Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)

1999-08-29 / 236. szám

1999. augusztus 29. ★ MAGYARORSZÁG-PÉL-PUNÁNTÚL ★ 5 Az, hogy Magyarország lakossága öreg, és évről évre már- már riasztó tempóban fogy, sajnos tény. Az aggódás min­denképp Jogos, azonban a dél-dunántúli adatok nem adnak okot túlzott borúlátásra - már ami az országos átlaghoz va­ló viszonyítást illeti. Nézzünk egy példát: Komlón a tizennyolc évvel ezelőtti adat szerint 1981-ben 471 élve szü­letés volt, ez a szám 1997-re 257-re csökkent. A fogyás az elmúlt két évben sem állt meg, a szám vészesen közelít a 200 felé. A tendencia tehát semmi­képp sem kedvező, ám mint Páva Zoltán, a város polgár- mestere szakemberek adatai alapján kifejtette, a helyzet rossz, de nem rosszabb, mint az országos átlag! Hiszen Komlón - az utóbbi három év adatai alapján - a születés­szám a lakosság 9,2-11,5 ezre­léke között mozgott. Ugyaneb­ben az időszakban a megyei mérték 9,4-10,3 ezrelék volt, tehát nem mutatkozott igazán nagy különbség. A gyors változásban keve­seknek van bizodalma. Dr. Szabó István professzor, a POTE Szülészeti Klinikájának vezetője szerint a most beve­zetett segélyek és juttatások sem fogják alapvetően befo­lyásolni a „szülési kedvet”.- Szerintem gyökeres felfo­Pofonra nem késszúrás a válasz Magyarországon könnyen válhat áldozat „bűnössé”, ha valaki egyetlen pillanat alatt nem mérlegeli a jo­gos védelem amúgy csak törvénykönyvben fellelhe­tő kitételeit. Ez nem Amerika, ahol egy gyanús moz­dulatért bárkit lelőhetnek - Jogosan. A pécsi Földvári József professzor büntetőjogi tankönyv*' szerint a jogos védelem (és nem önvédelem!) mindig jog­talan támadást feltételez, aminek közvetlennek kell len­nie, befejezetlennek és a védelemnek arányosnak kell len­nie azzal a sérelemmel, amelyet a támadás idézett volna § elő, ha el nem hárítják. Ez utóbbi megállapítása nem könnyű feladat. A bírósá­gok sokszor évekig töprengenek olyan esetek felett, ami­ről az érintetteknek a pillanat tört része alatt kellett dön­teniük. Dr. Fenyvesi Csaba ügyvéd azt állítja, hogy a börtönök­ben azok ülnek, akik nem tudják bizonyítani, hogy tettük I jogos védelem volt. Természetesen a jog is elismeri, hogy | vannak az embernek érzelmei, és az ijedséget, illetve a j menthető felindulást figyelembe veszik az esetleges aránytalan védelemnél. Ám - figyelem! - a féltékenység, a i; harag, a bosszú semmiképp sem tartozik a fenti kategóri­ába, tehát ha a feleségünk társaságában fellelt másnemű egyént fejbe kólintjuk, egyetlen bíróság sem ment fel ben­nünket! A honi gyakorlat szerint nagyon is komoly perre és el­sőrendű vádlotti „státusra” számíthat az, aki egy pofonért | cserébe késsel szurkál. Egy pécsi eset során három | magánlaksértő egy házaspár ablakon kihajoló női tagját | kirángatta az utcára, ott vonszolta, majd - az immár kony­hakéssel felszerelkezett - segítségére érkező férjet ököllel arcba csapták. Ő erre kezdett el a sötét utcán a késsel vaktában szur- kálni, aminek eredményeképp az egyik támadó megsé- j rült. „Természetesen” ők tettek feljelentést, és a férjnek, vagyis ügyvédjének kellett tisztára mosni magukat - ezút­tal sikerrel. Fenyvesi Csaba szerint egyelőre nem sántít még ez a 1 jogrend. Az USA-ban azonban már annyira elmérgesedett J a helyzet, hogy a bűnelkövetésre utaló legcsekélyebb jel jogos védelmet enged meg. Ismerjük filmekből: ha valaki babrál a zárral szitává lőhetik az ajtón keresztül. Mivel az Sj állam nem tudja megvédeni polgárait, ezt a jogot volta­képp átruházza rájuk. M. K. 1 a aiMSöan asm bvvj MMm a gásbeli változásra len­ne szükség, ami nem néhány év kérdése. Amíg a családban és a társadalomban a jelen­legi viszonyok ural­kodnak, a lányok nem fognak nagyobb kedv­vel készülni az anya­ságra. Ami annál is fájóbb, mert a