Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)

1999-08-19 / 227. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1999. augusztus 19., csütörtök Hírcsatorna Cserbenhagyásos gázo­lás Hidason. Könnyebb sérüléseket szenvedett az az ittas férfi, akit ma délután 13 óra körül gázolt el isme­retlen autós Hidas mellett. A sérültet a mentők a Honvéd Kórházba szállították, (tg) Teleházat terveznek Ma- gyarbólyban. A község if­júsági egyesülete az önkor­mányzattal közösen pályá­zik egy, a művelődési köz­pontba tervezett teleház lét­rehozatalára, amely segítsé­gével a település lakói be­kapcsolódhatnának az in­formációs hálózatba. (ns) Közösségi ház Kásádon. A közelmúltban kétmillió forintot nyert a község egy közösségi ház kialakítására. A művelődési ház melletti épületben kaphat helyet a nyugdíjasklub és a hagyo­mányőrző tánccsoport, (ns) Ünnepi menetrend. Az augusztus 20-ai ünnepi for­galomban a személyszállító vonatok 19-én pénteki, 20- án és 21-én munkaszüneti, 22-én vasárnapi, 23-án pe­dig a hét első munkanapjára érvényes menetrend szerint közlekednek. Az utasokat szállító postavonatok 20-án és 22-én nem közlekednek, de 20-án a Budapestről in­duló postai szerelvények több személykocsival járnak a tűzijátékról hazafelé tartók miatt. (sn) Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 356 cm, áradó, 21,0 fok, Őr­tilos 128 cm, áradó, 17,5 fok, Barcs 129 cm, áradó, 19,6 fok, Drávaszabolcs 185 cm, áradó, 17,3 fok. CSALÁDI ÜNNEP Sok szeretettel köszöntjük Töttösön Rajcsányi Boldizsárt és Korom Máriát 45. házassági évfordulójuk alkalmából. Évi, Karcsi, Robi, Peti Nem okoz meglepetést a kötelező biztosítás Önkormányzati körökben nem okozott különösebb meglepe­tést a kormány azon szándéka, hogy a jövő évben már kötele­zővé teszik a vagyonbiztosítást. A települések többsége ugyanis eddig is igénybe vette ezt a szolgáltatást, leginkább az elemi kárra kötöttek szerződést a biztosítókkal. BARANYAI KÖRKÉP A kormány költségvetési el- ' képzelését igencsak módosí­totta a tavasz óta szinte menet­rendszerűen bekövetkező elemi csapássorozat: az árvíz, a bel­víz, no meg az orkánszerű szél okozta viharkárok. A legna­gyobb meglepetést az okozta, hogy az elemi kárt szenvedett települések egy részében még az önkormányzati intézmények sem voltak biztosítva. Ennek következtében az eddig kárel­hárításra fordított több mint 80 milliárdos költségvetési segé­lyek nem kis részéből az ön- kormányzati épületeket kellett helyreállítani. Éppen emiatt gondolkoznak kormányzati berkekben a kötelező vagyon­biztosítás bevezetéséről. Csata László (első képün­kön), a Hungária Biztosító Dél­dunántúli Igazgatóságának he­lyettes vezetője azt nem tartja valószínűnek, hogy a kormány ezzel a „konccal” próbálná ki­engesztelni a kormányfő ál­tal megsértett pénzintézete­ket. (Orbán Viktor mi­niszterelnök ugyanis egyik beszédében azt fejtegette, hogy a nagy profitokat bezse­belő biztosítók is beszállhatná­nak a károsultak segélyezé­sébe.) Egyáltalán nem nagy üz­let ez a pénzintézetek számára- indokolja állítását az igazgatóhe­lyettes - ugyanis a megyében szinte minden önkormány­zat rendelke­zik valami­lyen biztosítással. A szakember úgy véli, ha kötelezik a telepü­léseket a szolgáltatások igény- bevételére, nem sok új ügyfél jelenik meg a baranyai biztosí­tási piacon. Néhány falu azonban még csak most kezd tájékozódni, ha a kormány szándéka valósággá válik, akkor ez mekkora kiadást jelent majd a jövő évi költség­vetésükben. A gödreiek például most kezdenek szétnézni az ilyen szolgáltatást végző cégek között, hogy egyáltalán kivel kössenek vagyonbiztosítási szerződést. Végh István pol­gármester elmondja, hogy je­lenleg azért nincs biztosításuk, mert elégedetlenek voltak az egyik társasággal, ezért nemré­giben felmondták a szerződést.