Új Dunántúli Napló, 1999. augusztus (10. évfolyam, 209-238. szám)

1999-08-11 / 219. szám

1999. augusztus 11., szerda Pop-Rock Dünántúli Napló 9 Oldalszerkesztő: Mészáros B. Endre Hírrock A Pa-Dö-Dö a Budai Park­színpadon ad koncertet au­gusztus 12-13-án. A duó látványos buliján hét táncos, két vokalista és négy zenész lesz a színpadon a két ter­metes hölgy mellett, míg vendégegyüttesként a Böbe meg En lép a porondra. Szigetváron ezúttal is megrendezik a háromnapos, ingyenes punk-rockfeszti- vált. A megszokott együtte­sek (Hétköznapi Csalódá­sok, Prosectura stb.) mellett az augusztus 19-21. között sorra kerülő bulin a könnyűzene kedvelői talál­kozhatnak többek között efZambó csapatával és a Ba­latonnal is. Nagyvárosi bujdosók. Ezzel a címmel adott ki CD-t Kiss Ferenc, az egy­kori Vízöntő együttes tagja. A népi kultúrában gyöke­rező anyagot szerzője orga­nikus zenének nevezi, és a közreműködők sorában szép számmal találhatók bara­nyai muzsikusok. Hosszú hétvége Har­kányban. Augusztus 19- 22. között a harkányi strand színpadán Republic, majd Bikini koncert lesz, szomba­ton pedig nagyszabású Big- Band találkozó színesíti a zenei programot. Európa meghódítása - kis kitérővel Leginkább a Bee Gees dallam­világához lehetne hasonlítani a dán MLTR (Michael Learns To Rock) csapatának zenéjét, nem csoda, hogy az ázsiai országok­ban a legnépszerűbb európai együttesként könyvelik el őket. Az MLTR története klasszikus rocksztori négy barátról. Eddigi négy albumuk Dánia határain túl összesen 7 millió példány­ban jelent meg. 1987-ben, egy aarhusi is­kolában, az 1963-as szüle­tésű Jascha Richter kis együttes alakí­tott két későbbi Michael-mu- zsikussal, az 1969-es szüle­tésű dobossal, Köre Wan- scherrel és az 1968-as szüle­tésű gitárossal, Mikkel Lentz- cel, de basz- szusgitárost nem találtak, így hát Köre megkérte régi haverját, az 1967-es szüle­tésű Sörén Madsent, hogy basszusozzon az első próbán. A felállás azóta is változatlan. Az MLTR nevet viselő csa­pat az Aarhusban, 1988 máju­sában rendezett, Dansk Rock Grand Prix nevű fesztiválon debütált. A zenekar megnyerte a tehetségkutató selejtezőjét, majd a döntőt is. Az első kisle­mez, az 1991. július 4-én meg­jelent I Still Carry On volt az MLTR jégtörője. A zenekar hamarosan a rádiók favoritjává vált Dániában. A második kis­lemez, a The Actor megjele­nése után beindultak a dolgok: A The Actor a listák élére ke­rült Dániában, Norvégiában, Svédországban, Indonéziában, Malajziában, Szingapúrban és a Fülöp-szigeteken. A Colours című lemezük 1,1 millió példányban kelt el világ­szerte, és a lemez minden idők legjobban fogyó dán popalbu­mának bizonyult. 1994-ben, év végén az MLTR megkapta Németországban az RSH Awardot, majd Szingapúr­ban, 1995 februárjában az SEA Grammy Awardot az év legjobb előadójának kategóriájában. Ek­kor mutatta be a zenekar új kis­lemezdalát, a That’s Why (You Go Away) című számot, amely már következő, harmadik albu­mukat, a Played On Peppert elő­legezte meg. A Playes On Pepper fantasz­tikusan jól fogyott. Tajvanon elérték a tripla-platina státust, Dél-Koreában pedig a sikeres új lemez a korábbi albumot, a Colourst is felhúzta a listára, összesen 150 ezer eladott pél­dányt produkálva. Indiában is platina lett az új lemez. 1996 júniusára már elkészí­tették 12 számos új albumde- mójukat is. A Nothing To Lose, az MLTR negyedik albuma 1997. szeptember 11-én jelent meg Dániában. Most pedig az MLTR világ­szerte egy idő­ben adja ki a Michael Learns To Rock válo­gatásalbumát a régi nagy sláge­rekkel és új számokkal, mi­közben már megszilárdult az MLTR pozí­ciója olyan te­rületeken, mint Dél-Afrika, Ausztrália és a popzene két Mekkája: Nagy-Britannia és az USA. A banda ed­digi legna­gyobb sikerét, a Sleeping Chil- dot a Cutfather & Joe producerduó vette keze­lésbe, a That’s Why, a Some­day, a Wild Woman és a So­mething You Should Know című számokat az amerikai Chris Lord-Age keverte újra, akit a Savage Gardennel és a No Doubttal közös munkái kapcsán ismerhetünk. A fókuszban most Európa lesz. Afelől nincs kétség, hogy az új MLTR-album 14 biztos sikerdalával számot tarthat azok figyelmére, akik 1991 óta kedvelik a zenekart. A négy barát Ázsia lehengerlése után saját kontinensén is próféta szeretne lenni Zenei képrejtvény - Legutóbbi feladványunk a V-Tech Vétkezz velem! című lemeze volt. A szerencse Gál Tímea drávacsepelyi olvasónknak kedvezett, aki műsoros kazettát vehet át a DN szerkesztőségében (Pécs, Engel J. út 8.). Új rejtvényünk a képen látható hazai trió. A megfejtések­ben kérjük feltüntetni a tagok nevét és legutóbb megjelenő lemezük címét is. Beküldési határidő: augusztus 19. A cím: Dunántúli Napló, Pop-Rock, 7601. Pécs, Pf.: 134. Vissza a slágerekhez! Chooby egy új arc a hazai könnyűzenei életben. Bár Cher-t és Stevie Wonder-t te­kinti példaképének, s koráb­ban „modernizált” Máté Péter emlékkoncerteket adva járta az országot, minden értelem­ben a 90-es évek előadója. A zenei iskolákat végzett fiatalember, bár remekül zon­gorázott, 18 éves korában mégis inkább a színházak felé fordult. Előbb a József Attila Színházban, majd a Vígszín­házban statisztált, s később énekkari tag lett. 1993-tól a Premier nevű rock’n’roll együttes énekeseként a Pop Rock Fesztivál döntőjéig ju­tott. Most megjelenő első önálló lemezével Chooby zene­szerző és szövegíró mivoltát is szeretné megmutatni. A jú­liusban napvilágot látó „Ru­hátlan éjjel” című albumon 11 felvétel szerepel, amelyből három líraibb hangvételű, míg a címadó dal feszes, tüzes, la­tinos ritmusú. Szerepel a ko­rongon egy dal, a Félelem, amely a szörnyű, tavaly nyári Aranykéz utcai robbantásos merényletnek állít emléket, de a többi felvétel középpontjá­ban a szerelem és a boldogság áll. Az énekes az elmúlt évek­ben többször is kapott meghí­vást Németországba, külön­böző fesztiválokra, itt vette fel a Csaba helyett a helyiek­nek is könnyebben kiejthető Chooby művésznevet, és a magyar kiadást a lemez német verziója követi majd.

Next

/
Thumbnails
Contents