Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-18 / 226. szám
14 Dünántúlí Napló Sport 1999. augusztus 18., szerda ! ilestei Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM lilestels Mohácson nyilvános helyen nehéz vele társalogni, mert állandóan ráköszönnek, a hogyléte felől érdeklődnek, így volt ez abban a kerthelyiségben is, ahol Megyeri Károllyal beszélgettünk.- Engem minden Mohácshoz köt. Itt születtem, itt is futballoztam, itt laknak a szüleim, itt lettem edző. Szeretem ezt a Duna-parti várost, jólesik, m. Megyeri Károly búcsúmérkőzése TOMBOLASZELVÉNY Név: Lakcím: mifkim tmtyuiim vmukiti) — Sportré --------------------------Manchesterben volt a csúcs hogy sokan felismernek - mondja Megyeri Károly, aki 17 évesen került az NB I-es Pécsi MSC első csapatának keretébe, Szó'cs János edző- sége alatt még ugyanabban az évben a Vasas ellen idegenben bemutatkozott az élvonalban, ahol abban az idényben ifista létére hét meccsen szerepelt. Pályafutása alatt szinte végig jobb oldali középpályás volt, ezen a poszton találta fel magát a legjobban.- Az NB I-ben 188 meccset játszottam, ezeken 16 gólt értem el. A legemlékezetesebb mérkőzéseim egyikén a bajnok MTK ellen Pécsett 3-0-ra nyertünk, az egyik gólt én rúgtam, jól ment a játék, bekerültem a Népsportban a forduló válogatottjába is - emlékezik vissza a fénykorra. - De a csúcsot a Manchester United elleni, idegenbeli kupameccs jelentette. Az a stadion, az a közönség, az a hangulat... Németországban kezdett el edzősködni, ott gyermekekkel foglalkozott. 1995-ben visszatért Mohácsra, egy esztendővel később az MTE játékosedzője lett. A legutóbbi bajnokságban még be-beszállt az NB 111-as együttesbe, idén azonban már nem akar bajnokin játszani, csak a mai búcsúmérkőzésén lép pályára. (Erről külön előzetest olvashatnak sportoldalunk más részén.)- Bár nagyon jól érzem magam Mohácson ennél a fiatal csapatnál, egyszer szeretném az edzői képességeimet magasabb osztályban is kipróbálni, ezért alighanem el kell majd valamikor mennem innen. Nem tudom, erre mikor kerül sor, mert nem az a típus vagyok, aki kilincsel, önként bejelentkezik más kluboknál. Horváth László Megyeri Károly 1961. augusztus 30-án született Mohácson. Ott járt általánosba, a középiskoláit Pécsett végezte. A PMSC színeiben futballozott az élvonalban, később Németországban is játszott, jelenleg az NB III-as Mohácsi TE vezetőedzője. Elvált, egy 15 éves lánya van, aki édesanyjával Németországban él. Igazi focicsemege szemtanúi lehetnek az érdeklődők a Kórház utcai pályán A középpályás búcsút int Szerdán lép utoljára hivatalosan nagypályás labdarúgó-mérkőzésen a gyepre Megyeri Károly középpályás. A volt társakkal még egy jót fociznak, mielőtt a csukát tartó szöget végleg beverné a falba. MOHÁCS Volt válogatottak, világbajnokságot megjárt focista, FIFA-bíró, mesteredző, egykori és mai mohácsi kedvencek, valamint pályán kívül is jó barátok alkotják a két csapat játékoskeretét. A nyolcvanas évek focija és az ünneplés kerül a középpontba. A búcsúzó Megyeri Károly egy félidőt a pécsieknél, egyet pedig a mohácsiaknál húz le. Régi vágya teljesülhet idősebb Megyeri Károlynak, aki nagyon hosszú ideje arra készült, hogy egy csapatban guríthasson Károly fiával. Három Megyeri viszont már igazi kuriózumnak számít. Most ezt is láthatják a focibarátok, hiszen Megyeri Tamás is mezt húz. A tervezett szerda délutáni program szerint 16.00-kor az érkezők leadhatják tombola- szelvényüket, 16.10-kor tíz jelentkező feliratkozhat a tizenegyes rúgó versenyre, 16.45- kor a Mohácsi Focisuli elő- meccset játszik, 17.15-kor Pécs és Mohács polgármestere, a labdarúgó-szakosztály, valamint a csapat köszönti az ünnepeltet. 17.30-kor kezdődik a búcsúmérkőzés, amelynek szünetében, 18.15-kor lesz a tizenegyes rúgó verseny és a tombola sorsolása, majd 18.30-tól a második félidő. 