-Igyekszünk olyan társasá­got találni, amelynek feltételei találkoznak a mi igényeinkkel és lehetőségeinkkel - magya­rázza a község első embere. Szalántán sem kell a kor­mánydöntésre várni, hiszen természetesnek tartják, hogy az önkormányzati vagyon bizto­sítva legyen. Horváth Lászlóné jegyző hozzáteszi: a körjegyző­séghez tartozó települések (Bisse, Bosta, Babarcszőlős, Szilvás és Szalánta) közösségi vagyona biztosítva van, sőt a felelősségbiztosítást is megkö­tötték. A mágocsi polgármes­teri hivatal pénzügyi vezetője, Márton Antalné szerint a költ­ségvetésüket egyáltalán nem érinti olyan súlyosan az évi 100 ezer forintos biztosítási díj, hogy emiatt kétségbe esnének. Nem kell ahhoz kormányzati intézkedés - véli Dicsó' László Vagyonleltár Mi tartozik az önkormány­zati vagyon közé? A biztosí­tók által meghatározottak szerint minden olyan épület, építmény (például sportpá­lya), az itt található beren­dezések, a település útjai, műtárgyai, a mezőgazdasági területek - amely a hivatal vagyonleltárában szerepel. A szolgáltatók éppen ezért igyekeznek olyan, úgyneve­zett „csomagokat” kínálni, amely a leggyakoribb kár­esetekre nyújtanak bizton­ságot. Természetesen lehet a vagyontárgyakra (például a nagy értékű számítógé­pekre) külön is szerződést kötni. (második képünkön), Alsómo- csolád polgármestere -, hogy eddig felhalmozott értékeinket saját, jól felfogott érdekünkből megvédjük. Büszkeségünkben, a teleházban például a számító­gépek és a hozzájuk tartozó be­rendezések csaknem tízmilliós értéket képviselnek, ha mond­juk leégne az épület, miből pó­tolnánk? B. G. Kormánygarancia a díjfizetésre A kötelező vagyonbiztosítás bevezetésének előkészítésekor többféle megoldást tart elképzelhetőnek a kormány. Az egyik szerint a kabinet garanciát vállalna arra, hogy abban az esetben, ha forráshiányos az önkormányzat, akkor helyettük a biztosítási díjat a költségvetés fizetné. Azt a lehetőséget is fontolgatják a változatokat előkészítő szakemberek, hogy az önkormányzatok a területükön élő rászorultaknak a szociális támogatást nem pénzben, hanem biztosítási termékben adnák ki. Ennél fogva az ilyen közkiadásoknál a kockázatok kezelését üzleti síkra le­hetne terelni. Nyugdíjpénztárak: zárásig öt nap Augusztus 30-aval zárulnák a kapuk: dönteni kell, maradunk- e az állami társadalombiztosítási alapnál, vagy pedig valame­lyik - többek szerint magasabb hozamot garantáló - magán- nyugdíj pénztárat választjuk. A pénztári ügyfélirodák az el­múlt napokban jelentős forgalomról számoltak be. BARANYAI KÖRKÉP- Augusztus 31-e a végső határ­idő a magán-nyugdíjpénztárba való átlépésre, nem véletlen, hogy érezhetően megnöveke­dett a szerződéskötési kedv - tájékoztatta lapunkat Kovács Gábor (kis képünkön), az egyik érdekelt bank nyugdíjpénztári koordinátora. Kovács Gábor a pénztárválasztáskor meghatá­rozó szempontnak tartja a tag­létszámot és a rendelkezésre álló vagyon nagyságát. Az ál­lami pénztárfelügyelet folya­matosan vizsgálja a pénztára­kat, a jogszabályok meghatá­rozzák a