Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-24 / 201. szám
1999. július 24., szombat Baranyai Tükör Dhnántúli Napló 5 Segítség a sérülteknek PÉCSVÁRAD Felhajtót építenek a napokban a helyi sportcsarnok és a művelődési ház bejáratához, hogy ott mozgáskorlátozottak is be tudjanak menni. Erre szükség is lesz, hiszen hamarosan a csökkent képességűek sportnapját rendezik meg a településen. Evek óta működik a városban a mozgáskorlátozottak egyesületének pécsváradi csoportja. Ahogy az országban mindenhol, a településen is gondot okoz, hogy a sérült emberek számára a közintézmények, sportlétesítmények gyakorlatilag megközelíthe- tetlenek, hiszen a lépcsőkön szinte lehetetlen számukra a biztonságos és gyors közlekedés. Pécsváradon most javulhat a helyzet, hiszen a mozgás- korlátozottak egyesülete a megyei területfejlesztési tanács pályázatán 400 ezer forintot nyert tolókocsis felhaj- tók építésére. A napokban már meg is kezdődött a munka, a sportcsarnok és a művelődési ház bejáratánál hamarosan el is készülnek a rámpák. Az ügynek különleges aktualitást ad, hogy augusztus 7- én rendezik a városban a megyei mozgáskorlátozottak sportnapját. A tervek szerint erre az alkalomra a tolókocsis felhajtok természetesen már mindkét intézménynél elkészülnek. Ny. Sz. Megszépül az utcai front MAGYARTELEK Az ormánsági falu önkormányzata ingyen, illetve jutányos áron ad építőanyagot, hogy a lakók ízlésük szerint felújítsák otthonuk utcai részét, a járdát, sőt a gazdasági egységeket is. Depók sorakoznak, ahonnan bárki vihet követ, kavicsot, sódert, de csak a kívánt célra használja fel. Dr. Szekeres János polgármester kérdésünkre elmondta, hogy a bizalomra és az öntevékenységre épít a község vezetősége. Legalább hetven porta csino- sodik jelenleg, a falfelületeket úgy festik le, hogy a régi népi motívumokat is meghagyják. A gondoskodás és a lokálpatriotizmus vezérel mindenkit. Az állattartó telepeket, istállókat és górékat megerősítik abban bízva, hogy újra sikerül leadni az összes tejet, a vásárokban ismét kínálhatnak baromfit és disznót. A marhaállomány például alig csökkent. A belterületi árkokat három kilométer hosszúságban mélyítették, a hidakból kitakarították a szemetet. Az elmúlt felhőszakadások során nem is keletkezett belvíz, a szuterénekben buzgár sem fakadt, a jól védett termőföldekről pedig nem mosódott le a humusz. Csuti J. Fűrésszel a balesetek ellen SIKLÓS Az elmúlt viharos időszak alatt számos televízió- és vi- deokészülék ment tönkre, amelyek mind villámcsapás áldozatai voltak a dél-baranyai városban. A legtöbb gondot az elektromos vezetékek közelébe telepített fák okozták, tudtuk meg a szakemberektől. A természetes növekedés következményeként az ágak már közvetlenül érintkeznek a vezetékekkel, s esős, villámokkal teli időben beleseti veszélyt és zárlatot okoztak. Szerencsésnek mondható, hogy a helyzet nem követelt emberáldozatot. A Vékom Kft. szakemberei a Dédász Rt. szakmai útmutatásai, illetve ütemterve szerint végzi balesetmegelőzési célból a fák ágainak eltávolítását, mondta el Vadon László, a cég megbízott igazgatója. Tájékoztatása szerint mind Máriagyűdön, mind Siklóson hamarosan végeznek a veszély elhárításával. Arra a kérdésre, miszerint a lakosság sérelmezi, hogy a fák ágait miért nem csak nyírják, hanem miért fűrészelik le tőből, az igazgató elmondta, ennek részint szabványügyi okai vannak, részint a fák csak abban az esetben maradnak életben és nem száradnak ki, ha az ágak metszése e technológia szerint történik. K. J. Disznóságok a disznók körül A sertések minimális árának bevezetése óta több panasz is érkezett a kistermelőktől, akik elmondták, hogy a leadáskor az állat valódi súlya helyett esetenként 50 kilóval is kevesebbet számolnak a vágóhidak. Ezek viszont kénytelenek megtenni ezt a lépést, hogy át tudják venni a túlsúlyos sertéseket, ami egyébként gazdaságilag egyáltalán nem érdekük. lásnál a két fél állapodhat meg az üzlet részleteiről. Mivel ilyenkor többnyire túlsúlyos sertésekről van szó, a minisztérium pályázatot írt ki azoknak a vágóhidaknak a részére, akik hajlandók átvenni ezeket az álBARANYAI KÖRKÉP A