19.15-korkerül sor Megyeri Károly megajándékozására, aztán újabb tombola következik. A lapunk sportoldalának bal szélén található kivágható szelvénnyel értékes ajándékokat nyerhetnek a mérkőzés nézői, ha érkezéskor bedobják a lapot a gyűjtőhelyen. A találkozóra a belépőjegy ára 200 forint lesz, amit a helyszínen válthatnak meg a focibarátok. A végén egy szerencsés nyertes hazavihet egy focilabdát, amelyet az összes pályára lépő labdarúgó még a találkozó kezdete előtt kézjegyével ellát. Ez éppen olyan lesz, mint amilyet Megyeri Károly is kap majd örök emlékül, a Dunántúli Naplótól. Pucz Péter Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Búcsú mérkőzés: Mohácsi 1980-1982-es NB II-esek - PMSC 1985- 1986-os NB I-esek, Mohács, Kórház utca, 17.30. (oo) Az elődöntőben izgultak LISSZABON-PÉCS Már az indulás előtt három nappal befestette a haját. Akkor még nem is remélte, hogy eltalálja a magyar ifi férfi kézilabdacsapat divatszínét az Európa-bajnokságon. Hőgye Péter eltalálta, ugyanis a magyarok egy góllal nyertek Portugáliában, a döntőben a spanyolok ellen.- Pedig a játékvezetők nagyon szerették a spanyolokat, és bár az egy gól kevésnek tűnik, a dánok elleni elődöntőt, ahol nyolccal nyertünk, sokkal nehezebbnek éreztem, jobban izgultunk azon - elevenítette fel a döntőt a PMKC fiatal beállósa.-Mennyi szerepet kapott az EB-n?- Az első három csoportmérkőzésen nem jutottam játéklehetőséghez, aztán már bekerültem a csapatba. Az elődöntőben a dánok ellen gólt is dobtam, de úgy vettem észre, védekezésben számított rám inkább Káló Sándor szövetségi kapitány.- Miben volt jobb a magyar válogatott az ellenfeleknél?- Nagyon sokat számított, hogy a csapatból többen is rendszeresen játszanak az NB I-ben a felnőttek között, míg más válogaHőgye Péter válogatott mezben az aranyéremmel tottaknál általában csak egy-egy ilyen húzóember volt, emiatt erőnlétben is jobbak voltunk. A fiatal aranyérmesre természetesen a klubnál is büszkék.- Örülünk, hogy a klubnál folyó utánpótlás-nevelő munkát Európa-bajnoki aranyéremmel „ismerték el” - fogalmazott Füzesi Ferenc, a PMKC vezetőedzője. - Remélem, Péter olyan lökést kap ettől, hogy a bajnokságban is profitálunk majd belőle. Az igazi siker persze majd az lesz, ha a felnőtt EB-n is felállhat a dobogó legmagasabb fokára. M. Z. Űj felépítésű szakosztályvezetés alakul Névsor csak a jövő héten KOMLÓ Átalakul a labdarúgó-szakosztály vezetősége a Bányásznál. Jövő hétre már az is kiderül, kik kerülnek be a grémiumba.-Ötfős vezetés lesz ezentúl a szakosztályvezető segítségére - ismertette a tervezett változtatást dr. Wetzl József, a Komlói Bányász elnöke. - Az új vezetésben lennének üzletemberek és volt komlói labdarúgók is. Az eddigi szakosztályvezető, Takács Ede (képünkön) az eddigi tárgyalások alapján megmaradna posztján, bár többen is szívesen vállalták volna ezt a funkciót. Technikai vezetőként a továbbiakban is Sándor József munkájára számít az egyesület. Arra a kérdésre, hogy az új vezetőségi tagok jelenthetik-e az anyagi háttér bővülését, az ebök úgy reagált, hogy többen ennek reményében kerültek be a testületbe, bíznak abban Komlón, hogy nem hiába. Az új szakosztályvezetés személyi összetétele a jövő hétre dőlhet el a labdarúgóknál. M. Z. Autóstalálkozó PÉCS-ORFŰ Augusztus 20-22. között rendezik meg az országos Skoda- márkatalálkozót. Az esemény helyszíne ezúttal Pécs és környéke lesz. Az autóverseny résztvevőinek előre meghatározott útvonalon, megadott itiner alapján kell végighaladniuk a pályán. Szombaton 11.00-kor Pécsett, a Nokia-par- kolóban szlalomversenyt tartanak, délután Orfűn folytatódik a program. A részletekről a 30/948-7262-es és a 30/202- 6017-es telefonon lehet érdeklődni. Vladika Zs. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának teijesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január l-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését ^>MTESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 03