működési kereteiket, így biztonsági kérdésekben ke­vés a különbség; a szakember szerint feltétlenül érdemes tehát a várható hozamot és a számla- jóváírást figyelni a választáskor - nem mindegy, hogy a pénztá­rak az ügyfél által befizetett já­rulék mekkora részét fordítják működési költségeikre, és mekkora összeget írnak jóvá az ügyfél számláján. Takácsné Jégl Valéria, egy biztosítótársaság munkatársa lapunknak elmondta, az elmúlt hetekben a jelentkezők, érdek­lődők és belépők száma a több­szörösére nőtt. Mint említette, az ügyfél érdekében kiemelten fontos a hozamok iránti tájéko­zódás - ezt egyébként Járai Zsigmond pénzügymi­niszter is megerősítette a napokban. A hozzáér­tők hangsú­lyozzák, vár­hatóan elindul majd a centra­lizáció és a pénztárak közötti átjárás - ez utóbbi jelei már ta­pasztalhatók. A szakemberek emellett úgy vélik, kár elmu­lasztani a nyugdíjpénztár-vá­lasztást, mivel azok, akik leké­sik a belépést, a későbbiekben már nem gondolhatják meg magukat: véglegesen az állami nyugdíjrendszerhez tartoznak majd. Az út ellenben fordítva járható marad, a magánpénztá­rak helyett a későbbiekben bármikor visszatérhetünk a Út­rendszerhez. T. G. (A Kommentár az 1. oldalon) Aw. út menti fák magasra nyúló és a távvezetékekhez túl közeli ágak eltávolítását végezték a héten Pécsett, a Hársfa utcában fotó: wéber t. Megemlékezések megyeszerte az új kenyér ünnepén A megye számos településén tartanak Szent István-napi ün­nepséget augusztus 20-án. A kisebb falvakban is egész napos sportversenyek, kulturális rendezvények és kirakodóvásárok várják az érdeklődőket. A megyei ünnepély idén Sásdon kerül megrendezésre. BARANYAI KÖRKÉP Sásdon a megyei rendezvény a sportpálya szabadtéri színpadán három órakor térzenével kez­dődik. A Pécsi Nemzeti Szín­ház művészeinek műsora után dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat Köz­gyűlésének elnöke mond ün­nepi beszédet, aki előtte két órakor a Sásdi Általános Iskola aulájában tizenhat főnek - kie­melkedő tevékenységük elis­meréseként - adja át a megyei kitüntetéseket. A kenyérszente­lés után a szabadtéri színpadon baranyai tánccsoportok és fú­vószenekarok lépnek fel, majd a hét órakor kezdődő utcabállal zárul az ünnepség.- A rendezvények ideje alatt a sportpályán egész napos gyermekprogramok szórakoz­tatják a kisebbeket, a felnőtte­ket pedig kézművesvásár, mi­nőségi borok és a lacikonyha várja - mondta Páll Lajos (első képünkön), a Baranya Megyei Kulturális Központ igazgatója. Pécsett a városi ünnep­ség öt órakor kezdődik a Széchenyi téren, rossz idő esetén a Városháza Dísztermében tart­ják meg a rendezvényt. A mű­sorban pécsi együttesek, zene­karok és kórusok lépnek fel, majd a kenyérszegés előtt dr. Horváth Gyula, a Magyar Tu­dományos Akadémia Regioná­lis Kutatások Központjának fő­igazgatója mond ünnepi beszé­det.- A teret fél öttől éjfélig le­zárják, a helyi járatok terelő­útvonalon közlekednek - kö­zölte Hajnal Zsolt, a rendez­vény szervezője (második ké­pünkön). Mohácson a Széchenyi téren öt órakor kezdődő térzene előtt városi kitüntetéseket adnak át a Városháza Dísztermében. Az ünnepi beszédet követően hat órakor ünnepi szentmisét celeb­rálnak a Fogadalmi Emlék­templomban, majd hétkor a Hősök temetőjében felavatják az újjáépített székely kaput. Pécsváradon már egy hete elkezdődött a Szent István-napi rendezvénysorozat, amelynek keretén belül augusztus 20-án tíz órakor ün­nepi