Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)

1999-08-29 / 236. szám

1999. augusztus 29. ★ MAGYARORSZÁG-PÉL-PUNÁNTÚL ★ 3 A magyar tarka és a majosi vaj Még az országhatáron kívül is is­mert volt a Majosi Teavaj, amelyről nem hajlandóak elfelejtkezni a Völgységben, vagyis Bonyhádon és a környéken élő emberek. Azóta a magyar tarka a sokszoros ke­resztezés miatt már nem az aminek len­nie kellene. Ugyanakkor nincsenek meg a Völgységben már azok a legelők és a fű, amelyből a tej zsír- és fehérjetartama olyan összetételű, hogy a nagyüzemi vaj a Schmidt Endre által Majoson gyártot­tal, vagy a zombai Dőry család vajával versenyezhetne. Mindezekre Ettig László majosi pa­rasztember, aki 23 évig volt a bonyhádi Pannónia téesz vezetője hívta fel a fi­gyelmet, mivel könyvet írt a magyar tar­ka bonyhádi tájfajtáról. S a könyv hívta fel a figyelmet a vajra is, mint a térség kiemelkedő termékére. A földművelés- ügyi minisztérium is felfigyelt a könyv végén megfogalmazott ajánlásra, s a tár­ca közigazgatási államtitkára, dr. Tamás Károly a közeljövőben Bonyhád- Majosra látogat, hogy megismerkedjék az itteniek gondolkodásával, valamint az igen értékes bonyhádi szarvasmarha­tenyésztéssel. Hazafi József Akik a Balaton felé utazgatnak nyaranta, évek óta megfigyelhették, hogy a község tele van gólyákkal. Nem véletlen, hogy a Nagybajom tábla alatt megjelent a büszke felirat: Gólyafalva. Méghozzá ez az első közép-európai Gólyafalu. Az Európai Unió Madárvé­delmi Bizottsága ítélte oda a kitüntető titulust - hogy mire oda nem figyel­nek Brüsszelben! A tavalyi felmérés során az derült ki, hogy 26 pár gólya tartja európai főha­diszállásának a Somogy megyei köz­séget, ahol valósággal dédelgetik őket, igaz, erre kötelez is az EU-szabályzat. A gólyák száma folyamatosan szapo­rodik, hiszen a költés idejére kedvez számukra az a körülmény, hogy vé­dett területen élhetnek, és a környező mocsaras vidék is valóban az ő vilá­guk (a rókához - mint a mesében - szinte sose járnak vendégségbe). Az önkormányzatnál arról tájékoz­tattak, hogy gólyaügyben komolyan veszik a kötelezettségeket. Szerződést kötöttek a Dédásszal, miszerint a fé­szekből kipotyogó kis gólyákat daruskocsi segítségével segítik vissza a helyükre. Mi több, még a madarak ta­vaszi érkezése előtt a villanydúcok te­tejére fészektartó fémrácsot szereltek fel, hogy könnyebb legyen a „beren­dezkedés” az afrikai kiküldetés után.- Valóságos turisztikai lát­ványosságok már a gólyáink - mondta egy tisztviselő. - Az erre átutazók szíve­sen állnak meg, hogy megszemlél­jék ezeket az igazi magyar madarakat. Videózzák, fényké­pezik őket. Az egyetlen gya­korlati jó tanács a madarak kezelésé­hez,'hogy állítólag ajánlatos 6 méteres körön kívül marad­ni, mert bizonyos tevékenységük a ruhának nem éppen tesz jót! Amúgy a gólyákról így augusztus vége fe­lé azt lehet tudni, hogy többnyire már úton vannak, vagyis a fészkek Nagybajomban is hamarosan az ősz és a tél viszontagságainak lesznek kitéve, míg lakóik - igaz, megérde­melt pihenésként az esetenkénti 10 ezer kilométeres repülés után - to­vább élvezik a nyarat valahol Afrika déli részein. Méhes K. MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BEATRIX, ERNA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.57 nyugszik 19.32 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 16 óráig az 505-029-es telefonszámon. Hírszerkesztő: Méhes Károly Boldogságot hozó A latin Beatrix név jelentése: boldogságot hozó, mai for­májában Beatriceként is is­mert. Állatorvosi ügyelet a teg­nap megjelenttel ellentét­ben: 9-19 óra Pécs, Megyeri u. 24/A, tel.: 72/310-980; 19 óra után: 60/469-066. IBIH A KAPCSOLAT Mobil hívószámunk: 06-30/9505-550 A bűnbánó valutás (Folytatás az 1. oldalról)-- Egyedül ezt nem lehet csi­nálni. Van