Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)

1999-08-17 / 225. szám

4 Pünántúli Napló Baranyai Tükör i 1999. augusztus 17., kedd Hírcsatorna Lakótelep Keszün. A na­pokban kezdődik meg Ke­szün a cserepes-dűlői lakó­telep építésének második fázisa. A területen összesen 220 új lakótelket alakítanak ki, az első fázisban elkészült 96 telek már elkelt, több he­lyen az épületek kivitele­zése is folyik. A most kez­dődő beruházás során a víz- és gázvezeték, valamint az úthálózat kiépítésére kerül sor. A lakótelkeket kialakí­tásuk után értékesítik. (tzs) Kisasszonyfára várják a faluból elszármazottakat augusztus 21-én, a 12 óra­kor kezdődő Szent István- napi ünnepséggel egybekö­tött falunapra. Az Ormán­sághoz tartozó településre az érdeklődőket a pécsi au­tóbusz-pályaudvarról 11 órakor induló különjárat szállítja a rendez­vényre. (wk) Pécs üszög! peremré­szén tönkretették a busz­várót, kipusztították a kö­zösségi munkában telepített fagyalost, nemrég pedig a kastély címerét és helytör­téneti ismertetőjét lopták el a falról - az ismeretlen tet­tesek. A műemléki létesít­mény külföldi tulajdonosa kutyás őrző-védő szolgála­tot vezényelt a helyszínre. (cs) Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 345 cm, áradó, 21,9 fok, Őr­tilos -32 cm, apadó, 17,1 fok, Barcs 83 cm, apadó, 20,0 fok, Drávaszabolcs 215 cm, áradó, 17,3 fok. Lottónyeremények 32. hét Ötös lottó Nyerőszámok: 11, 27, 84, 85, 87 Ötös nem volt Négyes 1 599188 Ft Hármas 15 279 Ft Kettes 667 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 6, 14, 18, 20, 21, 38 Pótszám: 37 Joker: 804736 Hatos nem volt 5+1 4 354 026 Ft Ötös 189 305 Ft Négyes 3159 Ft Hármas 594 Ft Joker: 12 004 645 Ft Vízügyek: „sarokba szorított” a vidék? A várhatóan eredményes aláírásgyűjtés után a képviselő-testü­letnek tárgyalnia kell a népi kezdeményezés által felvetett kér­déseket. A város önálló víztársulatának megalakítása korbá­csolta fel leginkább a kedélyeket - a környék településvezetői szerint „Szigetvár sarokba szorította a vidéket”; szerintük az új víztársulat miatt könnyen összeomolhat a jelenlegi rendszer. SZIGETVÁR A legfrissebb adatok szerint összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így a testületnek au­gusztus 26-i ülésén újra napi­rendre kell tűznie és tárgyalnia kell mind a testület önfeloszla­tásával, mind pedig az önálló városi víz- és csatornamű meg­teremtésével kapcsolatos kér­déseket. Az önkormányzat - mint ar­ról a Dunántúli Napló beszá­molt - július 29-i ülésén hatá­rozott arról, hogy a város a vízművagyon felmérését köve­tően kiválik a 99 települést, mintegy 60 ezer lakost ellátó Sziget-Víz Kft.-bői, és a továb­biakban Szigetvár területén a vízellátást a város által létreho­zott új gazdasági társaság látja majd el. A döntést követően születő népi kezdeményezést a polgárok jelentős része látta el kézjegyével; sokan vélik ugyanis úgy, hogy többek közt e döntés sincs össz­hangban a vá­rosi érdekek­kel. Sommás, túlzó megál­lapításnak tartja, s mint ilyet elutasítja a városban körbejáró kérdőív megfogalmazását - nevezete­sen „a testület tevékenysége el­lentétes a város érdekeivel" ­Zentai Béla (első képünkön), a képviselő-testület korelnöke. A vízművel kapcsolatban kifej­tette, a testület szándékát nyil­vánította ugyan az önállósodás­sal kapcsolatban, ám végleges