Új Dunántúli Napló, 1999. július (10. évfolyam, 178-208. szám)

1999-07-20 / 197. szám

1999. július 20., kedd Olvasószolgálat Dhnántúli Napló 13 Oldalszerkesztő: Török Éva Ma A Nap kél 5.07, nyugszik 20.33 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Kapitány Gergő Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 8.30-10.30-ig díjmentesen hívható: Török Éva NÉVNAP, ÉVFORDULÓ Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ILLÉS nevű kedves olvasóinkat Az Illés név bibliai eredetű Jelentése: Jahve az Istenem Mobil hívószámunk: 06-30/9505-550 Internet Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az Interneten www.dunantulinapIo.hu Postabontás Dunántúli napló Pécs E-mail-címünk: szer.bar@axels.hu 7601 Nem álltak meg a buszok Tízen álltunk július 18-án, vasárnap délelőtt negyed kilenckor Pé­csett,a Fema áruház közelében lévő autóbusz-megállóban, a harká­nyi buszra várva. Jött is, de nem állt meg. Be sem sorolt a külső sávba, amiből arra következtettünk, hogy a vezető vagy nem látta a megállóhelyet vagy eleve ki akarta hagyni. Sajnos a korábbi, a fél nyolcas járat sem állt meg ennél a megál­lónál. Ezt attól a fiatalasszonytól tudom, aki dolgozni ment volna a fél nyolcas busszal, s miután az megállás nélkül elhajtott, haza­ment a kocsijáért. Látta, hogy többen várakozunk a megállóban, négyünket felvett és elvitt. 0 is megerősítette, amit magam is ta­pasztaltam: ez a járat többször figyelmen kívül hagyja ezt a megál­lót! Nem tudom, vajon megállt-e az előző, a temető főkapujánál lévő megállójában?! M. A.-né, Pécs Árkot másznak, mert megszüntették az átjárót Eddig jelentős kerülő nélkül, gyorsan le tudtak jönni a Hársfa ut­cáig a Blaha Lujza utcában, illetve a környéken lakók, akik a vasút­tól levezető lépcsőn közlekedtek. A lépcső és a vasút most is meg­van, csak éppen a sínek mellett - a Kormoskősor 1. szám alatti háznál - árkot ástak és ezzel megszüntették az átjárót. Nagyon so­kan járnak erre - szőlőjük, kertjük van Borbálatelepen, Pécsbánya- telepen - s ha nem akarnak busszal kerülni, kénytelenek átgázolni, belemászni a vizesárokba.- A napokban egy fiatal házaspárral találkoztam, egy kisgyere­ket vezettek, a fiatalasszony most várja a másodikat, ők is árkot másztak - mondta B. I-né, pécsi olvasónk. - Az idősebbek pedig ha másként nem megy, négykézláb kapaszkodnak le és fel az árok oldalán. Évtizedek óta használtuk ezt az utat, lépcsőt, nem értjük, miért kellett az átjárót megszüntetni. Az árok - amit hetekkel ez­előtt ástak ki egy munkagéppel - azóta is úgy van, nem tudni mi­lyen célból. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Napos, strandidő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Délnyugat felől meleg, változó ned­vesség tartalmú léghullámok érkeznek a Kárpát-medencébe. Ezért időnként megnövekszik a felhőzet, de az ország túlnyomó részén ma is sok napsütés Ígérkezik. Északon, északkeleten lesz több a felhő, de csapadék ott sem valószínű. A szél délire, délnyugatira fordul, és általában gyenge illetve mérsékelt lesz. A sokévi átlagnál jó néhány fokkal melegebb időre kell számítanunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kora