valaki, aki adja a pénzt, de a bőrét nem viszi a vásárra. Egy másik ember megköti az üzletet, és leg­alább egy ember kell, aki be­zavar. Ezalatt történik a le­húzás - mondja a pécsi ille­gális valutaváltás egykori frontembere. Hogy mi is az a lehúzás? Az ember megegyezik a va­lutással, hogy ennyi márká­ért - szinte irreálisan magas árfolyamon - ennyi és ennyi forintot kap. A márka a kun­csaft zsebében van, de már a kezébe kapja a magyar ban­kókat, amit a legnagyobb fi­gyelemmel megszámol. Egy ötezres mindig hiányzik leg­alább. Erre a valutás visszakéri a forintot, még egyszer meg­számolja és engedékenyen belátja, ez tényleg keve­sebb. És ekkor jön a csel. A valutás egyik kezében a kö- teg magyar forint, másik ke­zével pedig előveszi a hiány­zó összeget, lehetőleg úgy, hogy a gyanútlan üzletfél mindenképpen arra figyel­jen. Közben valaki odalép, és valahogy bezavar a kép­be. A lehúzás, vagyis a fo­rintok megtizedelése ekkor történik. A pénzt váltók job­ban figyelnek a néhány ezer hiányzó forintra, és a hirte­len jött - beépített - betola­kodóra, mint a sok százezer­re a másik kézben. Aztán az az egy-két hiányzó bankó a köteg tetejére kerül, miköz­ben már százezrek tűntek el a másik kézből.- Percek alatt felosztottuk a megszerzett pénzt, ami például egy kétszázötven- ezer forintos váltásnál akár százötvenezer is lehetett. Ilyenkor mindenki kap, aki részt vett a balhéban. Öt- ven-hatvan százalék a vál­tóé, a maradékon a pénzem­ber és a zavaró osztozik - fedte fel korábbi titkait a jó útra tért valutaváltó. Pécsett ma körülbelül hú­szán foglalkoznak ezzel az üzlettel. Az egykor jól jöve­delmező valutázás ma már hanyatló ágban van. Nyolc­tíz évvel ezelőtt a jugoszlá­vokat lehetett jól lehúzni.- Ha nem lennének kap­zsik az emberek, már rég megszűnt volna a valutázás. Én abbahagytam és vállalko­zásba kezdek. A család tör­vényes valutaváltó-helyet is nyit. Schneider Gábor Szigetvár elbír Kaposvárral A környező falvak lakói számára sikk Szigetváron házasod­ni. Évek óta így megy ez, a város vonzása idén sem gyen­gébb. Aki pedig itt mondja ki a boldogító igent, az már a la­kodalomra is marad. Hoffer Lászlóné szigetvári anyakönyvvezető mindezt az­zal az egyszerű ténnyel ma­gyarázza, hogy városuk jóval több olyan hellyel rendelke­zik, ahol érdemes lakodalmat rendezni. Bár a kis falvakban is van anyakönyves, az utóbbi években azonban gyakorlati­lag munkanélküliek, mert na­gyon sokan járnak be háza­sodni is. Ugyan egyre inkább csökken az esküvők száma, de még idén is száztíz pár kötött eddig házasságot. Kö­zel felük falusi. Ez érthető is, hiszen ha egy kistelepülésen valaki bejelenti szándékát, ak­kor arra a napra másnak már fuccs az egyetlen lakodalomra alkalmas terem. Persze az is meglehet, hogy a város férfi anyakönyvveze­tője vonzza ide a házasulan­dókat. Ez ugyanis valódi kuri­ózumnak számít, a régióban például egyedül Kaposvárott van férfi anyakönyves. Sziget­vár tehát - úgy tűnik - állja a versenyt az utóbbi időben rendesen favorizált Kaposvár­ral. L. D. .HniMMtWiaMMMWaHaB Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Ugrott az ebéd Kertvárosban Gáz nélkül maradt tegnap reggeltől egészen délutánig Pécs-Kertváros. Az épülő Pécs Plaza mellett a markoló ugyanis felszedte az egyik lezárt, használaton kívüli, de a rendszerről nem levágott vezetéket. A gázellátás gyakorla­tilag a teljes városrészben szünetelt. A helyreállítás miatt ráadásul a Megyeri utat le kellett zárni. Tegnap aligha zárták szívükbe a kertvárosi lakók az október­ben nyíló Pécs Plaza bevásár­lóközpontot. Az építkezés közben ugyanis a kivitelező Sztráda '92 Kft. egyik markolója a Vá­sártér mellett jóhiszeműen felszedte az egykori Parképítő Vállalat lezárt és gázmentesí­tett vezetékét, ami azonban - a munkások