Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)
1999-07-23 / 200. szám
16 Dunántúli Napló Sport 1999. július 23., péntek Wesidi Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Izlandi ellenfél Az MTK Hungária FC labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában az izlandi IBV Vestmannaeyar lesz az ellenfele. Az izlandi bajnok az albán SK Tirana ellen kettős győzelemmel jutott tovább az első fordulóból. Az IBV Vestmannaeyar stadionjában 3000 néző fér be, a csapat 1968 óta szerepel az élvonalban, 1990 óta megszakítás nélkül. Eredménylistája: bajnok 3-szor (1979, 1997, 1998), kupagyőztes 4- szer (1968, 1972, 1981, 1998). Fülöp Ferenc, az MTK klubigazgatója szerint az egyetlen elfogadható eredmény a továbbjutás. Az első mérkőzést július 28-án, a visszavágót augusztus 4-én rendezik. Labdarúgó Anna-kupa SZENTLŐRINC Az idei Anna-kupa labdarúgótorna most a hétvégén lesz, nyolc csapat részvételével. Az A-csoportban a Bere- mend, a Pécsi Postás, a Sellye és a Boly, a B-ben a PVSK-Pécs ’96 FC, a PMFC II., a Szentlőrinc és a Siklós-Márvány kapott helyet. A szentlőrinci pályán szombat és vasárnap reggel 9.00-tól tartják a mérkőzéseket, az utolsóra 18.20-kor kerül sor. A meccsek 2x30 percesek, öt mezőnyjátékost és egy kapust lehet cserélni. Döntetlen esetén 11-es rúgások következnek. (A részletes műsort szombati számunkban, a Hétvége sportműsora rovatunkban közöljük.) H. L. Bodor Boldizsár próbajátékon van Belgiumban Profi szerződésre nem számíthat Nem túl gyakran szerződik baranyai futballista Belgiumba. Bodor Boldizsárnak, a PMFC fiatal labdarúgójának esélye van arra, hogy az FC Bruges vagy az Antwerpen junior csapatában folytassa pályafutását. PÉCS-BRUGES Bodor Boldizsár a magyar ifivá- logatottban együtt játszott a székesfehérvári Disztl László fiával, Milánnal. Egykoron Disztl László az FC Brugesben futballozott, és beajánlotta a belga vezetőknek az NB I-ben már bemutatkozott és ott győztes gólt is szerző pécsi fiút. Bodor kiment próbajátékra Brugesbe, abban a hi- szemben, hogy a város jobbik klubjában szerződéshez jut a junior együttesnél. Csakhogy a kiérkezése után megtudta: az egyesületnél vezetőváltás történt, és a korábban megbeszéltek másképp alakulnak. Most a kis Disztl-vel Antwerpenben van, a szintén első ligás klubnál.-A fejlődésem szempontjából jó lenne, ha Belgiumban folytathatnám - mondja Bodor FOTÓ: LÄUFER L. Bodor itt még a pécsi színekben Boldizsár. - Angolt régebb óta tanulok, azzal elboldogulnék. A PMFC-nél nem örülnének túlságosan Bodor belga szerződésének (el is mérgesedett a klub és a család között a viszony), már csak azért sem, mert a FIFA szabályzata szerint az anyaegyesületnek most nem jár semmi, ugyanis amatőr volt Pécsett, az lenne ott kint is. De ha Belgiumban három éven belül profi szerződést kap, akkor az újmecsekaljai klub is részesül pénzben. Egyébként ha Magyarországon cserél csapatot a fiú, akkor 4,5 millió forint plusz ÁFA folyt volna be a Pécsi MFC kasszájába. Édesapjától tudjuk, hogy az Antwerpen az új belga csúcsegyesület, Boldizsár a tartalék gárdával edz, amelynek a korábbi híres, holland futballista, Tahamata az edzője, aki játszott annak idején a PMSC ellen kupameccsen, a