délutáni órákban általában 27,32 fok között várható. Vízhőmérsékletek ( C) Szelidi-tó: 25 Velencei-tó: 25 Tisza: 18-24 Fertő-tó: 22 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A mai napon nem kell légköri frontra számítanunk, de az erős nappali felmelegdést még az egészségesek sem viselik könnyen. Ajánlatos sok folyadékot fogyasztani, és a déli órákban kerülni a tűző napot. ________________ Ors zágos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-60-505-055 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Balatoni élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-490-015 Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek ré­szére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék prog­resszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napo­kon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye egész te­rületéről érkező betegeket. Pécs város felnó'tt lakossága ré­szére belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Seb. és Belgy. Klinika. Baleseti sebészet: POTE Bal. és Kézseb. Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi üt 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. Pécs vá­ros és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Neuroló­giai Klinika; pszichiátriai betegek fel­vételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellá­tás és felvételes ügyelet: POTE Uro­lógiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnó'tt fül-orr- gégészet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék fel­nőtt lakosságának a Lánc utcai ren­delőintézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef A. u. délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Arany Sas, Széchenyi tér 2. Bóly: Pa­nacea, Ady E. u. 8. Komló: Kender­föld, Tompa M. u. 10. Mohács: Szentháromság, Szentháromság u. 2. Pécsvárad: Szent István, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György, Szent Imre u. 19. Sellye: Arany Sas, Erdé­lyi u. 2. Siklós: Kígyó, Dózsa Gy. u. 2/a. Szentló'rinc: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Orosz­lán, Zrínyi tér 2. A Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja ingyenes orvosi és ta­nácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 8.30-9.30-ig orthopédia, 10.00-13.00-ig bőrgyógyászat-láb- szárfekély, 13.00-15.00-ig belgyó­gyászat, 14.00-15.00-ig ultrahang. Mi Lesz Ma? - Rendezvények BARANYA Mohács, Kossuth Filmszínház, Körgaléria: Fekete kerámia Mohá­cson, Mohács festője Kolbe Mihály, Mohács népei, mohácsi busóálar­cok - állandó kiállítás. A kiállítások hétfő kivételével naponta 10.00- 18.00 óra között látogathatók. Mohács, Kanizsai Dorottya Mú­zeum: Állandó kiállítás: A magyar- országi horvátok, szerbek és szlo­vének népviselete és népművé­szete. A mohácsi csata története. Mohács, görögkeleti templom: Ikonok (megtekinthetők naponta 9-11 és 14-16 óra között). Komló, Városi Helytörténeti Mú­zeum: Állandó kiállítás: Fejezetek Komló múltjából. Pécsváradi Vár kiállítóterme: Gvárdián Ferenc kiállítása. Megte­kinthető: augusztus 10-éig. Siklós, Vár Galéria, II. emelet: Ál­landó kiállítás: Gádor Emil kerámia­kiállítása. Cigány képzőművészek kiállítása (augusztus 10-ig). I. eme­let: Siklósi Szalon kortárs képzőmű­vészeti kiállítás aug. 31-ig; Siklós, Városi Galéria: Állandó ki­állítás: Istókovits Kálmán festőmű­vész életműkiállítása. Simon Béla festőművész kiállítása. Nyitva hétfő kivételével 10-16 óráig. Siklós, Helytörténeti Múzeum: Ál­landó kiállítás: dr. Bakó Géza gyűj­teménykiállítása. Nyitva hétfő kivé­telével 10-16-ig. Siklós, Malkocs bej dzsámi - Lá­togatható hétfő kivételével naponta 9-16 óráig. Szigetvár, Török kávézó: Állandó kiállítás: Szigetvár története, hely- történeti kiállítás. Török-ház: Ál­landó kiállítás: Török miniatúrák ki­állítása. Vár - dzsámi: Állandó kiál­lítás: Vártörténeti kiállítás. Gyermekkézműves kiállítás. PÉCS Pécsi Galéria: XVI. Országos Kis­plasztikái Biennálé. Hotel Mediterrán: Viaszképek - Kozma Simon kiállítása. Harlekin Galéria: Bánki Róza kiállí­tása - Ruhák és kiegészítők a 20-as évek hangulatában. Megtekinthető: július 23-áig. Parti Galéria: Füzesi Zsuzsa kera­mikusművész (Pécs) kiállítása. Megtekinthető: augusztus 5-éig. Pécsi Bazilika Kocsics László te­rem: Szentivánszki Jeromos „A megfagyott muzsikus” című kiállí­tás. Megtekinthető: július 30-áig. Pécsett, a Lotz K. u. 13. alatti sza­lonban láthatók dr. Futó László szín-térhatású művei. Minden ked­den 15-től 18 óráig. Mecseki Planetárium: Állandó kiál­lítás: Az ezredvég napfogyatko­zása. PÉCS Park: Pinocchio - mesefilm (15.30,17.45) Marvin szobája (20.00) Apolló: Mint a hurrikán (15.30, 17.45,20.00) Apolló Klub: A nő kétszer (17.30, 19.30) Uránia: Taxi (15.30, 17.45,20.00) Autós mozi: Furcsa pár 2. (21.30) MOHÁCS Kossuth: Kémek krémje (20.00) SIKLÓS Táncsics: A csók (20.00) PÉCSI RÁDIÓ 5.55-22.30 a 873 kHz középhullá­mon, 5.55-től 9.00-ig és 18.30-tól 21.00- ig a 71,81 MHz URH sávon 5.55 - 9.00-ig „HAJNALTÓL - REGGELIG” - zenés hírmagazin. Benne: 6.00, 7.00 Kossuth Krónika. 6.15, 7.15 Dél-dunántúli krónika. 6.23, 7.23 Regionális lapszemle. 6.30, 7.30 A nagyvilág hírei, orszá­gos lapszemle. 6.38, 7.38 Közleke­dési információk, sport, reklám. 6.45, 7.45 A régió hírei. 6.52, 7.52 A nap témája. 8.00 BBC Világhíradó. 8.10-9.00 Sziréna - körzeti bűnügyi magazin. 9.00- 22.30-ig csak a 873 kHz-es középhullámú adón. 9.00- 10.30 Horvát nyelvű, 10.30- 12.00 Német nyelvű nemzetiségi műsor. 12.00-13.00 Kossuth Déli Krónika és regionális esemény-ösz- szefoglaló. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14.05-18.00 Magyarországról jövök - másként, és Kirakat: zenés életmódműsor. 18.00- 18.30 Kossuth Krónika. 18.30-22.30-ig nemzetiségi műso­rok több nyelven. FORDÁN RÁDIÓ 5.30 Műsorkezdés. 5.45 Ébresztő - a Fordan-Zengő Rádió reggeli ze­nés információs műsora benne: 5.50, 6.50, 7.50, 8.50 Közlekedési információk. 6.00, 7.00, 8.00 Hírek. 6.05, 8.06 Hétköznapi Fontos. 6.20, 7.20, 8.20 Időjárás. 6.25 Jegyzet. 6.30, 7.30, 8.30 rövid hírek. 6.35 Miért fontos a mai nap? 6.40 Ho­roszkóp. 6.45, 7.45, 8.15, 8.45 Hír­kerék - közéleti közeliét. 7.05 Ka­marai hírek. 7.15 Jó reggelt! 7.25 Lapszemle. 7.35 Programajánló. 7.55 A Pécsi TV műsorajánlata. 8.10 Naptár. 8.25 Névnapkőszöntő. 8.35 Sporthírek. 9.00-19.00 Órán­ként hírek, időjárás, közlekedés. 