várakozásával el­lentétben - nem volt levágva a rendszerről. A csövet addig- addig húzta a gép, amíg a Me­gyeri úti buszmegállóban fel­szakadt a beton és ömleni kezdett a gáz. Szerencsére robbanásveszély nem fenye­getett, mivel a szél a gázt az építési terület felé fújta. A DDGÁZ-nak a hiba helyreállí­tásához a gerincvezetéket le kellett szakaszolnia, ezért reg­geltől gyakorlatilag egész Kertvárosban megszűnt az el­látás - tudtuk meg Berta Már­tontól, a cég pécsi üzemveze­tőjétől. A lakók leginkább amiatt átkozódtak, hogy ezzel ugrott a szombat délutáni ebéd. Mi­vel a javításhoz a Megyeri utat teljesen fel kellett bontani, az autók csak kerülőúton tudtak közlekedni. A hibát okozó Sztráda '92 Kft. is meglepően gyorsan le­betonozta az utat, amelyre egy acéllemezt fektetett, így délután egy órától már helyre­állt a forgalom. A régi városrészben már délelőtt 11 óra körül, a lakóte­lepi övezetben azonban csak kora délután volt ismét gáz, mivel a társasházaknál a DDGÁZ-nak egyenként kellett visszaállítania a szolgáltatást. A viszonylag gyors javítás tö­kéletesre sikerült: sem a veze­téket, sem az utat nem kell majd ismételten megbontani. Lendvai D. (Folyatás az 1. oldalról) Ettől a perctől fogva a régióból folyamatosan küldhetik Pécs­re a betegeket. Őket szívka­téteres vizsgálatra való elő­jegyzéssel vagy visszairányít­ják a körzeti orvoshoz vagy a helyi kórházba (megfelelő út­mutatással a gyógyszeres ke­zelést illetően), avagy ha olyan állapotban van, itt ma­rad és 24 órán belül, illetőleg azonnal megtörténik a szük­séges beavatkozás. Fontos újdonság az is, hogy aki a 72 betegágy valamelyiké­re bekerül, arról a műtét után már járóbetegként is minden információt rögzíteni tudnak 14 teljes napon át - az elektro­nika és komputer segítségé­vel. Ami a műtéteket illeti: ha­talmas az igény. Jelenleg mintegy 120 fős a várakozási lista a Dél-Dunántúlról. Az előzetes vizsgálati eredmé­nyek fél évig érvényesek, úgy­hogy egyelőre annyi kivizsgá­lást végeznek el, amennyi mű­tétre sor kerülhet az októberi dátumtól számított hat hóna­pon belül. Országosan évente kb. 5000 nyitott szívműtétet végeznek, ehhez képest már csak évi 10 százalékos lehet az emelke­dés: ezt valószínűleg a pécsi klinika belépése jelenti majd. A tervek szerint 2000-ben 750 műtétre kerülhet sor, míg a három év múlva elérendő „csúcskapacitás” idején sem lesz több műtét, mint 1200- 1500 egy-egy évben. Persze - teszi hozzá rögvest a profesz­szor ennek hátterében ott kell álljon a megfelelő tb- finanszírozás és a szakember- képzés.- Sokszor hallani, hogy a szívműtét drága, veszteséges - mondja Papp Lajos. - Kér­dés, mi a drága? Egy 1,5-2 mil­lió forintba kerülő műtét, amelynek eredményeképp új­ból munkaképes, értékes ál­lampolgárt „nyerünk”, vagy a majdnem ugyanolyan költsé­gekkel járó gyógyszeres keze­lés, a lerövidülő aktív életkor, a táppénz- vagy rokkantnyug- díj-fizetés? És még egy megjegyzés:- A szívgyógyászat olyan, mint a jéghegy. Még csak a vízből kilátszó csúcsát kapar- gatjuk! Méhes K. Paksi támogatás Pakson a rendszerváltás előtt is volt, s azóta is van lakásépítési támogatás. Az első lakáshoz jutó gyermek­telen házaspárok, akik egyenként nem keresnek 22 500 forintot és más kö­töttségnek is megfelelnek 150 000 forint vissza nem térítendő támogatást kap­nak. Hortobágyiné dr. Gera Judit aljegyző lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az ötmil­lió forintos keret elég szo­kott lenni. A kérvényezők 80 százaléka jut pénzhez, mivel a követelményeknek ők felelnek meg. Évente kilencmillió forin­tot kamatmentes kölcsön­ként adnak a rászoruló la­kásépítőknek, a legmaga­sabb összeg 600 ezer forint lehet. Hazafi J. i i i QíűiTsiMtoa Ocaflí ii^iJij'jh'j'jú^i a iáittuiíi Illusztráció: Müller A.

Next

/
Thumbnails
Contents