Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)
1999-08-15 / 223. szám
DAVID COULTHARD Nagy megtiszteltetés érte jelen sorok íróját, amikor a szigorú rendszabályok ellenére pár percet eltölthetett a West- McLaren-Mercedes boxában. Mégpedig akkor, amikor már minden a helyén állt, éppen a két versenyző autóját állították be a mai futamra. A csapat technikai előőrse már j kedden megérke- í zett a Ringre, hogy mire a többiek csütörtökön ( odaérnek, min- J den készen álljon. I És hogy milyen értéket kép- ! visel egy ilyen felszerelt box? I Pontos választ í senkitől sem ka- | pok. Aztán egyik j kísérőm elárulja, | hogy egy ver- I senyautó értéke 1 millió angol font (hármat hoztak belőlej, míg egy Mercedes-motor 300 ezer fontot kóstál (ebből 10 darabot pakoltak be). Már ezek az összegek is akkorák, hogy a többibe belegondolni is hátborzongató. Minden versenyautónak négyfős szerelőcsapata van, ők csak a rájuk bízott járgánnyal törődnek. Ha valame- | lyik autó netán a wokingi bázison marad, akkor a szerelők is otthon maradnak. Az utóbbi futamokon elég gyalázatos pit-stopot, azaz j boxkiállást mutatott be a csapat, így nem csoda, hogy a verseny előtt kétszer is edzenek a mclarenes fiúk. Csütörtökön minden simán ment, 8-9 másodperc alatt végeztek, és remélik, hogy a versenyen is így lesz.- Ha valamit elrontunk, akkor sem kap senki külön büntetést, mert mi együtt nevetünk a sikereknél, és együtt sírunk a kudarcok után - állítják Coulthard szerelői. Amikor a skót pilóta szóba került, kiderült, hogy a Magyar Nagydíjnak ő a csapaton belüli kedvezményezettje, hiszen neki állítják be a tartalékautót. David, ellentétben ' csapattársával, kuplung segítségével vált sebességet és nem a kormányon található gombbal, ez azt jelentheti, ha Häkkinen véletlenül összetörné kocsiját a ma délelőtti utolsó szabadedzésen, a versenyt is kénytelen lenne kihagyni. Általában a 10. futam után döntik el, ki legyen a csapat első számú menője, feltéve, ha jelentős pontkülönbség mutatkozik a két versenyző között. Idén úgy látszik a 14 pontos Hakkinen-előnyt nem tartják mérvadónak, ezért immár a második egymást követő futamon a skót a kedvezményezett. Mint megtudtuk, idén bárkinek I állították be a tartalékautót, mindig szükség volt rá.- Nagyon feldobott a szerződésem meghosszabbítása, és attól a döntéstől, hogy nincs első számú pilóta kijelölve, érzem, hogy a csapat vezetői bíznak bennem - nyilatkozta Coulthard. - Még maradt némi esélyem, hogy behozzam Irvine előnyét, és az év végén én lehessek a Forma-1 világbajnoka. | Elmondta, hogy túl lassúnak és kanyarokkal telinek tartja a magyar pályát-. Ha rajta múlna, a negyedik és az ötödik kanyart kiegyenesítené, hogy nagyobb sebességgel hajthassanak. B. Molnár László Stallone a díszvendég A Jordan pilótája, a német Heinz-Harald Frentzen tanult a tavalyi esetből, amikor szalmonellamérgezést kapott a Magyar Nagydíj alatt, ezért megfogadta, hogy Magyarországon soha többet nem eszik tojást. Frentzen tavaly Budapesten tojásrántottát fogyasztott, és úgy versenyezte végig az 1998-as Magyar Nagydíjat, hogy magas láza és szédülési rohamai voltak. Bravúros módon végül az ötödik helyet érte el, utána azonban néhány napot a bécsi kórházban töltött.- Szerdán Silverstone-ban teszteltem egy utolsót, kipróbáltam az új kuplungot mondta Frentzen. - A legutóbbi futam óta több ötletem is volt a kocsi gyorsításával kapcsolatban, és a konstruktőrök már meg is valósítottak néhányat. Sylvester Stallone is ott lesz a Hungaroringen vasárnap, a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíján. A népszerű amerikai színész pénteken érkezett Budapestre, tegnap díszvendégként már ott volt az időmérő edzésen. Stallone köztudottan rajong az autósportért, és már számos Forma-l-es futamot tekintett meg személyesen. JORDÁNÉRT RAJONGÓ RENDŐRÖK BEM Mika Häkkinen, a West-McLaren- Mercedes csapat versenyzője másképp készült a mai futamra, mint a többiek. Néhány napot együtt tölthetett feleségével egy hajón Szardínia közelében. Ez idő alatt sok mindent csinált, csak volán mögé nem ült. Búvárkodott, pihent és jet- skizett. B - Szükségét éreztem egy kis szünetnek, hogy kitisztuljanak a gondolataim, és ne állandóan a Forma-1 körül járjon az eszem - mondta a címvédő. - Nagyon zsúfolt verseny- és tesztidőszakon vagyunk túl, ez a kis pihenés jót tett nekem. A csapatnak nélkülem is jól sikerült a tesztelés Silverstone- ban, biztos vagyok benne, hogy a holnapi futamon mindez jól látható lesz a közönség számára is. Häkkinen távollétében autóját a jövő nagy reménységének tartott, fiatal német tesztpilóta, Nick Heidfeld készítette fel. fl A Jordan-csapat versenyautóit szállító kamiont 80 kilométerre a magyar fővárostól megállította egy rendőrkülönítmény. Miután tüzetesen átvizsgálták a szállítmányt, a rendőrök - akik egy szót sem tudtak angolul - elmutogatták, hogy akkor engedik tovább a kamiont, ha a sofőr sapkákkal, pólókkal és matricákkal ajándékozza meg őket. Szegény sofőr mit tehetett, átadta a kért „szuveníreket”, hiszen időre kellett a mogyoródi pályára érnie. Lehet, hogy a mai versenyen Jordan-színekbe öltözött rendőrökkel is találkozhatunk a Hungaroringen? ■ Egy újabb Ferrari-pilóta törte el minap a lábát. Na azért nem kell rögtön minden rajongónak a szívéhez kapnia, hiszen nem Irvine-nal vagy Salóval történt a baleset, hanem a csapat régi versenyzőjével, Clay Regazzonival. A svájci autóversenyző, aki hat évig vezette a tűzpiros Ferrarit, éppen egy mozgássérült versenyzők számára rendezett gokartversenyen törte el a lábát. Regazzoni az 1980-as amerikai versenyen kényszerült tolókocsiba, amikor eltört a fékpedálja és nekiütközött egy másik kocsinak.- Szeretném felgyorsítani a gyógyulásomat - mondta betegágyában Regazzoni. - Ezért a szeptember 5-ei 61. születésnapomat azzal fogom ünnepelni, hogy részt veszek a New York-i maratonin. Ez éppen egy héttel lesz Michael Schumacher várható visszatérése, a monzai futam előtt. Häkkinen Szardínia szigetéről érkezett l,y TI