döntés csak akkor születhet, mihelyst az évek óta húzódó vízművagyon-felmérés befeje­ződik. A testület álláspontját csak ennek függvényében lehet megfelelően kezelni, a végleges álláspont kialakítására csak ez­után - legkorábban az augusz­tus 26-i testületi ülésen - kerül­het sor - fejezte be Zentai Béla. A környező települések ag­gályait fogalmazta meg Paizs József (második képünkön), a Dél-Zselici Települések Társu­lásának elnöke. Úgy véli, a vá­ros vezetése jogilag ugyan he­lyesen járt el, ám a kiválás mo­rális és gyakorlati szempontból egyaránt vitatható. A társulás vezetője hangsúlyozta, hogy a jövendőbeli városi cég sem oldaná meg olcsób­ban a vízszol­gáltatást, rá­adásul, mivel a víztársulat nagysága jó­val az optimá­lis mérték alatt maradna - a szakvélemények szerint 100 ezer főt kiszolgáló társulatok működnek optimálisan - to­vábbi árváltozások lennének várhatók. Az elképzelés ugyan­így érintené a vidéket is, a va­gyon és az eszközök szétbon­tása komoly gondokat eredmé­nyezhet. Paizs József hozzátette ugyanakkor, a Sziget-Víz Kft. jelenlegi mintegy 140 dolgo­zója elsősorban szigetvári munkavállaló; a városi társu­lás ugyan ígéretet tett körülbe­lül 20 százalékuk átvételére, de a fennmaradók foglalkozta­tására - mivel egy Szigetvár nélküli víztársulat várhatóan nem szigetvári központtal működne - pillanatnyilag semmilyen garancia nincs. A testület ilyetén döntése mögött sokan egyéni érdekeket sejte­nek, nehezményezik továbbá azt, hogy a testület zárt ajtók mögött döntött ez ügyben. A Dél-Zselici Települések Tár­sulása „Szigetvár sarokba szo­rította a vidéket, avagy mit te­hetnek a falvak” címmel ma délután sajtótájékoztatót szer­vez. A társulat 45 érintett pol­gármestere aláírásával látta el azt az állásfoglalást, melyben a jelenlegi víztársulat mellett te­szik le voksukat. Abszolút politikamentes döntésnek értékeli az önkor­mányzat határozatát Völgyesi József, a felmérést végző szak­ember. Elmondása szerint a vá­ros részvétele pillanatnyilag előnytelen a kft.-ben, a külön­válástól közvetlenül a város ér­dekeit kiszolgáló társaság ala­kulhatna meg. Völgyesi József úgy látja, lehetőség nyílik arra, hogy a térségben lévő vízforrá­sok felhasználásával javítani lehessen a szolgáltatás minősé­gét, ezáltal hosszabb távon fej­lesztési lehetőségekre és a víz­árak csökkentésére egyaránt le­hetőség nyílna. T. G. Népi kezdeményezés: lehetőségek Ha kellő számú hiteles aláírás gyűlik össze - átlagosan a szava­zópolgárok 10-15 százalékának szignójára van szükség, a tele­pülések ezt vagy Szervezeti és Működési Szabályzatukban, vagy önálló határozatban állapítják meg -, a képviselő-testület­nek foglalkoznia kell a felvetéssel. Szigetváron minimum öt­százan kell, hogy nevüket adják. A népi kezdeményezésnek el­sősorban politikai tartalma van: a testületet csak a kérdés tár­gyalására kötelezi, döntését azonban nem befolyásolja. Visszabontás vagy pénzbüntetés? A túlságosan szigorúnak tartott építésügyi törvény 1998 elején lépett hatályba, és az illetékes minisztérium máris fontolgatja, hogy a felére csökkenti az építési bírságot. A megyei szakembe­rek a maguk részéről nem nagyon bánnák. BARANYAI KÖRKÉP A Pécs városi önkormányzat építési hatósága az elmúlt más­fél évben bizony kiszabott né­hány súlyos ítéletet, azonban azt tapasztalták, hogy a „vét­kező” polgárok inkább választ­ják a szabálytalanság megszün­tetését, mint hogy kicsengessék az esetenként több millió fo­rintra rúgó büntetést - a magya­rázat egyszerű, ugyanis ez még mindig olcsóbb. A szakembe­rek véleménye az, hogy a ki­szabható büntetés - a létreho­zott érték másfélszerese! - el-, túlzott, ezért visszatartó ereje kicsi, bevételszerzésre nem ép­pen alkalmas. Egyébként egy évben Pé­csett, ahol 60-70 ezer ingatlan van, több ezer építési ügy van folyamatban, elvégre ma már mindent engedélyeztetni kell. Ha kiderül, hogy a munkálatok engedély nélkül folynak - ez mindig attól függ, milyen szomszédi vagy környezeti ér­deket sért az építkező -, meg­kezdődhet az eljárás. Ettől per­sze még egy teljesen szabályo­san megépített házról is lehet szó, csak éppen a papír nincs meg róla, mert az építtető nem várta meg a jogerős engedélyt, ami 60 nap. Az egészen egyéb­ként csak időt lehet nyerni, a bürokratikus procedúra költsé­gei amúgy elenyészőek a vár­ható büntetés fényében. Még így is akadnak esetek, mikor az első fokú döntést megfellebbezik. Ekkor kerül az ügy a Közigazgatási Hivatal­hoz. Varga Kornél (kis képün­kön) arról beszélt, hogy magán- személyek ritkán tiltakoznak, inkább cégek. A büntetés kivetése azonban nem túl gyakori mégsem, és ebben talán része lehet annak is, hogy akit megbüntet­nek, a minisz­tériumnak fi­zeti be a pénzt, ahon­nan nagy ke­gyesen maj­dan egy bizo­nyos százalé­kot vissza­utalnak az il­letékes hiva­talnak. Ha nem szükséges egy engedély nél­kül épült ház (s bármi egyéb, akár antenna) visszabontása, akkor jön a fennmaradási engedély kiadása, ami önmagában is pénz, és sosem kerülhető el a szabálysértési feljelentés. A hivatal munkatársai szerint a másfél éves rendeletből semmi sem jutott el máig a köz­tudatba. Méhes K. Mellékköltségek fi Pécsett 1998-ban összesen 1000 építési en­gedélyt adtak, ki; a fennmaradási engedélyek száma 84 volt, tehát 10 százalék sem! • A másodfokra kerülő ügyek során átlagban 10-1 arányban kerül sor visszabontásra. • Komlón és a hozzá tartozó 17 községben idén eddig 400 építési engedélyt adtak ki (nagy részüket a gázbekötések miatt), itt egy esetben kellett bontani. |l Az eddig kiszabott legmagasabb büntetés: 7 millió forint egy „illegális” kerítés ügyében - inkább lebontották. • Fennmaradási engedély: 10 000 Ft, szabály- sértés: max. 30 000 Ft. Dalok és finom étkek PÉCSYÁRAD Javában folyik az idei Szent István-napok rendezvényso­rozat a városban. Hétfőn az apátság falai között a várbará­tok összejövetelét rendezték, előadást tartott dr. András- falvy Bertalan, a JPTE egye­temi tanára, volt kultuszmi­niszter, Binzberger Ákos ben­cés szerzetes és Kárpáti Gá­bor régész. A beszédek témá­jában természetesen első kirá­lyunk, Szent István munkás­sága és a település története szerepelt. Igencsak gazdag program vár a résztvevőkre az elkö­vetkező napokban is. Szerdán este hat órakor a Mecsek Táncegyüttes ad műsoros es­tet. Csütörtökön a képviselő- testület ünnepi ülést tart a várban, itt adják át a város idei kitüntetéseit is. Az ünne­pélyen a pécsváradi női ka­marakórus lép fel. Kora este az UniCum Laude énekegyüt­tes dalai után a vár udvarán reneszánsz vacsoraestet tarta­nak, a finom étkek mellé a zeneiskola kisegyüttese szol­gáltat korhű zenét. Ny. Sz. Ajándék tűzoltóautó VILLÁNY Immár