9.00 Oldies óra. 9.30, 14.50, 16.30 Programajánló. 11.00 Kamarai ma­gazin. 11.30, 14.45 Tőzsdei infor­mációk. 13.00 „Csak a zene van” (Egy óra színtiszta zene). 14.30, 17.30 Sporthírek. 15.00 Smink nél­kül - Mokos Tibor műsora. 17.00 Szolgáltatóház. 18.00 Radio School. 19.00 Műsorzárás. Tévéműsor-ajánlat MTV 1 MTV1, 23.00 X-akták. A kisvárosban elszabadul a pokol. Néhány ember ámokfutásba kezd. Később Scully is fegyverrel támad Mulderre. 6.00 Szabadság tér 9.00 Bor és hatalom (spanyol sorozat) 9.35 Benedek Elek meséi 9.50 Majomparádé 10.00 Szervusz, Szergej! 4. 10.40 Kerek világ 10.55 Thalassa 11.30 A homok titkai (brazil sorozat) 12.00 Híradó. Időjárás 12.30 Szerelmek Saint-Tropez-ban 13.25 Nemzetiségi magazinok 14.25 A pampák királya 15.20 Kincsestár 16.55 Szívtipró gimi 17.45 Körzeti híradók 18.20 Maradj velünk! 18.30 Klip-plusz 18.40 Teljes napfogyatkozás 18.45 Mesefilmek 19.00 A bestia 19.30 Híradó. Sporthírek (Feliratozva is!) 20.00 Elképesztő' övezet (amerikai sorozat) 20.45 Kérem a következőt! 21.00 A XX. század nagy románcai 21.30 Telemázli 22.05 Aktuális 22.25 Kenő 22.30 Publikum 23.00 X-akták A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, és ezért la­punk felelősséget nem vállal. MTV 2 6.00 Szabadság tér 9.05 Aktuális 9.30 Kincsestár 11.00 Gyermekba­rát 12.00 Szomszédok 72.35 Híradó 13.00 Tévémagiszter 14.00 Szün­időre 15.30 Trópusi hőség 16.20 Hagedorn lánya 17.10 Nemzetiségi magazinok 18.00 Moravagine 18.55 Évgyűrűk 19.30 Mesetár 20.00 Hír­adó 20.30 Az Anderson szakasz 21.35 Szenzáció 22.25 Schiff And­rás Schubertról 23.10 Mélyvíz 60’ TV2 5.50 Faluvilág 6.00 Reggeli kiadás 7.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00TV2 Matiné 10.00 Kedves nővérkék 10.25 Kakuk! (talkshow) 10.55 Közvetlen ajánlat 7 7.20 Mindent tudni akarok! 11.25 Plusz (aktuális magazin) 11.50 Vágy a szilfák alatt (amerikai film) 13.40 Egy titokzatos hölgy 14.45 Gazdagok és szépek 75.70Baywatch 16.00 Sunset Beach 16.45 Luz Maria 17.40 Kassandra 78.30 Tények 19.00 Szerencsekerék 19.30 Marimar 19.55 Xena 20.50 Időzsaru 21.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Szép új világ (világmagazin) 23.30 Petrocelli (amerikai bűnügyi sorozat) 0.30 A tudás titkai DUNA TV 5.30 Virradóra 9.10 Rupert maci 9.30 A titok (finn sor. - 6/3.) 10.00 Forrásvidék (ism.) 10.30 Héthatár (ismétlés) 77.05Trópusi hőség 12.00 Lapszemle. Hírek 12.30 Police (ismétlés) 73.70 Tükör (ismétlés) 13.40 Táncház (ismétlés) 74.10 Himalája (ang. sor., ism.) 14.40 „Mi nemes ezéhek” 15.20 A pénz beszél 15.50 Az utolsó vörös csillag 16.35 Teleenciklopédia 17.00 A titkos küldetés 17.25 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Helikon 18.40 A világkultúrák színterei 19.40 A szövetség (sor. - 6.) 20.70 Gazdakör (magazin) 20.40 Esti kérdés 27.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Nem hiszek már a szerelemben 22.50 Caflos Paredes koncertje 23.40 Beavatás 23.55 Híradó TV 3 5.50 Nap-kelte 9.05 Dinasztia 12.15 Video Hits No. 1 16.25 Közvetlen ajánlat 16.55 Chicago Hope 17.40 Beverly Hills 90210 78.30Hír3 19.00 Murphy Brown 19.30 Egy rém ren­des család 20.00 A végső megol­dás: halál (amerikai sci-fi, 1992) 22.05 Játékos végzet (amerikai thril­ler, 1987) 23.55 Anya csak egy van (amerikai vűgjátéksorozat) 0.20 Hír3 (ismétlés) RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.10 Recept Klub (ismétlés) 9.20 Rajzfilm Klub (ism.) 10.30 Második csók fl.OOTelevásár 7 7.30 A Dunánál 72.00 Paula és Paulina 72.55 Mire gondolok? 