hízósertés súlya esetenként fél mázsával is rövidebb lehet a vágóhídon illusztráció: wéber tamás A sertéshús átvételi árának 193 forintos minimalizálása óta országos probléma, hogy a vágóhidak valamilyen módon kompenzálni próbálják a megszabott ár miatt keletkező többlet- kiadásaikat. A nagyüzemi sertéstenyésztők esetében általában különböző járulékos költségeket hárítanak át a leadóra, a kistermelőknél pedig nem a valós mérlegelési súllyal veszik át az állatot. Emiatt már több ízben érkezett a megye falugazdáihoz reklamáció. Kovács Mihály, a Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője (képünkön) elmondta, hogy a minimális ár bevezetése óta komplexen és fokozottabban ellenőrzik a sertéspiac résztvevőit, ezen túlmenően mást nem tudnak tenni, az esetenkénti kistermelői felvásáriatokat. A térségben a nyertes cégek a közeljövőben felveszik a kapcsolatot az érintett gazdákkal. A megyében egyébként nem túl magas a túlsúlyos állatok száma. Miskolczi Imre, a Pikker húsipari Kft. és az egyik megyei vágóhíd vezetője megerősítette értesüléseinket. A vállalatnál a vágások 95 százalékát a nagyüzemi állatok teszik ki, nekik nem érdekük, és nem is kötelességük a 200-250 kilós háztáji állatok átvétele. Ha azonban a kistermelők érdekeit is figyelembe veszik és megvásárolják a disznót, kénytelenek a minőségek közötti különbséget kiegyenlíteni, ugyanis ezeknek az állatoknak a hasznosítható része körülbelül 10-15 százalékkal kevesebb, mint az előbbinek. Mivel az ár kötött, ezért megállapodnak a termelővel a nettó súlyban. Szigeti Tamás Súlytalan állatok Mohácson szintén kisebb súlyon veszik át az átlagnál nehezebb sertéseket. A kistermelők elmondták, hogy kénytelenek elfogadni a vágóhíd feltételeit, hiszen örülnek, hogy egyáltalán le tudják adni az állatokat. A súlykülönbözet esetenként akár hétnyolcezer forintos veszteséget is okozhat a gazdáknak, de még ez is jobb, mintha a nyakukon maradna a jószág. A vágóhíd előre megbeszéli a termelőkkel az átvétel feltételeit - és ami nem utolsó szempont, hogy két héten belül fizetnek -, amennyiben ezt elfogadják, átveszik a túlsúlyos disznókat is. Hetente általában húsz ilyen állatot vágnak, ami a kapacitásuk elenyésző részét teszi ki. Komló térségében úgy tűnik, hogy vége az üzemi szintű disznótartásnak, sehol nem találni errefelé olyan sertéstenyésztőre, aki üzletszerűen foglalkozna a tenyésztéssel. Jó ideje csak a családi léptékű disznóhizlalás jellemző, a hazai éléskamra és hűtőláda feltöltése a cél. Máris repedezik Dorffmeister A felújított szigetvári templombelsót június 26-án szentelték föl. Akkor azt írtuk, hogy méltó környezetbe került a tetemes pénzen restaurált értékes Dorffmeister-freskó. SZIGETVÁR A templomszépítés pontosan 26 millió forintba került. Sajnos, azóta észrevehető repedések keletkeztek a kupolát beborító freskón. A Szent Rókus templom plébánosa, Csorna Dezső a gépkocsiforgalomra gyanakszik. Szerinte amíg nem sikerül a templom környéki autókat másfelé terelni, illetve érvényt szerezni a behajtást tiltó tábláknak, addig a freskó veszélyben van. Emlékeztetett arra, hogy a rekonstrukció megkezdésekor a városi vezetőktől ígéretet kaptak, hogy a templom gépjárműmentes övezetet kap. E helyett egyre nagyobb a forgalom. Maul József, a városháza műszaki irodájának vezetője szerint a repedések legfőbb oka, hogy ingoványos területre épült a templom, s meglehetősen öreg is már. A behajtást tiltó táblát kitették, és csak a gépkocsik célforgalmát engedik a templom közvetlen közelében az ott lakó 20 család és néhány intézmény miatt - az átmenő forgalmat nem -, de a megszokás nagy úr. Sokan figyelmen kívül hagyják e tiltást, s áthajtanak az utcán. A „forgalmat” időről időre csak rendőri intézkedéssel lehet megrostálni. Gondoltak már arra is, hogy korláttal zárják el középen, s ezzel két oldalról is zsákutca lesz a templom melletti utca, de a közüzemi járművek, a mentők miatt ez nem volna jó megoldás. K. F. Hírcsatorna Vendégváró Cserkút. A faluban három vállalkozó család egy hajdani paraszti telek létesítményeit a turizmus szellemében átalakította. Működik majd egy szálló is, az egykori