Feyenoord színeiben. (Az Antwerpen és az Ajax az utánpótlás-nevelést illetően együttműködik.) A hét végén dől el, hogy Bodor szerződést kap-e a belga junioroknál, vagy sem. Horváth László A harkányiak a labdarúgó Magyar Kupában Túri Zsolttal a Zalaegerszeg ellen Baranyából az idei kiírásban a harkányi csapat jutott legtovább a labdarúgó Magyar Kupában, a legjobb 64 között folytathatja. Ott elsőként, szombaton 17.00-kor a PNB-ben szereplő Zalaegerszeget fogadja. HARKÁNY A legjobb 32 közé jutásért az MLSZ-ben négyes csoportokat alakítottak ki, a sajátjában az NB III-as Harkány a legalacsonyabb osztályú, ezért mindhárom mérkőzésén pályaválasztó lesz. A sort szombaton 17.00- kor a Professzionális Nemzeti Bajnokságban játszó ZTE-vel kezdi.- Megpróbálunk tisztességesen helytállni, és megnehezíteni a zalaegerszegiek dolgát. Szerencsére sérültünk nincs, viszont kapusgondjaink vannak, mert Antal a PMFC-be igazolt, helyette gyorsan kellett igazolnunk Vukmannt - bánkódott Óbert Béla (képünkön), a Harkány vezetőedzője. A legutóbbi bajnokságban szerepelt csapatából Antalon kívül Weinert Ausztriába, Darázsi Németországba távozott, jött viszont a pécsi és az újpesti együttessel a magyar élvonalat megjárt Túri Zsolt, aki utoljára Bicsérden focizott. A Harkány várható összeállítása a következő lesz: Vukmann vagy König - Molnár, Papp, Ferk, Gellén - Nagy, Szabó, Túri, Berecz - Makai, Ónodi. A csoportban a Harkányon és a ZTÉ-n kívül a Kaposvári Rákóczi, valamint a Veszprém található, az első két helyezett jut tovább. H. L. ELCOTEQ AZ ELCOTEQ Network egy olyan elektronikai gyártásra specializálódott piacvezető multinacionális vállalat, melynek központja Finnországban van. A cég számítógépekhez, telekommunikációs készülékekhez, ipari és fogyasztási elektronikai berendezésekhez gyárt késztermékeket és részelemeket. Az ELCOTEQ Magyarország Kft. az európai elektronikaipar egyik legmodernebb gyára, mely 1998-ban kezdte meg működését Pécsett. Vállalatunkhoz felvételre keresünk: KÖNYVELŐ munkatársat. Feladatai: - kontírozás- számítógépes adatrögzítés- ellenőrzés Elvárásaink: - legalább mérlegképes könyvelői szakképesítés - legalább 3-5 éves könyvelői gyakorlat Előnyt jelent: - pénzügyi területen szerzett gyakorlat- angolnyelv-tudás- multinacionális cégnél szerzett tapasztalat. Ha felkeltettük érdeklődését és elvárásainknak alapvetően megfelel, kérjük, hogy önéletrajzát 1999. augusztus 2-ig a következő címre küldje: ELCOTEQ Magyarország Elektronikai Kft. Dudás Judit 7630 Pécs, Finn u. 3., Még nincs keret a focistáknál KOMLÓ A tervekkel ellentétben még nem alakult ki a Bányász ANB I-es kerete. Ennek különösebb oka nincs, legfeljebb annyi, hogy még két lehetőséget kapnak a játékosok a bizonyításra. A szombatra tervezett több csapatos bonyhádi tornán - ahol rövidített játékidőben küzdenek a csapatok -, és a dombóvári vasárnapi előkészületi meccs után már biztosan megnevezik azokat, akikkel rajtolnak. (oo) Kiesés után a dobogóért PÉCS-SZEGED Az utóbbi időben az volt jobbára a feladata, hogy a kieséstől mentsen meg csapatokat, ősztől a minél eredményesebb nemzetközi szereplés és a dobogó valamelyik foka a cél. Koleszár György (képünkön) kézilabdaedző másfél éve szezon közben volt kénytelen távozni a PMKC-tól, majd az NB I. B-s - reménytelen helyzetben levő - Nagykanizsát kellett volna megmentenie a kieséstől. Ezúttal más jellegű feladata lesz, hiszen a nemzetközi porondon is szereplő szegedi férficsapat kispadjára ült le.