csökkenő szü­lésszámban benne van az egyre növekvő kora- szülésszám! Ám a kli­nika nem autógyár, ahol egyik nap tízzel többet gyártunk: itt csak annyi szülés és műtét van, amennyire szükség van. Méhes K. 2000 1500 1000 500 Pécsiek és barátok közt Három, Pécsett végzett egyetemista dolgozik nap mint nap a Barátok közt tör­ténetein. A sorozat az utol­só öt rész ismétlésével hol­nap folytatódik. Nagy Ferenc - alvilági körök­ben jól ismert vállalkozó - au­tójával együtt a levegőbe re­pült. mm A rendőrség Berényi Miklóst, Nagy egyik üzlet­társát gyanúsítja a me­rénylet elkövetésével. Ma Magyarországon közel kétmillió embert érdekel, hogy vajon Miklós barátnője, Kriszta is meghalt-e a robban­tásban, és az, hogy vajon bör­tönbe kerül-e Berényi. Az RTL Klub Barátok közt című napi sorozatát ugyanis ennyien né­zik. Bieber László azon szeren­csések közé tartozik, akik mindenre tudják a választ. Ő ugyanis a Barátok közt egyik úgynevezett storylinere, azaz történetírója. Az ötfős stáb ha­tározza meg, mi is történik kedvenceinkkel - és a csapat­ban Bieberen kívül még két Pécsett végzett egyetemista dolgozik. A JPTE angol-fran­Nagy Ferenc felrobbant. Berényit gyanúsítják. De vajon mi van Krisztával? cia szakán három évvel ezelőtt diplomázott fiú természetesen nem árulhatta el lapunknak, hogy mi is történik a főszerep­lőkkel az ismétlés után követ­kező részekben, de azt meg­tudtuk, hogy az írói stáb láza­san dolgozik Berényiék jövő- jén: ők már 2000 derekán jár­nak. mm Bieber ugyan titokza- toskodott, de az inter­neten valaki nemrég arra hívta föl a figyelmet, hogy a sorozat egyik nyári buli- ján színpadra lépett az az Ulmann Mónika is, aki Krisztát alakítja... Miklós pe­dig? Nos, úgy tippeljük, hogy nemigen fog unatkozni. Lendvai D. Halfogó­fogások Amíg Mohácson át folyik a Duna, addig lesz gond­ja a rendőrségnek a tilos­ban járó (vagy éppen eve­ző) halászokkal. Bár az utóbbi időben sikerek is vannak. Mint arról már röviden hírt adtunk, júliusban elfogtak egy rabsicot, akiről azóta kiderült, hogy régóta lopta a halakat hálóval. Olyan régóta, hogy legkorábbi tet­teiért már részben nem is vonható felelősségre bünte­tőjogilag, ám polgárjogilag mindenképp felel - tudtuk meg Mondom Attilától, a városi rendőrkapitányság részéről. Mivel a fiatalem­ber majdnem mindig ugyanott lopta a halat, az okozott kár értéke össze­adódik. Szinte biztos, hogy ez a kárösszeg 1 millió fo­rinton felüli, már pedig 500 ezer felett akár 3 év börtön is kiszabható lopás bűntette miatt! A gond persze inkább a kisebb tételben „dolgozó” halászokkal van, ugyanis hiába fülelnek le sok haza­felé tartó „sporttársat” iga­zolatlan zsákmánnyal, ha annak értéke nem éri el az 5000 forintot - már pedig néhány halvacsorára való áru nem ér többet -, csak szabálysértési eljárás kez­deményezhető ellenük. Ezen tétel fölött már vád­emelés következik, de igaz­ság szerint a büntetések itt sem túl szigorúak. Méhes Károly Az amerikai tudósok szokás szerint megint rájöttek valamire, Ezúttal arra, hogy a nők sokkal gyakrabban álmodnak a szex­ről, mint a férfiak. A kutatók szerint ez ugyanakkor nem jár együtt a nagyobb szexuális fantáziával. A múlt hétre is jutott egy amerikai kutatási eredmény. Esze­rint a nők sokkal gyakrabban álmodnak a szexről, mint a férfiak. Egy pittsbourghi orvoscsoport fél évig vizsgált 35 nőt és férfit, akikről egy előzetes felmérés so­rán már kiderült, az esetek több mint kilencven százalékában emlékeznek arra, miről álmod­tak. A vizsgált csoport tagjainál meglepő eredményre jutottak a tudósok, eszerint ugyanis míg a férfiaknak csak minden harma­dik-negyedik álma szexuális tár­gyú, addig a nők átlagosan min­den második éjjel a testi gyönyör­ről fantáziáinak. A vizsgálat szerint az álombéli partner a kiegyensúlyozott párkapcsolatokban