szentmi­sét tartanak, majd délután fél négykor a vár udvarán táncjátékkal folytatódik az ünnep. Négy­kor koszorú- zási ünnepség kezdődik a Szent István-szobomál. Öt órától amatőr művészeti együttesek és a zeneiskola rézfúvós kamara- zenekarai lépnek fel a Szenthá­romság téren, majd ugyanitt a fél hétkor kezdődő utcabállal zárul a rendezvény. Bolyban a tíz órakor kez­dődő ünnepi szentmise után át­adják az új könyvtárat, majd négy órakor a Vigadó galéria­termében Takács Dezső' grafi­kus kiállításának megnyitójára kerül sor. Öt órától térzene lesz a Templom téren, majd hatkor Székely Miklós orgonaművész ad hangversenyt a katolikus templomban. Tíz órától rock and roll show és utcabál kezdő­dik a szabadtéri színpadon. Szentlőrincen a délelőtti szentmise és a körmenet után a Templom téren verses ünnepi megemlékezést tartanak. A Vá­sártér szabadtéri színpadán fél kettőkor kezdődő humoros, táncos, zenés műsort utcabál zárja. Szigetváron egész napos sportrendezvények és főzőver­seny lesz a Szent István lakóte­lepi általános iskolában. A gye­rekek rajzversenyen mérhetik össze ügyességüket. Öt órakor a Vigadóban megnyitják Kozma Sándor viaszkép-kiállí- tását. Este héttől a Zrínyi téren a város fúvószenekara ad hang­versenyt, majd az új kenyér megszentelése után nyolckor a Vigadó téren utcabál veszi kez­detét. Harkányban este nyolc óra­kor ünnepi megemlékezést tar­tanak a Strandfürdő Nagyszín­padán, amelyet Bikini koncert és utcabál követ. Siklóson egész nap várdal­nokok és borprédikátorok éne­kelnek 18. századi magyar da­lokat a vár udvarán, majd este hatkor a Harkány Bigband ze­nekar szórakoztatja a résztve­vőket. Gödrén az új kenyér ünne­pén - ami egybeesik a helyi bú­csú napjával - kerül sor a falu­ból elszármazottak találkozó­jára. Az egész napos rendez­vény kilenc órakor a helytörté­neti gyűjtemény megnyitásával kezdődik, majd tízkor ünnepi mise következik. Délután kettő­től hétig a főtéren kulturális és sportprogramok várják az ér­deklődőket, utána az iskolában bált rendeznek. A megyében szinte nincs olyan település, ahol ne emlé­keznének meg az új kenyér ün­nepéről. Sok helyen tartanak egész napos rendezvényeket, ahol sportvetélkedők, horgász­ás főzőversenyek, valamint kul­turális programok szórakoztat­ják a résztvevőket. Vannak te­lepülések, ahol a falunapot egybekötötték a Szent István- napi ünnepséggel, ezeken a he­lyeken egész hétvégén külön­böző rendezvények várják az érdeklődőket. A legtöbb köz­ségben kenyérszenteléssel egy­bekötött ünnepi szentmisét tar­tanak, ezenkívül sok helyen ünnepi műsorral emlékeznek meg a jeles évfordulóról. W. K. Az égbolt is megtelik fénnyel Pécsett, Sásdon és Kozármislenyben is rendeznek tűzijáté­kot. A megyeszékhelyen egyedülálló, zenével komponált, új ef- fekteket felvonultató műsort láthat a közönség. Külön erre az alkalomra speciális bombákat gyártattak a szervezők, amelye­ket több mint hat percen keresztül csodálhat a város. Az est fénypontjának ígérkezik a huszas számjegyet kiíró bomba és a nemzeti színű fénynyaláb. It Sásdon kicsit rövidebb, négy-öt perces lesz a tűzijáték, de a speciális effekteket ott is bemutatják. A szakemberek szerint nem az számít, hogy mennyi ideig tart az égi mutatvány, ha­nem, hogy a bombákat hogyan kombinálják, tt Kozármislenyben a falunap alkalmából szerveznek tűzijáté­kot, ami szintén látványos produkciónak ígérkezik. I I I

Next

/
Thumbnails
Contents