pincében például kávézó nyílik. Az avatóünnepséget az ön- kormányzat szervezésében július 24-én tartják. A községet az utóbbi egy-két évben főként kanadai, ausztriai, németországi és finnországi természetjárók keresik fel. (cs) Pécsről is jelentkeztek a fonyódi immár harmadik Anna-bálra, amelyet július 24-én tartanak a gimnáziumban. Két éve egy pécsi lány, Gregor Vivien lett a szépségverseny győztese. (cs) A rendőrség kéri. A július 22-én a harkányi főútvonalon talált ismeretlen holttest személyazonosságának megállapításához kéri a Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét. Az ismeretlen férfi kb. 180-185 cm magas, 20-25 év körüli, normál testalkatú, kb. 5 cm hosszú, barna hajú, épp fogazaté, mely kissé előreálló, bütykös előreálló orrú. Megtalálásakor Lewis farmerdzsekit, zöld garbónyakú pulóvert, mintás inget, világos vászonnadrágot, barna zoknit, 43-as fekete (Puma) félcipőt viselt. A rendőrség éri, hogy aki bármiféle információval rendelkezik, jelentkezzen a 72/504-400/11-79 telefonszámon, munkaidőn túl a 107-es segélyhívón. Rúddal védett tér SÁSD A Deák tér lakói azt tapasztalják, hogy időnként valakik tönkreteszik a szeméttartókat, tördelik a fákat és autókkal parkolnak az általuk gondozott zöld területen. Nem véletlen, hogy a szolgáltatóház környékére a tulajdonosok és a bérlők vasrudakat ástak le, közéjük láncokat feszítettek, hogy elkerüljék az újabb vandalizmust. Mint azt az önkormányzatnál megtudtuk, egyre égetőbb feladat, hogy megszervezzék a közterületfelügyeletet. S legalább egy hivatalos ember járja az utcát, aki figyelmeztet, és ha nem használ a szép szó, akkor bírságol. Cs. J. A bíróságnál az orvosság MOHÁCS Hercegszántóra vagy Mohácsra kell utazniuk a szigetieknek, ha gyógyszerre van szükségük. Most Homorúdon ketten is nyitnának patikát. Június 1-jéig minisztériumi hatáskörbe tartozott a gyógyszertár létesítési engedély kiadása, azóta ez a jog az országos főgyógyszerészt illeti. A homorúdi gyógyszertár létesítését még a minisztérium engedélyezte: az újmohácsi és hercegszántói jelentkező közül - csakúgy, mint a homorúdi önkormányzat - utóbbit támogatták, szemben a megyei Gyógyszerész Kamara ajánlásával. A nyitási engedélyt a megyei főgyógyszerész nem adja ki, mivel a döntést dr. Kernya István, az újmohácsi pályázó a bíróságnál megtámadta.- A bíróságon ítélkezési szünet van, ezért őszig nem lesz előrelépés - tájékoztatott dr. Várszegi László megyei főgyógyszerész. Ä legnagyobb hátrány a lakosságot éri, mivel egyhamar nem lesz gyógyszertár a faluban. Az önkormányzatot sem értem, miért a hercegszántói pályázatot támogatták, ugyanis azzal szemben a másik jelentkező egy vadonatúj gyógyszertárat épített volna. M. B. Megkezdték a feltérképezést SELLYE A térség vállalkozásait bemutató és a munkalehetőségeket felsorakoztató erőforrástérkép készül az Ormánságban. A tanulmány célja, hogy átlátható képet adjon a munkaerőhelyzetről és tájékoztatást adjon a munkát keresőknek. Az erőforrástérkép elkészítésére mintegy kétmillió forintot nyert az Ormánság Fejlesztő Társulás a Baranya Megyei Munkaügyi Központhoz beadott pályázatával. A térképen három körjegyzőséghez - Sely- lye, Drávafok, Csányoszró - tartozó munkalehetőségeket tüntetik fel. A tanulmány az elhelyezkedési lehetőségek felvázolása mellett a térség vállalkozásait is részletesen bemutatja, ezenkívül a kitörési lehetőségeket is ismerteti. A szükséges adatokat - amelyeket kérdőívek segítségével vesznek fel - a lakosság szolgáltatja. A lekérdezést munkanélküliekre bízta a társulás, ezzel is segítve több állástalan helyzetét. A munkatársak - akik közel ötvenezer forintot keresnek havonta - július elsején kezdték meg a munkát. A tervek szerint az adatok felvétele legalább hat hónapot vesz igénybe. A térkép a munkaügyi központnak is mankóként szolgál majd, hiszen pontos adataik lesznek arról, hogy hol van szükség nagyobb munkaerőre az Ormánságban. W. K. Hosszú idő után újra működik a szökőkút Pécsett, az Éva utcában. A közelmúltban kitisztították és rendbe tették a sokáig csak szeméttárolásra használt medencéket, az ott lakók és arra sétálók legnagyobb örömére. «