73.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Televásár 14.00 Klip Klub (popmagazin) 14.25 Rajzfilm Klub 15.40 Második csók 16.05 Sliders 16.55 Mire gondolok? 17.00 Renegade 77.50 Mire gondolok? 77.55 Paula és Paulina 78.45 Híradó 19.15 Fókusz 19.50 Az igazságosztó (11.) 20.45 Megcsalatva (amerikai thriller) 104’ 22.35 Híradó. Időjárás 22.50 Pasik (13/1.) 23 75MMM 0.75 Fókusz PÉCS TV 7.00, 7.15, 9.45, 11.05, 11.30, 11.40, 15.05, 15.20, 21.30 Nyíregyházi filmek 6.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 22.00 Híróra 9.00, 11.00, 13.00, 15.00, 17.20 Pódium 9.05 Én kicsi pónim (19-20. ism.) 7 7.50 Képújság 13.05 Helyi televíziók országos találkozója 13.40 így készült a... Mint a hurrikán 15.50 Képújság 76.45 Munka-társ 28. (ism.) 7700 Kilátó 7720 Pódium 17.25 Én kicsi pónim 21-22. 79.00 Jelenlét 19.10 Csodálatos Föld 5. - Korfu 19.30 És most lefényképezkedünk... 20.05 Válogatós 29. 20.75 Celeste 156. 27.00 Olimpikonok- dr. Bódosi Mihály 23.00 Folyamatos műsor ismétlés SZÍV TV 6.50 Tipp-top (ismétlés) 7.00 Infor­mációs magazin 7.15 Meditációs jóga. Testszépítés Bíró Icával 8.00 Music Box 78.75 Információs ma­gazin 18.30 Agrárpiac 79.00 Fradi- szív. A 100 éves Fradi sportágairól és neves sportolóiról 19.30 Hívd And­reát! Szenes Andrea talkshow-mű- sora 20.00 Sárkányszemek (amerikai karatefilm) 21.30 Music Box 0.70 Tipp-top 0.35 Music Box SAT1 73.00 Sonja 74.00 MacGy ver 75.00 Star Trek- A kilences számú űrállomás 76.00 Chicago Hope 7700 Mindenki mindenki ellen 7730 Vidéki magazin 78.00 Villám- bulvármagazin 19.15 Különleges sportok magazinja 19.45 Tényleg igaz! 20.75 Ámokfutó 22.75 99-es különkiadás 23.75 Natalie 7.70 Nagy völgy 2.05 Star Trek... PR07 71.40 Diagnózis: gyilkosság 12.35 Matlock 73.30 Déli magazin 74.00 Arabella Kiesbauer 75.00 Andreas Türck 76.00 Nicole 7 7 00 Taff 17.25 Bill Cosby-show 78.00 Egy rém rendes család 18.30 A Simpson család 79.00 Mallorca 19.30 Híradó 79.50 Galileo 20.75 Berlin utcáin 22.75 Történelmi magazin 22.45 A hét riportja 23.70 Millennium 24.00 Űrháború 2063 RTL 72.00 Déli magazin 73.00 Ilona Christen 74.00 Birte Karalus 75.00 Bärbel Schäfer 76.00 Hans Meiser 7 7 00 A dada 7 7.30 Egymás közt 78.00 Vidéki magazin 78.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 79.70 Robbanékony - magazin 19.40 Jó idők, rossz idők 20.75 Zsaruzsenik 27.75 A törvény nevében 22.75 Quincy 23.75 Magnum 0.70 Hírek MSAT 73.30 Pete és kis Pete 74.00 Cla­rissa 14.30 A titkos templom le­gendái 75.00 Sok hűhó 15.30 Fe­csegő tipegők 76.00 Jaj, a ször­nyek! 76.30Rocko 77.00Hé, Arnold! 17.30 Clarissa 78.00 Kenan és Kel 18.30 KaBlam! 79.00 Közelkék 19.30 Hír-M 20.00 Exzsaru, az utca lo­vagja (am. akciófilm) 21.45 A szem­tanú halála (amerikai akciófilm) 23.75 Hír-M 23.45 Közelkék (ismétlés) 1 t

Next

/
Thumbnails
Contents