többéves, jó kapcsolat alakult ki a villányi önkor­mányzat és az osztrák Weis- kirchen település között, amelynek eredményeként au­gusztus 20-án a „sógorok” tűzoltóautót ajándékoznak a dél-baranyai településnek. Mint Takács Gyula pol­gármester elmondta, az oszt­rák partner érzékelte a község ebbéli hiányosságait, s már korábban is adakoztak - egy percenként 800 liter kapaci­tású fecskendőt és egyéb használati tárgyakat - szá­mukra. A most átadásra ke­rülő járművel az önkéntes tűzoltó-egyesület - mely 50 éves működésre tekinthet vissza - hat település ebbéli gondjainak gyors segítésében tud majdan szerepet játszani. Mint megtudtuk, az osztrák segítségen túlmenően a Ma­gyar Önkéntes Tűzoltó Szö­vetség 150 ezer forint esz­közvásárlással támogatja Vil­lányt. K. J. Üdülőtelep: teli emésztők Nem megoldott az idegenforgalmi szezonban a csatornázatlan városi üdülőtelep szennyvizének elhelyezése, állítják a szállító vállalkozók. Az emésztők megteltek, a szennyvíz elhelyezésére azonban a környéken továbbra sincs lehetőség. HARKÁNY Gondokat okozhat az üdülőte­rületen az idegenforgalmi sze­zon, a szennyvízszippantással foglalkozó két városi vállal­kozó a szennyvíztelep korláto­zott kapacitása miatt csupán napi 50 köbméter szippantott hulladék elhelyezésére kapott lehetőséget. Az emésztőgöd­rök a szakemberek szerint megteltek, a szippantásra azonban csak hosszas - gyak­ran több mint egyhetes - vára­kozás után van lehetőség.- Mivel a szennyvíztisztító telepre a továbbiakban is csak napi öt alkalommal szállíthat­juk a szippantott szennyvizet, a tisztítás nehézkessé vált - mondta el a Dunántúli Napló­nak Kovács Antal vállalkozó, hozzátéve, hogy a vendéglátás lehetőségeit is jelentősen ront­hatja a helyzet. Kovács Antal kifejtette, az önkormányzattal történt egyeztetés során na­gyobb mennyiségű szennyvíz elhelyezéséről állapodtak meg, ám azt a szennyvíztelepen egy rövid, néhány napos időszak kivételével nem fogadták. A vállalkozó úgy véli, egy eset­leges esős idő az emésztők ki­öntésével fenyeget.- A városban és környéken nincs más lehetőség a szippan­tott szennyvíz tisztítására - tudtuk meg Nerh Tibortól, a harkányi szennyvíztisztítót üzemeltető -Tenkes-Víz Kft. munkatársától. A telep teherbí­rását nem képesek tovább nö­velni, noha - mint Nerh Tibor kifejtette - a jelenlegi körül­mények közt erre már tettek kísérletet. A nagy mennyiségű szippantott szennyvíz tisztítá­sáért a cég nem fejleszt, mivel az üdülőtelepnek a városhoz hasonló csatornázására a ter­vek elkészültek. A beruházás elindítására azonban legalább egy évet várni kell. T. G. A szennyvíztelep teherbírását nem lehet tovább növelni Egyhetes együttlét PÉCS Befejeződött a harmadik Nem­zetközi Kultúrhét, amelyre idén kiemelkedően sokan látogattak el: 39 országból 300 fiatal is­merkedhetett kultúránkkal.-Idén sikerült a szervezők­nek elmélyíteni kapcsolatukat a várossal és a JPTE-vel, ami a rendezvény előnyére vált - mondta el Tarrósy István fő­szervező. Az együttműködésnek köszönhetően ugyanis sokkal többen látogatták a programokat és a szakmai előadásokat. A szervezési munkáknak kö­szönhetően tartalmas, sokoldalú és eseménydús rendezvényt tudhat maga mögött a SIEN Nemzetközi Diákcserehálózat, illetve az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság. B. A. B.

Next

/
Thumbnails
Contents