élők­nél legtöbbször megegyezik a valódi partner­rel, azok pedig akik csupán alkalmi kapcsola tokát tartanak fenn, ál­talában egy elképzelt, nem valós sze­méllyel bújnak ágyba álmukban. Arról nem szól a híradás, hogy az alanyok mennyire voltak őszinték a válaszaiknál, az azonban kiderült, hogy a több álom nem jelent egyszersmind nagyobb szexuális fantáziát is. Ebben a férfiak állítólag verhetetlenek. L. D. Padtördelő, anyázó ifjak a megállókban Egy nyugdíjas asszony - aki néha felhívja valamire a fi­gyelmemet - azt mondja, néz­zem meg a buszvárónál a pa­dokat, egyszerűen megáll az esze e szándékos pusztítás láttán. A látvány nem volt új szá­momra, hiszen szinte naponta látom a padok maradékát: az ülőkét már csak egyetlen te­nyérnyi széles léc alkotja, hát­támla nincs a másikon, ugyan szélesebb az ülőhely, de támla ott sincs. A közelmúltban buszra vá­rakozva egy fiatalasszony pró­bált megpihenni a töredezett pádon, ám figyelmetlenül hát­radőlt és ölében a kisbabájá­val hanyatt esett a bokrok kö­zé. Ez van az Ifjúság úton, im­már a jó ég tudja mennyi ide­je, ha jól emlékszem, tavaly ősz óta. Már lerágott csont az össze­tört padok szóvátétele: de hát ismételten, nap mint nap föl­háborodik az ember, amint - például a 25 emeletes „szel­lemház” mentén csak azt lát­ja, hogy a padok lassan, de biztosan széttöredeznek. Azok az utasok, akik itt várják buszjárataikat, tapasztalhat­ják, hogy ifjú, diákkorú fiúk és lányok nem a padra, hanem a még épségben lévő támlákra ülnek, lábaikat az ülőhelyen pihentetve, amíg meg nem ér­kezik a busz, amely elviszi őket reggelenként a belvárosi iskolákba, vagy kora délután innét haza. Ősszel, amikor már minden csupa sár és la­tyak, a sáros padokra leülni lehetetlen, vagy a piszok mi­att, vagy mert az ifjak ott ül­nek, mint verebek a telefon­dróton. Az utasok - köztük jóma­gam is - figyelmeztettük őket, ám leanyáztak bennünket, sőt egy középiskolás, hátizsákos kis szép arcú lány kedvesen mosolyogva így szólt hozzám: „Ha nem fogod be öreg az ete­tődet, szétrúgom a...”, és megmondta, hogy mit rúg szét. Ha egy ilyen angyal kinéze­tű lány ilyent mond, képzel­hetik, hogy a többiek hogyan beszéltek a felnőttekkel, így aztán az utasok hallgatnak és várják némán a buszt. Ahol ti­zenévesek padokat tördelnek, pimaszkodnak a felnőttekkel, ott valami nagy baj van. Gon­dolom, elsősorban a családi körben, ahol tisztességre ne­velhetik gyermeküket, ha a szülök is azzá neveltettek an­nak idején. De azt hiszem, eb­ben néha tévedhetünk. Tudom, most sokan azt mondják, azért nem ilyenek a fiatalok. Nem hát. De az „ilyen” romboló kedvű, garáz­da ifjonc mégis csak általáno­sításra ösztönzi a jámbor szemlélőt. A példa - amit tapasztalhat­nak a sajtó és tévé-rádió jóvol­tából a fiatalok - itt zajlik a szemünk előtt. Taxisgyilkos fiatal lányok, társukat kivégző.tizenévesek, aztán templomgyújtogatók, temetőket feldúló fickók, cső­bombákat gyártó boncnok:se- géd, csak a közéletet mérge­zik, és e méregtől jut az egy­előre csak padokat tördelő kisstílű csibészeknek is. Itt van az az úgynevezett Viszkis gazember, akinek most jelenik meg a könyve „Viszkis rabló” címen, 80 ol­dalon, ezer forintért már kap­ható, egyelőre tízezer pél­dányban... Sok költő és író — még a be­futottak között is - örülnének, hogy akár csak ötezer pél­dányban megjelenhetnének. De ennek a huszonnyolcszo­ros bankrablónak szennyes irományát valakik mégis csak kivitték az utcára és meg is ve­szik. Hiszén a rádió egyik mű­sorában némely hallgató bete­lefonált, hogy az „Attila egy remek fickó!”, sőt egy ifjú hölgy belelihegte a telefonba e gazembernek üzenve, hogy „Szeretlek Attila...” Az egyszerű szélhámosko­dástól ide juthatunk erre a szintre. Lehet, ezt kevesen hi­szik el. Majd elválik... a ii ük MM

Next

/
Thumbnails
Contents