant, hanem luxus- kategóriájú, minden igényt kielégítő. Már a prototípus is elkészült ebből a járgányból, és használatát biz­tos nem fogja akadályozni a Líbiában fellépő benzinhiány, bár a gyártáshoz szükséges egyéb nyersanyagokból kicsit szűkösen vannak abban a szép sivatagi országban, ráa­dásul szerepelnek a COCOM- listán is. Jó tudni, hogy az észak-af­rikai államnak ilyen sokol­dalú vezetője van, aki ráadá­sul még messzemenően figye­lembe veszi az utasok bizton­ságát is. Nem elég, hogy an­nak idején kitalálta a kapita­lizmus és a kommunizmus melletti harmadik utat, az au­tókhoz is ért. Azt azért remélem, Kadha­finak legközelebb nem jut eszébe, hogy harckocsit ter­vezzen, mondjuk légzsákkal ellátott lövedékekkel. Mert mint tudjuk, ő egyébként igen humánus. Móczán Zoltán hetedik oldal holnap Riport A Magyarországon működő lo­vagrendek közül két rend áll közvetlenül pápai irányítás alatt: a Szuverén Máltai Lovagrend és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovag­rend. A Jeruzsálemi Szent Sír Lo­vagrend nagymesterét közvetle­nül a pápa jelöli ki, s kívánsága szerinti ideig szolgál. Portré j-----------------------------—• St enczer Béla esetében az a leg­hatékonyabb közönségszervezés, ( ha ő maga a színpadon van estén­ként. Mégis kapva kapott az alkal­mon egy éve, hogy visszatérjen diplomás szakmájához. No, nem az épületgépészethez! Portré „Az élethez szerencse is kell” Meglepte a díszpolgári cím. Bauer Miklós „csak” 51 éve él Pé­csett. Filozófiáját ekként summázhatnánk: ha az ember elvál­lal egy munkát, akkor azt csinálja is tisztességgel. Azt nem le­het mondani, hogy Bauer Miklósnak ne akadt volna dolga.- Gyengeáramú elektromér­nöknek készült. Azt hiszem, ezt meg kell magyaráznia.-Érdekelt ez a terület, gye­rekként rádióamatőrködtem. A háború idején a kilőtt tankokból szedtük ki a rádiót.- Rendben, a fül megvolna. De hogy jött az orr és a gége?-A Műegyetemre nem vet­tek föl, a POTE-ra viszont igen. Olyan szakmát kerestem, ahol a műszaki ismereteimet hasznosí­tani tudtam. Persze az orientá­cióban közrejátszott, hogy sok gond volt a fülemmel.- Az első időszak elég hosz- szú volt ahhoz, hogy néhány beruházást megvalósítsunk. Ekkor jött létre a műveseállo- más és a II. belklinika is.- Mégis lemondott.- Nem akartam, hogy bárki­nek is úgy tűnjön, a régi garni­túra embere foggal-körömmel Dr. Bauer Miklós 1929. december 8-án született Pápán. A helyi Bencés Gimnáziumban érettségizik, majd felvételi nélkül kerül a POTE-ra. ’55 óta dolgozik a Fül-, Orr-, Gége Klinikán, ’74-től ’94-ig igazgató. ’85 és ’91 között, majd ’95-től ’97-ig rektor. Özvegy, három lánya és kilenc unokája van.- ’55-ben a klinikára kerül, és ki sem teszi a lábát. Egyszer sem csábult el?- Mehettem volna Pestre tanszékveze­tőnek, de nemet mond­tam. Szere­tem ezt a vá­rost, itt élt minden ro­konom és is­merősöm.-A díszpolgári címhez ez azért kevés. Összesen nyolc évig volt rektor. ragaszkodik a székhez. Aztán négy évvel később újra megvá­lasztottak.-Legalább most ne politi­záljunk. Mennyit dolgozik ma?- Mint korábban. Műtéti napokon átlagban kétszer ope­rálok, de szinte mindig itt va­gyok. A Professor Emeritus cím lehetővé teszi, hogy még öt évig dolgozhassak. Persze, ha az igazgató is úgy látja.- Én úgy lá­tom, hogy leta­gadhatna tíz évet. Pedig ke­ményen pipázik. Ez mit is okoz?- Száj rákot, | nyelvrákot, gé­gerákot. De minden a szervezet ellenálló­képességétől függ. Nem tu­dom, hogy az enyém milyen, de úgy tűnik, jó. Az élethez szerencse is kell. Hiába él egészségesen valaki, ha hirte­len elüti egy autó. Az viszont nagy baj, hogy az emberek nem mernek orvoshoz menni.- Ha kérhetem, most az egészségügyet is hagyjuk.- Kár, mert reggelig tudnék panaszkodni. Lendvai Dávid N »I A 4

Next

/
Thumbnails
Contents