- Áz elődeim munkája meglátszik a csapaton, hiszen négy ifi, három junior, és két felnőtt válogatott van a csapatban a magyarok között - mutatta be keretét Koleszár. - A kubai és a jugoszláv légiós is válogatott, ezért a bajnoki rajt előtt egy héttel lesz csak mód arra, hogy a teljes játékosállomány egyszerre rendelkezésemre álljon. Egy nagyon nehéz bajnokságban fogunk reményeim szerint a dobogón végezni, többen már aranyra is esélyesnek tartanak minket, de az ezüst sem lenne kudarc. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen minden fronton - válogatottak, nemzetközi kupa, bajnokság - érdekeltek vagyunk. Móczán Zoltán Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Szezon előtti formátlanság A PMFC-s „ikrek” mozdulata csalóka fotó: wébertamás PÉCS, ÚJMECSEKALJA PMFC - PVSK-Pécs ’96 1-1 (1-1) 200 néző. V.: Ábrahám. PMFC: Sólyom (Antal) - Dienes (Berdó), Varga K., Hudák (Petries) - Toldi (Cze- ininger), Sipos (Kolarics), Kardos (Puskás), Varga E., Kirchmayer - Gera, Németh. Edző: Bozai Gyula. PVSK- Pécs ’96 FC: Herczog - Balázs P., Tallósi, Polics - Koleszár (Albert), Hofecker, Le- hota (Balázs B.), Fülöp (Bállá), Csizmadia - Gál, (Végh), Mang. Edző: Kiss Sándor. 24. perc: Hosszú átívelés után Hofecker fejelt a PMFC kapujába 8 méterről (0-1). 41. perc: Némethet buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Kirchmayer helyezte a bal alsó sarokba (1-1). Alacsony színvonalú mérkőzésen a PVSK-Pécs ’96 egyenlő' ellenfele volt a PMFC-nek. Az eredmény igazságos. A kevés néző' nem sok gólhelyzetet láthatott. Bozsik László Edzőmeccsek sorozatban MOHÁCS Egymás után játssza nemzetközi mérkőzéseit az NB III-as MTE. Múlt héten a mohácsi labdarúgók pályaavatón voltak a horvátországi Petlovacon, az 1100 lelket számláló faluban 1991 óta nem rendeztek focimeccset, a délszláv háború idején a játéktéren szerb tankok voltak, onnan lőtték a 6 km-re lévő Pélmonostort. A pályát azóta 40 ezer német márkáért újították fel. Az MTÉ vasárnapra is hor- vát ellenfelet választott, 17.30-kor az alacsonyabb osztályú Dubosevica vendégszerepei az újvárosi stadionban. Az edzőmeccsek sorában július 28-án kerül sor az MTE - Pécsvárad, 30-án a Dunafalva - MTE, augusztus 1-jén a Bá- taszék - MTE, 4-én pedig az MTE - Dunaszekcső mérkőzésre. A mohácsi felnőtt együttesnél az őszi idénytől kezdve új premizálási rendszert vezetnek be, ami ezentúl jobban kötődik a teljesítményhez. Nagyobb lesz a differencia az egyes játékosok jövedelme között, több prémium jár majd a győzelemért, és bizonyos összeget visszatartanak, azt csak a szezonzáráskor fizetik ki, ha a csapat ott végez, ahol a szakosztály vezetés szeretnék. Ez pedig a 2-9. hely valamelyike. H. L. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január l-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóteijesztő Kft.) előfizetéses megrendelését ^/(ATESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. • ISSN 0865-9133 81 \ <